Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-28 / 22. szám

1905. május 14. *Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 244 türelmet, az örök igazságot. A világtól elvonult szerzetes nem keresett dicsőséget, nem vágyott kincsekre, hatalomra. De felkereste őt minden földi tisztesség, ami embernek osztályrészül juthat, mert az Ur lelke lakott őbenne; az örök igazság: a szeretet vezette végig hosszú, dicsőséges pályáján. A kolostor csendjéből Magyarország legnagyobb egyházi méltóságára hívta meg az Ur. És mikor a világ egyik legelső egyházi méltóságát elfoglalta, szelid, szerető lelkéből egy szent jelszó fakadt ki, amely egész életét jellemzi : Pax. Béke! Béke minden jó embernek, béke az országnak, a nemzetnek. Mert a béke az Isten legnagyobb áldása s a világok ura azért emeli fel az ő kiválasztottjait, hogy békét szerezzenek a földön, szeretetet öntsenek a szívekbe. Mély hódolattal hajtja meg a fejét minden igaz magyar a nagy pap előtt, aki nem csak a katholikus egyháznak, de egész nemzetének apostola. Mert életének nemes irányával, működésének szent tartalmával példát adott és utat mutatott. Olyan utat, amely jelszavának megtestesüléséhez: a békéhez vezet. Es megfékezte a türelmetlenséget; felkent ujja a keresztre mutatott, amely az örök szeretet szinboluma; isteni Mesterének intelmét követte, mikor azt hirdette, amivel Krisztus köszöntötte az ő tanítványait : Béke veletek. Az Ur Apostola beszél hozzánk: Fiaim, szeressétek egymást. Nem ér fel semmi kincs, semmi hatalom a béke és szeretet áldásaival. Magyarország hercegprímása nagy pap: a békét szerető emberiség papja; apostol: nemzetének apostola. Megünnepelte egész Magyarország pappá szentelésének félszázados jubileumát. A mi ünnepünk annál bensőbb, mert hiszen Zalavármegye szülötte ő; innét indult el dicsőséggel teljes útjára Yaszary Kolos, aki szívének melegével meghódított egy egész országot. Az isteni béke megszentelt nyugalma vezesse tovább lépteit s hirdesse nemzetének még sokáig nemes lelkéből fakadt jelszavát: Pax! A fogyasztási adók. Zalaegerszeg város képviselőtestületének pénzügyi és jogügyi bizottsága együttes ülést tartott a mult héten, amelynek tárgyai között a legérdekesebb volt a borfogyasztási adó kezelése körül követett eljárás. A tény egyszerűen az, hogy a borfogyasztási pótadót a város bérli a kincstártól s az adók beszedésére külön hivatalt szervezett. A polgármester meg akarván győződni a fogyasztási adó beszedésének s az adó alá tartozó bor nyilvántartásának pontosságáról, a pónzügyigazgatóságot megkereste, hogy néhány vendéglőt a pénzügyőrökkel vizsgáltasson meg. A pénzügyőrök itt ott holmi szabálytalanságot találtak, amely miatt egyesek ellen a jövedéki kihágási eljárást indítványozzák. A közvélemény azután egyszerre felháborodott. Zaklatással vádolta a polgármestert, mert ráeresztette a fináncot a pincékre s meggyanúsította az adófizető polgárokat és a fogyasztási adókat kezelő hivatalt. Nem tartozunk azok közé, akik a polgármester minden cselekedetét a saját hátukkal fedezik; de már ami igazság, mégis csak igazság s szolgálni kötelesség. A felháborodás forrása egy kis önzés. Mert azt, hogy a városi hatóságnak nem osak joga, hanem kötelessége a város jövödelmi forrásait szigorúan ellenőriztetni, azt senki sem tagadhatja. Most se tett egyebet. Az is kötelessége a városi hatóságnak, hogy a saját közegeit ellenőrizze. Ellenőrzésnek kell lenni mindenütt. A miniszter is ellenőrzés alatt áll. A fogyasztási adóhivatal sem kivétel. A városi hatóság pedig csak ellenőrzött. A kötelességét teljesítette s abban