Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-21 / 21. szám

1905. május 14. *Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 231 Nos hát nekünk a romantika piszkos és tolvaj lovagjai nem kellenek. És hisszük, hogy meg lehet őket rendszabályozni. De megvigasztalhatjuk a cigánygyerekek és dádék patrÓDUBait. Az a rendelet csak papiroson olyan nagyon szigorú. Tényleg még egyetlen egy gyereket se szakítottak el a családi sátortól s még nagyon sokáig futkoznak az egyetlen rongyos mellénybe öltözött joigánypurdók a kocsik után, a humanista njságirót pedig ha Nekeresd felé hozza a végzet, tegyen a zsebébe fényes krajcárkákat a kis ártatlanoknak, de vigyázzon a holmijára, mert a hátáról is lelopják a köpönyeget. A Z. I. M. K. hangversenye. A zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör sikerült hangversennyel zárta be az idényt. Ez az estély is arról tett bizonyságot, hogy a kör művészeti osztálya valósággal lázasan dolgozik s napról-napra erősödik. Meglepő a férfikar haladása, amelynek még csak két-három jó első tenoristára volna szüksége, hogy teljes legyen. A dicsőség oroszlánrésze természotesen eiuttal is Sándor Zsigmond karnagyé, aki a zenekart is, a dalárdát is tanítja és vezeti. A körnekkedves vendégeis volt: Sági Klementina kisasszony, az országos szinészegyesület tehetséges növendéke, aki szülővárosa iránti szeretetből mutatta be művészetét az irodalmi kör estélyén. Sági kisasszony kész művésznő, akineS tehetségeiről a legilletékesebb helyen is sok elismeréssel beszélnek. Hangja ritka szépségű ós csodálatosan tiszta; művészi kézsége meglepő. Sági kisasszony nagyterjedelmü hanganyag felett rendelkezik, amely külÖDÖsen a mélyebb változatokban elragadó. A vendég művésznő kedves dalait a közönség zajos tapsa kisérte. A szülőföld elismeréssel vette körül ós óvációkkal tűntette ki az I. M. K. kedves vendégét, akinek eddigi sikerei szép jövőt jósolnak. Érdekes száma volt az estólynek Törzsök Vilmos szabad előadása. Az emberi lélek eszményeiről beszélt s elvezette a hallgatóságot az egyedüli tökéletes eszményhez: az Istenhez. Az elvont fogalmakról, bölcsészeti ós teologiai igazságokról vonzó modorban beszélt s nem csak tanított, hanem lekötött és mulattatott. A legáltalánosabb emberi érzésekből, mindennapi jelenségekből indult ki s fokról-fokra emelkedő lendülettel vitte a hallgatóságot mindig magasabbra az eszményiség fogalma felé, a szupernaturális világrend eszményéhez, az igazság, bölcseség és jÓ3ág forrásához; az emberi lélek legáltalánosabb eszményéhez, az Istenhez. Törzsök Vi Imoselőadása népszerűsített teológia volt. És szinte jól esett bebizonyítva látni azt, hogy az emberiséget, akárhogyan igyekszik is beletemetkezni a kor realismusába, örök és változatlan eszmények uralják, amelyeknek forrása nem s tudás, nem « hatalom és gazdagság, hanem a hit, amely megnyugtat és megvigasztal. Kedves volt Molnár Ilonka szavalata, aki a „Melinda" című költeményét adta elő. Molnár kisasszony hangja kellemes, előadási modora keresetlen. Nem pózzal, hanem igaz érzéssel hat. A műsort a zenekar kezdte. Mascagni „Paraszt becsület" című dalművéből az intermezzót, majd Wagner „Lohengrin" operájából a 3-ik felvonás bevozetósét s a nászkart játszotta. Zeneórtőknek elég a címek felsorolása ahoz, hogy az I. M. K. zenekarának nívójáról tájékozva legyen. A legmagasabb klassikus zeneszámokkal csak kitűnően szervezett zenekar léphet a közönség elé. S a betanulás annyira precíz az előadás annyira művészi, hogy a legnagyobb elismerés illeti Sándor Zsigmondot, a fáradhatatlan karnagyot s a zenekar minden tagját. Ezután Törzsök Vilmos felolvasása, majd Sági kisasszony első száma következett. Doppler „Ilka" cimü operájából a