Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

2 >Zalameg e Zalavái igyei 1 p« 1904. november 6. Szüret után. Bő szüretünk volt az idén a vármegye legnagyobb részében. Néhány jégverte községet leszámítva, mindenütt meg van elégedve a gazda a szüret eredményével. A mennyiség a hegyi szőlőkben is kielégítő, a mezei szőlőkön elsőrendű; a minőség mindenütt jó De a szőlőművelők a jó termés után sincsenek olyan kellemes helyzetben, mint a jó termésnek örvendő mezőgazda, aki aratás után könnyen pénzzé teheti a gabonáját. A szőlősgazda gondja szüret után még gyarapszik, mert nem tudja borát eladni. Széles körből gyüjtöttünk adatokat a borüzlet fejlődésére nézve, azt akarván bizonyítani, hogy az olasz proviziórum hatása gyorsan meg fog látszani a forgalomban. Fájdalom, erre nézve egyetlen egy bizonyítékot sem kaptunk. A kereslet még lanyhább, mint a mult esztendőben volt. Az árak nyomottak, sőt még aránylag olcsón sem lehet a bort értékesíteni. Ne gondoljunk a különleges borokra, amelyeknek mindig van áruk, hanem a tömegtermelésre, a középminőségre, amely a termés kilenctized részét képezi. Ennek nincs ára, nincs piaca. Még a helyi fogyasztás sem keresi; a kereskedelemben pedig ma még egyáltaljában nem szerepel. Hallottunk eseteket, hogy a szorongatott gazdák ügynökök közvetítését vették igénybe, magas províziót Ígértek, alacsony árt szabtak, még sem voltak képesek termésüket eladni. Amikor a borértékesítés mizériái érezhetőkké váltak, a közvélemény kizárólag az olasz borok versenyének tulajdonította az árak rohamos esését s a magyar bor értékesítésének nehézségeit. Hallatszottak ugyan hangok, amelyek azt állították, hogy az olasz borok versenye, minden romboló hatása mellett sem, kizárólagos oka a bortermelők bajainak s a vámtótelek felemelése még nem fog megszüntetni egy csapásra minden bajt. Természetesen senki sem hitt ennek jóslásnak. A legnagyobb veszedelem az olasz bor volt, tehát csak ezt akarták legyűrni; a kisebb bajokat, amelyek együttvéve felérnek egy rosz vámszerződéssel, senki sem vette észre. Különösen nem akarták hinni, sőt ma sem hiszik, hogy Magyarországon tulprodukció lesz; nem akarták hinni azt sem, hogy ha a túltermelés mégis bekövetkezik, a feleslegnek kivitelét nem leszünk képesek biztosítani. A túltermeléstől pedig nem messze állunk. Nincsenek határozott statisztikai adataink az idei termés mennyiségéről, de meg merjük kockáztatni azt az állítást, hogy a belfogyasztást a termés bőven fedezi. Pedig az újra telepített, felújított és felújításra váró területek egy harmad része még bizonyosan nem terem. A termelés növekedésének oka a mezei és homoki szőlők gyors szaporodása. Tiz év alatt Zalavármegyében is megkétszereződött a szőlővel beültett terület; az Alföldön pedig, ahol TÁRCA. Magyar Regényírók. Nem szükséges az arzelnálba mennünk, hogy lássuk gyöngülésünket; elég, ha benézünk a bibliotékába. Azoknak a sűrű nyomású, vaskos köteteknek a láttán elálmélkodik a mai iró l. ugyan mikor irták azt mind össze. Úgy kell lennie, hogy a jó öregek bezárkóztak a szobájukba 03 se nem ettek, se nem ittak, csak éjjel nappal szakadatlanul irtak. A mai iró kiválasztja a nyomdában a legritkább betű tajt, a legvastagabb papirost, hogy kevésből is jó kiadós legyen, de még igy is alig egy ujnyi a kötetje és ráírja a címlapra, hogy: „regény egy kötetben." Azok a jó öregek pedig kiválasztották a legapróbb betűket, legvékonyabb papirost, még a margóra is sajnálták az üres helyet, aztán mikor együtt volt egy ujnyi kötet, akkor kiírták a címlapra: „beszélyke". Az Írásban is úgy vagyunk, mint az ivásban. A régi ivó is csal és a mai ivó is. Csakhogy a régi mindig úgy csal, hogy ő mentül többet ihassék, a mai pedig úgy, hogy mentül kevesebbet kellessen innia ós mégis úgy látszódjék, mintha sokat innék. Hát persze mi egy kissó megfeledkeztünk róla, a mit a régiek olyan nagyon jól tudtak, hogy a jó regény mégis csak a legnagyobb dolog a szőlőművelésre néhány évtizeddel előbo még nem is gondoltak, roppant mennyiségben terem a szőlő. Bizonyítéka ennek az, hogy