Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-20 / 47. szám

518 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1904. november 13. hány magyarországi biztosító társaság táblácskáját látja a házak peremén. A Sláviát megtalálja mindenütt. A nép eló'ször nem azért fordult a horvát társulatok felé, mert idegenkedett a magyar intézetektó'l, hanem mert olcsóbbak voltak. A horvátok szívesen hoztak áldozatokat azért, hogy nemzeti célokat szolgáljanak. Késó'bb hozzászokott a nép. most pedig már hazafias kötelességnek látja a pártolását. A szász és román pénzintézetek az előnyös hitelnyújtással nyerték meg a népet. Az igazgatóság nem csak üzletemberekből, hanem áldozatkész férfiakból áll. Az üzleti szempont akárhányszor háttérbe szorul a nemzetiségi célok mellett. Ügynökei nem kapzsi közvetítők, hanem papok, tanítók, ügyvédek. Az eladásra kerülő földet megveszik, fajr-okonaiknak tovább adják s a nyereséges üzlet mellett sikerült nekik nagy vidékeket magukhoz kötni. A németek Pozenben szintén így terjeszkednek. Nem elégesznek meg avval, hogy a gyermekeket megtanítják a »Wacht am Rhein« dallamára, amelyet aSchulinspector előtt a hazafias érzelmektől dagadó keblek gyönyörűségére énekelnek, hanem a bankok utján operálnak. Minden árverésen ott van a bank megbízottja és nem kerül vissza az elárverezett föld lengyel kézre soha. Ugy hírlik, hogy Varasdon felütötte a sátrát egy horvát pénzintézet, amely Muraközben keres üzleti összeköttetéseket. Szokásunk már az ellenséget lekicsinyelni. Valószínű, hogy Muraközben is mosolyognak a Dráván tuli erőlködésen. Pedig nem jól teszik. Inkább küzdjenek ők is hasonló fegyverekkel. Néha-néha felejtsék el az üzleti szempontokat, adjanak leckét a horvátoknak, hogy a muraközi nép nem szorul az ő támogatásukra; meg tudjuk magunk is védelmezni annak mindenféle érdekeit. Ha igaznak bizonyul, hogy a horvátországi pénzintézetek rá akarják vetni magukat a mi népünkre, ezt a mozgalmat nem szabad tétlenül nézni. El kell látni a muraközi takarékpénztárakat minden eszközzel, hogy felvehessék a versenyt, mert nem dividendákról, üzletdíjról, vegyesdíjról, hanem nemzeti érdekekről van szó. Milliók vannak a vármegye, községek, az egyház kezelése alatt, amelyeket ugy lehetne gyümölcsöztetni, hogy a kamatozás mellett a nemzeti érdekeket szolgálják. Ne mindig az önzés domináljon, hanem az áldozatkészség is. Amíg a közgazdasági és hazafias kötelességek tudata nem vonul be az üzleti világba, addig Magyarországon a nép csyk szükséges roszat lát azokban az intézményekben, amelyek kereskednek, közvetítenek, hiteleznek, magas kamatot szednek, perelnek és könyörtelenül árvereztetnek. / Es ha Muraközt kiszakítják abból a gazdasági érdekkörből, amely hozzánk fűzi, elveszítettük azt a uépet s azt a területet még akkor is, ha földrajzilag hozzánk tartozik. A cigányügy. Valahol messze keleten a polgárosuló társadalom kilökött magából egy muukátlan, nomád törzset, amely ezerfelé szóródva becsempészte magát az európai civilizált államokba. Útjukat, vándorlásuk kezdetét, vonulásuk irányát senki sem tudta eddig megállapítani. Ránk csaptak, mint a vándor madarak és évszázadok óta itt élnek munka nélkül, törvényen kivül. Koldulnak, lopnak, a hiszékeny népet csalják s nem fogott rajtuk a civilizáció annyit sem, mint a pápuákon. Vallásuk nincs; lelki világukat betöltötte a babona, amely boszorkányokkal, jó és rosz szellemekkkel népesíti be sátruk környékét. írni, olvasni meg nem tanulj a munkától * irtózik s legnagyobb réme a katonáskodás, ahol meg kell szoknia a rendet és az engedelmeskedést. Zalavármegyének nagyon sok cigánya van. A nép megtűrte falvai végén a sátort, a mezítelen cigánygyermekeket, s táplálta az élősdi hadat. Mikor azután a törvény nem engedte mog az örökös kóborlást, a cigányok a ny lkunkon mura-dtak, mert mindig ide tolonoolták vissza őket. Do ma már tűrhetetlenné kezd válni ez az állapot. Szégyenfoltja a kulturának a cigány. Minden államban drákói eszközökkel szorítják őket munkára, rendes lakhelyre. Ezek elől azután menekül, természetesen Magyarországra, ahol még a csendőrvilágban is .Eldorádója van a koborló népnek, mert megvédi őket az álhumanizmus, amely az ellenséget is táplálja, erősíti és fegyvert ad a kezébe. Zalavármegye végre megsokalta a garázdálkodást; felirt a kormányhoz, hogy a cigánykérdést törvényhozási uton oldja meg; addig is azonban, mig a törvény gondoskodik a társadalom védelméről, saját hatáskörében keres módokat a védekezésre. Bizottságot küldött ki, amely memorandumot dolgozott ki, amelyben azt ajánlja, hogy a tolonotörvény szigorú végrehajtása, a cigányok összeírása s gyermekeiknek az állami gyermekmenhelyek kötelékében való nevelése által rendszabályozza meg a vármegye a cigányokat. Ez a memorandum érdekes képet fest a cigányügyről, ezért annak