Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-20 / 47. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. november 20. 47. szám. Előfizetési dij : F.gész évre 10 IC — fFél évre . 5 k — f. Negyed évre . 2 K 50 f. l'.gyes szám árn 20 fillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illeti) közlemények a szerkesztőséghez l Wlasmcs-utca 52. sz.i, az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadőhivatalhoz (Ujváros-utea 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza ZALAVARMEGYEI HIRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Horvát izgatás. Meddig tart ínég az a közönyös türelem, amellyel a magyar nemzet tétlenül szenvedi el legszentebb érzelmeinek sárba taposását, ideáljainak leköpdösését s azt az otromba izgatást, amely a nemzeti állam sarkköveinek megmozgatására buzdítja a nemzetiségeket ? A Dunántúl évszázadokon keresztül nem ismerte a nemzetiségi mozgalmakat. Pedig vannak németjeink nagy területeken egy csomóban; vannak vendjeink, akik a Stayer határszélen összeköttetésben állanak fajtestvéreikkel; vannak horvátjaink a Muraközben s a Murán és Dráván innen is meglehetős számban. Mégis megvoltunk "csendesen. Az apostolok nem találtak talajt, ahol elhinthessék a konkolyt. A horvátokkal a régi időben valóságos testvéri viszony állott fenn. Zala, Somogy tele vannak Horvátországból áttelepült, horvát nevü, horvát származású birtokosokkal. A magyar és horvát családok összeházasodtak s egyek voltak a magyar államhoz való hűségben, céljainak szolgálatában. A magyar horvát testvériséget megbontotta az alattomos politika, amely minden áron le akarta rombolni az alkotmányos szabadságot s a függetlenséget. S a két testvér a magyar állam történetének lapjait egymás vérével piszkolta be. Azóta nincs béke, egyetértés, barátság. Tul a Dráván esküdt ellenségnek tartanak mindent, ami magyar s azt a kezet, amely milliókat nyújtott nekik, folytonosan megcsnfolják. Horvátország nagyon sokat írt arra a fehér lapra, amit a magyar szabadelvüség adott neki. Ellenségeskedés nőtt ki a béke földjéből. De mikor a horvátok jogát kiterjesztette az újra feltámadt szabadság, ugyanakkor határt is szabott azoknak a törekvéseknek, amelyek otthon jogos területen mozognak, de a Dráván innen beleütköznek a magyarság jogaiba. Az a határ ott van a Drávánál. Aki azt a magyarság elleni, izgatás szándékával átlépi, az ellenség. Pedig átlépik sokan. Ne tagadjuk el, ne szépítgessük az állapotokat. Muraközben igenis folyik az izgatás, a szervezkedés a magyarosítás ellen. Varasd a szomszédságban van a határtól s telve mértéktelen gyűlölettel minden ellen, ami magyar. A vendégszeretet legelemibb követelményeit sem átalják megsérteni a magyarokkal szemben s aki magyarul beszél, inzultusoknak van kitéve. Innét vetik ki a hálót a muraközi nép józan, hazaszerető lelkére. Magdié ur újságjára, amely pusztán izgató célokat szolgál, nem sok ügyet vetnénk, ha nem volnának neki a nép között buzgó terjesztői és hazug tudósítói. Akármilyen kicsi is a távolság Varasd és Csáktornya között, Magdié ur kiabálása nem hallatszanék át a Dráván, ha nem volnának visszhangjai. Sőt még ezek sem olyan veszedelmesek, mint azok az urak, akik a gazdasági érdekek szálaival igyekeznek a horvátsághoz kapcsolni Muraköz népét. A közös kultura, az állami összetartozás, sőt sokszor a fejszeretet érzése mind nem olyan hatalmasak, mint a gazdasági érdekek. Megértették ezt már régen a szászok, románok, tótok, csak mi nem akarjuk megérteni. A Dráván tul látták, hogy az izgatás nyilt és alattomos fegyvereivel, lapok