Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-02-05 / 6. szám

XXIV. évfolyam Előfizetési dlj : Kgésn évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Kegyed évre. 2 K 50 f. Iígyes szám ára 20 fillér Zalaegerszeg, 1905 február 5. 6. szám. Hirdetések : = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat neui kiildlink vissza ZALAV EGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. A hangulat. A politikai helyzetről beszél ma minden magyar ember. A válságtól és kibontakozástól fő a feje minden politikusnak. A magas politikától viszhangzik minden zug a Kárpátoktól az Adriáig. Ujat mondani senki sem tud még. Most csak a kombinációk korát éljük. A törzsasztaloktól a pártklubok tanácskozó terméig mindenütt csak a jövendő alakulások esélyeittalálgatják, mert minden faktort készületlenül talált a választások meglepő és váratlan eredménye. Ott fenn a politikai helyzet összekuszált szálait bontogatják ; a nemzet pedig vérmes reményekkel és sok aggodalommal várja az eredményeket. És ezekben az izgalmas napokban teljesen átalakul a politikai hangulat. Kizárólagos úrrá lesz az érzelmi politika, amelynek immár reális támpontja! is van: az ellenzéki többség. A választások eredménye, amely az ellenzéket parlamenti többséggé tette, akkora lelkesedést és felbuzdulást szült, hogy annak az aggodalomnak, amely a helyzet urait a kibontakozás kérdése előtt elfogja, a választók körében nyoma sincs. Pusztán a tényt látják, a konzekvenciákkal nem törődnek. Aki nem látja azt a nagy változást, amely egy hónap alatt végbement, az elfogult. A közjogi alap védőinek is el kell ismerniök, hogy Magyarországon nem csak a parlamenti helyzetet változtatta meg az ellenzék győzelme, hanem a politikai hangulatot is. Uj remények, uj aspirációk keltek éltre s azokat a törekvéseket a melyeket eddig mindenki a messze jövendő álmainak vélt, egyszerre megvalósíthatóknak képzelik. El kell ismerni mindenkinek, aki az események logikus következményeit tagadni nem akarja, hogy ez a választás s ennek következményei korszakos jelentőségűek. Nemcsak azt jelentik, hogy egyik párt felváltja az uralomban a másikat, hanem — úgy lehet — egy egész politikai rendszer rombadőlésének első aktusa. Nálunk, ahol a közhangulat egyébként is mindig az ellenzék felé hajolt, a közvéleményben az a meggyőződés vert gyökeret, hogy nemcsak a szabadelvű párt bukott el örökre, hanem megingott a 67-es alap is, jóllehet annak még mindig többsége van az országgyűlésen. Ez a meggyőződés annyira általános, hogy ha új választásokra kerülne a sor, 67-es programmal aligha volna képes Zalában bárki mandátumot kapni, ha csak egy ujabb koalíció le nem kötné a közjogi ellenzék híveinek akció-szabadságát. Tényekkel állunk szemben; tényekről beszélünk. Igaz, hogy a 67-es alap hívei többségben vannak a parlamentben; igaz, hogy a választók és a választások sorsának intézői maguk is tudják, hogy a vérmes reményeket, százados nemzeti törekvéseket egyszerre megvalósítani nem lehet s a közjogi alapot a lába alól azonnal kirúgni és a 48-as elveket megtestesíteni semmiféle parlamenti többség nem volna képes; de a közvéleményben most már tudattá vált az a gondolat, hogy Magyarország létezésének, fennállásának és fejlődésének az Ausztriával való közösség^ nem feltétele. A lavina megindult s azt meg nem állíthatja többé semmi. Hogy mit fog a 67-es politika alkotásain kivül maga alá temetni, azt senki sem tudja megjósolni. Megindulása azonban erős nemzeti felbuzdulást és reakciót szült. A közönségnek az a része, amely közjogi kérdésekkel nem foglalkozik, a változott viszonyoktól legelső sorban Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar vezényszót s a nemzetiségi kérdés szigorúbb kezelését reményli. Ezek az óhajtások hangA gyilkos. — Egy kívánságom volna — szólalt meg a halálra ítélt és kezeivel eltakarta arcát. — Ha hatalmamban áll, teljesítem — válaszolá a lelkész, ki a vallás utolsó vigaszát hozta el a bűnös számára. — Szeretném elmondani élettörténetemet önnek, ha van ideje meghallgatni . . . — Ily esetben mindig van. Az ügyiratokból nagyon keveset tudtam meg önről. — Jobb is! — j

