Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-21 / 21. szám

1905. május 14. *Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 230 késül, nagyon jól felhasználható s ebben van igazi megbecsülhetetlen volta, mert eddig ezen tej literszámra ugyszólva elveszelődött, most pedig egyesítve igen jól értékesíthető. 'Használható a lefölözött tej ezenkívül étkezési célokra, turó készítésre stb. Hogy evvel kisgazdáink s különösen a szegényebb nép nagyon tisztában van, biionyítja a«, hogy ahol lefölözött tej a szövetkezeteknél el lesz adva, ott nem tudnak sohasem elegendő mennyiséget a szegényebb osztálynak átadni, amely szegényebb néposztályra valóságos áldás, hogy 4 fillérrel literenkint friss és egészséges táplálókhoz juthat. További előnye a tejszövetkezeteknek az, hogy a gazdáknak egy modus vivendi van a kezükbe adva asáltal, hogy vagy nevelhetik az állatjaikat s csak a felesleges tejet szállítják be, vagy eladják fiatalkorban a borjukat 8 a borjú nevelésre fordítandó tejet pedig mint tejet értékesítik. Gondolkodva ezen tétlen, azon eredményre jutunk, hogy ugyanazon állatállomány mellett módunkban van borjukat nevelni, vagy a tejet értékesíteni, a mi tekintve a mostani gazdaságpolitikai helyzetet, nem megvetendő előny. Jelen ismertetésem keretén belül szükségesnek tartom megemlíteni azt, hogy a tej szövetkezetek felszerelései nem házilag előállítható eszközök, hanem gyári készítmények. A mai nagy konkurrentia világában minden gyár olyan gépek előállításán fáradozik, amelyek nagy keresletnek örvendenek. Ma már gyártanak igen sokféle tej fölöző gépet, u. m.: Alfa, Battik, Glober, Melott, Tubular stb. seperatorokat, amelyek közül azonban a legjobbnak eddig az .álfa separator részvénytársaság gyártmányai bizonyultak. Ezen gépek tartósak, megbízhatók. Nem akarom evvel azt mondani, hogy egyéb gyártmányok semmit sem érnek, igenis jók lehetnek azok is, de hogy a gyakorlatban, nem hosszabb időt csak egy évet számítva, hogyan válnak be, azt inkább más próbálgassa. igaz, hogy a többi gyárak is szeretnék gyártmányaikat értékesíteni és elhelyezni s ezért néha megesik, hogy egymás gyártmányait leszólják, esetleg nem egészen tiszteségesen konkurálnak egymással szemben, de az a gazdaközönsógre mellékes lehet, amennyiben jó, megbízható beszerzési forrás áll rendelkezésünkre az Alfa separator részvénytársaságnál. Végül rátérve ama panaszokra, hogy a tej8zövetkezetek termelvónyeiket másutt értékesítik, s így a vidéki gócpontoktól, a vidéki városoktól vonják el a tejet, ama megjegyzésem van, hogy bármely tejszövetkezet a legnagyobb készséggel hajlandó akármelyik várost tejjel ée tejtermékekkel ellátni, csak biztosíttassák arról, hogy a beszállított anyag mindig átvétetik. Egy kis vállalkozó szellem kell hozzá, ha egy kereskedő bármelyik városban tejcsarnokot állít fel, szállíthatnak a tej szövetkezetek olyan egyöntetű s kitűnő minőségű tejtermékeket, hogy ezentúl a ^városiak nem szidni, de áldani fogják a tejszövetkezetet. A cigánygyerekek. Annyit irtunk már a cigányok garázdálkodásáról s a cigánykérdés megoldásáról, hogy olvasóink meg is sokalhatták. De hát a cigányügy különösen a mi vármegyénkben örökké aktuális probléma s akarva nem akarva hétről-hétre foglalkoznunk kellett vele, ha másutt nem, a lopások, büntettek és kihágások kapcsán, amelyekről a rendőri krónika beszámolt. Örömmel adtunk hírt arról is, hogy a vármegye immár erős kézzel akarja megrendszabályozni ezt az ólősdi hadat, Jamely nem ismer törvényt, erkölcsöt, korlátot, az enyém tied közti külömbséggel nem törődik, hanem zsákmányol ott, ahol tud. Megírtuk annak idején elég bőven, hogy mit akar tenni a vármegye. A cigányokkal szemben is végre akarja hajtatni a törvényeket,amelyeket mindenkivel szemben alkalmaz a hatóság. A tolonc