Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. november 6. 45. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — fFél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. ügyes szám ára 20 fillér Hirdetmények i 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 52. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALAVARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Visszafelé. ünnnyit beszélnek és beszéltek széles e hazában az iparfejlesztésről, hogy ekkora szóáradattal Amerikában felépítettek volna tiz gyárvárost. Annyi az ankét, bankett, hogy szeri-száma sincs és mégis csak csigaléptekkel haladunk előre, sőt helyenként a visszafejlődés csalhatatlan jeleivel találkozunk. Fájdalom, ipari és forgalmi tekintetben vármegyénket is azok közé a helyek közé kell porolnunk, amelyek visszafejlődnek. Nem csak kisiparunk tengődik, hanem az az egy-két nagyobb vállalat, amely létesülni tudott, sem képes terjeszkedni, erőre kapni. Nagykanizsa egyike volt az ország legelső forgalmi helyeinek. Ma folytonosan hallatszik a panasz, hogy a forgalom visszaesik, a város a stagnálás szomorú állapotába jutott. Zalaegerszeg csak külső képében változott meg. A megélhetési eszközök alig szaporodtak. A két nagyobb város mellett a többi kisebb sem tud olyan eredményeket felmutatni, amelyek jelentőségüket emelték volna. A főváros mellett csak néhány német lakosságú vidéki városban látjuk azt a sokat emlegetett óriási fejlődést, amelyhez az egész ország haladását mérik. Pedig milyen szegény a vidék legnagyobb része; hogyan sínylődik a nép az őstermelés keserves kenyerén, amely a mindennapi kenyeret biztosítja ugyan, de a nemzetnek gazdasági erőt és hatalmat nem tud szerezni. Egyik-másik vidéken már történt valami; a legtöbb helyen azonban éppen azok vonulnak vissza minden vállalkozástól, akiknek hasznuk volna abból, ha Magyarország végre megszűnik gazdaságilag gyarmat lenni, amely termel bort, búzát, fát, vasat, állatot, nyers bőrt és vesz drága iparcikkeket. Az őstermeléssel foglalkozóknak az ipari vállalkozásokkal szemben tanúsított passivitása megdöbbentő. Sokszor még jó volna, ha a nembánomság hallgatásban nyilvánulna, mert legalább nem riasztanának vissza másokat a vállalkozás teréről; de legtöbbször a vállalkozási kedvet előítéleteikkel meg is bénítják. Gazdasági bajaink orvoslására csak egyetlen egy eszközt tartanak alkalmasnak: a vámsorompók felállítását Ausztria és Magyarország között. Az is egy ős biinünk, hogy mindig olyan eszközöket keresünk és tartunk jóknak, amelyeket nem önmagunknak kell megcsinálnunk. A külön vámterület a nagy tömegnek természetesen nem okozna fáradságot; annak fenntartása is az állam gondja, nem kell vesződni vele senkinek, nem kell kockáztatni semmit és mégis hull a pénz a gazda és az iparos ölébe. Csakhogy elfeledjük azt, hogy amennyivel a külön vámterület a hazai termények és iparcikkek fogyasztását emelné, annyival több jövedelmet kell a fogyasztónak juttatni, hogy fogyaszthasson. A legelső feladat tehát az, hogy a nemzet jövedelmét, a produkciót és a munka értékét emeljük, mert addig, amíg a munka nem képes annyi értéket előállítani, amennyit felhasznál, amíg a nemzet munkaerejének legnagyobb tömege a kevésbbé jutalmazó mezőgazdaság körül van lekötve, hiábavaló minden védelem, mert az legfeljebb az egyik osztályt szolgáltatná ki a másiknak, de a nemzet jövedelmét nem szaporítaná annyival, hogy megérné készpénzben azt a veszteséget, amelyet az elzárkózás okozna. A vámsorompó szegény országnak kinai fal, amelyen a gazdasági haladás kívülről keletkező hullámai megtörnek s bent elposványosodik az élet. Elő kell készíteni szakadatlan munkával azt az időt, amikor a sorompók mögött is megállhatunk. Meg kell mozdulnia minden tényezőnek, az egész társadalomnak. A vállalkozási kedvet kell fokozni, hogy a vállalkozás ne legyen előítéletekkel körülvéve s ne csak a pénzintézetek részvényei után törje magát minden ember, hanem vegyen részt az ipari vállalatokban is. Különösen a vidéknek kell megmozdulnia, hogy az agrár érdekek mellett ne legyen teljesen elhanyagolt terület az ipar mezeje. Itt a határszélen kétszeresen fontos az ipar fellendítése. A gazdasági okok mellett még a nemzetiségi okok is szerepelnek. Mert ha egyszer önálló vámterület lesz Magyarország, az osztrák gyáros siet elfoglalni a még meg nem szállott területeket s eljön a pénzért, amelyet eddig önként hordtunk ki. Az egyéni vállalkozás Magyarországon még nem fejlődött ki annyira, hogy arra a nemzet gazdasági haladását rá lehetne építeni. Kénytelenek vagyunk a részvénytársaságok keretében mozogni, bármennyire mögötte álljon is ennek működése az egyéni mozgékonyságnak. De a részvénytársaság lehetővé teszi, hogy megosztott kockázattal nagy tőkéket hozzunk össze. Hiába mondják, hogy a pénzszűke megakaszt minden vállalkozást. Ha uj takarékpénztár alakul — legyen az egy városban a tizedik — mindig túljegyzik a részvéuyeket. Pedig több takarékpénztárra igazán nincs szükségünk. Zalavármegye az ipar terén egyike a legelmaradottabb megyéknek. Alig van nagyobb szabású ipartelepünk. Egy kis sört, egy kis pálinkát főzünk, fát dolgozunk fel s gabonatermésünk egy részét őröljük meg. Nincs egyetlen egy cukorgyárunk ; bőriparunk egy jelentékenyebb ipartelepre szorítkozik; a szövőiparnak hire-hamva sincs; állami gyár nem működik a vármegyében. Az idő megérett arra, hogy nálunk, a nemzeti gravámenek és a búsmagyarság klassikus földjén, végre más irányzat kapjon lábra. Vagyont kell szerezni s munkát adni a népnek. Tessék példát venni a szomszéd vármegyékről. Vasban messze túlszárnyaltak bennünket s bizonyosan nem avval, hogy a természet áldásait ingyen, minden fáradság nélkül beszedték; Somogynak van egy hatalmas telepe: Barcs, amelynek forgalmával kevés hely vetekedhetik s Kaposvár ipari fejlődése sem jelentéktelen. Veszprém legalább dohánygyárat eszközölt ki Pápa részére, amelynek nálunk is jó helye lett volna. Nem hisszük, hogy a kellően előkészített ipari vállalatok részvényei nem találnának elhelyezést. Ha a visszafejlődést, a stagnálást uj áramlat meg nem szünteti, teljesen elnyomorodnak a városaink; lesiilyednek azon helyek közé, ahol az élet egy ponton megáll, a nép pedig felemészti azt, amit évrőlévre termel; tőkét gyűjteni senki sem képes. Ahol mindenki szegény, ott nincs haladás. A vagyont pedig nem adják ingyen. Dolgozni és vállalkozni kell, nem felülről várni mindent s a vak szerencsére bízni a jövőt. Mai számunk 12 oldali