Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-11 / 37. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1904. augusztus 28." I vegye kezébe a szövetkezeti iigyet okosan. A cél: a nagy tőke elleni védekezés, az erők tömörítése. Egyik kisembernek a másik elleni harca nem sok eredménnyel jár. Szatócsokkal konkurrálni nem érdemes, mert csak szatócsnyereség lehet a haszon. Alakítsunk termelő szövetkezeteket. Buzdítsák a népet, hogy földjét szövetkezeti kötelékben jobban művelje, szerezzen közösen gépeket, értékesítsen mindent s teremtsenek neki eszközöket és módokat, hogy jövedelme emelkedjék. A fogyasztási szövetkezetek igazi talaja a nagy városok munkás negyede, ahol a nagyban való beszerzés eló'nyeit igazán ki lehet használni. Sok időt és teret venne igénybe a rni szövetkezeteink bajainak felsorolása. De ezek között a legfontosabb az, hogy sok helyen ahoz nem értó' emberek a vezetők. Lehet valaki elsőrendű népszónok, tanító, pap, jegyző, de felette rosz kereskedő. Ezt meg kell szívlelni minden fogyasztási szövetkezet alapításánál. A másik nagy hiba az, hogy az alapításnál nem a gazdasági érdek dominál. Az ilyen szövetkezetek nyomán rendszerint elkeseredett társadalmi viszálkodás támad, mert a szövetkezeti bolt konkurrenciája által ekzisztenciájukban megtámadott kereskedők kigyót-békát kiáltanak az uj intézményi-e s tőlük telhetőleg ártani igyekeznek neki, hogy azt már csirájában elfojtsák. Káros és tisztességtelen verseny fejlődik ki a társadalmi és politikai agitációra alapított szövetkezet nyomán, amely vagy j a kereskedőket és iparosokat, vagy a szövetkezetet teszi tönkre. Ezek a szövetkezeti ügy gyermekbetegségei, amelyeknek minden uj s fejlődésre hivatott intézmény alá van ugyan vetve, de tekintettel arra, hogy idestova huszonöt esztendeje már annak, hogy a szövetkezeti intézmény komoly gazdasági tényező kezdett lenni, itt volna az ideje már annak, hogy a gyermekbetegségek megszűnjenek s a szövetkezetek ugyanolyan áldásos formában jelenjenek meg, mint Angol és Németországban . Végezetül ideírjuk gróf Tisza István felköszöntőjének egy részletét, amelyet a szövetkezeti kongressus margitszigeti ban/ kettjén mondott. Érdemes megszívlelni. »Az a hatalmas, nagy eszme, amely a szövetkezés alapjául szolgál, abban áll, hogy elkerüljük azokat a veszélyeket, amelyek a gazdasági életben a korlátlan szabadsággal járnak; elkerüljük-e a szabadságnak magának megkerülésével, hanem az által, hogy a kisebb existenciák erejét egyesítve, ezeket is képesekké tegyük arra, hogy a szabadság jótéteményeiben ők is részesüljenek, hogy megadjuk nekik nemcsak az anyagi fejlődés lehetőségét, hanem főképpen a szellemi és erkölcsi nevelés előfeltételeit, kifejtve bennük az egyéniségnek azt a hatalmas erejét, amely minden fejlődésnek és minden haladásnak nélkülözhetetlen rugója. Az érdekek, a szenvedélyek mindenbe belevegyülnek és a legnemesebb ügyet is kiforgathatják igazi mivoltából és hitelvesztetté tehetik. Ezért óva intem önöket, hogy mindennel azonosítsák magukat, amit a szövetkezetek jelszava alatt mondanak és tesznek. A szövetkezetek lényege abban áll, hogy a kis sxisztenciák érdekét védjük, védjük ne a szabadság ellen, hanem a szabadság által, ne a haladás ellen, hanem a haladás szellemében. Városfejlesztés. A kulturális és gazdasági élet ujabb berendezkedése a városokat sokkal fontosabb szerepre utalják, mint a múltban. A tapasztalat azt mutatja, hogy a városok a nemzetek nagy erősségei, amelyeknek az a hivatásuk, mint a múltban a váraké: megvédelmezni a nemzeteket és államokat az egymás között vívott- harcokban. Mert örökös versengés és harc az élet. A várbástyák eltűntek s a csatákat nem a várak ostromával döntik el; de annak a harcnak a sorsát, amely a gazdasági és szellemi hatalomért folyik, it városok ereje szabja meg. Magyarország városainak fejlesztése, megerősítése elsőrendű nemzeti érdek. Belátták ezt a városok is és minden erejükkel igyekeztek hivatásukat betölteni. A siker kisebb nagyobb mérvben nem is maradt el. Sokat alkottak Magyarország városai. De az alkotás, a rohamos haladás legérezhetőbb eredménye mégisjj csak a rengeteg tartozás és a közterhek abnormis szaporodása. S mikor már odáig értünk, hogy a közterhek tovább nem fokozhatók, de a városok még mindig nagy problémák előtt állanak, a városok fejlesztésének eszközeit és módjait ugy kell keresnünk, hogy a polgárság lehetőleg kiméltessék, mert az adók fokozása már csak a produktív képesség rovására lehetséges. A városfejlesztés eszközeit ós módjait sokan keresik, akik az életből szerzett tapasztalataikkal a kórdóst előbbre vihetik. Sok okos és gyakorlati tanács hangzott el szóban és írásban ; minden oldalról megvilágították a kérdést, de mindenki csak ahhoz a végső tételhez jutott el, hogy a városok fejlesztésének legelső ós nélkülözhetetlen