Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-06-25 / 26. szám

1905. junius" 25. •»Zalamegye, Zalavármegye Hirlap* 3 hogy oly községekben, hol kőfejtők vannak, szövetkezetek alakuljanak; melyek a vármegyét kővel ellássák. Előre látható, hogy mihelyt a megye ily értelmű mozgalmat fog indítani, a vállalkozók neki fognak esni, hogy a megyében levő kőbányákat szerződésileg maguknak lekössék. Ily szerződéseket a megyének jóváhagyni már most sem szabad! Ezen ügyet az illetékes tényezőknek, a vármegye közönségének figyelmébe ajánlom. Megyebizottsági tag. * Amint fent már említettük, meghajtunk a jóakaratú célzat előtt. A népet, a társadalom alsóbb rétegeit, amelyek a legnehezebben és erős munkával keresik a mindennapi kenyeret, amelyek leginkább érzik a mi helytelen adórendszerünk súlyát, első sorban kell támogatnia az államnak, a vármegyének, a községeknek. Keresni kell a munkaalkalmak teremtését s arra kell törekedni, hogy u gazdaságilag egyébként Í3 erősebb elemek a munkabéreket a saját érdekeiknek megfelelően ne szabályozhassák. Ez az igazság, ez a méltányosság. Benne is van minden nemaetga idasági tankönyvben; hirdeti minden egyetemi professor, amóta a sociális mozgalmak és törekvések jogosult voltát kezdik elismerni n»m csak fant, hi'.npti fant -•<. A/, áliniulintalom maga n re-pektálja azt i\ tant, j amely <siső sorban a szúicaoí/U uóprú legek jólétére való törekvést követeli. A törvényhozás és a végrehajtó hatalom belenyúlnak a gazdasági életbe a milliók érdekében és keresik azokat a módokat és eszközöket, amelyekkel a jövedelem egyenletesebb megosztása által a gazdasági élet versenyében elnyomott tömegek existenoiáját a nagy tőkével, a magasabb értelmi fok által nyújtott előnyökkel szemben biztosíthassák. Keresik a módokat ós eszközöket, de még nem találták meg. Mert az elmélet igazságokat teremtett, amelyek tetszetősek, szépek, hatásosak ós csalhatatlanoknak látszanak; az élet azonban halomra dönti valamennyit. így vagyunk avval az irányzattal is, hogy a közjövödelmek nagy része munkabér alakjában a kis existenciák kezóbe kerüljön. Belátjuk, hogy igv kellene történni, de nem lehet keresztül vinni. Hogy a szóban forgó tárgy mellett maradjak, csak a vármegyei szállításokra utalok. A fenti cikkben egy burkolt vád is van a vármegyével szemben. Azt állítja a cikkiró, hogy a vármegye a fedanyag szállításoknál nem tett semmit a nép érdekében. Pedig meg tett mindent, amit lehetett. A k bégeket előnyben részesítette minden vállalkozóval szemben. Néhány község vállalkozott is, de a vége az lett, hogy igyekeztük szerződéseiktől minél előbb megszabadulni s hu azokat magánvállalkozó át nem veszi, az üzletre szépen ráfizetlek volna. Bebizonyult már százféle alakban, hogy a községek, városok, vármegyék rendszerint rosz vállalkozók. Hogy a vármegye maga szerezze be, maga hordassa ki a fedanyagot s úgyszólván házilag kezelje az útjait, azt hisszük, ki van zárva. Az utalapok mindenütt erősen meg vannak terhelve adminisztratív természetű kiadásokkal, amelyeket a házi kezelés nagyon felszöktetne. Es emellett a fedanyag sem lenna olcsóbb, sem a nép nem keresne többet. A vármegye mindig drágán vásárol ós sokkal jobban ki van téve a kartellek és a spekuláció százféle veszélyének, mint a magánember. A mai rendszer mellett a szállító vállalkozó nyer, a fedanyag közvetlen beszerzése esetén a kőfejtő vállalat nyerne. Ma a szállító nyomja le a munkabéreket és fuvart, egyébként a másik vállalat szorítaná azokat lefelé. Nyereséges üzletre való törekvés teki ntetóben a részvénytársaságok és magánvállalkozók között nincs külötnbség. Sőt a részvénytársaság mindig önzőbb, mert az igazgatóság felelőssége tudatában a részvényesek számlájára méltányosságot soha sem gyakorolhat. Igaz, hogy a magánvállalkozó tiszta nyereségét be nem vallja s az soha egész összegében adó alá nem kerül, de az ;p-ri veszvénvtársaságok nyereségének jó része is elbuji

