Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-25 / 39. szám

2 » Zalamegye Zalavármegyei Hírlap* 1904. szeptember 25. és általános érdeklődés, foszlott a kapocs, mely minden köteléknél erősebben tudta az érdeklődést fenntartani. Beütött a Nirvánába való bizakodás. Az idő pedig halad, egyre halad. Percenként tűnnek a napok, huszonnégy órára törpülnek az évek; a közérdek és társadalom iigyei, legyenek bár a legfontosabbak, elalszanak, mert a vezetőkön kivül senki sincs, aki irántuk érdeklődnék. Az eszmék szolgáinak is megcsapzik a hajuk, amig valakit kapacitálniok sikerül s amikor pihegve abban a reményben ringatják maglikat, hogy egy embert szereztek a közügynek, emberük a legnagyobb flegmával hagyj;i cserben a közérdeket, hogy önzését szolgálhassa. És megy nagy lelki nyugalommal tovább. A lelkes vezetők pedig kezdhetik elülről. És ez a játék naponként százféle verzióban ujul meg. Ha netalán a vezetők is szaturálva vannak modern eszmékkel, akkor úgyis minden közérdekű mozgalom elalszik magától. Egy darabig felbukkan egy-egy röpke bir, talán néhány elismerő szó is, de hamar eltűnik minden a feledés végtelen tengerébe. Az érdeklődésnek ez a sajátságos indolenciája ma már általános. Szinte minden ember megkívánja, hogy minden napra legyen része valami friss szenzációban. A közüggyel azonban nem törődik. A féltett családi titkok feltárulnak a nyilvánosság előtt. Beletekintenek az emberek oda, ahová még a gondolatnak sem volna szabad tévednie. És a nyilvános tornán hentereg az erkölcs, kitéve gúnynak és kacajnak. Ez az indolencia elfajulása. Ez az a tehetetlenség, a férfini erények negációja, amely grasszál, mint a divatos betegségek egész sora. Ezen betegségen csak radikális gyógymód segíthet: a jobbak megvetése, nemesebb célok körül való tömörülés, a közügy lelkes szolgálata, a léhaság kerülése. Az élet minden mozzanatának nemes tartalmat adhat a közérdekért valói lelkesedés, mindent sárba ránthat az önzés, a léhaság, a,z erkölcstelenség. Minta iskolák. Az amerikai nagy világkiállításon sokféle j csodabogarat gyűjtöttek össze. Még a Fülöp j szigetek apró vadembereiből is elvittek SaintLouis-ba egy kis kollekciót, tanítóstul együtt. | A kis vademberek belépti-díj mellett tanulnak j s az európai ember csodálkozva látja, hogyan ! halad a civilizáció a vadak között. Az iskola ' egy kicsit primitív: egy sátor. Pad nincs, de ez csak előnyére válik a vad csemetéknek, mert ; legalább nem görbül meg a hátuk időnek előtte. ; Szépen sorba ülnek a földre, ha a tanító magya- ; ráz, ha pedig írni kell, lefeküsznek egymás mellé. Valami élénk fantáziájú karrikatura rajzoló meg is pingálta ezt az érdekes jelenetet. ; Az amerikaiaknak küldhettünk volna azonban j mi érdekesebb pedagógiai intézményt is. Ki : kellett volna állítani a csácsi utcai iskolát, ugy j amint van. Olyant még nem látott Amerika. Apai kötelességek vezéreltek le a csácsi utcai j iskolái >a. Az csak természetes, hogy a csácsi utcai ' iskolát a csácsi utcában kerestem. Ide azonban j csak néhány ablaka nyilik. A bejárat az antipodesnél van, a túlsó utcában. A lokalitás pedig j a pedagógiai elvek és a humanizmus valósá- | gos kicsúfolása. Emellett, még esztelenség is. Ön- j magunkat, a jövendőt károsítjuk vele, mikor j azokba az odúkba zárjuk a gyerekeinket, ahol nincs levegő, nincs világosság, nincs mozogni való hely. Két tanterem minden kritikán alól áll. A harmadik megjárja, ámbár az is alacsony és sziik. Arról szó sincs, hogy a tanulók nyakára szakadhasson az épület. Jól meg van dacolva. De annyira szűkek a termek, annyira alacsonyak, hogy sokkal jobb szeretné sok szülő a kirgiz sátorok alatt szervezett iskolában tudni a fiát, mint a csácsi utcában. A berendezés olyan, hogy a padoktól a falig csak íalsurolással fér el