Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-26 / 26. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap< 1904. junius 19. tényező, mely a gyermek lelkében a jó, szép és nemes érzéseket fakasztja; ez óvja meg a rosz útra tévedéstől. Ehez kell az apai szigornak járulnia, mert különben a szeretet esztelen gyengeséggé válik s felburjánzik a nevelés egyik akadálya: a kényeztetés, amely egyaránt átka a családnak és ez iskolának. Szeretettel és szigonal párosult példaadás neveli az egyéniséget, fejleszti a tehetséget, edzi a jellemet. Az iskola már bizonyos tekintetben kialakult egyéniséget kap. Az iskola célja valamennyire nézve egy : erkölcsös, művelt és erős embert nevelni, aki majdan képes lesz a társadalom nagy céljait szolgálni. Az iskola tehát közös célokat állít fel; ezeknek körét nem tágíthatja a tehetségesebbek kedvéért s nem csökkentheti a gyengébbekért. Az otthon feladata a külömbségek egyensúlyozása; a gyengét támogatnia kell, hogy a közös célt elérje; az erősebbet pedig meg kell terhelnie tehetségének megfelelő munkávál. Mindez annyira természetes, hogy elmondani is feleslegesnek látszik. Csodálatos mégis, hogy a legprimitívebb nevelési szabályok ellen is mennyit vétenek. Nem látjuk-e sokszor, hogy az iskolai teendőket is nehezen végző tanulót otthon agyon sanyargatják idegen nyelvekkel, zenével; a tehetséget pedig magára hagyják ? A tehetségek és hajlamok külömbözősége az a punctum saliens, amely az iskola és az otthon harmonikus együttműködését megnehezíti s ez az, amiért az iskola és otthon között a lehető legszervesebb kapcsot kellene létesíteni. Az iskolának ismernie kell növendékeinek egyéni képességeit s a családnak tisztában kellene lennie az iskolai célokkal, hogy tudja, mit követelhet az iskolától s mit kell pótolnia. Xltalában azt mondhatjuk, hogy az élet azon ténykedéseire, melyekhez a dolgok mélyére ható analysis szükséges, az iskola képesít, míg azon tanulmányokban való kiképzést, melyek kiválóan egyéniek, pl. a művészetek, idegen nyelvek s gyakorlati ügyességek elsajátítását csak a család nyújthatja. A két nevelő tényező céljának elérésére való törekvést pedig a szeretetnek kell irányítania s a szigornak uralnia. Megjegyzések a tejszövetkezetek kérdéséhez. (K.) Sok megszívlelendő dolgot irtak már össze a modern nemzetgazdák a szövetkezés nagy áldásairól. A szövetkezés szükséges és hasznos voltáról én is megvagyok győződve. Nem a tudósok könyveiből, hanem az élet iskolájából szereztem azokat a tanulságokat, amelyek alapján a szövetkezeti mozgalmat megítélem. A tapasztalat meggyőzött arról, hogy az elmélet gazdasági téren alig ér többet, mint hogy az embert bizonyos dolgok felett gondolkozni tanítja s nagyon ritka az olyan mozzanat, amely feltótlenül megfelelne az elméletnek. Amikor a szövetkezeti eszméket s azok érvényesülését még csak könyvből ismertem, szent meggyőződésem volt, hogy a szövetkezeti ideák boldogíthatják csak a világot ós nincs azoknak árnyékuk sem, mert olyan igazságok, amelyekkel szemben nem lehet vita. Amint hogy először az ellenzői sem tudtak egyebet ellene felhozni, mint azt, hogy felforgatja az eddigi rendet s már elhelyezkedett existenciákat, egész osztályokat tönkretétellel fenyeget. Azóta beláttam, hogy a szövetkezés nem az a hatalmas védő és támadó eszköz, aminek hittem s hogy sok árnyéka van mindenféle szövetkezeti formának. De áttérek a kérdés teljesen gyakorlati oldalára. Ebben a