Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-01 / 18. szám

1904. április 24. »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 3 Igaz, hogy ama zavargások tettleg nem törtek át hozzánk, de ez ellen meg is tettük a szükséges óvintézkedéseket. Az is való, hogy e zavargások a tél folyaman nagyjából megszűntek; de ama lapok s ujabban egy röpirat is nyíltan hirdetik, hogy amiként tavaszkor minden megmozdul és föléled, aaonképpen minden horvátnak meg kell mozdulnia a muraközi testvérek visszahódítására, felszabadítására. Az is tény, hogy Muraköz népét ama zavargások alatt és óta nagyjában nyugodtnak láttuk és látjuk; de ki tudná azt megmondani, hogy nem rejt-e hullámokat a tenger mélye sima tükre alatt. Végül az is igaz, hogy egy csöpp mozdulása is felkavarhatja a tenger mérhetetlen vizét ós miután már oly büntető bírósági ítéletekkel állunk szemben, amelyek ismételten hazaellenes izgatást állapítottak meg, a zágrábi egyházmegyének egyik Muraközbe helyezett tagja ellen pedig hasonló cselekményért bűnvádi eljárás van folyamatban: önmagától előtérbe nyomul az a kérdés, hogy váljon nem a hirdetett mozgalom előpostái-e ezek ? Korántsem azért mondjuk ezt, mintha kételkedni akarnánk vagy tudnánk Muraköz népének hazafiaBságában. Csupán a jelenlegi viszonyok szülte s a jövő iránti honfiúi aggodalom szól e szavakban, mert egyrészről nagy és közeli veszélyt látunk abban, hogy üszökkel hajigálhatnak ott, ahol gyúlékony anyagok is vannak; másrészről pedig tagadhatatlan, hogy az élet ugy az egyénnél, mint a nemzeteknél és államoknál nem más, mint haladás az ismeretlen felé s ezt az ismeretlen jövőt a fölizgatott szenvedélyek végzetessé alakíthatják. Jól tudjuk, hogy nehézségek tornyosulnak az elvileg eldöntött gyakorlati megoldása elé. Nem ismeretlenek előttünk a magas kormánynak a folyamatban volt tárgyalások alatt kifejtett fáradozásai sem. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az átcsatoláB kérdése lehetőleg békésen, testvériesen és ugy döntendő el, hogy győző ós legyőzött ellenfelek ne legyenek. Ámde biztosak vagyunk abban is, hogy ha a régóta várt orvoslás késik, fölötte komolyan lép föl az a kérdés, hogy miként bírjuk Muraköznek 22 plébániából ós 112 községéből álló nagy területét és majdnem százezer lelket számláló lakosságát a magyar nemzetnek és hazának megtartani ? Igaz, hogy 100.000 lélek nem sok a népek millióinak tömegében; de sok, igen sok azon a kis magyar szigeten, a melyet teljesen idegen nemzetek végtelen tengere nyaldos körös-körül s amelynek éppen legveszélyeztetettebb pontján, a határszélen él a honpolgároknak azon nagy száma, melyet minden idegen befolyástól megóvni, védeni óhajtunk. De volna bár elenyésző csekély is e szám, nem maradhatnánk közömbösek ós tétlenek. Hisz a legnagyobb magyar, ki nemzetét fölrázta alóltságából és államférfiúi bölcs előrelátásával a magyar faj biztosítását és nemesebb kifejtését tűzte virágénekeiben. Az akkori tulszigorú vallásos felfogás nem sokra becsülte az egész földi életet, ezt a siralom völgyét s a jó ügy tulbuzgalmával taposta el annak virágait, a szép szerelmes verseket. Az volt a vésztők, hogy sorsuk az ellenség kezébe került: a kik az utókor számára megmenthették volna őket, az egyedüli Írástudók, ellenségei voltak. De mégsem ment minden feledésbe, mert az áldott természet másként gondoskodott gyermekei érzelemvilágának fenmaradásáról. Az írás a visszaemlékezésnek hatalmas eszköze ; de mikor ez az eszköz nem volt meg, hatalmas volt a visszaemlékezés magában is. Az üldözés és hangulatváltozás ellenére is szállt a virágének szájrólszájra századról-századra; változva szinben és hangnemben, de nem fogyatkozva erőben ós bájban. A reformatió első százada még egy gazdag virágének-költészetet talált maga előtt-, lába alatt; s másodszor emelte rá a kapát; sajnos, az első irtásnál nagyobb: teljes eredménnyel. A szenvedélyes kifakadások ós makacs küzdelmek, melyeket a virágének ellen papok ós iskolamesterek felekezeti különbség nélkül folytattak, a mellett tanúskodnak, hogy a virágének még ekkor nagyon el volt terjedve. Pázmány Péter szerint „mind gyermekek s mind leányasszonyok kardéra — könyv nélkül — tudták a virágénekeket." „Nagy