Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-23 / 43. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. október 23. 43. szám. Előfizetési dij : Esrész évre 10 IC — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Kgyes szám ára 20 fillér Hirdetmények • 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 52. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Uj város-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Árvizek. Szokatlan időjárás volt ez évben egész közép Európában. Aszály uralkodott az esztendő' négy-öt hónapjában. Nem volt eső. Szeptemberben és októberban pedig megeredtek az ég csatornái s ontották a vizet a szikkadt földre. Az aszály idején láttuk a maga ijesztő mivoltában azt a nagy veszedelmet, amelyet a csatorna hálózat hiánya jelent egy földművelő országra. Mikor pedig túlságos bővében vagyunk a viznek, mikor a folyók és patakok kilépnek a medrükből s a falvakat és a földműves földjeit elborítja az árviz, akkor azt látjuk, hogy mennyi veszedelmet rejt magában folyóink szabályozatlan volta. Hogy lesz-e valaha Magyarországnak öntözésre alkalmas csatorna hálózata, ez olyan nagy kérdés, amelyre talán csak évszázadok fognak felelni. Ugyancsak messze van még az az idő is, amikor a folyók annyira szabályozva lesznek, hogy nem fenyegethetik az életet s a vagyonbiztonságot. Aránylag kevés az, amit nálunk a vizszabályozás s az árvízvédelem érdekében az állam s az egyes érdekeltségek tehetnek. Az állam anyagi erejét igénybe veszi a fegyveres béke, a birtokosok nem birják meg a szabályozási költségeket. Azok a milliók, amelyeket beruházásokra fordíthat az állam, alig látszanak meg az óriási szükséglet mellett. Zalavármegyében a mult hetekben az árviz rettenetes károkat tett. A Mura, a Dráva, a Zala, a Kerka s a kis patakok völgyei mindenütt megteltek vizzel. A Mura emberáldozatot is követelt; elvitte a hidakat, átszakította a töltéseket s megrongálta a partot. A Zala völgyében mindenütt árviz hömpölygött. A Boba—Csáktornya közt húzódó vasúti töltések mellett nagy területeken valóságos tavak képződtek s Alsólendva körül óriási víztömeg gyűlt össze. Zalaegerszeg majdnem egészen posványos vizzel volt körülvéve, mert a Zala legelőször itt fut ki a völgyébe. A meder tisztogatására alig van gondja valakinek, szabályozásról pedig szó sincs. * Ezeknek az árvizeknek azután szomorú következményei vannak úgy közgazdasági mint közegészségi szempontból. Ha a réteket ősszel, tavasszal elborítja a viz, még szinte hasznos. De mikor elviszi a lekaszált szénát, mikor a szántóföldeket teszi hasznavehetetlenekké, mikor megakasztja a közlekedést, elszakítja a hidakat s elönti az utakat; a mikor egyes községekben alámossa a házakat s a szegény emberek viskóit döntögeti, számokban kifejezhetetelen károkat tud tenni a szabályozatlan folyó. Elképzelhető az a hatás, amelyet egy árviz a közegészségi viszonyokra gyakorol ott, ahol, mint a minap Rotorban, egész házsorok állanak a viz alatt s az utcákra vastag iszapréteget rak az áradat. Annak a szegény embernek, akinek mindene egy viskó, nincs módjában sokat gondolni avval, hogy maga és a gyereke megbetegszik a nyirkos kuckóban. Amint a viz leszaladt s életveszedelem nélkül megteheti, azonnal visszaköltözik a házába. Ilyen tanyákon azután otthon van a görvélykór, a tuberkulózis