az apró gyerek s ugy kell felmásznia a padra az ábécés apróságnak. Es lóggathatja a lábait az űrbe. Ha pedig ir, a mellére kell támaszkodnia, hogy le ne csússzék a pad alá. Volt már szó ezekről a mizériákról máskor is, előbb is. Szándékosan hallgattunk, mert tudtuk a város viszonyait, ismertük azt a keserves helyzetei, amelybe az kellő előrelátás nélkül kötött szerződések sodorták. Azt reméltük, hogy csak ideiglenes lesz ez az állapot s mihamarabb segít a bajokon a kormány vagy a város. Az ideiglenes állapot azonban már évek óta tart, sőt az iskoláknak használt zugok még szaporodtak, mert hát a gyerekek száma is növekszik. A meggondolatlan szülők nem akarnak számot vetni a rosz terméssel s a város kellemetlen anyagi viszonyaival. Nem volt elég az olai iskola, az ovoda kölcsön vett terme, a csácsi utcai palota, az idén még egy tanteremről kellett gondoskodni. A Zöld- és Wlassics utcák sarkán áll egy vén épület. Valaha korcsma volt, néhány év óta azonban üres. Falairól hull a vakolat, mert nedves abban minden tégla. Az udvara tele szeméttel, piszokkal. Agusztusban nekiállt két kőműves és átalakította a hajdani sörcsarnokot iskolává. Az ablakokat is bemeszelték, hogy ne láthasson ki a gyereksereg s be a kíváncsi publikum. És ez a tanterein sokkal, de sokkal fek-tte áll a csácsi utcai odúknak. Nem messze vau a felsőbb leányiskola sem. Sokat beszéltünk már erről is. Nem vesztegetünk rá több szót. Már azért sem, mert előnyére változott. Kivül, belül alaposan kitisztogatták a nyáron. Fehérneműt váltott a vénség. Maradt aki volt, de legalább tiszta. Aki azt hiszi, hogy a város vezetőségén akarom köszörülni a tollamat, alaposan csalódik. Népszerű dolog volna, de ebben az ügyben nem igazságos. Legalább a mostani magisztrátus nem I bűnös ezekben a dolgokban. Legfeljebb a késedelmeskedést lehetne a szemére lobbantani, aki azonban tudja, mi az a bürokrácia s mennyit kell a felsőbb jóakaratért irni, küzdeni, kunyorálni, erre is talál mentséget. De csak eddig; tovább már nem. Elértünk a végső határig. Ha azt nem akarjuk elérni, hogy a gyermekeket Besenyőbe, Andráshidára kelljen iskolába küldeni, meg kell oldani az iskola kérdést a lehető legnagyobb gyorsasággal. A jövő tanévben újra nem nyithatunk bérházban tantermeket. A peripatetikus oktatás kiment a szokásból, a gyerekeknek iskola, még pedig egészséges iskola kell. Hogy mennyire jutottunk, bizonyítja az egyesített osztályok sorsa, amelyekben 80-nál több fiu van. Miután pedig egyszerre valamennyi el nem fér a tanteremben, fele délelőtt, fele délután jár iskolába. Ez már a modern pedagógia vívmánya és a kényszerűség szülötte. Ezeknek a mizériáknak köztudomású eredete van. Zalaegerszegnek előbb községi iskolája volt. Az egész világ haladt; fejlődött minden. A pedagógiai követelmények is átalakultak. De a fejlődéssel s az igényekkel nem szaporodtak arányosan a kisvárosok jövödelmei. Nem csoda, ha nem bírtak el mindent. Mi is nekiörültünk, hogy az állam átveszi az iskolát, amely folyton emelkedő kiadást ró a városra. Szívesen vettük, meg is köszöntük, hogy az állam gondoskodik fiaink, lányaink oktatásáról. Az államosítás alkalmával azonban a kormány kikötötte, hogy az iskolák dologi szükségleteit a város fedezze. Épületekről, fűtésről, felszerelésről tehát a városnak kell gondoskodnia. És nem mondhatjuk, hogy Zalaegerszeg város elhanyagolta volna a kötelezettségét. Tett, amit tehetett. Súlyos anyagi bajai vannak azonban a városnak, amely rengeteg áldozattal vetkőzött ki elmaradottságából s lett faluból várossá. Uj iskolát csak uj adósság árán tud építeni. A bankok pedig inproduktív beruházásokra nem szívesen hiteleznek Kaszárnyára, világítási berend zkedésre, amelyek uj jövödelmi forrásokat nyítanak, szívesen adják a pénzt. Iskolákra, már