Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-26 / 13. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. március 19. Sajnos, nálunk nem olyan egyöntetűek a nézetek, mint Ausztriában. államférfiak, politikusok, a nemzetgazdasági tudományok hivatott művelői, gazdasági egyesületek és testületek hangoztatják, hogy a gazdasági külön válás komoly veszedelmekkel fenyegeti a gazdaosztályt. Tekintélyes ipari és kereskedelmi körök s a parlament többsége az ország anyagi helyzetének javulását s a magyar ipar erőteljes fellendülését várják az önálló gazdasági berendezkedéstől. Vakmerőség és túlságos bizalom azok részéről, akik soha a nagy gazdasági kérdésekkel komolyan és behatóan nem foglalkoztak, akár az egyik, akár a másik álláspont mellett lándzsát törni s — amint már divat — az ellenkező nézetet egyszerűen lekicsinyelni. Vakmerőség és elbizakodottság volna a mi részünkről az a törekvés, hogy hangulatot keltsünk egyik vagv másik irány mellett. De ismertetjük mind a két álláspont fontosabb argumentumait. Akit prófétai lélekkel áldott meg a végzet, kísérelje meg ezekből azt megmondani: gazdagabbak vagy szegényebbek leszünk-e az önálló vámterület idejében ? — — A vámközös3ég hivei a gazdákat nagy veszedelmekkel rémítgetik, ha felállítjuk a vámsorompókat. Azt mondják, hogy préda és nemzetellenes politika volna a vámközösség megszüntetése, mert biztos és védett fogyasztó piacra ma jobban szükségünk van, mint valaha. Németországnak, illetve egész Európának agrár védvámos irányzata mellett nagyon nehéz lenne Ausztriából kiszoruló termény feleslegünknek kedvező piacot szerezni. Joggal számíthatunk arra, hogy a közös vámterületen terményeinket a védő vámok egész összegével drágábban fogjuk értéke- | Messze földem hires volt a d . . . i főiskola. A tiszántúli gazdag rónaság vége küldte ide gyermekeit. Az iskolai óv kezdetén eürün érkeztek a hol módosabb, hol szegényebb falusi szekerek; az érkező diáknépség bámulva nézett a hatalmas falakra; a szekerekről lekerültek a ruhás ládák, az elemózsiával telt zsákok, fazekak B pár nap múlva megkezdődött a főzés, sütés a diákkonyhán. Az édes szülék, rokonok hazamentek s a nebuló maga maradt a vén kollégium atyai gondjaira bízva sorsát. Ide került be a mi Ferkénk is boldogan, vágyva a vén falak titkai utón, mikről édes atyja oly sokat mesélt neki a tűzhely pislogó fényénél. Csakhamar bejárta a nagy épület minden zegét-zúgát; megmozdultak az eltűnt idők alakjai: a sátánt idéző Hatvani, a szabadságharc nagy emberei; hallotta lépteiket, kardjok Cíörronését. Néha ijedés fogta el a hűvös, zajtalan folyosókon, szellemeket látott a homályos zugokban és sietett társaihoz, hogy elűzze ábrándozásának rémképeit. — Te Ferkó, — szólt hozzá egy alkalommal egy borzas mendikáns gyerek —addig jársz ott azon a nagy lépcsőn, míg Hatvani belódít valamelyik ördöngös szobába s vacsorára a török császár konyháján tráncséroznak fel. — No köszönöm — szekundázott rá egy bagoly diák — nem szeretnék ón ott vendég lenni, a hol ilyen ösztövér jószágot kínálgatnak. — Ne bántsátok azt a gyereket — fogta védelmébe egy füst felhőbe temetkezett bassus hang a megtámadott gyereket—mondom néktek, j a mely napon Egri Ferkót elkapná a sátán, j megszűnnék a mi gyönyörűségünk az égiekben; [ síteni, mint amekkora árakat remélhetnénk akkor, ha értékesítésükkel a vámkülföldre volnánk utalva, ahol védővám nélkül lennénk kénytelenek versenyre kelni azokkal az országokkal, amelyek olcsóbban termelnek. Terményeinkkel csak súlyos védővámokkal terhelten