egy

zé meg az elitólt ridegen. Néhány pillanatig csend volt a szük börtönben, azután hirtelen felkapta fejét a bűnös és halk hangon belefogott: — Szüleim korán elhaltak. Öt testvérem közül én voltam a legidősebb. Vagyoni nem maradt ránk, s így mindegyikünk kenyérkereset után látott. Én mint inas kaptam alkalmazást egy kereskedőnél. A tanuló évek után a segédek közé kerültem, hol az egyik annyira megkedvelt, hogy könyveket adott nek^m kölcsön. Magánszorgalomból elsajátítottam a könyvelést. Jutalmamat nemsokára elnyertem, mert főnököm a könyvelők közé osztott be. Ekkor a francia és angol nyelv tanulmányozására adtam magamat. Egy napon az a fiatalember, ki engem felkarolt, s az üzletet már régen elhagyta, egy különös tervvel állott elő. A legtekintélyesebb nagykereskedő házában főkönyvelői állással kinált meg. A oég csak látszólag volt becsületes. Tulajdonképeni foglalkozása az volt, hogy szegény embereknek pénzt kölcsönzött, azután egy körmönfont ügyvéddel egyetértve mindenüktől megfosztotta őket, de oly ügyesen, hogy a törvény sújtó keze sohasem tudta elérni. E körülményről akkor még nem tudtam, osak annyit, hogy az öreg Habicht dúsgazdag ember hírében állott, s üzlete nem a legbecsületesebb alapon épült, ő maga pedig mindenkitől került különc volt. Bár ez nem tetszett, mégis elfogadtam az ajánlatot, legalább is azért, hogy tökéletesen kiképezzem magamat. Az üzlet egy félreeső külvárosi utcában volt. Düledező épületben, melynek minden helyisége dohos volt. Midőn jelentkeztem, a titkár fogadott, ki egész családjával a házban lakott. A titkár egy tönkrement földesúr gyermeke volt, s miután élni kellett, elfogadott bármilyen alárendelt állást. Előkelősége dacára kitűnő kereskedői szellemnek bizonyult. A nevét elhallgatom. Nagyon szívélyesen fogadott és azonnal bemutatott családjának. Felesége szép nő volt, leheletszerű testtel, mint valami virág, de már abban a változatban, midőn hervad. Szemei bánatosak, arca színtelen, járása bizonytalan. Ezt nem az évek okozták, hanem egy gyötrelmes, lassan ölő betegség, mely kíméletlenül pusztította, ü tudta a bajt és hogy ne agassza övéit, hősiesen türt és j hallgatott . . . Két kis gyermek játszott az egyik : sarokban és tökéletesen az anyjuk voltak, Áz ; apára csak a legidősebb fiu hasonlított, a ki midőn beléptem hozzájuk, épen rajztáblája föló ; hajolva oly ügyesen és természethűen rajzolt szénnel különféle fejeket, hogy bámulatomban percekig nem mozdultam mellőle. Tizennyolc éves volt, s a mint hallottam, igen jó tanuló. Határozottan művésziek született. Apjától csak annyiban különbözött, hogy benne minden azonnal mint tevékenység és szenvedély lobogott. Életemben, ha valakit megcsodáltam és szerettem egy embert, úgy ő volt az. Szeretetemet be is bizonyítottam. Midőn életem felől kérdezősködött ós megtudta, hogy az iskolákat korán kellett elhagynom ; midőn magán szorgalmamról értesült, azonnal ajánlkozott, hogy mindazon szakmában, a melyben nem vagyok még elég jártas, szívesen kioktat. Ajánlatát elfogadtam ós ő odaadással tanított. Szabad óráinkban azután jövőjéről beszélt. Csak egy cél lebegett szetne előtt. Minél hamarabb hírnévre és egy kis pénzre szert tenni, hogy anyját, a kit szenvedélyesen szeretett, baja orvoslása végett délvidékre küldhesse, apjának kis fizetéséből nem tellett, s a férj emiatt mégjobban kesergett, mert ő is határtalanul szerette feleségét. A fiu többször panaszkodott, hogy nem vétek e és gyalázat, ha apja olyan tehetségekMai számunk 12 oldali