törvény, a közegészségügyi, közoktatási, a véderő törvény mindenkire alkalmazást talál, csak a cigány tud alóluk kibújni. Elrendeli a törvény azt is, hogy aki gyermekeinek anyagi vagy erkölcsi érdekeit veszélyezteti, annak meg kell szüntetni az apai hatalmát, a gyermeket elhagyottá kell nyilvánítani s a menhelyekbe beszállítani. A hatóságok tehát abban a meggyőződésben, hogy a törvény a cigánynak is csak törvény, elrendelték, hogy mindazon intézkedések, amelyek a cigányok megrendszabályozására alkalmasak, foganatba vétessenek. Szóval radikális, de törvényes eszközöket kerestek a cigánykérdés megoldására. Megjósoltuk azt is, hogy találkozni fognak nagyképű urak, akiknek nem tetszik a radikális elbánás, mert tiltakozik ellene az álhumanizm JS, amellyel Írásaikban hivalkodni szeretnek. Mert mostanság az a divat, hogy a humanizmus minden szabadalmat biztosít a gonosztevőknek, akikben nem szabadmegsérteni az emberi méltóságot s a társadalom órdekeit semmibe sem veszik. A köz tűrjön, táplálja a parazitát, mert az is ember, mert az is apa, anya, akinek joga van emberi érzéseinek respektálását követelni. A fővárosi sajtóban kicsúfolták Zalavármegye radikális rendeletét, akik azonban komolyan foglalkoztak a cigányüggyel, azok elismeréssel vannak iránta ée utánozzák. Igen, mert a szerkesztőség nagy humanistái csak a hangzatos elveket tartják szóm előtt 8 az életből aligha ismerik a cigány veszedelmet. És azokat, akik a mindennapi élet szempontjából s nem a jelszavak, hanem a szomorú tények alapján Ítélik meg a kérdést, a tollúk hegyére veszik. Ha azonban csak egyetlenegyszer tekintenének bele a cigánysátorba 8 alkalmuk volna egy karaván garázdálkodásait közelről megnézni, más gondolataik támadnának. Egyébként a humanizmus azt diktálja, hogy a gyermekeket védelmezzük legelső sorban s ha a cigánygyerek részére az állam biztosítja a tisztességes nevelést, a cigány apák és anyák sérelme sokkal kisebb, mint amekkora a gyerekek és a társadalom haszna. A cigánykérdésről ime így vélekedik egy nagy humanista a fővárosi sajtóban : A kóbor cigányok. Szent Kleofás, micsoda idők! Nemcsak a szociálistákat rendszabályozzák meg, hanem a kóbor cigányokat is. Régen fáj már a kóbor cigány-kórdós a vármegyéknek, hős pátronosuk, József főherceg falvat is építtetett nekik, de a cigányok a berendezést elemelték, a falvat pedig otthagyták. Lakjanak abba parasztok. Most Sopron vármegye közönsége intézett átiratot az összes törvényhatóságokhoz, hogy intézkedjenek már a kóbor cigányok ügyében ós tiltsák el őket a lótartásról. Mert mi a cigánynak a szemefénye? Az a görhes, kis gebe, mely kordéja elé van fogva s melynek hátához zsákban néhány gyermek van kötve. Ez kocsiló, hátasló, üzlet szerszámtár, — minden egy személyben. S most meg akarják a cigánytól vonni a lótartást. Ennek jó vége nem lehet. Ha van cigány forradalom, ugy ennek a nyomán támad majd, sőt az is lehet, hogy a füstösök sztrájkolni fognak. Nem foltozzák az üstöket s nem lopnak. Ló nélkül semmit sem ér az élet. De má3 baj is van. Nem olyan fontos ugyan, mint a ló, de ez is lényeges. Zalavármegye alispánja szintén adott be a cigányokról tervezetet, melynek hivatalos főpontja a következő: A cigányok gyermekei egyáltalán nem hagyhatók meg náluk, az atyai hatalom is megszüntetendő, sőt a gyámságból ós gondnokságból is kizárandók, gyermekeik elhagyottaknak nyilvánítandók s gyermekmenedókhelyekbe adandók. Hát ilyet még Kamerun se produkál, pedig ott egészen feketék az emberek. Az apától, anyától elveszik a gyereket, lelencházakba dugják s ugy bánnak velük mint gyülevész, szedett-vetett csőcselókkel. Ez lehet radikális, lehet rendszabályozó, de hogy humánus szempontból abszurdum az is bizonyos. A cigányok sátrait összeírhatják, beoses magukat