juthatnánk el a fogyasztási piacokra s a vámokat a termelőre áthárítani nem lehetne, hanem azokat a termelőnek kellene viselnie. A mezőgazdasági termények világversenye folyton élesebb lesz; a fogyasztó piacok mind jobban elzárkóznak. Tehát ha eddig nem éltünk volna is a kölcsönös szabad forgalmat, a kölcsönös szabad piacokat biztosító gazdasági szövetségben egy nagy fogyasztó területtel, mely mezőgazdasági termelésünk feleslegét felvenni képes, ugy most kellene egy ily gazdasági szövetséges társat keresnünk s termelésünk számára védett piacul biztosítanunk. Ez a legszélsőbb álláspont, amely a gazdasági közösséget védi. Mellette szól a kiviteli statisztika a Magyarország agrár helyzete. A másik oldalon az ipari és kereskedelmi érdekek állanak, amelyek a teljes gazdasági különválást sürgetik. Ezekró'l a jövőben szólunk. Költözködés'! szabadság. Az ember egyik legnagyobb joga kétségtelenül az, hogy szabadon választhatja meg lakhelyét és munkaerejét ott érvényesítheti, ahol akarja, vagy ahol legjobban tudja. Magyarország törvényei még abban a koriján is, amikor mindeu európai állam a röghöz kötötte a jobbágyot, meglehetősen szabadelvűek voltak a költözködési szabadság tekintetében. A Dózsa-féle parasztlázadás után ugyan kimondta az ország a helyhez kötöttséget, de történelmi emlékeink arról tanúskodnak, hogy a szigor csak papiroson volt meg; az életben nagyon könnyű volt a jobbágynak lakhelyet ós gazdát cserélni. Amint Magyarország szívesen, talán túlságosan nem hallanók többé az ő zsoltárait, az ő egekbe járó szép hangját 8 beborulna az ő csillagos ege a mi kedves Nagy Szotyori Szotyori bátyánknak, Debreczen város hires orgonistájának. lukább vigasztaljátok meg Isten ós apátok kegyelméből gazdtg tarisznyátokbál egy kis szalonnával, hogy ne zörögjön úgy a csontváza szegény gyereknek. Aztán megtanulhatnátok tőle egy kis mórest is, meg páldát vehetnétek a szorgalmáról; Ferkó első mindig az osztályában; a kis ujjában több van annak, mint az egész vón kollégium gyerekeinek a fejeben. — De ni csak, mi a mennydörgős rnénkű lelt Forkó öosém, — folytatta a protektor; — ne pityeregj na, hisz nem baj a ha sovány vagy is, majd meg hizol valami zsiros parókián. Ilyen zsoltárral, imádsággal bélelt gyerek még püspök is lehet. Mi ? No, ne mókázz ! Mi lelt? No, gyér ide, no. Ti meg hiuipeilérek elhallgassatok, mert H szátokba tömöm ezt a brugót (a kollégium cipója), hogy meglátjátok tőlo Ábrahám kebelét! No, mi bajod Ferkó, ki vele! — Hagyja el János bátyáin — szólt búsan a gyerek a nagy diáknak, —nem szeretek panaszkodni. Ninc3 nekem úgyse semmi bajom. —- Miért nem mentek lézengeni most ebben a jó időben — mordult a többi lakótársakra János diák, a szoba parancsnoka ; jól tudta, hogy Egri Ferkó szégyenli baját mások előtt elmondani; ő azonban mindig védelmébe fogadta a gondatlan gyermeki tréfa, gúny üldözöttjét, ki nem védte magát s megnyerte vele a szemérmes gyerek bizalmát. — No hát, halljuk fiam a bajt, én apád vagyok, hát majd megvigasztallak valahogyan. Az édes apa emlegetésére még jobban meg- | szívesen látta a jövevényeket, épugy nem gátolta a kivándorlást sem. Az egyéni szabadságnak mindig fokozottabb tiszteletével találkozunk, mint a hűbéri rendszer alapján berendezkedett államokban. Az uj kor szabadelvű felfogása pedig a költözködési szabadságot feltétlenül respektálja s elismeri. Még a kivándorlást sem korlátozza, legfeljebb némi formaságokhoz köti rendőri és közgazdasági szempontokból. Magyarországon csak akkor jutott felszínre a költözködési szabadság