hibázott, hogy korábban nem tette. Legalább az adózókat hozzászoktatta volna ahoz, hogy a törvénynek még a formai intézkedéseit is be kell tartani és pedig még akkor is, ha azok zaklatók és kellemetlenek. És ha megszokták volna a legszigorúbb ellenőrzést, most nem volnának kénytelenek formasértásek miatt törvényt állni. Mi nemcsak feltesszük, hanem meg vagyunk győződve arról, hogy azok az esetek, amelyeket a pénzügyőrség tényleirásozott és jegyzőkönyvekbe Katonák. Csodálatos utjai vannak az életnek. A legmerészebb fantazia se tudna hasonlót kieszelni. Mesék teremnek minden zugban, lehetetlen, hihetetlen mesék, amit ha irva lát az ember, el sem hiszi. Amit itt elmondok, az megtörtént; nem a fantázia, hanem az élet meséje. Olvasom, hogy meghalt Gebauer alezredes és gyászolja az ezred, a tisztikar, a minisztérium, sőt talán a legfőbb hadúr is. Gebauer alezredes az ón emberem volt. Gyűlölt egy halottat, egy bajtársát és megkorbácsolta az emlékét. Az ostort pedig én fontam hozzá. Gebauer alezredes meghalt ; most már elmondhatom a mesémet. Most már elmondhatom, mert halott embert nem lehet ledegradálni, se becsukni, csak gyűlölni lehet, mint 8 gyűlölte azt a szerencsétlen kapitányt. Egy vidéki városban voltam reporter, mikor hire jött egy délutái, hogy Ráthonyi kapitány szíven lőttemagát. Reporteri praxisomban ilyesmi már megesett volt máskor is, nem sokat törődtem vele. De mivel mégis csak cikket kellett irni az esetről, elmentem a halottasházhoz, megnéztem minden megnézni valót és irtam másnapra egy szomorú cikkelyt, hogy milyen daliás legény volt, milyen mulatós jó pajtás, jámbor felebbvaló, már ahogy ilyenkor szokás. Mikor temették, szépen elparentáltam^ az újságban megint. Megírtam, hogy doboltak, trombitáltak, szalutáltak, lőttek vagy háromszor generál de charg-ot és beletették a sirba. Letettem a tollat ós egy óra múlva azt se tudtam, hogy valaha ólt a szegény. Harmadnapra kapok egy levelet. Az volt aláírva: Gauber kapitány és arra kért, keresném fel a lakásán, mert igen fontos mondanivalója | van. Végül ez az egy szó: Diskréció ! Gebauer kapitányt soha életemben nem láttam, nevét se hallottam soha. Mit akarhat én tőlem Gebauer kapitány? »És mi az a driskéció?« Elmentem móg aznap délután a kapitányhoz. Szép, daliás fiatal ember volt, ott ült a feleségével a szalonban. Bemutatkoztam. — Ah, igen örülök. A feleségem ! — mutatta be őnagyságát. — Bocsánatot kérek — folytatta igen hiányos magyarsággal — hogy ide kérettem. Egy igen fontos dologról van szó. Ha parancsol, talán bemegyünk a másik szobába. Bementünk egy kisebb, irodaszerü helyiségbe. Leültem egy karszékbe, szivart tett elém, azzal elkezdett beszélni: — Még egyszer bocsánatot kérek, hogy idefárasztottam. Nem is tudom, hogy is kezdjem a dolgot, mert kissé kényes és én igazán nem tudom, hogy ön meg fog-e engem érteni. A szava olyan hizelgo, alattomos volt, akadozva beszélt és már azt hittem, hogy az Isten tudja, mit akarhat ez tőlem. Biztattam, hogy szóljon sebesen, mert kevés az idő. — Tetszik tudni, ez a Ráthonyi kapitány, aki a minap meghalt, nyolcvanezer forintot sikkasztott. Ö élelmezési tiszt volt, meghamisította a szállítók nyugtatványait, a pénzt pedig elverte. foglalt, csak formahibák, amelyeket az egyes adózók a törvény ellen elkövettek s amelyeket a városi adókezelőség nem vett komolyan. De hibák. Az adózók talán nem is tudták, hogy hibáznak s drága tanuló pénzt kell majd fizetniök azért a törvény tudományért, amit a jövedéki kihágási eljárás során szereznek. Ez már a városi hatóság hibája, de csak azért, hogy előbb nem vette