;. a;r ;.dó alól a kezelési költségek közé. A szövetkezetek már némileg más beszámítás alá esnek. Ezek utján, ha a szövetkezés formája és iránya helyes, már jobban meg lehet osztani a közjövödelmeket. De hol vannak nálunk kőfejtő szövetkezetek, fuvarozó szövetkezetek stb. Mindezekkel csak azt akartuk bizonyítani, hogy a törvényhatóságok s hatóságok sokszor hiába keresik a módokat, amelyekkel a közcélokra költött milliókat a nép kezéhez juttassák. A törekvésnek határt szab a gazdasági élet. A hatóságoknak első sorban az a kötelességük, hogy a kezelésiikre bizott közvagyont a megszabott célra ugy használják fel, hogy a célt minél jobban megközalítsók. Általánosan elfogadott álláspont az, hogy erre a legalkalmasabb mód a verseny szabadsága. Az ellenkező kísérletek mindig balul ütöttek ki, nagyon drágák s végeredményben ismét csak a nép terhére esnek. Talán volna módja annak, hogy a vállalkozói nyereség egy része a nép kezébe jusson, ha a kőfejtőket a községek maguk tartanák üzemben, vagy szövetkezeti alapon kezelnék. Vannak a vármegyében olyan kőfejtők is, amelyek közbirtokossági vagyont képeznek. Ha mindezek házi vagy szövetkezeti kezelésben volnának, a fedanyagot bizonyosan ezektől szereznék be s a fuvarozást el lehetne láttatni úgy, hogy azt a községek vennék át, de alig hisszük, hogy a vármegye, illetve az államépítészeti hivatal képes lenne az anyagbeszerzést és a fuvarozást is patriárkálisan, házilag elintézni anélkül, hogy vállalkozókat vegyen igénybe. És mit látunk ? A kőbányákat igyekeznek bérbe adni a községek ós közbirtokosságok s ujakat fel sem tárnak. Természetesen azért, mert nem tudják nyereségesen kezelni. Most már mi külömbiJég van a nép szempontjából abban, ha X. vállalkozó, vagy Y. szállító viszi el a hasznot; ha akár X., akár Y. szabályozza a fuvardíjat? A reformot ott kellene kezdeni, hogy a községek igyekezzenek a kőfejtőket maguk üzemében tartani s a fuvarozást szervezni, hogy lekössék maguknak azt a hasznot ós keresetet, amelyet az útépítési anyagok szállítása nyújt. Vizsgák után. — Egy apa pedagógiai elmélkedései. — A legáltalánosabb tudomány az orvostudomány és a pedagógia. Ha valakinek a feje fáj, vagy a gyerek három liter cseresznyeevéstől elrontotta a gyomrát, minden ember tud tanácsot adni. És körülbelül bizonyos, hogy a sok között alig lesz két egyforma orvosság. Ahány a tanács, annyiféle a szer. Egyik hideget, a másik meleget javasol; akad olyan is, aki lábfájás ellen azt véli jónak, ha a paciens torkát megkenegetik. Kételkedni ezekben az orvostudományi tanácsokban nem is lehet, mert hát valamennyinek próbált dolga — és használt. Körülbelül igy vagyunk a nevelés nagy tudományával is. Akinek egy vásott, vagy rosszul tanuló osemetéje van, annyi jó tanácsot kaphat, amennyire épen vágyik. Ha valamennyit végigpróbálja a jövendő reményein, a család ifjabb hajtásain, nem lesz irigylésre méltó sorsa a nagy nevelési tudomány áldozatainak. Szóval az orvosok és pedagógusok tanult mesterségébe beleszólunk mindnyájan, akár értünk hozzá, akár nem. Az embernek legdrágább az egészsége, meg a gyereke. Nem lehet zokon venni, hogy mind a kettőt védelmezi a maga fogyatékos eszével, még a tudomány ellen is. Mert hát móg a tudomány is megronthatja az embert. Semmiből sem jó a sok. A sok evés elrontja a gyenge szervezetű ember gyomrát, a túlságos sok tudomány megterheli az apró gyerek agyát. A felesleges tehertől pedig a szervezet és a lélek igyekszik minél előbb megszabadulni. A mai nevelési ós tanítási rendszernek egyik kinövése pedig az, hogy agyontömik a gyermekeket ismerefekkel s vége az, hogy a