korlátozásának kérdése, amikor a kivándorlás különösen a felvidéken veszedelmes mórveket kezdett ölteni. A hatósági beavatkozás azonban már nem használt. Hiába tartóztatták fel a kivándorlókat, hiába üldözték az ügynököket, a nép egyre tódult Amerika felé. A költözködés szabadságának elve el volt ismerve; az útlevél kényszert pedig ki lehetett játszani. Ea az államhatalom tehetetlenül nézte azt a munkát, amelyet a hajózási társasúgok ügynökei kifejtettek. Tehetetlenül nézte, miként fosztják ki a nyomorult ki vándorlókat Hamburgban, Brémában s az Óce .ínon túl lelketleu kufárok. Hiába aakéteztek, tanácskoztak ; a szolgabirákat hiába utasította a kormány nagyobb éberségre. Nem használt semmi. Az bizonyosnak látszott, hogy a kivándorlást megakadályozni, megszüntetni egyelőre nem lehet. Ekkor azután az a jelszó került felül, hogy a kivándorlást nem is kell akadályozni, hanem meg kell védelmezni a hazájától megváló népet a lelkiismeretlen ü zérkedéstől. Ennek az eredménye lett a kivándorlás megkönnyítése, ellenérzése, az útlevelek szerzésének könnyebbé tétele. Beleestünk abba a végletbe, ahol az állam maga segíti elő a kivándorlást a saját kárunkra s az egész nemzet gazdasági életének nagy veszedelmére. Neki örültünk mindnyájan annak, hogy ima Magyarország kormánya a tengeren tul élő, a hazáját elhagyó magyí.r fölé is kiterjeszti védő karját; az ügynököket kikergeti az országból s az elhagyott hazához való ragaszkodást erősíti avval a gondoskodással, nmelylyel érezteti a kivándorlóval, hogy a haza őt nem hagyta el s hozzánk tartozik, bárhová megy is. Ennak a gondoskodásnak azonban a kivándorlás növekedése lett a következménye. Nálunk legalább nagyon megszaporodott a kivándorlók száma. Azelőtt itt-ott lehetett csak hallani, hogy zalai ember Amerikát járja; most pedig az óv eleje óta 5 J0 ember kapott útlevelet az alispáni hivataltól. Igaz, hogy a kivándorlás okai mélyen gyökereznek a gazdasági viszonyokban. Egészséges gazdasági viszonyok között, ahol a munkára való alkaeredtek a Ferkó könnyei s csaknem kétségbe esve borult a kissé érdes, de jószívű diák karjára . Igen, Jáuoa bátyám, maga most az ón apám, mert az ón édes npárn tegnapelőtt meghalt, ezt is alig tudta elmondani fuldokló hangjával. Nem is tudott többet mondani a gyermek. Láz fogta el s egész éjjel gyötörték a nehéz álmok. Az ifjúság azonban győzött a gyönge szervezeten is. Most még szótlanabb lett, de szorgalma megkétszereződött; mert egy nemes cél — mely csaknem rögeszméjévé lett — sarkalta, kergette, űzte: neki szegény jó öreg anyját kell eltartania, mint azt elhunyt édesatyja annyiszor szívére kötötte. Helyzete azonban rosszabb lett; a szerető anya eddig csak küldözgetett egy kis eleséget, kenyeret, olykor szép fehér kalácsot, pogácsát, szalonnát 8 a kollégium brugójávai együtt valahogy osak eléidególt. De most el-el maradozott az anya segítsége is. A szegény tanító nem hagyott hátra vagyont 8 az özvegynek alig volt betevő f alatja. Egri Ferkó többször volt éhes, mint jóllakott. De kitartó volt, tanult éa nem panaszkodott senkinek, nem kórt senkitői; pedig társainak a ládái többnyire jól el voitak látva ennivalóval; siiit, főtt a gulyás, pörkölt, burgonyás tészták, tarhonyás, kásás krumpli pöffögött. a diák konyhán esténként. Ferkó kint bolyongott a népes utcákon, sóváran nézte a sátoros kofák gazdag asztalait, a boltok kirakatait; órákig el-elődöngöttóberen s kifáradva dőlt az egyszerű szalma ágyra ós sírt, sírt és seuki se. látta könnyeit, senki se hallotta panaszait. (Folyt, köv.)