lapban olvastam a tejszövetkezetekről egy kis elmefuttatást. Ugy látszik, hogy irója szintén hive a tejszövetkezeteknek, amint hogy én is az vagyok. De abba a hibába esik, hogy nem tekinti az érem másik oldalát s nem distingvál abban a tekintetben, hogy hol ós mikor, milyen alakban előnyös a tejszövetkezezetek szervezése; nem mutat rá senki annak hátrányaira. Igaz, hogy szerény véleményem szerint ezek a hátrányok olyanok, hogy egy kis körültekintéssel könnyen legyőzhetők; de éppen ezért kell azokat feltárni, hogy a mozgalom egészséges irányban haladjon s a tejszövetkezetek csak haszonnal és semmiféle kárral ne járjanak. A legelső baj az, hogy a nép csak azokat a gazdasági elveket respektálja, amelyek azonnal hasznot Ígérnek. Alapos gazdasági tervet, nem csinál s megelégszik avval, hogy bevételét gyorsan megszaporítja. Sok példát láttam arra, hogy amint a tejszövetkezet révén a parasztgazda naponként biztos jövödelemhez jutott, a borjunevelést elhanyagolta. Inkál5b tejelő marhákat szerzett s lefejés után azonnal túladott rajtuk. Én ezt nem tartom helyes állapotnak, mert az állatállomány minőségét megronthatja s a tenyésztést csökkentheti. De emellett megnöveli a kupcckedésre való hajlandóságot, ami a magyar parasztgazda egyik veszedelme. Fel kellene világosítani a népet, hogy a tejszövetkezet nem arra való, hogy a kisgazda tejkereskedő legyen, hanem hogy a gazdaságában és háztartásában nem szükséges tejtermék értékesíttessék. Fel kellene világosítani arról, hogy ha a tejből származó jövödelmet állandóvá és biztossá akarja tenni, ós kisgazdaságát állattenyésztésre rendezi be, a kizárólag lefejósre való állatszerzés később megboszuihatja magát. A tejgazdaságnak feltétlenül borjuneveléssel és az anyag folytonos okszerű javításával kell járnia. Általános tapasztalat, hogy a nép mindeE csepp tejet szívesen értékesít, amivel gyakran magától és gyermekeitől vonja meg a táplálékot. A mi népünk általában véve rosszul táplálkozik; de a gyerekek részére legalább megmaradt a tej, vaj, turó. Manap már a korán munkára fogott paraszt fiu nagyon sok helyen csak lefölözött tejet kap, mert a gazda a tejből első sorban pénzt akar látni. A saját rovásunkra eladott tej ára azután már csakugyan nem haszon. Arra hogy a nép gyermekei táplálását el ne hanyagolja, a papoknak és tanítóknak, valamint a szövetkezetek vezetőségének kellene gondot fordítaniok. A tej szövetkezetek legüdvösebb hatása és egyik elsőrendű célja, hogy a fogyasztási piacoktól távolabb fekvő vidékeken a tejtermékek állandóan értékesíthetők legyenek. Nagyobb piacok közelében tehát a szövetkezet teljesen felesleges, sőt sokszor hátrányos. A szövetkezet a tejért 8 —10 fillérnél többet nem adhat, míg a városokban a tej 12—14 fillérért értékesíthető s a tejtermékek beszállítása kifizeti magát. Nagyon helytelenül teszik tehát azok, akik a szövetkezeti mozgalmat szervezik, ha a városokhoz közel fekvő helyeken igyekeznek tejszövetkezeteket felállítani, mert evvel a népnek hasznot nem szereznek s a városok élelmezését megnehezítik. Már pedig az nem lehet helyeselhető gazdasági cél, hogy önmagunkat károsítsuk meg a kivitel kedvéért akkor, amikor a kivitt terményekért itthon ugyanazt, sőt magasabb árt kapj hatunk. A tejtermékek értékesítésénél pedig feltétlenül kombinációba kellene venni a hazai nagyobb városok ellátását, mert ha a kivitel túlteng, Erre ő is nevetett és eldobta a nagy követ és ilyképpen szólt hozzám