nem. Elismerjük, hogy a város iskolai célokra erején tul áldoz; tudjuk azt is, hogy a kormány Zalaegerszeggel is csak iigy bánt el, mint más városokkal; de mindez nem elégítheti ki a közönséget s nem vigasztalhatja meg a szülőket, akiknek gyormekeit egészségtelen tantermekbe zsúfolja össze a szükség. Ez igy tovább nem maradhat. Jogos a panasz, indokolt a sürgető kérelem, hogy az illetékes körök végre oldják meg a kérdést; épüljön fel minél előbb az iskola. A legdrágább tőke az ember s az apró gyerekekből lesz a jövő tőkéje. Semmi sem olyan fontos, mint a gyermekek egészsége, a gyermek okszerű nevelése. Mit használ az, ha megtanulnak olvasni, de a testük elnyomorodik s fejlődő szervezetüket senyveszti a rosz levegő, a természetellenes ülés. Kérve kérjük az intézőket, tegyenek már elhatározó lépést az. iskolák érdekében. Az országos védegyesület. A nemzeti szellem erősödése, a magyar társadalom újjászületése a mult század első évtizedeiben minden téren éreztette hatalmát. Az országgyűlésen a nemzet nyelvének érvényesüléséért küzdött. A latinos világot az archívumba akarta zárni, ahová való. A maradiság nem látta szívesen a „parasztok nyelvének" hódítását s nagy veszedelmet láttak a tekintélyt képviselő törvénytudók abban, hogy a törvényt minden jött-ment megérthesse. A feltörő nemzeti szellem azonban elsöpörte az útból az ósdi lelkeket, a tekintélyeket vagy meghódította, vagy leszállította a hivalkodás trónjáról s a nemzeti művelődés útjára vezette Magyarországot. Ott kezdődik az uj Magyarország, ahol a nyelvnek a tudományok művelésében s a törvényhozásban való létjogát elismertette a nemzet. A lenézett, kigúnyolt poéták művelték ugyan a magyar nyelvet; a tudós, nagyképű urak azonban mosolyogtak az erőlködésen. Hiába fújja szegény félbolond a füzfasipot, nem tud azon olyan nótát fújni, mint Horatius, Virgilius, magyar nyelven soha sem lesz senkiből Cicero. A kétkedőket egy-két évtized alatt elhallgattatta az élet s a mult század latinos öregjei maguk is beálitak a neológok táborába. Nehezebben ment azonban a nemzeti irány érvényesítése a gazdasági téren. Sokan látták a gyarmatpolitika szomorú következményeit, sürgettek is egynémely rendszabályt, amely azonban alig terjedt tul a só árának leszállításán. Széchenyi István lelkesedése, mélyen érző szive és hatalmas gondolatainak ereje kellett ahoz, hogy a nemzetben a közgazdasági kérdések iránt fogékonyságot keltsen. A politikai viszonyok olyanok voltak, hogy a nemzet érdekeit szolgáló gazdasági politikáról szó sem lehetett. Századokon keresztül nyugodtan tűrte az ország a szomszédok prepotenciáját, a gazdasági téren való kizsákmányolását. Ebből a rendszerből tőkét csinált magának az osztrák ipar, amelynek nemcsak a magyar fogyasztás, hanem a magyar nyerstermék is nagyon kellett. Olyan forma helyzetben voltunk, mint az az uradalom, amelynek külföldi ember a gazdája. A jövödelmet utána küldi a sáfár, a gazda pedig hálából még a zsákmazzagot is kívülről szállítja. Azok a nagy elmék és lelkes magyarok, akik a felbuzdulás idejében a politikai ós társadalmi mozgalmakat irányították, sokat gondolkoztak afelett, hogyan lehetne ezt a gazdaságilag e

1nyomorodott országot talpra állítani , népét gazdaggá tenni, áldott földjét ugy művelni, a munkás kezet ugy foglalkoztatni, hogy a föld gyümölcsét, a munka eredményét, a magunk hasznára fordíthassuk s abbói ne mások, idegenek gazdagodjanak. Politikai eszközök nem állottak rendelkezésre. A reakciós kormány, a kamarillának nevezett rettenetes láthatatlan hatalom irtóztak mindentől, ami a ribillióra hajló magyart, amelyet mindig megbízhatatlannak tekintettek, akár szellemileg akár gazdaságilag megerősíthetné. A szabad szellem bontogatta szárnyait, de mihelyt magasra tört, ha lehetett, kitépték a