Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-02-19 / 8. szám

XXIV. évfolyam Zalaegerszeg, 1905 február 19. 8. szám. Előfizetési diij : Egész évre . 10 Lv — t Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f figyes szám ára 20 fillér Mirtíetések : Megállapodás ssserim. Nvilttér soronként ! 1\. Kéziratokat nem küldünk visuzu 2 AL Politikai és társadalmi hetilap. P egjeSeník minden vasárnap. Faiskolák. Zalavármegye legutóbbi közgyűlésén szóba került a községi faiskolák ügye. AbaujTornavármegye átirt az összes törvényhatóságokhoz, hogy a faiskolákra vonatkozólag a kormányhoz intézett feliratát pártolja. A közgyűlés tárgysorozatába felvették ezt az átiratot s ennek kapcsán lett újból aktuális nálunk is a községi faiskolák kérdése." Az egész országban keserű tapasztalatokat szereztek a közigazgatási hatóságok akkor, amikor a törvénynek a községi faiskolák szervezésére és kezelésére vonatkozó rendelkezéseit végre akarták hajtani. Az elsó' lépésnél kiderült, hogy a törvényt s az annak alapján alkotott szabályrendeleteket a legtöbb helyen végrehajtani egyáhaljában nem lehet; másutt a közgazdasági haszonnal arányban nem álló terheket ró a községekre s ahol végre, hosszú huzavona után, sikerült a faiskolát felállítani, az csak a formák betartása kedvéért történt. Alig akadt egy-két hely, ahol a faiskola céljának megfelelt. Bekerítették a kijelölt területet, beleültettek néhány vadócot és bevetették krumplival. Legtöbbször még avval sem. Felverte a bojtorján, feltúrta a vakondok. És ezért a szép parádéért a községeknek jelentékeny költségeket kellett viselniök. A közgazdasági állapotokat javító, a nép intenzív gazdálkodását eló'segíló'ideák nálunk tucatszám születnek. Csak az a baj, hogy szürke elmélet marad valamennyi, mert nem gyakorlati emberek akarják az ideákat megtestesíteni. Szép dolog volna biz az, ha minden apró község mintaszerű faiskolát tartana fenn, ahol a földműves gyermeke megtanulná a fanemesítést s kedvet kapna ahoz, hogy udvarán, kertjében, a dülőutak mellett gyümölcsöt termeljen. A gyümölcstermelés nagy nemzetgazdasági haszonná válhatna s a faíenyészté-s előmozdítása feltétlenül szükséges is Magyarországon, ahol a kisgazda még nem szokta meg azt, hogy minden talpalatnyi földjét kihasználja. Egy csapásra azonban nem sikerülhet a dolog. A mi népünk konzervatív gazdálkodását csak lépésről-lépésre lehet megtörni. A faiskolát megszerzi, be is keríti, sőt be is ülteti, ha ráparancsol a szolgabiró, de nem azért, hogy annak hasznos voltát belátná, hanem mert muszáj. Az alispán írja, a főszolgabíró mondja, a jegyző sürgeti; hát annak meg kell lenni. Hogy hasznos is, azt csak itt-ott ismerik el, ahol a nép már régebben foglalkozik gyümölcstermeléssel, szőlőműveléssel. A községi faiskolákra vonatkozó törvény Hamis csókok. Irta: Rovenszky Árpád. — Adj a bácsinak egy puszit . . . — Nem . . . nem akarok! — makrancoskodott a kis öt éves leányka. A nagybácsi boszankodott. — Jó, ha nem adsz puszit, nem kapsz tőlem sohasem cukrot . . . — De adjál . . . sokat . . . — Előbb egy puszit . . . — Nem. A gyermek mamája szégyenkezve hallgatta végig a párbeszédet S a KÍS dacos leányka inkább lemondott az édességről, de a nagybácsit még sem csókolta meg. Miért is a férfi nagyon rövidre fogta látogatásának idejét és neheztelve távozott. Máskor minden héten eljött hozzájuk, de most négy hétig nem mutatta magát. Midőn egy napon mégis meglátogatta a családot, a kis leányka mosolyogva futott eléje és "nélkül, hogy kért volna, csókra csucsorította sz íj.ócskáját. A fiatal anya fölényes mosollyal tekuncii a nagybácsira, de a férfi megértette a hirtelen változás okát és elutasítólag intett kezével. — Hagyd csak kis leányom, itt a cukor — mondá a nagybácsi szomorúan. A kis leány örömmel kapott az édesség után és a következő pillanatban már nem volt látható a szobában. — Ne tanítsátok a gyermeket >hamis csókokra« — mondá a nagybácsi a piruló anyának ós újra neheztelve távozott. * Tehát mégis? Az a másik leány lett boldog jegyese annak a férfinak, akit mindketten szerettek. A szecessziós lelkű jukker leány megvetéssel dobta egy sarokba a divatos eljegyzési kártyát. Majdnem magánkívül volt haragjában a csalódás miatt. Első pillanatban azt hitte, hogy tul som éli. Hisz ő is ugyanazt remélte; azt hitte magáról, hogy jobban szereti azt a fórfit, mint az a másik leány, aki menyasszonya lett. Módfelett megirigyelte azt a másik nőt, akinek pedig nem is volt hozománya s a férfi csakugyan szerethette, mert frigyre lépett vele. Neki volt pénze s mégsem tudott diadalmaskodni. Midőn felháborodása lassankint elpárolgott, első utja a jegyespárhoz vezetett. Haragját ugyan alig tudta titkolni, midőn a menyasszony boldogságtól sugárzó arccal fogadta, de azután . . . azután megcsókolta barátnőjének duzzadó ajkait, melyek még égtek azon férfi csókjaitól, kit mindketten szerettek . . . Váljon hány »hamis esókot« kapott a boldog menyasszony? . . . * alkotásánál érvényesültek a legszebb közgazdasági eszmék, de a kivitel gyakorlati nehézségeit nem vették számba. Külföldi példák és nem a mi viszonyaink képezték az alapot. Igaz, hogy mi a külföld mögött a gyümölcstermelés terén nagyon elvagyunk maradva. Igaz, hogy minden előfeltétel megvan ahoz. hogy Európa egyik elsőrendű gyümölcstermelő országa legyünk.® Az is igaz, hogy a népet rá kell vezetni az intenzívebb fatenvésztésre. Bebizonyult azonban, hogy a községi faiskolák erre a célra nem alkalmas eszközök. Nem képesek a néppel a fatenyésztést oly mértékben megkedveltetni, , hogy megérnék azt az áldozatot, amelyet a községek hoztak. A mostani formában ezt az intézményt fenntartani nem lehvit. Hogy a törvény végrehajtásának mennyi gyakorlati nehézsége van, az már kitűnt a legelső lépésnél, mikor a faiskolákra vonatkozó szabályrendeleteket a vármegyéknek el kellett készíteniük. A. gyakorlati érzék a vármegyéknél már érvényesülni igyekezett. így Zalavármegyében is ugy iparkodtak a kérdést megoldani, hogy a törvény intencióit megközelítsék, de közel maradjanak a lehetőséghez is. A kormány azonban feltétlenül érvényesíteni akarta azokat az elveket, ^PCTwaCTwmiji »

