Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-22 / 21. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1904. április 24. Pünkösd ünnepe a szellemi megifjodást hirdeti. A megifjodásra, a szellemi ujraszületésre nagy szüksége volna ennek a kornak, hogy az egyetemes emberi célok szolgálatában testvérekké tegye a gyűlölködő embereket. Terheink. Az embernek a háta is megborsózik azoktól a nagy számoktól, amelyek az állam költségvetésében az ország elé tárulnak. Egy nemzedék életével ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy Magyarország teherviselő képessége oly magasra legyen fokozható, mint amekkorára felcsigázták a modern állam gyors tempóban szaporodó igényei. Mióta emlegetjük már, hogy elérkeztünk a végső határhoz! Azért mégis óvről-évre sok millióval több a közteher s nem roskadunk össze alatta. A gazdasági élet fejlődése uj jövedelmi forrásokat teremt az állam részére, amely asonban immár tényleg a legszélső határig leköti magának a polgárok anyagi erejét. Ebben az évben azonban nem billenik fel az államháztartás egyensúlya s a rengeteg milliókból sok jut produktív befektetésekre és a nemzet anyagi erejének fokozására. Az 1904. évi költségvetés ugy a kiadások, mint a bevételek tekintetében állami életünkben eddigelé a legnagyobb. Míg ugyanis az 1903. évi költségvetésben 1080 millió korona volt a bevételi és kiadási főösszeg, most 1190 millió korona, tehát több mint 100 millió koronával növekedett az 1904. évi állami költségvetés. E nagy különbözetet főleg a beruházások és a tisstviselők fizetésrendezése okozza. A rendes kiadások 1,024,562.180 koronával vannak előirányozva, vagyis az 1903. évre törvényhozásilag megállapított 995,099.560 koronával szemben 28,682.620 korona emelkedést tüntetnek föl. A rendes kiadásoknak o tetemes többletéből 2 millió korona esik a királyi udvartartás költségeinek tervezett fölemelésére, 902.963 koronával emelkednek a közösügyi rendes kiadások és kerek összegben 9,100.000 korona esik azokra a kiadásokra, melyek ugy a korábbi években, mint az utolsó költségvetés óta alkotott törvények végrehajtásával, illetve a jelenleg alkotmányos tárgyalás alatt álló törvényjavaslatokban tervezett rendelkezéseknek végrehajtásával merülnek fol. A rendkivüli kiadások 79,195.579 koronával nagyobb összeggel vannak előirányozva, mint az 1903. évbeliek, ezen tétel legnagyobb részben beruházásokra fordíttatik, ugy, amint az a beruházásokról szóló, már legközelebb tárgyalás alá kerülő törvényjavaslatokban az 1904. évben végrehajtandó munkálatokra nézve fol van véve. A rendes bevételek 1,081,376.795 korovával, vagyis az 1905. évre törvényhozásilag megállapított" 1,046,884.204 koronával szemben 34,492.591 koronával magasabb összegben irányoztatnak elő. Összevonva a költségvetés eredményét, a következő mérleg áll elő: 1,190,084.621 korona kiadással 1,190,681.945 korona áll szemközt, vagyis 597.324 korona fölösleg jelentkezik, mely fölösleg 1,643.727 koronával kisebb az 1903. évi állami törvényhozás által 2,241.052 koronával megállapított fölöslegnél. Meg kell még jegyezni, hogy az obstrukciós esztendő fölemésztette azt a 39 millió többletet, amelyet a zárószámadások szerint az 1902. évi rendes kezelés fölmutatott, azonkívül 51 millió koronát tesz ki az 1903. évi adóhátralék. A pénztári készletek gyűjtése ós összehalmozása miatt az ellenzék a múltban igen sok szemrehányással illette a kormányt, az obstrukciós esztendő azonban fényesen igazolta a pénzügyminiszter politikáját, mely, ha nem lett volna ennyire előrelátó, komoly zavarokkal támadta volna meg az adó nem fizetés esztendejében