Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-25 / 39. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. szeptember 25. 39. szám. Előfizetési dl] : R ítész évre . 10 K — f Kél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Rgyes szám ára 20 fillér Hirdetmények i Ü hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (WlHssics-utca 52. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig u kiadóhivatalhoz (Újváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk visuza. ZALAVARMEGYEI HIRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Visszafejlődés. Furcsa világot élünk. A korszellem egyik oldalon a lázas érdeklődést oltja az emberekbe, a másik oldalon világra hozza az indelenciát. A közönség hallatlan módon szereti a szenzációt, de mérhetetlen indolenciával viseltetik a közügyek, közcélok iránt. A vérkeringés megcsappant, a közügyek iránti érdeklődés vénája majdnem teljesen kialudt. A modern emberek affektációval dicsekesznek, hogy őket semmi sem érdekli. A társadalmi mozgalmak, amelyek előbb lelkesedésre hangolták a közönséget, elálltak ; mintha belevesztek volna a nembánomság mocsarába. Azok az örökbecsű társadalmi munkák, melyek annyi maradandó emlékkel és alkotással gyarapították az országot, elenyésző csekélyek azon erőkhöz képest, melyek a divatos indolencia által megszállva, hosszú időre bénákká és tehetetlenekké lettek. Az ország haladása és szellemi életének fejlődése okvetlenül szükségessé teszi, hogy abban az áramlatban, melyben a műveltség és a korszellem hazáját előre viszi, a társadalom minden egyes tagja erejéhez képest részt vegyen. Nem szabad senkinek sem avval mentegetőzni, hogy a közügyek nélküle is folynak. A nagy tengerben egy csepp ugyan vajmi parányi s egy csép még nem csinál tengert, de ha mindenki így gondolkozik, akkor lehetetlenné van téve a közérdek köré való tömörülés és akkor lehetetlen, hogy a legegyszerűbb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Az indolens társadalom, amelyet nem érdekel a közügy, izgalmak után vágyakozik, hogy elpetyhüdt idegeit felizgassa. Nem kellenek a mindennapi élet sablonos eseményei, melyeket évente visszahoz az idő megaludt vére, csak szenzációs, pikáns hirekre mozdul meg, de akkor is nagy kényelemmel. Botrány kell minden áron, még ha a felcsapó sár visszahulló cseppjei a legtisztább helyre esnek is. Szenzáció kell, hogy ne csak limonádé vérünk jöjjön ismét forrongásba, hanem a nagyvilág is tudja meg, hogy mi kultur nép vagyunk. Valamikor, nem is olyan régen, valamely nép műveltségi fokát az elfogyasztott szappan után Ítélték meg. Ma már nem a szappan a népek műveltségének mértéke. Ki gondolna arra, hogy a szappan után Ítéljen, hiszen a legműveltebb népek járnak elől a botrányok hajhászásában. Botrányok után kell ma már a modern statisztikusnak Ítélnie, mert hisz ezek száma és mérve szerint haladunk. És haladunk mi is a művelt népek sorában. És ez az állapot, a közügyek iránti apátia s a botrányok hajhászása elhozthatja azt az időt, hogy majd a szenzáció sem fogja kielégíteni mindenben megnyugvó vérünket. Mi történik akkor ? Erre feleljenek azok, akik igyekeznek belevinni a mi jó magyar, egészséges gondolkodásunkat a modern eszmék pestises kátyújába. Ha így haladunk, oly eszmék és elvek kerülhetnek felszinre, amelyek homlokegyenest fognak ellenkezni a józan magyar gondolkozással és akarattal. Ma már nagyon kis körre szorult