nyilvántarthatják, de a lovat s a gyereket hagyják. Hisz végre megszűnt már a rabszolgavilág! De ez mind szóbeszéd. Ezer évek multak el ós Faraó unokáit még soha, senki sem szabályozta meg. Övék a cigányólet, a mező, a szabad lopás. Ők a romantika örök, utolsó lovagjai. Szinte fáj a gondolat is, hogy megakarják őket szabályozni. Hiszen ugy sem lehet, c A mélységekből. Irta: Rovenszky Árpád. A csavargó szállástadó asszonyának ágya mellé állott, s mélyen beesett színtelen szemeivel bambán bámult a vergődőre. — Megyek orvosért, — szólalt meg később halkan. A koldusasszony felemelte kiaszott kezét, hátra simította arcából ősz fürtjeit, azután idegesen megmozdult. — Ugyan minek menne orvosért? Nincsen nekem semmi bajom. — Hangja megcsuklott, de azért fenyegetve folytatta. — Ha orvost hoz. meglássa, elég erős leszek ahhoz, hogy innen kidobjam . . . Rikácsoló köhögési roham lepte meg az asszonyt, s a férfi észrevette, hogy ez nem volt már az a megszokott köhögés, mely éjjelenkint álmából felzavarta. Rekedt, erőtlen volt ez a köhögés, s a szenvedőnek fájdalmat okozott. A csavargó tanácstalanul állott az ágy mellett, kalapját még mindig a kezében tartva. Ugy fáj a mellem,—jajgatotta koldusasszony, midőn ismét levegőhöz jutott. — Mintha itt belül valami megszakadt volna. De ez osak nem lesz már tán a halál ? Oly közönyösen beszólt az öreg asszony a halálról, hogy a bizalom, mellyel a baj elmultát remélte, a férfit is megragadta. — Én is azt hiszem ... ós ki gondolna | mindjárt a legrosszabbra? — mondotta némi szünet után. A koldusasszony nevetésre torzította el fakult arcát. — A legrosszabb? Na utóvégre nem is volna a legrosszabb. Ostoba beszéd. Főzzön nekem inkább egy kis teát, ha már mindenáron segíteni akar . . . Ott van a fiókban, a cukor pedig a csészében . . . A csavargó készséggel fogott a tea-főzéshez. Meglátszott, hogy most először főz ós 8ok időbe került, mig kielégítette az öreg teremtés kívánságát. A mennyire a köhögés engedte, a koldusasszony apróra megmagyarázta teendőjót, sőt ki is szidta ügyetlensége miatt, mintha szolgája lett volna. A férfi türelmesen, minden felindulás nélkül teljesítette az asszony parancsait, s majdnem alázatosan közeledett a párolgó teával a beteg ágyához. — Emeljen fel egy kicsit. Nem tudom, hogy mi akar ez lenni, de egyszerre nem érzek itt belül semmit . . . A férfi átkarolta egyik kezével a nyakát, a másikkal meg a derekát, mint az engedelmes fiu szokta az anyját; de a beteg mégis elégedetlenkedett. — Össze akarja törni a csontjaimat? . . . Maga buta ... A férfiak mind ostobák, semmire sem használhatók, csak arra, hogy az asszonyokat szerencsétlenné tegyék. Most adja ide azt a teát, de vigyázzon hogy ki ne döntsön belőle A férfi a nő szájához emelte a csészét és a a beteg inni próbált. De már az első kortyok után ideges remegés és undor futotta végig tagjait és indulatosan lökte el magától a férfit. — Nem birom . . . Ugy látszik, most már csakugyan el kell pusztulnom, — mondotta halhan ós erőtlenül visszaesett a vánkosok közé. — Tudok valamit tenni magáért?—kérdezte gépiesen a csavargó, de nem mert újból az orvossal előhozakodni. Az öreg némber tagadólag intett. A férfi leült az ágy mellett levő rozoga padra és türelmesen várt. Körülbelül egy negyed óráig csend volt a szobában, azután váratlanul megszólalt az asszony: — Megróbálom, talán birok egy keveset aludni.. De te ugye nálam maradsz ? — Itt maradok . . . A beteg érthetetlen szavakat mormogott. Majd a fal felé fordult. A köhögés is szünetelt; a férfi azt hitte, hogy csakugyan elaludt. Elhelyezkedett a padon ; s mereven belebámult a pislogó mécsbe. A tűzhelyen is kialudt a tüz; legkisebb mozdulatánál metsző hidegség csapódott az arcába. Begombolta vékony kabátját, s dideregve dugta zsebébe durva kezeit.