cigány dalt és Simonettinek agy bájos madrigálját énekelte a zenekar kísérete mellett, a madrigal különösen nagy hatást keltett. Molnár Ilonka kisasszony szavalata után a férfikar Zimay Lászlónak „Suhog a szól" című dalát énekelte. A darab szép és rendkívül nehéz, a dalkör mégis számottevő sikerrel oldotta meg a neh^z feladatott. Káldy Gyula „Kuruc bordulávul" pedig frenetikus hatást ért el. A darabot meg kellett ismételni. Sági kisasszony második számában „A bibliás ember" operából Magdaléna dalát s Aggházy Károlynak „Este van már . . című románcát énekelte. A közönség zajosan újrázott és Sági kisasszony még megtoldotta a programmot egy kedves magyar dallal. Ezzel a hangversennyel az I. M. K. az őszig elbúcsúzott a közönségtől. )A munka azonban nem szünetel s a kör arra törekszik, hogy a jövő idényben még élvezetesebb estéket szerezzem tagjainak. Az utolsó hangverseny látogatottsága, bár a tei'em most is megtolt, nem volt akkora, mint az előbbieké; reméljük azonban, hogy a közönség érdeklődése folyton fokozódni fog. Esküdtszéki főtárgyaSások. A lefolyt hét keddjén és szerdájáu a helybeli kir. törvényszéknél esküdtszéki főtárgyaiások tartattak, melyekről alábbiakban számol be tudósítónk. Első nap. Mindnyájunk előtt ismeretes az az anekdóta, hogy az egyszeri kis gyerek, meg akarváu tudni a falubeli bucsu idejét, ilyetén naiv kérdéssel fordult édesatyjához: »Apó! mikor lesz az a nap a mikor — verekszünk?" Mi, zalaiak e szálló ige eredetének kétes dicsőségét somogyi szomszédainkra szoktuk fogni, a kik viszont szentül meg vannak győződve, hogy e mondás csakis Zalában, valahol a tapolcai járásban kelhetett szárnyra. Sajnosan kell bevallanunk, hogy alighanem nekik lesz igazuk. A ki ismeri ugyanis a Tapolca vidéki búcsúkat, jól tudhatja, hogy azoknak majdnem kivétel nélkül folytatásuk szokott lenni a járásbíróságoknál, (mondhatjuk, jó szerencse, ha még csak ott, mert rendesen törvényszékeknél, esküdt bíróságoknál egyaránt.) Különben is szinte megható a Tapolcza vidékiek buzgósága, mellyel a különböző rendű-rangú és hatáskörű bíróságainkat munkával ellátni törekeszuek. E rövid előbeszéd után senki sem fog csodálkozni, hogy a szintén azon tájékon levő Taliándörögdön sem mult el vér nélkül a tavalyi bucsu, mely 1904 szept. 11-ón tartatott. A Dobosi testvérek, István és Gyula gondoskodtak arról, hogy falujok szégyenbe ne maradjon e téren a szomszéd községek mögött, a mennyiben előbb közösen elpáholták Vers Ferenc nevii legény társukat, majd nem akarván félbeli munkát végezni, bicskával le is szúrták őt. A dolog — hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem — ugy történt, hogy Dobosi. István a búcsúban találkozván Vers Ferenccel, leütötte ennek fejéről a kalapot. Az üdvözlésnek e szokatlan módja cseppet sem ejté zavarba Vera Ferkót: ő js hasonlókép válaszolt, mert fölvévén elsőben saját sövegét, ő meg a virtuskodó Dobosi fejét tette födetlenné. Csakhogy Dobosi István nem ám az a legény, a ki a fejéről levert süveg után lehajoljon. > Vedd föl, Ferkó a kalapomat, mert meg bánod!« —szólt,Vershez, a ki azonban a követelést nem teljesítette, megjegyezvén azt, hogy ő is maga vette fel a kalapját. Vesztére cselekedett így, később tudniillik a korcsmában összehozta a véletlen a Dobosiakkal, a kik pedig már eddfg szerte kidobolták, hogy Vers >kihúzza tőlük a főnyereményt.« Nem is késlekedtek a gyanútlan Verset megtámadui s szinte versenyt ütötték-verték őt agyba fej be. Végre sikerült Versnek kiszabadulni, atyja segítségével az illusztris fivérek karmai közül s megverten és leverten kivánszorgott a korcsmából. A kilátásba helyezett főnyeremény azonban még hátra volt! a sötét lelkű Dobosi István ugyanis utána ment Versnek, a kapuban el is érte őt és szó nélkül mellbe ütötte. Az ütés nyomán egy »jaj ! végem van !