Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

1904. október 16. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 kevés része vásárol közvetlen forrásból. Pedig a sza'llítási költséget meg lehetne takarítani. A tulprodukció hátrányait előidézi még az is, hogy nálunk a bor ipari feldolgozása nagyon csekély. Cognacgyártásunk nagyon kevés bort használ el s igy vagyunk a pezsgőgyártással is. A divat még mindig nagyon kedvez a francia gyártmányoknak, másrészt a visszaéélsek, hami­sítások egész sora harapódzott el a saját hátrá­nyunkra s a külföld javára. Arról, hogy cognacórt ós pezsgőért mennyi pénz megy tőlünk külföldre, külön cikkben fo­gok beszélni; ezúttal csak arra akartam rá­mutatni, hogy felfogásom szerint a magyar bor­termelés érdekeinek megvédehnezése szempont­jából a legfontosabb az értékesítés kérdésének megoldása s a fogyasztás emelkedésének elő­mozdítása. Ez ma már sokkal sürgősebb és fon­tosabb feladat, rniut az uj telepítések támoga­tása. A termelés kiterjesztése csak addig je­lent nemzetgazdasági hasznot, amig ann.ik ered­ménye nem munkapazarlással, hanem jövöde­delemmel jár. A pincében heverő bor nem haszon, sőt lehet olyan idő, amikor nem is va­gyon. Hogy az értékesítés kérdése mikép volna leg­célszerűbben megoldható, ez már a gazdasági politika gyakorlati feladata. Manap a szövetke­zeti formát tartják a legcélszerűbbnek, de hogy nem feltétlen segítség ez sem, az már bebizo­nyított dolog. Minden tényezőnek ki kell vennie a részét a muukából. A gazdatársadalomnak épugy, mint az állam kormányzatának. A szövet­kezés állami támogatás nélkül kifelé nem tud eredményeket elérni; az állaínhatalom pedig nem képes minden eszközt megteremteni a termelők részére. Az állam által támogatott szövetkezés lehet tehát csak az a forma, amely a válsággal fenyegetett szőlőkulturát megmentheti a vesze­delemtől. Előkészületek a télre. (V. L.) Eötvös József báró uőpoktatási tör­vénye nincs besorozva az alapvető törvények közé. Pedig Magyarország jövőjére az alaptör­vények között egy sem volt akkora hatással, mint a tankötelezettség elvének törvényben való kimondása. Ennek a törvénynek harminchat eszLendős érvénye, — pedig mily lassú lépésben lett ez a törvény végrehajtva, — közművelődé­sünknek egészen új prespektiváját tárja elő. Né­pünk 80°/ 0-a nem analfabéta többé. Ismeri a betűt ós szereti. A nádfedelű kunyhók lakóit tán nem is forrasztaná utópiás álmokhoz a szoci­ális szervezet, ha a szellemi unalom és a szellemi sóvárgás érzelmei nem ülnének télen a lelkére, mikor a kényszerű munkaszünet unalmas nap­jait éli. Azért ha a tömegnevelő Róma kitudta mon­dani a „panem et circenses" elvét: mily kiáltó és Iványi Ödön, a mélyen látó jellemfestő. Aztán ott vannak a fiatalok, a kik még élnek, hála istennek, de már is érdemesítették magukat az öregek sorába: Mikszáth Kálmán, Líerczeg Ferenc, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza stb. íme, ennyi és ilyen emberekből telik ki az a hatvan kötet; olyan könyvtár, a mely akármelyik irodalomnak is dicsőségére válnék. Vájjon akad­hatna-e ennél szebb disze magyar családi fészek­nek ? Egyrészt szórakoztató, tanulságos olvasmány, a pihenés óráinak nemes kedvderitője. De más­részt nagyszerű emlék, a mely mindenkor nem­zetünk csodálatos életerejének lesz tanúbizony­sága. Szeretnők megmutatni nagy Széchenyinek : — Nézd e könyvtárt, a mely egész termésünk­nek csak pirinkó kvintesszenciája. Hatvan kötet, hatvan külön világ. Mindegyiket egy-egy önálló talentum alkotta ós mindegyik színmagyar. Helyet talál benne a mágnás és pór, szalón fi és pnsztázó betyár. Mindegyik a maga nyelvén szólal meg bene és mindegyiknek szava magyar! A magyar nyelvnek, a magyar szellemnek, a melynek megmentéseért annyi hazafiúi gonddal áldoztál, diadal jelvénye ez a kis könyvtár! íme lásd és legyenek nyugodtak, szépek álmaid a halhatatlanságban ! A nagyszabású gyűjtemény öt-öt kötetes soro­zatokban jelenik meg félévenként. Ára a teljes gyűjteménynek hatvan diszes kötetben 300 K. Megrendelhető csekély havi részletfizetésre bár­mely könyvkereskedés utján. kényszerűség késztet arra, hogy a mi iskoláink- ! ban