Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-28 / 22. szám

XXIV. évfolyam 22. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szátn ára 20 fillér Hirdetések : — Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk vissza ZALA VARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Emlékezés. Az emlékezés ünnepét ülik ma Sümegen a lelkes magyarok ezrei. Kisfaludy Sándornak és lelke felének, Szegedy Rózának emlékezetét szentelik meg egy lepergett évszázad után az utódok, akik a mult nagy alakjai eló'tt hódolattal hajtják meg a fejüket. És mikor Kisfaludy Sándor arcképéről lehullik a lepel és Szegedy Róza sírját koszorúk borítják, visszaszállnak a lelkek a költő házához, nemes alakjához, hű hitvesének, a nagylelkű magyar asszonynak korába, mikor Szegedy Róza, a költő múzsája, szerelme, őrző angyala, vigasztalója, a minden erényekkel ékeskedő magyar nő férje oldalán Sümegen élte át életének boldog évtizedeit. A költő emlékezete és a női erények tisztelete aranyozza be a mai ünnepet. Megnépesül a sümegi temető és Szegedy Róza sírjára hullik a virág, piramissá gyűl a babérkoszorú. Mert akiért a költő lelke hevült, az megérdemli a virágot. Olyan virágfüzért nem adhatunk neki, aminőt a költő font számára lelkéaek virágaiból, mert a mi koszorúink elhervadnak, de Kisfaludy Sándor szerelmének virágai, Himfy dalai örökké élnek. A költő az emberiség vigasztalója; a nő a költő lelkének vigasza. Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza két egybeforrt lélek. A költő dalait, lelkének hevületét ki értette volna meg jobban, mint a szerelmes leány, akiért kesergett a dal és a boldog asszony, aki édes szerelmi ömlengést varázsolt a lantra? Abban az időben, amikor a magyar nyelvet fejlődésre képtelen, költői munkára alkalmatlan barbár nyelvnek tekintették még saját fiai is, akiket a tespedés hosszú kora elnémetesített, főurak és vagyonosabb nemes családok beszédben, ruházatban, műveltségben külföldi mintákat követtek. Olyan magyar írók, akiknek művei az egész nemzet lelkében viszhangra találtak volna, nem voltak; a költőket néhány alkalmi verselő, vagy a klassikusok emlőin nevelkedett latinos poéta képviselte. Ebben a korban irta Kisfaludy Sándor egy zalamegyei barátjához: »Eltökéllettem magamban, bögyén, szegény magyar nemes ifjú, de azon igaz régi magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt hazát szereztek és egy nagy, dicső nemzetet alapítottak, mint a selyembogár, egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket magyar nyelv, érzés és írás által, ha csak kevés idővel is tovább életben tartsam. Magyarul fogok írni és csak a szívekhez szóllani: mit? miként? magam sem tudom még«. Kisfaludy szívében kora ifjúságától kezdve élt az isteni szikra, amely lángra gyújtotta jr Szegedy Róza szívét is. 0 értette meg először a költő álmait. Az akkori idők nagy uri körökben nevelkedett leányai közül kevesen tudták méltányolni a nemzeti törekvéseket, még kevesebben a nemzeti nyelvet. Elragadta őket a külföldi módi, amely kicsinyléssel fordultel mindentől, ami magyar. Kisfaludy Sándor szerelmese belelátott egy nemes szívbe, amely nagy gondolatokkal küzködött s a költő lelkében a küzködés és szerelmi bánat gyöngyöket termettek, amelyek a költő halhatatlansága, a nemzet örökbecsű kincse s egy igaz magyar asszony dicsősége lettek. Magyarországon még nem volt olyan verses könyv, amelynek annyi olvasója lett volna, mint Himfy dalainak. A mi nagyanyáink még kívülről tudták s minden sorában uj és uj szépségeket fedeztek fel. Felébredt a magyar költészet szeretete, amelyből később nagyjaink lelkesedést merítettek. A költő Szegedy Rózához, a büszke magyar leányhoz, majd a boldog asszonyhoz beszél, mélységes érzéssel, magyarosan, epedve, sóvárogva, bánatosan, majd tulcsapongó érzéssel. A hitves hossza évtizedek gyengéd szeretetével hálálta meg a költőnek érzelmeit. Kisfaludy a teremtés remekének nevezte feleségét, aki életét boldoggá tette. Szegedy Rózának emlékezete él még Zalavármegyében. Jótékony angyal volt s olyan nemesszívü nő, akinek egyedüli vágya és boldogsága férjének boldogítása, a családi kör békéjének ápolása s a szegények szenvedéseinek enyhítése. Mikor 1832. május 18-án meghalt, kortársai azt irták róla: »az egész vidék által tisztelt, példás, magától minden hiu fényt megtagadó s minden tehetségét a szenvedő szegények táplálására szentelő, örökké munkás, hasznos, jótevő életének ötvenhetedik évében« elragadta közülünk a halál. s Es eltemették a sümegi temetőbe. Kisfaludy Sándor igy kesergett mély bánatában : »az idő feneketlen mélységre mutat, melyben ezen szavak lebegnek: volt — nincsen.« Nem volt igaza a költő megszomorodott lelkének. Korának fiai elmultak, de az emlékezet él és el nem múlik. Megszenteli a multat és az igaz érdemeket. Kisfaludynak már 1859-ben Balatonfüreden szobrot állítottak zalamegyei tisztelői s most szerelmének, hűséges feleségének, a nagylelkű asszonynak, Szegedy Rózának sírjához zarándokol a kegyelet. Vigyünk virágot, babérkoszorút Szegedy Róza sírjára. A tavasz virágai s a halhatatlanság babérkoszorúja kösse össze a két nemes lélek emlékezetét, amint a soha el nem muló szerelem összefűzte életüket. A hercegprímás jubileuma. Május 26-án mult ötven éve annak, hogy Vaszary Kolost, Zalavármegye szülöttét áldozópappá szentelték fel. Egyszerű szerzetes volt; szent Benedek rendjének tagja. A keszthelyi halászmester fia egyszerűen, szerényen foglalta el helyét a tanári katedrán, amelyet kijelöltek számára. A történelmet tanította mélységes tudással, megmérhetetlen hazaszeretettel, apostoli lélekkel. Az ifjú szerzetes, akinek arcán isteni szelídség, lelkében végtelen szeretet lakott, kiválasztottja volt az Urnák, hogy hirdesse az ifjúságnak, később sokat zaklatot egész nemzetének a legszentebb erényeket: az Isten félelmét, a haza szeretetét, a békét, a játszik ma és junius 1-én áldozó csütörtökön délelőtt fél tizenegy órától kezdve az „Arany Bárány" kentheiyiséiében; kedvezőtlea idő esetéri este az étterembea. — BeléptiMai számunk IO oldal.