középiskolát végzett ifjú egy két esztendő alatt lerázza magáról az ismeretek legnagyobb részét, mint felesleges terhet. nál? Sejtelmes vágyak, avagy félreismert okoskodások ? — Nem! Egy e(Kig hasztalanul átélt élet. Most látom át, hogv a mit eddig hangoztattam, nevetség, a hogy eddig éltem, félszegség. Fel akartam fedezni a boldogságot. Milyen lehet a tökéletes boldogság ? Ks kilyukadok egy régi dologra, hogy e földön senki sem lehet boldog, legfeljebb a sejtett boldogság keresésével töltjük el időnket és gyakran a jövőről álmadozva, elalusszuk azt a csepp boldog örömet, a mit a jelen nyújtana. De egy vigasztal mégis. Korán ébredtem a valóra. Sirba vetem a türelem magvát. A megbánás könnyei vei fogom öntözni és aren-óny napjával melegíteni. — Hisz magára nem lehet ráismerni! Béla, hát hogy változott meg ily hirtelen, mi idézte elő? Szerelmes lett talán? — Még nem, de szeretnék az lenni! Igaz, nemes értelemben. A férfi magában véve egyoldalú és félszeg. Teljes egészet csak a nővel együtt képez. — Ugy-e rájön arra, a mit már ón is mondtam? Na ne habozzon most már ! Annyira jutott, hogy tartózkodnia a további elmondandóktól nem szabad. Hisz tudja, hogy gondolatcserében bennem hű társa akadt, már pedig nem vonzó varázs az, ha tudja, hogy egy másik lélekben a magáét fedezi fel ? — Hát hallgattam már el eddig valamit? Soha! De most tudja olyan vagyok, hogy igy fejezzem ki magam, mint a lombik. A régi ós uj érzelmek kavarognak, főnek bennem s csak kis idő kell, hogy megkiistályosodva a való képét, az igazi állapotot nyújtsák. És tudja mi idézte elő? A tudat, hogy Annuska és Zoltán szeretik egymást és boldogok lesznek. Összehasonlítottam a két megelégedett lelket, az én kietlen, álokoskodásokkal telt lelkemmel ós arra jöttem rá, hogy hiába éltem, hogy igy sohasem fogom az eszményt megvalósítva látni. — Várjon Béla. Folytassa akkor, ha uj eszméi meggyökeresedtek. Mondja el most nekem őszintén és nyíltan, ne tekintse, hogy Annának nővére vagyok, ugy mondja el, mit gondol az ő jövő életükről? — Csak jót! Annát ismerjük mindaketten. Józan gondolkodású, tiszta lelkű, értelmes ós kedves leány, a ki hozzá szerencsésen találkozott szive vonzalmával, midőn Iiidvéghynek nyújtotta kezét. Nem is aggódtam én, csak addig, mig Hidvéghyt ki nem ismertem. — Milyen ember? — Elmondok egy történetet. Van egy régi jó barátom, csak igy hívom: Sándor. Legény éveiben ő sem volt külömb, mint a mai fiatalság legnagyobb része. Élt a jelennel, nem gondolva a jövővel. Erős természete ós szívós szerj vezete könnyedén • elviselte a másokon nagyon | is meglátszó úgynevezett kedves könnyelműséget. | Jó fiu volí: kellemes modora, előzékenysége és • vig kedélye mindenütt ajtót nyitottak előtte. És j ő élte világát vigan, kedélyesen, vagy mondjuk j céltalanul. Egyszer aztán megismert egy szép szende kis félénk leányt. A fiatalság rózsás derűje sugárzott egész megjelenéséből . . . — Szóval nagyon szép volt? — Nagyon szép. Sándor ezt a kis leányt megszerette ós hogy igazán, mutatta az, hogy egészen megváltozott. Engem, ki őt alapossn ismertem, nagyon meglepett ez a nagy változás, Csendes, szelíd és zajos társaságot kerülő ember lett, kinek látszott az aroáról, hogy boldog, ha egypár percet a kis Erzsike társaságában töltött. Az ismerősök velem együtt kimondták nemsokára a kedves eredményt: Erzsike és Sándor egymásé lesznek; ós boldog pár lesz belőlük. Ugy is lett! Csak! Erzsike egyszer-másszor oly piros volt, mint a kicsattant rózsa és ilyenkor mindig száraz köhögési roham lepte meg. Tudtam, hogy ez mit jelent és féltem. Féltettem a Sándor nyugodt lelki világát, melyet a bekövetkezendő katasztrófa móg örökre tönkre tehet. Nemsokára be is következett. Az eljegyzési ünnepélyt tartották, éppen olyan vidám, örven-