Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-18 / 38. szám

XXIII. évfolyam 38. szám. Előfizetési dij : Ksrész évre . 10 1£ — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Kgyes szám ára 20 fillér Hirdetmények » 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez i Wlassics-utca 52. sz.i, az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utea 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Közélet. Zalavármegyének olyan népes közgyűlése volt a mult hétfőn, aminő ritkaságszámba megy nemcsak nálunk, hanem mindenütt az országban. Nem minden esztendőben esik meg, hogy hatszáz törvényhatósági bizottsági tag közül négyszáznál több vonuljon be a vármegye székházának nagytermébe, amelynek tervezői sem számítottak ilyen ritka alkalmakra, mert nagyon is szűkre szabták. A zsúfolt terem, a zajos folyosók, a lázas érdeklődés a régi idők emlékeit idézték föl, amikor a vidéki nemesség nem csak jognak, hanem kötelességnek tekintette a generális congregtiókon való megjelenést s a közügyek iránti érdeklődés mindig össze tudta gyűjteni a karokat és rendeket. Az érdeklődés, a politikai jogok gyakorlása s az ezekkel járó kötelességek teljesítése mindig egészséges közszellemnek a jele. Ahol a közéletben minden arra jogosult és hivatott tényező részt vesz, ott a társadalom érzékennyé válik a közcélok iránt s a társadalmi, gazdasági és kulturális mozgalmak gyorsabban terjednek, erősödnek, mert a közigazgatás, amelynek feladata a rendelkezésre álló erők felkutatása, tömörítése és felhasználása, mindig megtalálhatja azokat a tényezőket, akik a közcélokért áldozatokat hozni és dolgozni hajlandók. Örvendetes jelenség tehát, ha a vármegyék termei hangosak, ha a gyűlések népesek, ha gyakori az eszmecsere; ha a kölömböző érdekek küzdenek egymással a köz javára. Afelett, hogy bevigyük-e a vármegye tanácskozásaiba a politikát, hogy mennyiben használ vagy árt a közügynek az osztályérdekek előtérbe tolása, van-e helye a vármegyei életben a pártokra való szakadásnak, a pártszervezetnek, a sokat hánytorgatott klikkrendszernek, lehet vitatkozni, lehet homlokegyenest ellenkező nézeteket vallani. De azt hiszem, hogy sem a pártoskodás, sem az osztályharc nem árthat annyit a köznek, mint az indolencia, a közügyekkel való nemtörődömség. Harc, küzdelem az élet. Csak ott lehet haladás, ahol küzdelem van. A csendes lethargia visszafejlődésre vezethet, előre soha. Az előre való törekvés mindig küzködéssel jár. Magyarország történetében van elég példa, amely megmutatja a passivítás rettenetes romboló erejét. A legnagyobb háborúk idején, a török hódoltság kora alatt sem veszítettünk annyit, mint a tespedés évtizedeiben. Még mikor egymást pusztította is a magyar, a visszavonásról megmaradt a nemzeti öntudat. A tespedésből nem maradt semmi más, csak a copf. Amikor a generális congregátiókon buzogott a nemzeti önérzet; vagy amikor a karok és rendek szembe állottak az adminisztrátorokkal, akiket a renitens vármegyék megrendszabályozása végett küldtek hozzánk, az elvek harca töltötte be a közéletet s a nemzet nem adott fel jogokat, nem veszítette el fenmaradásába s erejébe vetett hitét. Amint azonban passivitásba merült, veszteségek érték s kiszolgáltatta magát a reakciónak. Manap reakciótól félni nincs okunk. De okulhatunk a példán, hogy a közügyekkel való állandó foglalkozás erősíti s ellenállóbbá teszi a nemzetet. A magas politika férfiaitól sok gúnyt és szemrehányást kellett elszenvednünk, hogy Magyarországon minden ember a közügyekkel foglalkozik, minden ember született politikus és meddő viszálykodásban meríti ki erejét ahelyett, hogy a nemzet gazdasági és művelődési érdekeit igyekeznék előbbre vinni. Volt idő, amikor a vádban I volt igazság. A gravámen politika zátonyain megfeneklett a haladás. De a viszálykodás még sem volt meddő. Megmentette a nemzeti öntudatot. A hányt-vetett hajó zátonyra került, de el nem sülyedt. Megmaradt az élet, a jövő. A történelem azonban olyan időkről is beszél, amikor a bus magyar elvonult falujába s nem törődött avval, hogy mit művelnek a vármegye s az ország dolgával. Az ifjúság ambícióját vesztve dorbézolásban keresett menedéket az unalom ellen; az öregek csak a régi jó időket emlegették és lemondással tekintettek a jövőbe. A magyar társadalom elernyedt, elpuhult s azok a századokon keresztül féltékenyen őrzött javak, amelyek a kis népeknek is nagy erkölcsi súlyt adhatnak, pusztulásnak indultak. Magyarországon a közügyekkel való állandó foglalkozás nemzeti missió volt. Nem csak jog, hanem nagy kötelesség. Az élet átalakult; uj eszmék jutottak érvényre, a haladás uj irányokat jelölt ki. A közügyekkel való foglalkozásnak ma más a formája, más a célja és feladata, mint a múltban. A vármegyék azt a nagy missiót, amelyre ezt az intézményt a történelmi fejlődés kijelölte, betöltötték. Az alkotmány bástyái, amelyek mögött a legveszedelmesebb időkben megvonult a legitimitás és az ősi szabadság, sem lényegükben, sem berendezkedésükben nem hasonlítanak a múlthoz. Ami a letűnt századokból megmaradt, az csak kegyeletesen őrzött emlék. A vármegye önkormányzati testület lett csupán, amely nem olyan önálló és független belügyeinek rendezésében, mint valaha; de fontosságából nem veszített. Feladatainak köre egyik oldalon szűkebb lett, de más oldalról kibővült a helyi igazgatás keretébe vont érdekek szaporodásával. A centralizáció mindent magába olvasztó törekvései az egész világon érvényesülnek ; de ennek az irányzatnak hátrányai, a közterhek rettenetes szaporodása, a bürokratia túltengése mindenütt szembeszöknek. A teljesen centralizált igazgatás helyi érdekeket nem vehet annyira figyelembe, mint az önkormányzati szervezet, amely olyan, mint az érzékeny mérleg: a legkisebb súlyt is jelzi. A vármegyék feladata a helyi érdekek szolgálata, előbbre vitele, megóvása és közvetítése. Ezt a feladatát azonban csak akkor töltheti be, ha a társadalom, amelynek ezerféle elemeiből alakul az önkormányzati szervezet, tényleg részt is vesz az önkormányzatban. Mert csak így köti össze a vármegye kerete a közös érdekek kapcsával s az együvé tartozás érzésével az egész társadalmat, amelyen végig kell futni minden uj eszmének, minden jogosult törekvésnek, amelyek a vármegyék tanácskozási termeiben születnek, vagy ott érvényesülésre törekesznek. Mikor négyszáz bizottsági tag tölti meg a vármegye termét, azt hihetnők, hogy nincs hiány a közügyek iránti érdeklődésben. Ha azonban a választások lezajlása után figyelemmel kisérjük az apostolok oszlását, a zöld asztaltól a fehér asztalokhoz való Mai számunk 12 oldal*