Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-02 / 40. szám

1904. október 16. > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 A magyar védő egyesület (II.) Az 1844-ben alakult országos vódegyesiilet célját az alapítók a következőkép fejezték ki: Az országos védegylet oólja az ország piacát belföldi iparművek fogyasztásával a honi ruűipai számára biztosítani, s ekép egy részről a honi ipar űző osztályok munkásságának jutalmazó vá s gyümölcsözővé tételével a műipari szellemet felébreszteni, ápolni, s élénkíteni; más részről pedig gyárok éa iparvállalatok keletkezésének, vagy munkásságuk kiterjesztósenek előmozdításával arra törekedni, hogy az ország műipari szükségei belföldi szorgalom által mindég növekedő kiterjedésben fedeztessenek; miszerint a honi műipar kifejlósével nem csak a honi nyers termékek a lehetőségig értékesítessenek, hanem általában is a külföldi gyártmányok, és kézművek, :iz ország piacáról lassanként kiszoritattván a pénznek a kftlflödi árukórt kiözönlése meggátolíassék; s ekkép a Nemzet azon anyagi önállásra emeltessék: mely egyedül képes nem csak a naponként terjengő elszegényülésDek határt vetni, hanem egyszersmind ipart, és szorgalmat és a mi ebből következik, jólétet terjeszteni hazaszerte. Bizony a mai kor gyermekének is jó lenne ezeket az igéket megszívlelnie. Nyakig uszunk a bűnös indolenciában. Szociális problémákkal, közgazdasági érdekekkel és célúkkal nem sokat törődünk. Megyünk önző céljaink után s ha valamire rászánjuk magunkat, legfeljebb a társadalmi kényszer nyomása alatt mozdulunk meg, ha hirdetjük is az elveket, a a gyakorlati élet minden lépésével rácáfolunk önmagunkra. Igy vagyunk az iparpártolással is. Az a mozgalom, amely a magyar ipar pártolására irányult, a védegylet idejében olyan erős hullámokat vetett, hogy a társadalom minden rétege megmozdult s a nagy szervezet úgyszólván az egéaz országot átfonta. Ma az iparpártolási mozgalom csak jelszavakban ól, tettekben nem. Azt az eszmét, amelyet a védegylet vetett fel először, nyomatékosabban újból felkarolta a hazafiak egy lelkes csoportja s újból szervezte a magyar védőegyesületet, amely folytatni akarja elődjének működésót. Az egyesület célja: a hazafias társadalom minden tényezőjének egyesitőse, hogy a hazai ipari és mezőgazdasági termelést a külföldi versennyel szemben megvédje és fejlessze. Ezen egyesület feladata: a) Teljes erővel igyekszik odahatni, hogy minden hazai termelésű jó iparcikk és termék a külföldi verseny nyomása alól felszabaduljon, megerősódjék és fejlesztessék. b) Az ipari és mezőgazdasági termelésnek a pusztulnak, kivesznek mellőle. Ezek a jó emberek . . . Páter Pius szomorúan sóhajtott. A konyhából kihallatszott e harangozóné hangja: — Főtisztelendő ur, tessék bejönni, készen a vacsora ! Erős, nagy kánikulai meleg ereszkedett le. Rálehelt a Maros-parti tüzesre, a fákra, az öreg lim-lomos zárdakertre ós ugy tetszett, mintha mindenek aludnának. Vasárnap délelőttönként, ha a szines ablakkockákon beáradt a napfény a templomba, hol páter Pius mormolta el a misét, az emberek szinte aludtak. Az orgona is álmosan búgott és kint a jegenyesoron pihegve tátongtak a madarak. Valami különös dolgokat kezdtek beszélni. Az öreg Paál István szólott oda egy vasárnapi mise alatt baloldali szomszédjának, a félszemű Balogh Ádámnak : — Alszik, sógor? — Nem én. Ámbár, hogy . . . — Nagy a meleg bizony, Balogh sógor. Öreg a papunk. — Öreg. — Oszt, fiatal pap kéne ido, aki prédikál . . . Mert templomban aludni, hej, nagy bűn ám! — A bizony. — De nem Piudnánk akkor! Vannak most, mongyák, aranyszájú páterek, fiatalok, akiknek jó ós fogyasztásra alkalmas cikkeiv a hazafias kereskedők közreműködésével, úgyszintén nemzeti vásárok, mintaárugyüjtemények, szakszerű előadások, esetleg kiállítások utján is