Budapesten szeptember hónapban 20—24 fillérért adták az asztali szőlő kilogrammját. Hogy hova jutunk a túltermeléssel, azt könnyű megjósolni. A gazdasági életnek kérlelhetetlen törvényei vannak, amelyeket az élet mindig igazol. A túltermelés következménye mindig gazdasági válság, amely nem csak a spekuláció, hitel, gründolás túltengése, ipari túltermelés által állhat be, hanem bekövetkezhetik ott is, ahol a mezőgazdasági termelés, vagy az őstermelés bármely ága meg akarja előzni a szükségleteket. Nagy ipariiző államokban a válságok, amelyek egyes iparágakat sújtanak, egymást érik. Egy jeles statisztikus számítása szerint Angliában minden évtizedre esett egy oly válság, amely értékek megsemmisülésével járt s az egész nemzet gazdasági életére veszteséget jelentett. Igy volt az Amerikában is, amig a trustöket ós kartelleket ki nem spekulálta az élelmes yankee agy. Az ipar sokkal jobban alkalmas a tulprodukcióra, mint az őstermelés, amelynek határt szab a természet, tehát az ipari válságok, valamint a tulspekuláció által előidézett rázkódtatásokgyakoriabbak, mint az őstermelés válságba jutása. De azért itt is előfordulhat. Mihelyt a termék forgalmi ára alatta marad a teruidé-i költse nek, beállott az a válságos helyzet -mely t kek megsemmisülésére vezet. Sőt ec iig sem ... » mennünk. Ha a termelési költségek felemésztik a földjáradékot, vagyis a jövödelem a munkabéreken felül nem fedezi a földbirtokban fekvő tőke kamatait, már a termelés nem rentábilis, sőt veszteséget jelent a nemzet gazdaságára nézve. Az ipari ós forgalmi életben beálló válságok romboló hatásukat egy csapásra éreztetik. Úgyszólván egyszerre pusztul el sok nagy vagyon; egy pillanat alatt válik értéktelenné az, ami előbb értőket képviselt. Az őstermelés válságát egyszerre őszrevenni nem lehet. A válságos helyzet övekig tart, mig végre az a lassú bomlás, amelyet az értékvizszonyokban, munkabérekben beálló változás, munkabérek emelkedése, a hitelviszonyok rosszabbodása, túltermelés és egyéb körülmények okozhatnak, észrevehetővé, szemlólhetővő válik. Az ipari túltermelés okozta válság alatt összeroppanik egy nagy épület, mintha földrengés rázta volna le a told hátáról; a mezőgazdasági válság olyan lassú folyamat, mint mikor a Mura lassan-lassan elmossa a szegény ember feldjőt a lába alól. Az egyik gutaütés, a másik sorvadás. A nagy krach idején egy nap alatt becsukták a gyárakat, a milliomos gründlerek póuzszekrónyeiben őrzött papiroshalmaz csak annyit ért, amennyit kilószám kináit érte a grajzler. A magyar birtokos osztály, a vagyonos paraszt nem igy pusztult el. Szóp lassan fogyott el lábai \lól a told. Válságos helyzetét, amilyet a bevilágon. Szóp egy tudomáuvos igazság, egy uj szobor, kép, építészeti alkotás, mert mindez egy új világnak egy-egy tőglad.irabja. De a legszebb mégis egy uj regény, mert ez maga egy egész új világ. Csakhogy a ki egész világot akar csinálni, az maga is egész ember legyen. Olyan, a ki merjen belőkezdeni a munkába ós ha már belékezdett, hát ne is fáradjon el, a mig be nem végezte. A mai iró többnyire olyan, mint a lelkiismeretlen apa: könnyelműen szaporítja ivadékait, aztán a maguk sorsára hagyja őket. Bezzeg a régieknek volt gondjuk a legapróbb kreatúráikra is. El nem hagyták őket az utolsó pillanatig i ós addig le nem tették a pennát, a mig nem gondoskodtak róluk, holott a mai iró legtolebb egy csomó gondolatjellel rakja meg hőse iszákját és ezzel ereszti útnak. Mikszáth Kálmánnak támadt az a gondolata,* hogy visszaszáll a múltba ős összegyűjti, közös könyvtárba foglalja a magyar reg-Mivirodalom érdemesebb alkotásait. A „múlt!" szinte komikusan hangzik ez a szó. Hiszen »tegnap* móg Széchenyi István keserű kétségbeeséssel irta, hogy ha a műveltebb Ízlésű ember finoman akar diskurálui, kénytelen idegen nyelven beszélni, mert a magyar nyelv túlontúl durva, bárdolatlan. Hát történt valami * „Magyar Regényírók," szerkeszti Mikszáth Kálmán, mintegy ezer eredeti illusztrációval diazitve kiadja a Franklin-Társulat. ruházási ós termelési költségek szaporodása okozott, évtizedeken