« kiáltás hallatszik . . . Vers Ferenc leroskad . . . melléből Csak egy korty pálinkája volna! Csak néhány korty ebből a felséges italból, mely megsemmisíti a multat, a jelent, s a jővő legszebb képeit varázsolja az elcsigázott lélekbe. Félig ébren, félig elszunyadva, kínos csendben türelmetlenül olvasta a közeli templom toronyórájának ütését. Az idő csak nem akart múlni. Most ismét . . . Egy . . . kettő . . . három. Azután két tompa ütés. Háromnegyed kettőre járt az idő. Mitha ennek az éjjelnek sohasem volna reggele. Az ágy deszkái félelmesen csikorogtak. A beteg megmozdult, s midőn a csavargó feléje fordult, tekintete éppen tágranyilt fénytelen szemeivel találkozott. — Anyád mellett voltál, mikor meghalt ? — Kérdezte a beteg, s a férfi alig ismert hangjára, melyet most valami sipitó köhögés kisért. — Nem . . . de most ne gondoljon a halálra ... ugye az álom jót tett . . . — Nem aludtam, ráérek később is, elég hosszú álmom lesz. Hát nem voltál mellette? No, az én fiam sem lesz az anyja halálos ágya mellett . . . — A fia? . . . Magának fia van? Hiszen sohasem beszélt róla. Értesítsem talán betegségéről ? — Nem . . . nem akarom látni . . . soha többé ... az egy hálátlan nyomorult. A csavargó nem tudott rá felelni. — Nézd ott a ruhám között van egy könyv; hozd ide ós olvass fel nekem valamit belőle . . . A férfi felállott; csak most érezte, hogy minden tagja elzsibbadt. Midőn percekig tartó keresés után megtalálta a könyvet a sok lim-lom között, rögtön ráismert, mert ennek olvasása közben nem szerette magát meglepetni a koldus asszony. Az asztalhoz lépett vele és felnyitotta. Egy öreg betűs régi biblia volt. — Ugye csodálkozol, hogy ilyen könyvet is találhatsz nálam, — inondá az asszony, mintha ki találta volna a férfi gondolatát. — No de ájtatos épen nem vagyok s ehhez senkinek semmi köze . . . Mond, nincs igazam? — De ugy van, — felelte a csavargó immelámmal, s tétovázva lapozot az elsárgult bibliában. — Ott nyisd fel, a hol egy levelet találsz benne, azt a mondatot alá is huztaua . . . S a férfi elkezdett olvasni: „Ne gondold azt, hogy elhagytalak és elfordultam tőled; a hová te mégy, ón veled megyek; a hol maradsz én is maradok; a te néped az én népem; a hol meghalsz, ott én is meghalok. A halál nem választ el egymástól" ! . . . — A halál nem választ el egymástól,— ismételte a beteg ünnepélyesen. — Olvassak tovább? — Nem kell . . . ez a legszebb része a könyvnek ; mintha csak az uram beszélne hozzám: „No gondold azt hogy elhagytalak ! ... Az igaz, hogy nem hagyott el, mert nagyon örült, ha menhelyet, egy tál ételt talált nálam, mikor hazakerült a börtönből. De a fiam ... az a legnyomorultabb teremtés a világon: Már fiatal korában folyton arra unszolt, hogy hagyjam el az uramat; mert nem akart olyan apát, aki a börtönben ült. Mintha bizony nem ő adta volna neki az életet, s nem ült volna számtalan éjjen át betegágya mellett. Most megtagadja saját apját a nyomorult. És miért? Mert a börtönben ült. Do elkergettem őt és nem is akarom látni. Az legyen az utolsó órám, a melyben meglátom . .. Te is ültél már börtönben tudom, de to becsületes vagy, mindig segítségemre voltál. Ha meghalok, mindenem a tied, van egy kis pénzem is . . . De mi ez? A mellem ugy éget . . . Segíts . . . ah Józsof . . . József . . . Többet nem tudott szólni; kezeivel levegő után kapkodott, szájából vér habzott elő; azután a vánkosok közé hanyatlott, s néhány vonaglás után megszűnt élni. A csavargó a borzalmas pillanatban mozdulni sem tudott, csak merev szemekkel bámult a holttestre. A toronyóra egynegyedet ütött 'háromra. A rnóoses sercegett, kifogyott belőle az olaj. Az