I — Ha akarod, kössünk békét, mert én nem szeretek verekedni, ha nem muszáj. Nekem talán egy hónapig is nálatok kell maradnom, mert ahányszor a guvernánt vagy a szobaleány miatt baj volt, mindig egy hónapig tartott otthon a harag és azt már látom, hogy a húgaiddal nem lehet semmit sem kezdeni, mert azok nyafka libák. De mi ketten jó pajtások lehetnénk s sok mulatságos dolgot követheténk el, ha nem árulkodnál rám. — Jól van, — mondtam, — kössünk békét. — Isten téged dgy segéljen? — kérdezte. — Isten engem úgy segéljen ! — mondtam. — Hát akkor ezentúl jó barátok vagyunk. Azzal hozzám lépett és kétszer megcsókolt. Igy történt, hogy élethalálra szóló barátságot kötöttünk, aztán együtt halásztunk a Pece-árokban, de a szép esik mellé csak egy hitvány kis cigányhalat foghattunk még. Dusa még nálunk volt, mikor hozzánk jött vadászatra Kempelen bácsi. Kempelen bácsinak furcsa tüskés szemöldöke van, a bajusza pedig hosszan lelóg, mint a tengeri rozmáré a Payerexpedició képein, a járása pedig olyan ünnepélyes, miut a miséző papé. Kempelen bácsi semmit sem beszél és mindig olyan arcot csinál, mintha dühös volna. Ez azért van, mert ő igen bátor ember. Egypár esztendővel ezelőtt pisztolyduellumban agyonlőtte Suskovics bácsit, aki az édesanyám távoli rokona volt és akkor Suskovics néni úgy megijedt, hogy ő is szörnyet halt. Pedig nem is ő rá lőttek, de hát ilyen ijedős az asszonynép. Azóta nálunk mindenki nagyra becsüli Kempelen bácsit, örülnek, ha eljön, mindig a főhelyre ültetik az ódesmama mellé, az urak gyufát adnak neki, ha szivarra akar gyújtani, a nők pedig azt mondják, hogy érdekes ember. Való igaz, hogy mindig nagyon bátor arcot csinál. Egyszer láttam, mikor borotválkozott, az álla szappanos volt, de akkor is szigorúan összeráncolta a homlokát. Ha meg iszik egy kicsit, — mert nálunk vadászat után mindig isznak, — akkor még haragosabb lesz és mindig körülnéz, hogy elég bátornak tartja-e mindenki még az asztalnál. Ilyenkor az urak nagyon szoktak vigyázni, hogy véletlenül olyat ne mondjanak, amit rosz néven vehetne Kempelen bácsi. És azt is mondják, hogy mindig töltött revolver van a zsebében. Én Dúsának mindent elmondtam, amit Kempelen bácsiról tudtam, hogy agyonlőtte Suskovics bácsit és hogy Suskovics néni is meghalt és hogy milyen bátor ember, — ebédnél aztán mindig csak Kempelen bácsit nézte. Végül Kempelen bácsinak feltűnt, hogy Dusa le nem veszi róla a szemét és igy szólt hozzá: — Tetszem magának, kisleány ? Dusa mindig megszokta mondani, amit gondol és igy felelt: — Bizony nem tetszik nekem. És ekkor kiköpött. — Hát akkor miért néz folyton ? — Mert szeretnék magától valamit kérdezni. Édesmama már akkor roszat sejtett, apa pedig vasvilla szemekkel nézett Dúsára. Kempelen bácsi azonban biztatta Dúsát, hogy csak kérdezzen tőle akármit, ő válaszolni fog. Dusa ekkor összeráncolta fekete szemöldökét ós a fénylő macskaszemével olyan erősen nézett a rozmárbajszu bácsira, hogy magam is megijedtem. Csendesen mondta: — Megjelent magának álmában már Suskovics néni ? Erre nagy ijedtség támadt a szobában és én azt hittem, Kempelen bácsi mindjárt kiveszi a töltött revolvert ós agyonlövi Dúsát. Éd esmarua azonban kivezette Dúsát és büntetésül nem adott neki gyümölcsöt, pedig Dusa vendégünk volt. Engem is kikergetett apa, de ez nagy igazságtalanság volt, mert éu meg se mukkantam, sőt aznap véletlenül igen jól viseltem magamat. Dusa azonban igen dühös volt, hogy