szigorúbban a dolgot. Hogy azután a pénzügyőrök hogyan teljesítették a vizsgálatot, hogyan jártak el és mit találtak, ahoz a városi hatóságnak elvégre csak annyi köze van, hogy ő kérte a vizsgálatot. Ebben igazsága volt; a többi már finánc igazság. A korcsmárosoknak természetesen zokon esik az a folytonos zaklatás, amelynek a borfogyasztási adó miatt ki vannak téve. De ennek a zaklatásnak az oka nem abban fekszik, hogy a városi hatóság a közjövedelmek felett őrködik, hanem magában a fogyasztási adók természetében s az erre vonatkozó törvények és rendeletek szövevényes voltában, aprólékos rendelkezéseiben. Kevés híja annak, hogy a dugaszolás módja is elő nincs írva. A fogyasztási adók, bár egyes vonatkozásokban igazságos adónemek, általában zaklató természetűek, mert az államnak vagy a gyártást, vagy a forgalomba hozatalt, vagy magát a fogyasztást kell ellenőriznie. Gyakran bele kell nyúlnia a magán viszonyokba; üzleti titkokat kell ellesnie s a polgárt szabadságában korlátoznia. A korlátozást és zaklatást csak finánciális szempontokkal lehet indokolni, az bizonyos. De az állam pénzügyi hatalm i parancsol ós a p >1gároknak engedelmeskedniük kell. A zaklatástól való menekülésnek csak egyetlen egy módja van : még kell tartani a törvényt. A borfogyasztási adó minden adónem között a legzaklatóbb. Hozzájárul ehez móg az is, hogy az államkincstár a fogyasztási adót bérbe adja, ami természetesen fokozza a kellemetlenkedést különösen ott, ahol magánosok veszik bérbe az adószedési jogot, mert itt a zaklatásból a bérlők valóságos adóforrást csinálnak. Polgáraik nyugalmának biztosítása céljából igyekeztek tehát egyes községek és városok az adószedóst kibérelni s ahol lehetett korrigálták a törvényt, enyhítették annak zaklató intézkedéseit. Logtöbb község ós város azonban pusztán finánciális szempontokból állt be adóbórlőnek, jövödelmeit akarta szaporítani, mert nem állott módjában az, hogy kényelmi szompontokórt s egyes polgárainak üzleti érdekeiért áldozatokat hozzon. Igy tett Zalaegerszeg is. Ugy tudjuk, hogy pusztán pénzügyi szempontok vezették akkor, amikor a fogyasztási adókat kibérelte. Az ezredben minden tiszttel váltókat Íratott alá ' berántott sok ezer forint erejéig, én is tizennégyezerig kezeskedtem érte, most fizetni kell a gazemberért, a becstelen firmáért. Nekem, aki soha kávéházba se járok, hogy csak maradjon egy garas gyermekemnek, ha ón meghalok, most mindent oda kell adnom egy bestia miatt, aki elkártyázta . . . Az arcán megdagadtak az izmok és a hatalmas, szép ember mintha sirni akart volna. Az ökleit összeszorította és szinte fojtogatta az indulat. — És önök, uraim, még dicsérték, elparentálták az újságban, mint valami nemzeti hőst, azt a gazembert. A pénzt nem bánom, az nem fáj, ami engem sujt, csak az, hogy ugy irtak róla, meg a temetéséről, mintha nem tudom micsoda lett volna. Nem, uram, ez nem igaz. Ez egy gazember volt, aki a kincstárt, a tiszttársait károsította meg, sőt sok embert romlásba döntött. Hát ón azért hivattam önt, kedves uram, hogy ha akarja, irja meg az újságba, hogy mint történt a dolog. Majd én elmondom. Aztán elmondta részletesen, hogy mennyit sikkasztott a zabon, meunyit a szénán, a kenyéren, a húson, ü ugyanis tagja volt annak a felügyelőkomissziónak, amelynek kötelessége volt Ráthonyi kapitány számadásait felülvizsgálni. Az ezredes volt ennek az elnöke és két más tiszt a tagja. Tehát tudta, ismerte az ügyeket. Följegyeztem, amit mondott, aztán húszéves voltam és reporter — örültem a jó fogásnak ós siettem a szerkesztőségbe. A dolog másik oldalával nem törődtem. Nem