Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-26 / 26. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. junius 26. 26. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 Ív — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények t 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közle ménvek a szerkeszti",KÍghe " iWlassiuH-utca 52. sz.', anyuci részét illető kö?Ie

z ményelc pedig a kiadóhiva-" tálhoz (I jváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Nevelés. Mikor az iskolákban befejeződik a tanév, a szülők s a társadalom intenzívebb figyelemmel kisérik az iskola munkáját. Talán nem lesz tehát felesleges, ha e helyen egy kis paedagógiával foglalkozunk. A politikához, az orvosi tudományokhoz s ÍI paedagógiához minden ember érteni akar. A politizálás, ha olyan ember üzi, aki nem ért hozzá, nem veszedelmes dolog. Egy kis ártatlan beszélgetés. De már a nevelés paedagógiai ismeretek nélkül épugy veszedelmes lehet, mint a tudás nélkül való orvoslás. A szülők nagy része pedig bizony nem gondol arra, hogy nem elég csak ugy Isten kegyelméből való nevelőnek lenni s a gyermekek nevelésében ritkán vesznek maguknak annyi fáradtságot, hogy a rendes sablontól eltérjenek. Mintha minden gyermek lelke, egyénisége egyforma volna. Spencer azt mondta, hogy ha valamely a számoláshoz és könyvvezetéshez nem értő ember üzletet nyitna, a világ csodálkoznék bolondságán és bukását elkerülhetetlennek tartaná. Ellenben azon semmit sem csodálkoznak, hogy vannak szülők, akik a gyermeknevelés nagy munkájához fognak anélkül, hogy gondolkoztak volna azon testi, szellemi és erkölcsi törvényekről, amelyeket gyermekeikkel szemben követniök kellene. A társadalom nagyon sokat követel az iskolától. Az iskola arra törekszik, hogy a társadalom jogos követeléseit kielégítse. De bármilyen buzgósággal teljesítse is kötelességét, a nevelésnek mégis csak egyik tényezője a család s később a társadalom az a másik tényező, amely a nevelést kiegészíti. A családnak kell tulajdonképen az egyéniséget kiképeznie; az iskola pedig a - közösségnek nevel. Csak ha mindkét nevelési tényező együttesen működik, akkor lehet a nevelés feladatait eredményesen megoldani. Az iskola sok egyénnel foglalkozik, a család kevéssel. Az iskola tehát nem fordíthat annyi gondot minden egyes tanulóra, hogy annak egyénisége kiképeztessék. A tanítónak egy egész osztály színvonalát kell szem előtt tartania, az egész osztályt kell tanítania és nevelnie s így fizikai ideje sincs arra, hogy minden gyermekkel sokat foglalkozzék. Ha a szülőknek a nevelés terén való járatlansága, közömbössége, vagy az iskola intencióival { ellenkező irányú ténykedése is zavarja az egyéniség tiszta, tudatos fejlesztését, mi lehet a nevelés eredménye? A boldogulás alapfeltétele a munka szeretete s a lelki élet öszhangja. A tudatos nevelésnek az ebez vezető utat kell irányítania; meg kell vetnie azt az alapot, amelyre az emberi lélek kiművelése építhető. Ezt az irányt az otthonnak kell kijelölnie; ezt az alapot a szülőknek kell megvetniök. A gyermeklélek teljesen a környezet hatása alatt áll, mert a gyermek leghatalmasabb ösztöne az utánzás. Ezért fontos, hogy a gyermek csak jó példát lásson. Báró Eötvös József azt mondja, hogy jó anya után Istennek legnagyobb áldása az, ha jó emberek körében nevelkedünk fel, mert bizodalmunk az emberek iránt, mely földi boldogságunknak első feltétele, egészen ettől függ. A szülők a gyermekek első példaképei s különösen az anya alapíthatja meg gyermekei jövendő boldogságát. Az anyának kell a család világában az ethikai eszményképnek lennie; neki kell a szeretet hatalmával