a betűt megszerető népünk szellemi szüksé- ' geivel törődjünk. Azért a falusi népkönyvtárak ügye mind fontosabb kérdésként lép előtérbe. Berzeviczynek a népkönyvtárak ügyében ki­adott rendelete ős a mód, amellyel a nehéz ház­tartási viszonyok között lévő községeknek lehetővé teszi a könyvtár megszerezhetésőt, — ország­szerte elismeréssel találkozott. Mi azonban e helyen azokat a könyvtárakat akarjuk szóvá tenni, a melyeket községek, gazdakörök, ifjúsági egyletek ingyen kaphatnak meg. A földmivelés­ügyi miniszter ugyanis már néhány óv óta in­gyenes népkönyvtárakat állít föl, eddig mintegy 1500-at. Az óvi költségvetésbe 150 népkönyvtár van föl véve s ezek a köuyvtárak igen értékesek. Nemcsak gazdasági könyvek foglalnak helyet ezekben a könyvtárakban, hanem szépirodalmiak is ós ebből a legjava. Petőfi, Arany, Tompa, Jókai, Vasgereben, Mikszáth. A miniszter ezt a könyvgyűjteményt nemcsak ingyen engedélyezi, hanem a könyvtári szekrény árát is utalványozza. A földmivelésügyi miniszter osak azt kivánja ineg, hogy a midőn a község óhajt ilyen ingyen könyvtárt, — a községi képviselőtestületi ülésen tárgyalják és határozzák el a dolgot, igórje meg,, hogy gondját viselteti és szétkallódni nem engedi. Ki kell azt is mondani, hogy a község minden lakosának ingyen ad olvasásra könyvet. A képviselőtestületi határozatot aztán közszemlére kell tenni és jóváhagyás vógett a vármegye köz ­gyűléséhez kell fölterjeszteni. A jóváhagyás után a határozatot a földmivelésügyi miniszterhez kell fölterjeszteni. Más eljárás követendő akkor, ha testületek, körök óhajtanák igénybe venni ezt az ingyen könyvtárt. Általában azonban az is tudnivaló, hogy csak azon egyesületek és körök kaphatnak könyvgyűjteményt, a melyeknek jóváhagyott alapszabályaik vannak ós a könyvtár ingyenes használatát biztosítják, annak elkallódása esetén felelnek. Természetes, hogy egyesületek csak .abban az esetben jönnek számításba, ha a köz­ségek nem akarnának nyilvános könyvtárt léte­síteni. Ezek a könyvtárak nagy ügyetvetóssel a népi irodalom legjelesebbjeinek közreműködó-é­vel voltak összeválogatva; biztosítva van, hogy ebben a könyvtárban nincs semmi selejtes, sefhrni céda, semmi néprontó, valamennyije irodalmi színvonalon van, gyönyörűségére a léleknek. Azok, akik a nép élén állanak, a kik vezetői, azok érdeklődósét keltse fel ez a népművelődósi akció, a szellemi táplálékra éhes falu népe hálá­val fogadja mindazt a közügyi tevékenységet, mely az ő érdekeórt történik. Úgyis értelmisé­günkéi azzal vádolja a nép, hogy vele csak akkor törődik, mikor azt saját érdekei javasolják. A telepítés ügyéhez. A gazdasági pangás nagy nyomorúságában különösen kót fontos kérdés köti le utóbbi idő­ben a magyar társadalom figyelmét. Az egyik a kivándorlás kérdése, a másik a telepítés ügye. Érdekes, hogy egyik a másikat egészíti ki. Tudvalevően kivándorlásunknak egyik főoka, hogy a parasztság földhöz jutni nem bir, a mint a rövidebb időre összeszoruló aratási idény alatt nem bir annyit keresni, a mennyi eltartására elegendő lenne. Ákárhogyan forgatjuk is a kórdóst, bizonyos, hogy a telepítési ügynek messze kiható fontossága van állami életünkben. A kérdésnek nem csupán gazdasági, hanem nemzetiségi háttere is van. Lát­tuk, hogy a kormány birtokokat vásárolt a Délvidé­ken, hogy ott telepítést eszközöljön. Ha a kormány­nak ezzel az volt a szándéka, hogy a szerbek közé magyarokat telepítvén, a magyar fensősóg­nek kiván utat egyengetni: akkor ezt a leg­teljesebb dicsérettel vehetjük tudomásul. Abból indulunk ki ugyanis, hogy a kormány teljesen tisztában van a kezdő telepesek bajaival, s azokban őket hathatósan támogatván egyúttal a magyar erő gazdasági érvényesülésének szerez elismerést a nemzetiségek előtt. Azt természe­tesen még csak fel se akarjuk tételezni, hogy a kormány nem a legteljesebb rokonszenvvel és a mi fő, állandóan gondoskodó figyelemmel kiséri a telepesek sorsát, mert ez esetben a fiaskó a magyar állam kudarca lenne. Á mint hogy a múltban elég keserves tapasz­| talatot tettünk arra nézve, hogy a telepítési kér­' dóseknél a legnagyobb óvatossággal kell eljár­i nunk, mert hiszen avval kell