V— ' _•

"

,•'

.'

. .-fi-' 'L

U I

J..

L •

• 1Mennyire gyűlölte nagynénjét, aki már tiz évvel tovább él, mint remélte. Nyakig úszik az adósságban és menthetétlenül elveszett, ha az öreg nő idejekorán meg nem hal. Napról-napra elkeseredettebben szidja a buta sorsot, hogy nagynénjének élte fonalát oly hosszura engedi. — Édes nénikém, óh mennyire örülök, mikor ily jó szinben láthatlak .... Isten éltessen sokáig! — mondá ünnepélyesen az unokaöcs ós hódolattal nyújtotta át a hiteiben vásárolt illatos virágcsokrot. Az öreg nő boldog ennyi szeretet láttára s csak mosolyogni tud. Az unokaöcs csókokkal halmozza el az öreg nő barázdás arcát, mert jól tudja, hogy mennyire szereti a nő az ő gyengédségeit, az ő »hamis csókjait* . . . * Kimondhatatlanul szerette azt a férfit, bár atyja gyakran figyelmeztette: — Csak pénzedet akarja, vigyázz édes gyermekem, megbánod még elhatározásodat . . . — Soha édes atyám . . . Az öreg ur hitetlenül rázta fejét és felsóhajtott. Végre mégis engedett egyetlen leányának kivánságára. — Talán mégis csak szerencsés, boldog lesz ! — gondolta magában . . . A leányka örömtől repdeső szívvel sietett vőlegénye elé. A hetyke bajuszu huszár főhadnagy illedelmesen megcsókolta előbb kezét, majd arcát... Mai számunk 10 oldal.