Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-06-18 / 25. szám

18 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. április 16. lesés, a jelenetek akadozása, amely tönkre silányítja a közönség illúzióját. A szereptudás a szinész ábécéjének első betűje. A simán gördülő előadás sokat pótol, az akadozás mindent elront. Szilágyi Dezső társulata ma már elég erős arra, hogy bármely műfajbau elfogadható előadást produkáljon; elég tehetséges tagja van ahoz, hogy a főszerepeket jó erőkre bizza, de gyenge ahoz, hogy jelmezes, díszletes darabokat adjon s gyenge az énekkara. Jobb díszlettel ós néhány jó segédszinésszel bemehet akármelyik vidéki városba. A társulatnak legnagyobb ereje az, hogy úgyszólván minden színésze sokoldalú tehetség. Igaz, hogy a vidéki szinész nem nagyon válogathat a szerepekben, de a rendes szerepkörén kivül rendszerint eltörpül. Szilágyi társulatának néhány tagja minden szerepkörben elfogadható. Vágóné erős drámai tehetség, kitűnő társalgási színésznő, jó komika, sőt énekelni is tud. Lőrinczi Erzsi tulajdonképen tragika, de nem riad vissza semmiféle szereptől. Vá^ó, Bátori, Kiss Pista ha kell énekelnek, ha kell, intrikusok, komikusok, szerelmes színészek. Kiss Pista szerepköre a népszínmű, amelyben elsőrendű tehetség. A közönségnek különösen Vágóuó játéka és Bándi Rózsi éneke tetszett. Bándi Rózsit a közönség jutalom játéka alkalmával elhalmozta virággal, Vágónénak pedig a Lili előadásán koszorút nyújtottak át; a koszorúra erősített borítékba volt rejtve a színházlátogató hölgyek ajándéka. Vágóné legsikerültebb alakításai voltak: a nngymama szerepe Csiky darabjában s a vak exredesnó a „Sötétség"-ben. Kedves tagja a társulatnak Jászai Mari, az operette primadonna, akinek játéka tele van élettel, elevenséggel. Temperamentuma néha szinte túlzásokba ragadja, de az is jól áll neki. Legsikerültebb szerepe a János vitéz volt. Lendvai Ferike, a naiva, bájos jelenség. Néhány szerepében elragadó volt. A „Nagynu.má"ban Márta szerepét kifogástalanul játszotta meg. Hunfi Imre tenorja vidéki szinpadon ritkaság. Jó szinész Simon Jenő, a drámai hős, akit azonban az operette kultusz sokszor leszorít a deszkákról s nem érvényesülhet. Szilágyi Dezső igazgató maga is elsőrendű szinész; alakításai művészi nívón állnak. Márkus Sándor titkár bokros teendői miatt kénytelen volt eltitkolni, hogy mit tud, kót-három darabban játszott s ezekből csak azt a véleményt alkothattuk, hogy kár titkárnak, mert jó komikus. Nagy erőssége volt az előadásoknak a katonazenekar, amelyet Kohler Károly karmester dirigált. A színtársulat azzal búcsúzott el tőlünk, hogy a téli szezon alatt tér vissza Zalaegerszegre. Ha Szilágyi társulatát tovább fejleszti s még ki— Melynél ön érzelgős lett. — Ön talán nem ? — Talán. — Öly igazi nyári alkony volt ... az embert bántotta, hogy nem volt egy kedvese, kivel . . . — De orvos ur! — méltatlankodott az asszonyka és akaratlanul is tovább tolta szókóí. — Miért ne mondanám ? Mintha nem minden embernek volnának gyöngéd órái, midőn másokat, vagy azok egymás iránti hűségét, érzelmeit megirigyli . . . — Oh igen ... a mikor kabátja megakadt a rózsatövisek között s lyukat szakítottak benne. Az orvos ügyes mozdulattal megfogta az asszonyka kezét s megcsókolta hófehér karját. > Az asszonyka remegni kezdett, midőn a férfi sóvárgó tekintetét látta, fel akart kelni, de amaz visszatartotta. — Aztán