esztelenség — mondja más helyen — az atyánktól vagy férjektől, ha virágénekeket adnak feleségök, leányuk kezébe; a kik szerzik, a kik éneklik a virágénekeket, közönséges kutakat mérgezők." Egy püspök ezt kérdezi gyónó hivétől: „Énekeltél-é avagy hallki legelső és legfőbb feladatunknak, azt mondotta, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, olyan kevesen vagyunk! Ha a törvényhozás a közel múltban indokoltnak látta gondoskodni azokról, akik bizonyos mérvű korlátozás ellenére is többnyire bizonytalan kereset céljából itt hagyják hónukat és távoli világrészekbe is kivándorolnak, a legtöbb esetben osak azért, mivel nem látnak utánna itthon a közelebb fekvő keresetforrásoknak; ha ezen honpolgárokat nemcsak az említett korlátozásokkal, hanem minden rendelkezésre álló ós kínálkozó módon és alkalommal óva intjük a kalandvágytól és attól, hogy a csábításoknak engedjenek; ha szivünkön fekszik azok sorsa is, akik más országokba települnek le leginkább azon hiu vágyból, hogy itthon eladott kis házuk ós földjük árán nagyobb birtokot vásárolhassanak ; ha rokonságot tartunk azokhoz is, akiket alaptörvényileg más ország határába keblezni engedtünk; ha mindezt nem csupán emberiességből, hanem főképpen hazafiasságból tesszük azért, hogy a tőlünk elszakadtakat lehetőleg megtartsuk ós visszahódítsuk magunknak: mennyivel inkább kell, hogy hasonló szellemben és irányban gondoskodjunk és pedig legeslegelső sorban és különösen azokról, akiket még a mieinknek vallhatunk ! Valóban nem festjük sötétebbre a helyzetet, mint a milyen ós nem túlozunk, ha ezeu a már égetően sürgős és óriási horderővel biró kérdésben a nagy rómaival felkiáltunk: Videant consules . . . A másik nagy római a haza érdekében tartott minden beszédét azon figyelmeztetéssel végezte, hogy Carthago növekvő hatalma Róma vesztére lesz, ha tétlenül nézik gyarapodását. És Róma végre megérté őt. Ha többszörös felszólalásunk után a legutóbb lezajlott, de hatásukban még élő események komolyan intő szavára most, a tizenkettedik órában mi is újból óva intünk az ellen, hogy tétlenül szemléljük a tények erejében rejlő, a megszokás erejénél fogva egyre növekvő s a szóban levő uj eszmék által istápolt hatalom térfoglalását önvesztünkre: azon reményben tesszük ezt, hogy végre meghallgatásra találunk s e reménységünk annál erősebb, mert hiszen az előadottak és sziiájd meggyőződésünk szerint most már minden legkisebb késedelem a legnagyobb és beláthatlan veszélyek csiráját rejti méhében s ez okból egyáltalán nem képezhet most már döntő körülményt az, hogy a visszacsatolás mentől előbb is, ha kell, az anyagiakban az állam hozzájárulása mellett is, föltétlenül keresztül vitessék s ilyeténkép felséges Apostoli Királyunk legfelsőbb ós alkotmányhű elhatározása szeretett hazánk és nemzetünk javára, boldogságára, üdvére és minden igazán érző honfiú lelki örömére megvalósíttassák! gattál-é virágénekeket, melyekben szerelemről volt emlékezet?" Mások „gonosz kivánságra indító énekeknek", „ördögi kísértetnek" tartják a virágénekeket. Mi lehetett bennök annyira megbotránkoztató? Talán arcpirító gondolatok vagy útszéli szavak ? Nem : az olyan énekeket nem dalolták volna mind gyermekek s mind leányasszonyok kardéra, olyan nagy általánosságban s nem adták volna az atyák és férjek leányaik s feleségeik kezébe. Nem találtak biz azokban több megbotránkoztatót — egy hires református pap szavaival, mint „a költött fabulákban, históriákban, lant-, sip-, dob-, tro mbitaszóbeli hajja-hujjában." Nem volt biz azokban az erkölcs felvont szemöldökű biráinak szemében sem egyéb megbotránkoztató, mint a szerelem. Az erős, talán az érzékiség felé hajló szerelem. Ez okozta vésztőkét. De épen az, a mi vésztőkét okozta, teszi felettébb sajnálatossá elvesztésöket. Ma bizonyára magyarázatos kiadásokban olvasnák őket a fiuk ós a leányok az iskolában. Mindennek : az eszméknek, erkölcsi elveknek ós világnézetnek is megvan a maga divata. S minden harcnak : az eszmék, erkölosi elvek és világnézetek harcának is megvannak a maga áldozatai. Annak a nagy jónak, mely keresztyénség áldásaiban részesített benaünket, áldozatául esett egy egész világ: népünk képzeletének és érzelmének a