eszköze a pénz. De vannak más kellékek is, amelyek sokszor a pénznél is fontosabbak, mert pénzt teremtenek. Ujabban két gyakorlati férfiú tollából származott munkát olvastunk a városokról. Az egyiket Éhen Gyula, Szombathely város volt polgármestere irta. Nagyszabású munka, amely telve vau életbölcseséggel, ügyszeretettel, körültekintéssel. Az utóbbi napokban pedig Lovass Zsigmond nagyváradi főmérnök adott ki egy kis tanulmányt, amely vékony füzetke csak, de nem kevésbbé értékes, mert sok gyakorlati tanácsot nyújt s ráolvassa a városokra, hogy nem csak a pénz, hanem az érdeklődés, a megfontolás hiánya állja útját a helyes fejlődésnek. És igaza van. Sokszor tapasztalható, hogy nagyon sok esetben, a legfontosabb kérdések megoldásánál, nem találjuk meg azt az állandó érdeklődést, tevékenységet, buzgóságot, lelkesedóst, helyes eszközök megválasztását és a város fejlesztés • iránt való előszeretetet, amelyeknek egyesülniük kell, hogy a fontos kérdések jól és célszerűen oldassanak meg. A városfejlesztés körét az említett munka ugy határozza meg, hogy az magában foglalja mindazon intézményeket, melyek a város közönségének szellemi, anyagi érdekeit előmozdítják és a városnak széppé, naggyá és kellemessé tételére alkalmasak. Ez bizony elég tág definíció, de legalább belefér minden intézmény ós berendezés, amelyet a közérdek megkövetel. Annak igazolására, hogy mily óriási anyagot ölel fel a városi élet gépezete, Lovass Zsigmond felsorolja a városok legfontosabb feladatait. Ezek: TÁRCA. Furcsa házasság. Geronimoban élt egy Huttington nevü kereskedő. Elég jó módban volt, de a kis városkában sehogy sem tudott feleséget szerezni. Elhatározta végre, hogy hirdetés utján fog asszony után nézni. De ezt is oly különös módon tette, hogy a kellemetlenségek nem maradtak el. Ő magkereskedő volt és évenként a környék lakósainak elküldte zacskókban magmintáit. Sajátkezüleg a következő tartalmú cédulákat irta: „36 éves magkereskedő vagyok. Amely hölgy irodámban felkeres, azt feleségül veszem. Huttington Geronimoban." Kiválasztott három zacskót ós mindegyikben egy ilyen cédulát helyezett el. A jó szerencsére bízta, hogy alkalmazottai hova küldik a zacskókat. Néhány hét múlva az iroda ajtaján kopogtatott valaki. Szive lázasan dobogott, hamarjában kicsinosította magát, mert érezte, hogy feleségjelöltje akarja átlépni a küszöböt. Csakugyan: egy nő volt. — Olvastam a hozzám küldött nyilatkozatát s törvényeink értelmében követelem, hogy igéretót beváltsa, — rontott be nyersen a leány, aki nem volt a legcsunyább nő a világon. Huttington csakhamar „megalkudott" a leánnyal és még az nap megtartották az eljegyzést. Alig hogy visszatértek a közjegyzői hivatalból, egy másik kisasszonyjelentkezett és követelteHuttingtontól, hogy sajátkezüleg Írott kötelezvénye értelmében feleségül vegye őt. Huttington szepegett a félelemtől. Hol a másik főkötő követelőre tekintett s várta már a pillanatot, a melyben a két feleségjelölt széjjel fogja tépni őt, aki már Newman Susane-nal eljegyezte magát. De Dauglas Alice, az uj jövevény, nem hagyta annyiban a dolgot. Azt ajánlotta, hogy húzzanak sorsot, kié legyen Huttington, aki jobban szerette volna Alicet, mert ez igazán szép nő volt. Huttingtonnak végre mentő ötlete támadt. Felkérte a hölgyeket, hogy maradjanak egynehány pillanatig az irodában, ő tüstént visszatér. Huttington felkereste könyvelőjót, Sulas Jaques urat s barátságosan megveregette a vállát. — Ön egy igen nagy szívességet tehetne nekem, fordult Huttington a könyvelő felé. — Főnök urnák minden tekintetben rendelkezésére állok, szólt Sulas. — Nézze hibámból két nőnek ígértem, hogy feleségül veszem s most mind a kettő érvényesíteni akarja törvényeink szerint a jogait. Vegye ön az egyiket feleségül. A könyvelő savanyu arcot vágott, de végre mégis hajlott Huttington szavára, mert esetleg állásába került volna ellenkezése. Mindketten az irodába mentek, ahol már majdnem hajba kaptak a menyasszony jelöltek. — Hölgyeim, szólt a kereskedő, én nem vehetem feleségül mindkettőjüket- Áldozatkész könyvelőm azonban hajlandó egyikükkel házasságot kötni s igy megmarad a kecske is, káposzta is. De a hölgyek mindegyike a kereskedőt akarta férjéül s ez ujabb ellentétet támasztott. Végre abban állapodtak ineg, hogy sorsot huzuak. Ez meg is történt és a szebbik Huttingtonnak jutott. A könyvelő ábtázata kissé hosszura uyult, midőn a csúnya miss befűzte hosszú karját az övébe, de iiát nem tehetett mást, minthogy feleségül vette a véletlenül melléje cseppent asszonyszemély t. A lakzi megtörtént. Körülbelül öt hónap múlva jelentkezett a harmadik cédula tulajdonosa is, aki a szépség tekintetében felülmulta már férjes elődjeit. Barker Jósefine kisasszony szintén követelte Huttingtontól, hogy feleségül vegye őt. — De kérem én már nős vagyok, felelte Huttington.