az ország anyagi helyzetét. Örvendetes jel, hogy habár 100 millió koronával emelkedik az 1904. évi kiadási előirányzat, az államháztartás egyensúlya mégis biztosítva van az 1904. évre. Azonban elértünk a határhoz. Államháztartásunk óriási módon megnövekedett ós még folyton szaporodnak az állam ellen hangoztatott követelések ós igények. Ámbár az államháztartás egyensúlya az 1904. évre biztosítva is van és a beterjesztett költségvetés minden tekintetben szolid és reális, mégis legfőbb ideje annak, hogy gátat vessünk annak az áramlatnak, mely mindent az államtól követel. Igaza van teljesen Lukács pénzügyminiszternek, hogy takarékoskodnunk kell mindenütt, ahol nem az állam existenciájával összefüggő kulturális és gazdasági érdekek parancsolnak. A partikuláris igények lefokozandók, hogy a köznek mai ós jövendőbeli égető szükségletei fedezhetők legyenek a normális államháztartás keretében. Az államháztartás egyensúlyának felbillenóse nagy rázkódásoknak tenné ki az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét. A kormánynak, parlamentnek ós társadalomnak is erősön össze kell fogni, hogy az államháztartásban a pénzügyi egyensúly fönnmaradását biztosítsa. Lejtő. A magyar nép nem nagyon szereti a nyomtatott betűt. Falun alig lehet találni könyvet, újságot — ós ha találkozik egy-kettő, abban sincs köszönet. Könyvből elég a kalendárium, amely annál értékesebb, minél több benne a rémtörténet, Rinaldo Rinaldini históriája s a hétfejű sárkányokról ós elrabolt királykisasszonyokról szóló mese. A babonát terjesztő csíziók és istóriás könyvek még mindig a legkedvesebb olvasmányok, ha ugyan egyáltaljában olvas |a földművelő ember. Ahol pedig már a műveltség magasabb nívóra emelkedik s az újság is kelendő, ott bevonulnak a falvakba az izgató, bujtogató lapok, amelyek a fegyelmezetlen elmékbe világfelforgató álmokat csempésznek. Hiába folyik a temérdek tinta, az okos tanácsok nem jutnak el a néphez. Hiába írnak bölcs dolgokat a nép jóakarói, hiába szórja a nép közé a kormány a magyar gazda kincsesházát, a szőlőművelés katekizmusát, az állattenyésztés szabályait, nem terjednek azok, mert az egy-két hatost sajnálja könyvre kiadni a paraszt ember. Sőt még az ingyenes kiadmányok sem terjednek, mert nincs aki terjessze. A paraszt ember szemére azonban ne vessünk semmit, amikor az ur sem olvas, sőt határozottan megveti a nyomtatott betűt. Magyarországon a középosztály a könyvet s a sajtót szereti legkevésbbé. Hogyan, minő eszközökkel volna lehetséges a nép lelkéhez hozzáférkőzni, ha nem a nyomtatott betűvel. De hiába irják a lap élére, hogy néplap, nem olvassa azt a falu népe, legfeljebb egy-két politikus, hangadó paraszt ember, a falu aristokráoiájának képviselője, akinek nagyzása és kapzsisága sokszor egész vidékeket demoralizál. Megtörtónt esetet hozok fel például. Egy jómódú községben a népesség nem csak hogy nem szaporodott, hanem tiz óv alatt néhány lélekkel visszaesett. Kutatták az okot. Talán a kivándorlás? Abból a faluból nem ment Amerikába egy lélek sem; más községbe való áttelepülés sem történt. A gyermekhalandóság sem öltött nagyobb mérveket. De nem született annyi gyermek, mint előbb. Nem volt több egy családban egy gyermeknél. Öt-hat vagyonos gazda osaládját tizenöt óven belül csak akkor kereste meg a gólya, ha egy gyermek elhalt. A szegényebbek látva amazok gyarapodását, utánozták őket s azóta nincs ott egy családban sem egynél több gyermek. A demoralizáció kezdetét és útját egész pontosan meg lehetett állapítani. Egy gazda Somogyvármegyéből hozott asszonyt, olyan faluból, ahol már régóta csendes az utoa s nem játszik