a fogyasztó közönséggel megismertetni és megkedveltetni. Közszálitásokat figyelemmel kísérni és odahatni, hogy a hazai munkás mellőzésével külföldi ne alkalmaztassák. c) Vagyontalanabb kisiparosok ós a háziiparral foglakozók támogatása. E célból azok munkáinak értékesítését elősegíti, a jó és szép munkában kiváló derék munkásokat anyagi ós erkölcsi jutalmazással buzdítja, továbbá a háziiparral foglalkozók keresetét a népipar ujabb ágainak meghonosításával gyarapitja. d) Erejéhez kópe3t kitűnő iparosokat anyagilag is támogat, kitűnő iparosmesterek és segédek magasabb kikópeztetésót célzó intézmények létesítését előmozdítja, szóval minden oly intézkedést teljesít és intézményeket létesit, melyek az egyesület céljainak elérését biztosítják. e) A hazai ipari és mezőgazdasági termékek forrásait nyilvántartani és sajtó utján ismertetni. Az iparnak és általában a nemzetgazdasági érdekeknek leghathatósabb védelme és támogatása kétségtelenül nemcsak a szaktestületeknek, hanem magának a társadalomnak Í3 kötelessége. A hazafias társadalomnak szervezett erejét honi iparunk erősítésére és fejlesztésére irányítani épen hazánkban a legnékülözhetetlenebb. E mozgalom létjogosultságát több körülmény támogatja: A hazai ipar védelmére mi nem birunk oly törvénnyel, mint az angol 1887. évi »Merchaudite Markts stets*, nálunk külföldi versenyáruk behozatala nincsen ugy korlátozva mint Németországban ; a közszállitásokat nem ellenőrzik oly szigorral mint Ausztriában, ahol megtörtónt az is hogy p. o. a trieszti kikötő számára készült daruk átvétele alkalmával a bizottság fölismervén hogy néhány öntvónydarab az osztrák államvasút társaság magyarországi vasművéböl való, — a miatt szétszedette az egész szerkezetet. Hazai iparunk fejlődősére legkárosabb ama körülmény, hogy széles e világon alig van olyan nemzet, mely a honi ipar pártolásában rejlő hazafias kötelességével oly keveset törődnék, mint a mienk. Vájjon a családok, iskolák és a társadalmi körök nagy többségében foglalkoznak-e a honi iparpártolás és általában a hazai nemzetgazdasági erők védelmének eszméjével és az eszmének éberségében tartásával ? Fájdalom nem! . . . A külföldi ipar árui korlátlanul özönlik el piacainkat, társadalmunk pedig gondtalanul vásárolja azt, a mit neki kínálnak és ajánlanak. E körülmény idézte elő, hogy belpiacunk tulnyoII >i • ni i•a

aawwMaiw>11111 m—BWU ! szép beszédjük vagyon. Hallgatná az ember akár ítéletnapig. — No, az valami. — Áztán a templom is. Nézze csak sógor, majd szétmálik. Omlik-bomlik. És a zárda is, minden . . . elpusztul. — Baj biz a! — Hát kéne valamit csinálni ... No ? Mert uj világ vagyon már, sógor. Uj papok vannak, fiatalok, prédikátorok. Hát tán írjunk a -püspöknek. — No, nem mondom . . . . . . Miatyánk, ki vagy a . . . És szép, szelid ősz volt, a fák is kezdtek már kopaszodni s az öreg franciskanus-zárda is megviseltebbnek látszott, hogy páter Pius nagy pecsétes levelet kapott a püspöki székhelyről. Szomorú irás volt, kegyetlen, pedig a jóságos főpap irta, a püspök. —- Öreg vagy már derék páter Pius, nagyon öreg, — mondták a betük — menj pihenni, nyugodni, megérdemled. Menj Isten hiróvel, nincs több szükség rád, az ég áldása rajtad . . . Páter Pius pedig mély sóhajjal hanyatlott vissza karosszékében. Összekulcsolta a kezeit, lecsukta félig szemhéjait és ugy tetszett, mintha aludnék . . . Pedig sirt. Sohse tette ezt, csak akkor régen, a rosz időkben . . . | Pakots József. mólag n külföldi ipartermékek fogyasztója, a nemzet a külföld iparát táplálja ós gazdagítja, hazai iparunk pedig küzd a létért ; erősödni és fejlődni nem bir, mórt az éltető erőt a keresetet könnyelműen a külföldnek juttatjuk . . . Már a mult század első felében óva intették a nemzetet Széchenyi István gróf és kortársai, hogy gondoljon iparának