és röpiratok terjesztésével nem érnek célt, nem tudnak megküzdeni a magyarság hatalmával ; tehát a gazdasági térre léptek. Az izgatás tiltott dolog s könnyen megcsípik az álapostolokat; biztosító társaságoknak üzletszerző vigécei, állandó ügynökei, takarékpénztárak megbizottjai, hatóságilag engedélyezett kölcsönközvetítők előtt azonban szabad az ut. Nézze meg valaki a Muraköz falvait, TÁRCA. Téli éjszaka. Egy rövid, szürke téli vasárnapnak az éjszakája volt. A várost körülfogta az éjfélutáni órák szomorú esöndessége. Hullott a hó szakadatlanul, egymásba olvadó kristályokban, melyeket a süvítő' szél, mint tekergődző fehér kigyókat röpített tovább az aszfalton, be-becsapva az éjszaka ritka járókelőinek a szeme közé. Szakadó hózivatar töltötte be az utcák közét; és a hózivatar csapkodása között alig lehetett két lépésnyire látni. Az egész körút mentén nem volt egyetlen kocsi sem. Gyalog kellett, hogy belevágjak a hazavezető útba, amely a körutakon vezetett végig. Halálosan kimerülve az eg^sz éjjeli munkától, szinte megmeredve a hidegtől és a szemembe ütköző hótól, haladtam előre. Egyetlen gondolatom, egyetlen törekvésem volt elérni a meleg szobát, amelyben a szamovár, egy jó cigaretta és a vetett ágy vártak reám. Befordulva a Károly-körutra, tompultságomból hirtelen egy kicsi kéz érintése riasztott fel. Éreztem, hogy e pici, kesztyűs kőz, amint félénken, egy kétségbeesett elhatározástól ösztönözve vállamat megérinti, reszket a külső hidegtől és valami belső, lázas forróságtól. Nem volt szükség reá, hogy megforduljak. Egy remegő, puha kar fonódott a karomba és egy édes női hang súgta lázasan, könyörgő hangon a fülembe: — Uram, az Isten szerelméért, legyen hozzám irgalommal... Kicsiny, filigrántermetű asszonyka volt. Vékony köpenykéje fölött nagy, tarka, színehagyott sálba volt burkolva. A fején valami ócska kapizson volt, alóla pedig néhány kiszabadult hajfürt lógott a homlokára. Még fiatal lehetett, de a szenvedés és nyomorúság megölték a szép fejét. Fonnyadt arcából azonban mind két fáklya lobogtak ki nagy, fekete, mohó, tüzes szemei. — Engedje meg kérem, hogy egy darabon önnel mehessek — szólt esdő hangon. Habozás kifejezését láthatta rajtam. Lázas ietséggel folytatta hát: — Ne gondolja, hogy valami kósza, rosz nő vagyok ... de itt kell, hogy legyek az utcán, most, ebben az órában . . . Oh, ha Ön tudná .. . Mélységes részvét férkőzött a szivembe ez iránt a szomorú, hervatag, idegen asszony iránt. Önkénytelenül, csak a szin titkos telepatiája utján megéreztem, hogy súlyos, valódi fájdalom kényszeríti ezt az asszonyt éjszakai Golgota-utjára. Gyöngéden megszorítottam hát a karomba fűzött karját. Megértette, hogy nem utasítom vissza és újra éreztem szemembe kapcsolódni roppant szépségű fekete szemeinek a tekintetét, amely most a hála és valami gyenge öröm kifejezésével szegeződött reám. Néhány lépésnyire előttünk hirtelen egy fekete alak bukkant ki a hóból. Magas, deli férfialak volt, felgyűrt gallérral és mencsikoffjának zsebébe dugott kézzel. Az asszony összerázkódott. — Jöjjön gyorsan, súgta hirtelen, görcsös erőszakkal vonva maga után. A férfi befordult a körút egy mellékutcájába. Mi nyomról-nyomra követtük, oly távolságból, hogy sem el nem veszhetett előlünk, sem észre nem vehetett bennünket. Az asszony mellettem egyszerre megszólalt. Ugy látszott, hogy belső világában a gondolatok küzdése oly ponthoz ért, amelynél a lélek egy túlságosan megtelt pohárhoz válik hasonlóvá. — Az ott a férjem — kezdte az előttünk botorkáló alakra mutatva. Mai számunk IO oldal.