a porták előtt gyereksereg. Módos volt az asszony és nagyon szerette a selyem ruhát. És néhány év alatt elrontotta az egész falut. Kendefi (verejtékes homlokát törli): Ez nem egészen úgy van. Ebben nem osztom a véleményét. Mennyit kér az a leány ? Lajos: Igazán . . . nem tudom . . . sőt azt hiszem . . . Kendefi: Hiszen az mindegy! Valószinű, hogy nem kéri az egész vagyonát. Aztán meg alkudni is lehet . . . Lajos: A bíróság itólt. Ez a része a dolognak rendben van. Kendefi (küzd önmagával): Nem, nem ! Ebben nem értünk egyet. Én egészen másként fogom fol. Az efféle malheureuse véletlen fiatal emberrel megeshetik, de minden esetre gondoskodni kell arról, hogy a leány békén legyen. Ha az ilyen ügy felszinre jut, az rendszerint bajt okoz. És nekem úgy rémlik, hogy ön nem járt el korrektül. Sőt attól tartok, hogy . . . Lajos (leverten): Megmondom, kedves papa, az igazat! Kendefi (földerülten): Ah, az igazat . . . Lajos: Többet, mint amennyit ily körülmények közt szoktak . . . Kendefi: És . . . Lajos: Visszautasította. Nagyon gőgös, nagyon dacos. Tele van a feje regényes gondolatokkal. Kendefi: Akkor nem értem. Lajos: Nevelőnő! Azt hiszi, hogy boszut kell neki állania rajtam; azt hiszi, hogy meggátolja a házasságomat; s ha sikerül, tán kényszerből el fogom venni. Kendefi: Hm, hm! Már most mit tegyünk? Én nem vagyok vaskalapos ... Én ellensége vagyok az ódi copfnak. Önből derék, jó férj válhatik. Ez s amaz nem tartozik egymásra. Talán egyetlen vőlegény sincs a kerek földön, aki tisztában állana a menyasszonya előtt! Nem mondom, hogy valamennyiről ilyen leveleket kéne vagy lehetne írni ... Ez puszta véletlen. . . . Bizonyos csak az, hogy mindegyik ki volt téve efféle veszélynek! Erkölcsösebbó nem teszi az, hogy a véletlen kezére járt . . . Lajos: Jól mondja, kedves papa! Dobja azt a levelet a többivel együtt a levólkosárba s ne beszéljünk többé róla ! Kendefi (fejét vakarva): Ah, nem, Lajos . . . ezt nem tehetem! Érzem, hogy ez így nem megy. Itt valamit tenni kell! . . . De mit? Mit? Lajos (elmerül gondolataiba): Igazán nem tudom. Halvány sejtelmem sincs! . . . Kendefi: Mindjárt . . . mindjárt. . . Világos előttem, hogy Szerén utoljára is meg fogja tudni. Ezek a nevelőnők nagyon furfangosak. Fülébe fog jutni! Lehet, hogy előbb, de az sem lehetetlen, hogy csak azután . . . És nem tudhatjuk, vájjon Szerén hogy gondolkozik az efféléről? . . . Lajos (lesújtva): Ez igaz! Kendefi: Ez a leány zárdában töltött nyolc évet. Ott pedig nagyon sajátszerű óletigazságokat prédikálnak. Semmiért se állok jót. Szerén ábrándos teremtés. És ón félek . . . Lajos, Lajos! ebből baj származhatik. Tunácsoljon mit tegyünk!? Lajos (elszántan): Tudja mit, papa? Kendefi (várakozásteljelen): Nos? Lajos: Hivassa ide Szerént. Adja oda neki ezt a levelet. Mondja meg, hogy némely részben való. Talán itt maradhatok ón is . . . Ha azután Szerén elfordul tőlem . . . akkor . . . nos — akkor — — Kendefi: Látja, ebben van valami. Ez a kötelességem. Csakhogy nem olyan könnyű. Ha Szerén fölbontja az eljegyeóst. . . . Hiszen már az egész világ gratulált . . . Berlinből, Hamburgból, Chioagóból, sőt még Buenos-Ayresből is jött telegramm ... Ez igen kellemetlen dolog ' . . . Nem is szólva az igen tisztelt atyjával már félszázad óta fennálló üzleti összeköttetésről .. . Lajos: És az egész jövőmről! Kendefi (hirtelen elhatáiozással): Meg kell lenni! (Csenget.) Nem marad más hátra. (Szolga jő.) Kéretem Szerén kisasszonyt. Mondja, hogy a dolog sürgős. (Szolga el.) Szerén ebből sejteni fogja, hogy komoly ügyről van szó. (Néhány percnyi kínos pauza. Kendefi még mindig le-föl