azoknak a száma, akik nem csak botrányhajhászatból, a szenzáció kedvéért érdeklődnek a közügyek és társadalmi kérdések iránt. Pedig nem rég egy közérdekű kérdés által előidézett hullámverés a legszélsőb patokig elterjedt. Az idők multával meglassult a nyilvános TARCA A néma asszony. (Amerikai történet.) Oh, férjek fülei! Micsoda kéjjel hegyeződhettek, ha ilyesmit hallottak: néma asszony ! . . . Hisz ez az, amiből az ideális asszony lesz; engedelmes felesége a férjének, csendes őre a ház tűzhelyének! . . . Számtalan családi tragédia történetét ismerem, és azok kilenctized részének az asszony nyelve volt az oka. Lehet, hogy igaztalan vagyok, de az tagadhatatlan, hogy nagyon túrosa jószág egy asszonyi nyelv. — Milyen édes, ha azt súgja: — Szeretem! . . . És miképpen szúr például e kérdés: — Te vén korhely! Hát most kellett haza jönni ? . . . Éppen a/ért fog különösnek, sőt talán hihetetlennek is tetszeni egynémely férjek előtt az alábbi következő történet. I. Ellen kisasszony, egy édes kis hölgyecske, szobácskájában ült, és lábainál a vőlegénye: John Williaruson, egy kifogástalan dzsentlinén. Beszélgettek, és az Ellen barátnőjéről, a kis Kettyről van szó. — Tegnap Ketty kisasszony nagyon csinos volt, — nondá John rir. Ellen kisasszony fólbiggyesztette ajkát. — Már sokkal jobb Ízlésűnek tartottam, kedves barátom! ... De hogy is lehet Kettyre azt mondani, hogy csinos? — Kérem, hisz maga nem látta őt, kedvesem, de ha látta volna, biztosítom, hogy nem lenne ilyen elfogult . . . — Elfogult? . . . én? . . . kedves John ez sok! Nincs — hál' Istennek — szükségem arra, hogy olyan hölgyekkel szemben, mint misa Ketty, elfogult legyek . . . Különben, ha a kisasszony tetszik önnek! . . . — De Ellen! . . . kedves menyasszonyom, kegyed ma túlérzékeny! . . . — Nem ugy, mint Ketty, ugy-o bár ? Hát tudja meg, hogy én Kettyről többé ogy szót sem fogok magával beszélni ... de egyáltalán nem . . . Hallgatok! . . . Ellenke ez elhatározása, ha szilárd, alapja lett volna házasságuk boldogságának, és az ostoba Williamson ezt nem fogta fel . . . kérlelte menyasszonyát, könyörgött neki, de ez nem beszélt, hiába volt minden . . . kérte, esengett, hizelgett neki, — hasztalan, mind hasztalan . . . A kisasszony nagy áldozattal és hihetetlen erkölcsi erővel visszatartotta magát a szótól, és ez által meggyőzte magán egész neme gyöngeségét. Ellen hallgatott egy nap, két nap, s a kellemes meglepetés csakhamar aggódásba ment át, inert a kisasszony semmi esetre sem akart beszélni. Csak a régi római asszonyok között lehetett ilyen erős jellemet találni! ... és a természet — mint előre látható volt, — megboszulta magát. Vagy két hónapi hallgatáB után Ellen kisasszony megnémult . . . Teljesen elvesztette beszélő képességét. Mr. Khinin, a kékszemüvegű, hajtalan háziorvos idegesen kaparta kopasz fejét és kénytelen volt beismerni, hog/ igenis, van mf'g uj a nap alatt. Egy ifjú hölgy, a ki két hónapig hallgat. És a hallgatás folytán megnémul . . . Ez rettenetes . . . Egy csomó szaktudományos munkát keresztül izzadt és erre nem talált műtétet, nem talált orvosságot . . . A vőlegényét okolta mindezért, és mivel a stílusát nem vesztette el, a következő drága kis levélkét küldte a vőlegényének, a jeggyürii kapcsán : — A férfiak mind nyomorultak. Mr. John Williamson különben nőül vette Ketty kisasszonyt — és ezzel végeztünk velük. Hontl Henrik. Mai számunk 10 oldal<