egyes részeit itt közöljük : Az úgynevezett kóbor vagy vándorcigányok ős idők óta s nemzedékről-nemzedékre teljesen törvényen kivüli állapotba helyezik magukat, amennyiben sem törvényt, sem kormányrendeletet, sem törvényhatósági, sem községi szabályrendeletet nem tisztelnek és nem tartanak be s a honpolgári kötelességekből mit sem teljesítenek. De semmibe sem veszik a valláserkölcsi és társadalmi törvényeket és szokásokat sem, amelyek a törvények, rendeletek és szabályok kiegészítő részét B a békés együttélés főalapját képezik. Ellenben kihasználják a szabad költözködésben álló houpolgári jogot és szabadságot egész a szabadosságig, amennyiben minden korlátozás nélkül kényök-kedvük szerint, hol itt, hol ott ütik fel sátorfájukat és hol egyik, hol másik község határában települnek le rövidebb, hoszszabb időre s az illető községek rémületére és veszedelmére, mert habár a természet bőven megáldotta is őket erővel, egészséggel és szellemi képességgel, egyáltalán nem dolgoznak; vagyont, tisztességes jövödelmi forrást, keresetet, foglalkozást kimutatni nem képesek, a rendszeres koldulás mellett a bűnügyi statisztika és a mindennapi tapasztalás adatai szerint tiltott uton és módon szerzik meg létföntartási eszközeiket, a vagyon és igen sokszor a személybiztonság rovásására is. Mindezzel nemcsak egyenes és folytonos összeütközésben állanak a törvényekkel és főként a büntetőtörvényekkel, hanem állandóan veszélyeztetik a bókét, a közrendet és közbiztonságot is anélkül, hogy garázdálkodásaikat megakadályozhatnánk, ami egyrészt annak tudható be, hogy hatályos ellenőrzésük és felügyeletük, kóbnr életmódjuk miatt ós a rendelkezésre álló eszközök elegtelensége folytán úgyszólván lehetetlen, másrészt pedig arra vezethető vissza, — Gondoltam. — írnok a városnál. Négy év előtt esküdtünk meg. Két gyerekünk van, egy fiu, meg egy lány. Gyönyörű gyerekek, (j hozzá hasonlítanak. Kis szünetet tartott. — A Ferenc-városban lakunk. Eleinte szépen megéltünk. Nekem cseléd nem kell. Vasárnap este a »Zölfába« já"tunk. Arra is tellett. Magában a világért sem ment volna sehová. Egy este azután vége szakadt mindennek... Valami gyűlésre ment s reggel jött haza. A lábán sem tudott állani . . . Azóta egészen megváltozott. A pénzét elprédálja, nekünk nem ad semmit. Néha egy hétig sem jön haza. Valami személy lyel van Egészen hozzám simult. Forró lehellete az arcomat perzselte. — Most három napig nem volt otthon. Ma este haza jött. Sírtam, a térdemen könyörögtem hozzá . . . Reám sem hallgatott. Megmondtam, hogy nem bocsátom el magamtól, mert neki mellettem kell maradnia, mert a hitvese vagyok, szeretem ... És mit gondol, mit tett? Nehezen lélegzett s szeméből nagy, meleg könnycseppek gördültek végig az arcán. — Megvert, össze-visszavert s azután elment hazulról. Most bizonyosan ahhoz a személyhez siet . . . De utánna mfgyek, s elébe állva megkérdezem, hogyan merte elrabolni az ón hites uramat. Azután nem bánom, ha megölnek is. Megállt, és sápadt fejét vállamra hajtván, hangtalan, csendes sirással zokogott. Ebben a pillanatban fordult be a férfi a körútról nyíló mellékutcák egyikébe. A nő is felocsúdott ós szintén irányt változtatva, követte az előttünk imbolygó sötét shilhuettet. De csak néhány lépést tehettünk. A mencsikoffos ember hirtelen megfordult és gyors lépésekkel megindult velünk szemben. Alig volt annyi időnk, hogy egy kapu mellett meghúzódhassunk. A kicsi asszony reszketve, halálsápadtan tapadt hozzám. De a férfi észre vett bennünket s amint mellénk ért, vizsga pillantást vetett a rejtekbe. A férj, aki valósággal szép ember volt, megismerte feleségét. Reám egy hosszd, gonosz, kémlelő tekintetet vetett, azután megragadta az asszonyt a csuklójánál és kirántotta a kapu zugából. Egy szót sem szólva, megindult vele a körút felé. Az asszony nem törődött velem tovább, mindenről megfeledkezve követte a szélesvállú óriást, mint a kutya a gazdáját, aki miután megverte, enni ad neki. Valami ellenállhatatlan kíváncsiság, keverve a megszégyenüléssel ós boszuság homályos érzéseivel, arra késztetett, hogy utánuk menjek. Elmerülten beszélgettek. A férfi lármás, goromba hangja, amelyet dühös, türelmetlen mozdulatokkal kísért, a fülemig hatolt. Egyszerre megálltak és a férfi mondott neki valamit. A kis nő erre karját hirtelen a brutális férfi nyaka köré fűzte és hosszú, szenvedélyes, mámoros, csókban tapasztotta ajkát annak ajakára. Szinte láttam a kitágított óriás pupillák mögött nagy, fekete szemeinek mohó, lázas ragyogását. A szélvihar lassan megszűnt és a hó is csak ritkán, apró kristályokban szállingózott alá. Én gyorsan megindultam haza felé. De még otthon is sokáig járkáltam Bzobámban, visszaemlékezvén e szomorú téli éjszakára, lelkemben érezve e kis égő tekintetű asszony fekete szemeinek izzó perzeelését. Báttaszéky Lajos.