mindenkor számot vetni, hogy a tömegek ellenálló ós illetve asszi­miláló ereje nagyon is változékony. Hogy csak egy jellemző esetet említsünk, Szlavóniában dunántúli magyarokat telepítettek le. A tele­pítésnél az volt a vezérelv, hogy a telepes köz­ségek egynegyed résznyi horvát lakosságával szemben háromnegyed rész magyar telepes le­gyen. Bárki is természetesnek tartotta volna, hogy a túlsúlyban levő magyarok részükre hó­dítják az elenyésző számban levő horvát lakos­ságot; de bizony nem igy törtónt. Megesett az a csoda, hogy a 25°/ 0-nyi horvát lakosság arány­lag rövid idő alatt teljesen horváttá tette a 75°/ 0-nyi magyarságot. Ebből az esetből nem akarunk általános követ­keztetéseket vonni, hiszen lehet, hogy ott külö­nös körülmények játszottak közre; megtanít azonban arra, hogy a magyar államnak teljes hatalmi súlyával támogatnia kell a telepeseket asszimiláló munkájukban. Mint említettük is, pusztán az erkölcsi támo­gatás nem mindig vezet célhoz. A telepesnek anyagilag függetlennek kell lennie, hogy a tudtán kivül vállalt kulturmissiót sikeresen szolgálhassa. Csak a legritkább esetben történik meg, hogy a telepes még anyagi gondjai közepett is hű marad a magyar állameszméhez. A csángótele­pek e tekintetben követésre méltó példát nyúj­tanak. Bármily sok baja —- gondja legyen ennek a derék népnek, — megedződvén az évszázados küzdelemben, mindent megmagyarosít maga kö­rül. Ez a munkájuk mennyivel intenzivebb ós nemzeti szempontból eredménydúsabb lenne, ha anyagilag függetlenek lennének. A magyar állam immár törvényszerűen ren­dezte a kivándorlás ügyét, nem marad tehát egyéb hátra, mint az, hogy a telepítés ügyét is mielőbb rendezze. Erre kettős mód kínálkozik. Vagy egy u. n. telepítőtársás íg alakul, mely el lenne látva az állami kedvezmények legnagyobb mértékével s igy ebben biztos üzleti alapot talál­hatna; vagy pedig maga az állam fogja a telepí­tős munkáját végezni. Az lenne a legjobb megoldás, ha külföldre, s különösen Amerikába szakadt véreink egy, a magyar állam által kijelölt intézetnél gyűjtenék össze megtakarított pénzüket, s ezenközben min­dig tudomásukra lehetne hozni, hogy hol vannak ujabb telepítési földek. Ahol az illetőnek meg­tetszik, azt az intézet megveszi részükre, s ő pedig a vételárat megtakarított pénzéből fedezi. Midőn tehát a kivándorló hazajő, itthon teher­mentes föld várja. Természetesen ezek csupán kombinációk, de az ügy fontossága mégis azt követeli, hogy a napirendről ne engedjük levenni. Ezt állami és gazdasági érdekek is követelik. A telepítés ügyének nagy szolgálatot tehetné­nek a vármegyék, ha azt a kezükbe vennék. Általában a sociális és gazdasági viszonyok javí­tása érdekében az önkormányzati testületeknek sokkal intenzívebb munkát kellene kifejteniök, mint a múltban. A kor követelményei úgyszólván előtérbe tolják, rákényszerítik az önkormány­zatra ezeket a kérdéseket s a kezdeményezésnek minden egészséges fejlődésben alulról kell ki­indulnia; hogy az állam a helyes irányt támo­gassa s ne legyen improduktív az áldozat és a munka. Alispáni körrendelet a korteskedés ellen. Vasvármegye alispánja a vármegye összes tisztviselőihez nagyőrdekű körrendeletet intézett, amelyet időszerűnek tartunk részletesen ismertetni. Azzal a rendszerrel, mondja a körrendeletet, mely szerint a vármegyei tisztviselői állások választás utján töltetnek be, elválaszthatlanul együtt jár az a körülmény, hogy minden tiszt­viselő, f-ki előmenetelét biztosítani kivánja s magasabb tiszti állásokat elérni óhajt, bizonyos tekintetben utalva van a vármegyei törvényható­sági bizottság tagjainak jóakaratára és pártfogá­sára és igyekeznie kell ezek többségének bizal­mát kiérdemelni ós igy megválasztásának esé­lyeit biztosítani. Ez az igyekezet egészen jogos mindaddig, amig a tisztviselő a választó közönség bizalmát és elismerését szorgalmas munkássággal és kellő szakértelemmel iparkodik kiérdemelni. Megen­gedett és jogos az az eljárás is, ha a tisztviselő különösen exponáltabb p. o. szolgabírói, főszolga­bírói állásokban — társadalmi összeköttetéseket is keres ős ilyeneket a társas érintkezés ós tár-

Next

/
Thumbnails
Contents