világa, naiv költészete, annak minden emléke. Az áldozattal járó veszteség nagysága a veszteség pótolhatatlanságában van. Mert mint egyes embernek, ugy a népeknek életében is csak egyszer van naiv, költői korA midőn még megjegyezzük, hogy nincsenek magasabb állami érdekek sem, amelyek lelkiismeretünk aggódó szavait visszafojthatnák, mert a létező egyházi kötelék sem az anyaországra, sem a Szent István koronája alá tartozó országok egyetemére nézve sem jár a legparányibb előnnyel sem, sőt ellenkezőleg a hazaszerző és államfen tartó nemzet jogos suprematiájának hátrányára van: a következők alapján azon előterjesztést van szerencsém tenni, hogy méltóztassék átiratot intézni a vármegye törvényhatósági bizottságához az iránt, hogy újból irjon fel e kérdésben a Magas Kormányhoz ős az országgyűlés képviselőházához visszacsatolás mielőbbi megvalósítása iránt. Az olasz bor ellen. Szóles hullámokat vet mindenütt az a mozgalom, amelynek az olasz bor elleni küzdelem a célja. Zalavármegye szintén nem maradhat tótlenül, hiszen gyökerében támadja meg gazdasági érdekeinket a külföldi termény versenye. Nagy vidékek népének jóléte, boldogulása a szőlőtermelésen nyugszik s munkájának gyümölcse a^szőlőtőkókbe van beruházva, amelyek bőven teremnek, de rosszul fizetnek, mert a bor ára nem áll arányban a munkabérek emelkedésével s a gazdák terheivel. Meg kellett mozdulnia a Balaton vidékének is, amely szinte emberfeletti türelemmel s óriási áldozatokkal küzdötte le a csapások hosszú sorát, hogy újra virágzóvá tegye az ország legszebb szőlőtermő vidékét. Az olasz bor versenye ellen tiltakozott is az egész nagy vidék. Hatvankét bortermelő község népe állt talpra, hogy felemelje tiltakozó ós kérő szavát. A badacsonyi borvidék 62 községe Tapolczán, Köveskállán és Balatonfüreden a „Badacsonyvidéki Bortermelők Szövetsége" kezdeményezésére igen népes népgyűlést tartott. A tapolczai népgyűlés elnöke Br. Putheány Géza közhelyeslóssel fogadott megnyitó beszéde után Vastagh János előadó határozati javaslatot terjesztett elő, a melyet egyhangúlag elfogadtak. Elhatározták, hogy a Vastagh János által szerkesztett kérvényt egy monstre küldöttség adja át a miniszterelnöknek, a kereskedelmi és foldmivelésügyi ministereknek. Köveskállán Takács Jenő elnöklete alatt dr. Kovács Vilmos előadó, Balatonfüreden pedig Glazer Sándor elnöklete alatt Handlery Gusztáv terjesztette elő ugyanazon határozati javaslatot, ahol azt szintén nagy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadták. A három népgyűlés küldöttségét Takács Jenő tapolczai kir. közjegyző vezeti s Makfalvay Géza J..J in i <1— szak. Ha az egyszer elmúlt, többé visszü nem jő. Tőlünk az a kor elmúlt ós csak hallunk és beszélünk érzelmének virágairól; de azoknak szine ós illata ránk nézve örökre elveszett; kutathatjuk borongó érzéssel a hirét ós a porát. Vajon milyenek is lehettek azok a virágénekek ? Egy tökéletesség bizonyosan megvolt bennök; az, ami a sok hangulatváltozás ós üldözés mellett is oly sokáig fentartotta őket: a forma tökéletessége. A nép nem tudott irni, hát másképen gondoskodott énekei fenmaradásáról: találó kifejezésekbe, hibátlan rhythmusba öntötte őket s ez által egyfelől megkönnyítette az emlékezetbe való vósődésöket; másfelől kizárta csak egy szónak vagy egy hangnak a betoldását vagy elhagyását is; biztosította változhatatlanságukat. Segítségére hitta a szónak a zenét, jobban mondva: zenében fejezte ki gondolatait. Mikor a nép ajkán egy dal kialakul, az formailag maga a megtestesült tökély. Az összes költők között a legnagyobb műgonddal a nép dolgozik. A római költő azt tanácsolja költőtársának, hogy ne adja ki művét mindjárt, hanem kilenc évig simítgasson rajta. A nép éneke, ki tudja, hány évig száll szájról-szájra és hány kézen fordul meg addig, mig az érzés és gondolat megtalálja a maga egyedül tökéletes formáját, mikor az érzés ós a gondolat a szóval összeforr. Ezt a tökéletességet csak a népnél ós a legnagyobb költőknél találjuk. Mert a nép közt nagyon sok a költő. Mind az olyan, a ki kitalál valamit a maga fejétől; mind az olyan, aki a kész munkán a simítás dolgát végzi. A sok műértő kézen keresztül végre tökéletes formában áll elő az ének.