fejlesztésével, hogy a nemzetgazdaság no támaszkodjék egyedül a sok esélynek kitett mezőgazdaságra, hanem teremtse meg az ország a hazai ipart, a nemzeti jólét, megizmosodás, a munkatér és erő biztos kutforrását, mert látnoki szemeikkel előre látták, hogy a nemzet szaporodásával a mezőgazdaság egymagában a nép millióinak elég keresetet nem nyújthat. Az 1844. év vége felé alakult Országos Védegyesület erős kezekkel ragadta meg a társadalom úttörő irányítását. Lelkes tevékenysége fényen eredményt ért el. Hatása folytán rövid két év alatt 156 uj gyár és ipartelep létesült hazánkben. Fájdalom azonban az egyesület alig 3 évig működhetett. A szabadságharc és az azt követő elnyomatása alatt a védegyesület sikerei elenyésztek és a nemzet újból megfelejtkezett ama örökigaz intelemről: „A mit nekünk a honi ipar nyújthat, azt idegentől venni hazánk elleni nagy bün!" E bűnös uton haladva, az ország gazdasági helyzete újból súlyos viszonyok közé jutott. Á 15,000 millió koronára becsült földbirtokot 6.909 milllió korona jelzálogkölcsön terheli. Ebből 5.734 millió korona a törpe-, a kis- és a középbirtokosok adóssága. E rengeteg összegekből vájjon mennyi jutott az iparfejlesztórére? Úgyszólván semmi! A kölcsönpénz csupán a rosz évek hiányát pótolta. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy a jelzálogterhek nagyobb részét a külföldi tőke adta és azt kétszeresen fizetjük vissza a súlyos kamatokkal együtt: pénzben és külföldi iparáruk ellenértékében. A nemzet, gazdasági pusztulásának ez a legbiztosabb lejtős utja. A földbirtokosok zöme földhitelét jórészt már kimerítette. A föld jelzálogilag már az idegené. Ha gazdálkodásunk eddigi utján haladunk, nem sok idő multán a föld teljesen idegen kézbe jut. E vószteljes helyzetből csak ugy menekülhetünk, ha a nemzet öntudatra ébred dermesztő, hideg álmából, ha okul a mult súlyos tétlenségén, ha a jövőben ipari szükségleteit itthon állítja elő ós ha pénzét, mely a mezőgazdaság feleslegének kiviteléből befolyik, itthon tartja s a nemzeti vagyon gyarapitására fordítja. Iparunk úgyszólván az ipari szükségletek minden ágában már képviselve van, de az irányítók minden erőfeszítése dacára még igen kevés. Az ország ipari szükségleteinek alig '/* részét állítja elő a hazai ipar. Magyarországon összesen 2.642 gyárüzem van 259.000 munkással, Ausztriában csak egy iparágban, a fonó ós szövő-iparban már az 1898. évben 2.242 gyárüzem volt 217.446 munkással. Hazánkban az 1898. évben a fonó szövő iparban összesen 110 gyár volt 13.024 munkással 52.704886 korona forgalommal. Ezzel szemben ugyanazon évben Ausztriának egyedül csak fonó ós szövő iparárukórt több mint 300 millióval, az 1902. évben pedig már 342,866.000 koronával adóztunk. E példát azért emiitjük fel, mert hazánkban a fonó és szövő ipar lendülhetne fel leghamarabb, mivel a nép ez iparág iránt minden vidéken fejlődőben levő érzőkkel bir. Ez irányban munkásokat könnyű volna nevelni, de a tőke ily gyárüzemek alapitására nem vállalkozhatik mindaddig, mig a honi ipar termékei részére a belpiac biztosítva nincsen. Hazánknak mily jó kisipara volt. Szép reményeket fűztünk hozzá, mert hinni véltük, hogy ez az első lépés a honi ipar fejlesztése felé. Csalódtunk, keservesen csalódtunk! . . A külföldi ipar hazai kisiparunkat már a kezdet kezdetén megfojtotta, nehogy új életre ébredjünk. Célját elérte. Kisiparunk ma már csak tengődik. Az ország 175,730 önálló iparosa közül csak 59.534 tarthat inast, a többi a mindennapi kenyeret is alig keresheti meg. Ez adatok bizonyítják, hogy az ország gazdasági élete minden téren pang, hogy a munkatér nem áll arányban a nemzet szaporodásával, hogy nem a kereset, hanem a munkanélküliek száma szaporodott. Az inség ős a nyomor napról-napra fokozódik. A tétlenség lenyűgözve tartja a munkás önórze-