gyermekei szíve felett uralkodnia. A szeretet az a fenséges és hatalmas TÁRCA. A bátor ember. Tavaly nagyon kellemetlen volt Pusztatatárin a nyár. Az időjárás ugyan szép volt és dinnyénk is volt bőven, de én megbuktam németből és számtanból és ezért ugy bántak velem a szüleim, mintha én feszítettem volna keresztre Jézust. Az édesanyám, akárhányszor csak rám nézett, mindig ugy megsajnált, hogy sirva fakadt, az édesapám pedig mindig meg akart ölni, mert megbecstelenítettem a családot. Mikor pedig az első napon megettem három kis dinnyét és hozzáfogtam a negyedikhez, megint pofon akart ütni. Én ezért többnyire az istállóban tartózkodtam a kocsisoknál. Hanem ebből is baj lett. Az édesanyám ugyanis minden szombaton maga fésült meg a sürü fésűvel. Addig fésült, mig aztán egyszer hangosan elsikoltotta mugát ós azt mondta, hogy most már végleg elzüllöttem ós az édesapám beszaladt és megnézte a fésűt és megint megakart ölni. Akkor jött a házunkba Dusa. Dusa a nagybátyára leánya, a Pista bácsié, aki Eszéken lakik ós másképp veti a keresztet mint mi, mert ő szerb. Azért küldték hozzánk, mert az édesanyja összeveszett az édesapjával és hirtelen elcsapta a nevelőt. Erről nekünk gyerekeknek nem szóltak semmit, de azórt mi rögtön tudtuk. Dusa szintén tizenkét esztendős, de nagyobb mint én, olyan szép, mint egy angyal, a szeme pedig olyan, mint a fekete macskánké. Mindjárt első nap meg akartam cibálni a hosszú haját — a húgaim haját mindig megszoktam cibálni — de ő olyan kemény pofont adott nekem, hogy szikrát hányt a szemem. Ezen nagyon csodálkoztam és dühbe jöttem, mert nálunk a leányok nem mernek vissza ütni, hanem pityeregni szoktak, ha megverem őket és ennélfogva nekimentem Dúsának, hogy földhöz vágjam. Ekkor egy ökölcsapást kaptam a karomra, úgy, hogy egészen elzsibbadt, aztán egy másikat a gyomromra, tígy, hogy émelyegni kezdtem, egy harmadikat pedig az orromra kaptam, ügy, hogy megeredt az orrom vére, én még akkor hozzá se tudtam nyúlni. Ezt pedig boxolásnak nevezik. Én nem sejthettem, hogy egy fehérruhás kisleány boxolni is tud. Dusa azonban tud, sőt vívni is tud, meg lovagolni, mert Pista bácsi, aki egy kicsit fuzsitus ember, megtanította mindenre, mert nagyon fájt neki, hogy Dusa nem lett fiu, hanem leány. Én tehát a kúthoz mentem és megmostam a véres orromat, Dusa meg bement a házba, a szeme igazán tígy fénylett, mint a fekete macskánké. Én aztán egy hegyes vasdarabot tettem a zsebembe és elhatároztam, hogy betöröm a fejét, mert ha annyiban hagynám a dolgot, szégyen volna az egész osztályunkra. Nem bánom ha édesapa megint agyon is üt érte, legfölebb megszököm hazulról; különben is régi tervem egyszer megszökni. Délután elmentem halászni. Nálunk nem szokás horoggal vagy hálóval halászni, mert nálunk csak Pece-árok van. Az ember leveti a csizmáját és folgyűri a nadrágját, aztán térdig gázol a vizben és keresgél a kimosott part alatt. A halat, ha ugyan fog az ember, a nadrágja zsebébe teszi az ember. Hát amint megyek a vizben, hát egyszerre a másik oldalon szembejön velem Dusa. Ő is mezítláb volt s ruháját föltürte térdig és ő is halászott. Én nem fogtam még semmit, de ő egy igen szép csíkhalat fogott. Kivettem a zsebemből a hegyes vasdarabot és azt mondtam neki: No, most meghalsz! Dusa azonban nem ijedt meg, hanem kidobta a halat a partra, aztán fölkapott egy nagy kerek követ és azt mondta: Legyen szerencsém ! Nem akartam megtámadni, mert tudtam, hogy ez a szerb nő mindenre képes, azért cselhez folyamodtam, mint az indusvadak szokták és zsebretettem megint a fegyveremet ós nevetve mondtam, hogy hiszen ón csak tréfálok! Mai számunk 10 oldaL