bementünk a szobába — azt mondotta nekem akkor, hogy nem távozhatom lyukas kabáttal ... ez épen kapóra jött, úgysem akartam még elmenni . . . akkor is ép ugy ültünk, mint most, kegyed megvarrta kabátomat, mi alatt én mást nem gondoltam, mint hogy csak ki kell nyújtanom a kezemet . . . — De orvos ur félre beszél talán ? — hebegte a nő s aggóds'a tekintett maga körül. — S mit gondolt az alatt ön Lujza ? ' egészíti, reményünk lehet arra, hogy a tél folyamán élvezetes idényünk lesz. A mult héten színre kerültek : a Csikós, Szigligeti népszínműve, amelyben Kiss Pista dalai arattak tetszést; a Fecskefészek másodszor; Bándi Rózsi jutalomjátékául a Koldus deák, Bátori jutalomjátékául „A páholy", „Lili", Lendvai Ferike jutalomjátékául „A nagymama" ós tegnap Hunfi jutalomjátékául „Hoffmann meséi," Egerszegi krónika. Rovatvezető: Pubi. * — Rektifíkáció. — Egy rémesen hosszú ifjúnak a letelepedése kelt most kínos feltűnést a városban. A kiket balsorsuk eddig összehozott vele, borzalmas dolgokat mesélnek róla. Itt a nagy nyilvánosság előtt csak annyit jegyzünk meg jellemzésképpen személyéről, hogy fanatikusan kerüli a társaságot, őrült módon imádja az egyedüllétet. Es hozzá még nőgyűlölő ! Ezt az excentrikus díszpéldányt állítólag Biharország vallja szülöttjének. Azért kell ezt felemlítenünk, mert agilis szerkesztőségünknek, hogy ezáltal is bebizonyítsuk, miszerint kedves közönségünknek mennyire a szívünkön viseljük minden igényét, kívánságát, sikerült- egy Nagyváradon megjelenő lapnak egyik példányát megkeríteni, amelyben ez az alak beszámol itteni élményeiről. Eltekintve attól a ferde alaptól, a melyen nézte az itteni viszonyokat, nem is foglalkoznánk cikkével, do van egy kitétele, amely erős felháborodást szült városszerte. Szól pedig imigyen: „Egy tekintetben meg éppen nem tudja előttem Váradot pótolni. A szépDemet illetőleg. Mert vannak ugyan nagyszámmal, de az ember csak túl udvariasságból mondhatja rájuk, hogy szépek. Még az asszonyok közt csak kerül, a ki tényleg szép, de a lányok! . . . Büszke vagyok a váradi és bihurországi szép lányokra!" Képzelhető a dühnek, elkeseredésnek ós boszúnak az a dermesztő megdöbbenése, mely elfogott bennünket e oikk olvasásakor. Csák dr. az atyamester, szerkesztőségünk leghosszabb ollójával akarta feldarabolni a cikk Íróját, de végre is meggondolta magát. — Az nem elég, hogy megölöm. Mert ha megölöm, úgy akkor megmarad még mindig a tévhit ott Biharban. Épp ezt kell megváltoztatni. Hadd tudják meg ott is, hogy éppen az a mi büszkeségünk, hogy szép leányaink vannak. Szólt és letette ollóját. Persze, hogy e lovagiatlan támadás rögtön sorompóba állította városunk arany ifjúságát is. — JÉÍo"? — Igenis ön, mialatt kabátomat varrta s keze reszketett a felindulástól . . . — Képzelődik . . . A nő szédülve kelt fel, kezébe vette a törlőruhát, ingó léptekkel indult a kandalló felé s törölgetni kezdte. — Jöjjön vissza mellém — hangzott fel közvetlen háta mögött. Az orvos nesztelenül utána lopódzott, szeliden átölelte s visszakísérte székéig. A nő tehetetlen volt a vágy ellenében; sírni szeretet volna. — Kérem hagyjon el . . . — Soha! . . . Édes Lujza, mondjon nekem valamit. Csak egy szót, hogy maradjak itt önnél... mondjon mást is, vagy nyíltabban beszéljek? Az orvos magánkívül volt. Még mindig kezében tartotta a nő kezét. Az asszony érezte, hogy ereje fogy, félt a következő pillanattól . . . tehetetlenül vergődött ... Az orvos nyugodt hangja is lihegésbe csapott át, homlokán cseppek gyöngyöztek, arca lángolt. Eleűgedte a nő kezét, a törlőruha után nyúlt és bizonytalan mozdulattal letörölte véxvjtékes homlokát. A nő erre egészen megváltozott. Előbbi gyötrő arca vidám lett s kacagni kezdett. Kacagott egész lelkéből, mint a legjobb tréfán. Szemei megteltek könyekkel a nevetéstől. Az orvos értTanácskozásra gyűltek össze az „Arany Bárány" külön helyiségében, a hol hosszas éa kimerítő eszmecsere után abban állapodtak meg, hogy az illető cikkírót felszólítják, miszerint állítását példákkal is igazolja, amit ha megtenni nem tud (mert ez ki van zárva, hogy példákat tudjon mutatni) úgy társadalmi boykottban fogják részesíteni. A küldöttek: Ellmann Ödön és Mérő Géza, kérdőre is vonták az illetőt. Nem tudjuk, hogy a gyáva félelem vagy férfias beismerés folytán, de soha ilyen irányban megbízott kiküldötteknek könnyebb dolguk nem akadt mint jelenleg. A kérdőre vont ugyanis ezt a kijelentést tette: — Higyjétek el uraim, hogy életemben ilyen bakot még nem lőttem. Nem tudhatom be másnak, mint elhamarkodott sietségnek. ítéletem a cikk megírása óta alaposan megváltozott. Ha kell, szívem minden dobbanásával kész vagyok bizonyítani, hogy Egerszeg lányai nagyon szépek, és tudui fogom a módját, hogy ezt ott is, a hol ellenkezőjét állítottam,jkifejezésre juttassam. Miután ez a kijelentés az igaz és férfias megbánás igéje gyanánt hatott a küldöttekre, megbízásukat befejezettnek tekintették. Nekünk magunknak is módunkban van a megbánás valódiságáról meggyőződni, a mit bizonyít egy hozzánk beküldött helyi vonatkozású zöngeménye az illetőnek. kikelet. A kaszaházi erdőnek Minden fája legyen áldott, Mert egy szép barna lány járt ott. Hímes virág, lágy fü szőnyeg Viruljon a lombok alatt, A merre ö csak elhaladt. A csalogány himnuszt zengjen, Bokrai közt minden ágon, Hogy mily nagy a boldogságom. Hadd tudják kik arra járnak, Hogy ott fü, fa s virág áldott, Mert egy szép barna lány járt ott. Mindennek dacára biztosra vesszük, hogy megbántott szép leányaink, az egy szép barna lányt is beleszámítva, megvetésükkel fogják sújtani ezen ellentétes érzelmű kíulyrikust. H írek. A varmegye és város részvóttáviratai József Ágost főherceghez. Zalavármegye közönsége nevében Csertán Károly alispán s a váro3 közönsége nevében Várhidy Lajos polgármester József ; hetetlenül tekintett rá, fékezte haragját, de a nő csak tovább nevetett. Végre megsajnálta a férfit s felkelve egy kis kézitükörrel tért vissza, melyet átnyújtott. A fiatal ember arcának közepén félelmetes 1 fekete sáv húzódott végig. A kandallóról egy csepp korom rakodott a ruhára s az orvos rákente ?az arcára. A fiatalember elértette helyzetének nevetséges voltát s megtudta, hogy számára minden elveszett. Szótlanul nvult zsebkendője után, letörölte a végzetes sávot s az asszonyka még akkor is nevetett. A veszély el volt hárítva . . . A mellék szobában zaj támadt, mintha valaki egy széket tolt volna tovább ... az ajtó felnyílt s a küszöbön megjelent a térj alakja . . . — Még hagyhattatok volna aludni, — mondá kissé boszankodva. — Hát maga doktor ur mit csinált az arcával ? Neje hozzásietett, átölelte, megcsókolta és mondá: — Nézd meg csak jól . . . bekente az arcát, hogy hozzászokjék a szerecsenekhez .. . Képzeld csak az orvos ur legközelebb világutazásra indul . . .