keresztül viselte, mig végre az ur beszorult a hivatalokba, a paraszt pedig elment bőresnek a latifundiumokra ós napszámosnak a városokba. Nem alaptalan az az aggodalom, hogy a szőlőtermelésben beálló tulprodukció ezt a termelési ágat előbb utóbb válság szélére juttatja, ha nem történnek idejekorán oly intézkedések, amelyek a fokozottabb termelést jövödelmezővő, a szőlő ós bor órtókesítését lehetővé teszik. Legelső sorban is kétségtelen, hogy a homoki ős mezei szőlőkből egyelőre nagyon elég Magyarországnak. Amennyire üdvös ős helyén való volt a telepítés államilag való istápolása a phylloxőra pusztítás kezdetén, annyira bizonyos ma, hogy legalább egyelőre elérkeztünk addig a határig, ameddig a sikon való szőlőtelepítés íorszírozása indokolt. A homoki szőlők feladata a csemegeszőlő termelés volna első sorban. Miután azonban a belfogyasztás nem elég nagy arra, hogy a homoki szőlők termését felhasználja s miután gyümölcs kivitelünk annyira kezdetleges, hogy pl. Berlinben nem vagyunk képesek az olasz ós görög szőlővel versenyezni: a homoki szőlők is bort kénytelenek szűrni. Ennek a következménye azután az, hogy az aránylag kevés költséggel termelt homoki ős mezei bor lenyomja a hegyi borok árát és forgalmát, mert megcáfolhatatlan igazság az, hogy a forgalmi ár mindig az alacsouyabb termelési költségek felé törekszik. Fontos feladat tehát, hogy ha már a rengeteg szőlőterületek meg vannak, a gyümölcs kivitel előmozdíttassék, szerveztessék. A statisztika rengeteg számokban tünteti fel az Olasz, Spanyol ós Franciaorszságból kivitt szőlő értékét s akinek alkalma volt összehasonlításokat tenni, tudja, hogy a versenyképtelenségnek nem a silányabb minőség az oka. A borkivitel még nehezebb, mint a gyümölcsé. De talán kivitelre, nem értve a vámbulföldre való kivitelt, móg nem is szorulnánk, ha a beifogyasztás fokozásának a fogyasztási adó magassága, az italmérés korlátozása és a spekukláció útját nem állnák. Bortermelő ország vagyunk, de aránylag kevés a borfogyasztás. Annál kelendőbb a pálinka. A fogyasztó ós termelő közé mindig beleilleszkedik a közvetítőknek egész sora, akiknek nyeresége a bort igen megdrágítja. Alig van olyan vendéglős, korcsmáros, aki közvetlenül a termelőtől szerezné be a szükségletét. Legalább is ügynököt vesz igénybe; de leggyakrabban a hitelre vásárlás előnye végett harmadkézből vesz. Igy esik meg az, hogy a helyi termelést a helyi fogyasztás még akkor sem használja fel, ha a fogyasztás nagyobb a termelésnél. Igv, hogy példát hozzak fel, Zalaegerszeg város fogyaszt annyit, mint a menuvit termel. A zalaegerszegi korcsmákban mégis nagyon kevés helyben termelt bor fogy el, mert a korcsmárosok nagyon e »tegnap* ós a ma között, hogy immár múltról beszélünk ? Bizony törtónt! Es pedig olyan csoda történt, a milyen nem fog többé megismétlődni sohasem semmiféle nációnál. Egy emberöltő alatt irodalmi múlt színes geológiai rétegei rakódtak le művelődésünk történetében. Auuyi idő alatt, a mennyi jóval kisebb egyetlen jó szervezetű külföldi iró élettartamánál, nálunk új és új talentumok bukkantak föl, irányzatok indultak meg, domináltak ós lehanyatlottak. íme, hatvan kötetre tervezte Mikszáth Kálmán a „Magyar Regényírók" első sorozatát és szinte kegyetlen szigorúsággal kellett válogatni, hogy beérhesse ezzel a hatvan kötettel. Pedig csak a java irók java munkáját válogatta ki. Az ember elálmókodik, hogy ugyan mikor termett ez a sok talentum és ha már termett, ugyan mikor volt ideje ily változatosan, ily készen kiformálódnia. Kemény Zsigmond komoly és alapos, mint egy megnemesedett Walter Scott! Jókai bájos és lebilincselő, Gyulai Pál klasszikusan egyszerű; Jósika Miklós kifogyhatatlan romantikája, Pálffy Albert formás és derűs; Degré Aiajos franciásan könnyed; Vas Gereben magyaros ós folyékony beszédű, mint a csurom méz; Vadnai Károly szelíd és érzelmes. Aztán ott vaunak azok, a kiket hálátlanul elfelejtettek, a kik fiatalon haltak meg és igy nem jutott idejük hozzá, hogy kivárják a halhatatlanságot. Ott van Beöthy László, a kitűnő humorú elbeszélő