s száz féle egyéb nyavalya. A környék levegőjét pedig állandóan fertőzteti a posvány. A Mura vonalának ármentesítése különösen égető kérdés. Majdnem évről-évre hallatszik a panasz az árviz által fenyegetett falvakból, de kevés az, amit eddig TARCA. Találkozás ... Az István-uton, a Városliget szélén egy szűrös atyafi haladt cammogó léptekkel. Óvatosan, kémlően nézett körül, mint aki tájékozni igyekszik. Öreg, törődött embernek látszott. A csontos arc értelmet, talán egy kis ravaszságot is fejezett ki. A juniusi est leszállóban, a levegő tikkadt, fülledt. A szűrös ember, miután egy ideig megállt, lassan bekanyarodott a ligetbe. Erősen megnézte a járókelőket. Valakit megszólítani akart. Válogatott bennük. Elhatározta magát. Egy padon ülő öreg napszámosra esett a választás. Feléje ment. — Nem lenne szives megmondani, kérem, merre van erre a Borostyán-korcsma? A megszólított lustán emelte fel kövér szemhóját, hogy megnézze azt, aki megszólította, aztán válaszolt: — Hamar eléri, ha igyekszik a Hermina-utra. Csak balra kell menni, majd megmondják ottan. — Köszönöm az útbaigazítást, de én már azt se tudom, merre esik a Hermina-ut? Vagy talán nem is tudtam soha. Nem vagyok idevalósi. — Azt látom, — jogyezte meg a napszámos. — Vámosszékről kerültem föl. Egy kis sorom van. — Hunnan? — kérdezte a napszámos, figyelmesen nézve az előtte álló szűrös embert. — Vámosszékről. Félnapi járóföld vasúton. Négy forintot fizettem, amiért felhoztak. A napszámos felkelt. Komor, napégett arca mintha kiderült volna. — Vámosszéki ember? Ugy rémlik, hogy ösmerem ón kegyelmedet. — Az is meglehet. — De ugy is van. Itt szolgált valamikor a lófejű vasútnál. Kocsis volt. — Az már szent igaz. Nagyon eltalálta. A napszámos mosolygott. — Könnyű volt azt kitalálni. Még azt is tudom, hogy Tót Kiss Mihálynak hijják kegyelmedet. A szűrös ember igyekezett nagyot csudálkozni. — Ejnye, no! Ez már mégis. De hát hunnan tudja olyan akkurátusan? — Hunnan tudom? Hát onnan, hogy huszonhat esztendővel ezelőtt együtt voltunk koosisok a lófejűnél. Én vagyok a Hadar Imre. — Az Imre? — csudálkozott tovább Tót Kiss Mihály — nem lehet az. Hadd látom csak jól. Az ám, mákos uccse, formit hozzá nagyon. De egy kicsit elformálódott azótátul. Olyan fekete volt a bajusza, mint a szurok. Hát a haját hova tette, Imre koma? No nézze meg az ember! Csakugyan a Hadar Imre. Nem adom egy tál lencséért, hogy igy ráakadtam a régi cimborára. Kezet fogtak. Tót Kiss Mihály folytatta: — No nem hittem volna. Hadd látom csak, hiszen kigyelmed is a mi vódókünkről való. — Igen. Vámostitelről. — Persze, hogy onnan. Aztán azótátul mindig itt van, ebben a nagy városban? — Igen bizony. Itt ragadtam. — Aztán hogy megy a sora ? — Komiszul. Azaz sehogy. — Mit dolgozott? — tudakolta Tót Kiss Mihály. — Mindent össze-vissza. Napszámoskodom. Hunn van, hunn nincs. Ahogy gyün. Hát kigyelmed hogy van azóta ? — Meg vagyok, hála istennek, kutya bajom. Nem sajnálom, hogy itthagytam ezt a Pestet. Ejnye no, de örvendek, igazán örvendek, hogy látom. Soha se hittem volna. Csak nagyon megpenészedett a bajusza, aki kutya áldója van. Hadar Imre b.usan rázogatta a fejét. — Bizony magam is megpenészedtem. Alig hogy a lábamon vagyok. Nem jó dolga van a szegény embernek ebben a nagy városban. Hát még ha ugy marad, mint ón, özvegyen. Egy