Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-24 / 17. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap« 1904. április 24. Ami hiba volt, az már hiba marad; de azt be kell látni, hogy ezt a hibát a jövőre diplomáciai és politikai okokból átvinni nem szabad. Gyámkodásra, védelemre szorulunk minden téren. Iparunk, kereskedelmünk úgysem birja el azt a kényszerű versenyt, amely alatt közjogi viszonyainkból folyólag sinylünk; egy termelési águnk van: a mezőgazdaság, amelynek terményei a vámvonalon belül versenyképesek voltak; ennek egyik jövödelmező ága: a bortermelés azonban a vámvonalon kiviilről ható versenynek a martaléka. Bizunk a kormány erélyében s jóakaratában ; hisszük, hogy a szőlőtermelés jövőjét meg akarja s meg is fogja védelmezni. Kérjük a Z. G. Egyesületet, hogy avval a hazafias lelkesedéssel, a nép iránt érzett meleg szeretetével, amelynek annyiszor kifejezést adott; tekintélyének egész súlyával hasson oda, hogy a jogosulatlan versenytől az ország megszabaduljon; hozza tudomására a kormánynak a vármegye népének óhajtását, szomorú helyzetét és ősi szőlőkulturánk felvirágoztatásának érdekében emelje fel kérő szavát. Sikerre kell annak vezetni, mert gazdasági erőnk a haza földjében nyugszik, amelyet nemcsak termővé, hanem a gazda, a munkás, a haza minden polgára számára gyümölcsözővé, termékeit értékesebbekké kell tennünk. Rákóczi hamvai. Sok hőse volt a magyarnak, akiknek lelkében a szabadság szent tüze égett. Sokan küzdöttek a nemzetért, sokan vérzettek el, sokan szálltak sírjukba reményvesztetten, hazátlanul. De nincs történelmünknek egyetlen olyan tiszta, nemes, fenkölt alakja, mint II. Rákóczi Ferenc, aki egész életét nemzetének áldozta fel s a hosszú küzdelemben mindent elvesztett. A szabadsághősök mintaképe, a férfias erények nagy példája, a magyarnak apostola. Tiszta mint a napfény, nemes mint az arany. Legendák beszélnek róla; nevét imába, dalba, mesékbe foglalta a nép s két évszázad elmúlása csak ragyogóbbá tette őt magát ós azt a küzdelmet, amelyben életét felemésztette. A kurucok fejedelme, a nemzet legszebb szabadságharcának lelke, éltetője, vezére az utolsó erőfeszítésig nem engedte kezéből kiütni a szabadság zászlóját. Lángokat gyújtott az országban, reményt öntött a csüggedő lelkekbe, erőt a karokba, fegyvert adott a kezekbe s véres csaták során bizonyította be, hogy ól még a magyar nemzet, amelynek létezését el akarták tagadni, ősi jogait le akarták törölni a törvénytáblákról. Egy dicső kor emlékei beszélnek hozzánk, mikor Rákóczi nevét említi a magyar. Kurucok harsonája verte fel a völgyet, bércet; hősök sorakoztak hadba s lengett a zászló magasan és haladt a kuruohad lépésről-lépésre a diadal utjain. De kimerült a kardot tartó kéz s a Dagymajthényi sikon begöngyölték a kuruc zászlókat. A vezér elbujdosott s messze idegenben halt meg; idegenben alussza örök álmát a nagy Rákóczi, a kurucok fejedelme, a legnemesebb magyar lovag. Örökségül ránk hagyta a magyar hazaszeretetet, amely az ő nagy lelkének egyetlen ideálja volt. Az idegen földön levő síremlék szemrehányás volt a nemzetnek. A zarándokoknak arról beszélt, hogy a nagy halott porának helye hazai földben van, hogy síremlékének itt kell emelkednie, hogy a nemzet, amelyért harcolt és mindent áldozott, szerető gonddal vehesse körül, mindennap babérkoszorút fonhasson rá, hogy el ne múljon soha az emlékezete, soha el ne hervadjon az emlékezet koszorúja. A nemzet régi vágya, régi óhaja, hogy hazahozhassa Rákóczi hamvait. A teljesülésnek útját állta az előitélet s a rideg politika. De Szent István koronája olyan ősz fejen ragyog, amely megérti a népek szivének dobogását s ahol a lelkek ihletett vágyakozása beszél, elnémítja azokat, akik nem értik meg a nemzetek lelkesedését, szent hagyományaikhoz való szeretetet. O felsége a Király szólt a nemzethez: Tiszteld a te nagyjaidat, mert ez jogod és kötelességed. Gondoljunk keserűség nélkül a múltra, amelyből csak a nagy ós nemes eszméket tartsuk meg. Szentelje meg a multat a kegyelet és engesztelődés; a jelent a bizalom és a munka. A király elrendelte Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Kinek nem dobbanik me<; a szive? Ki nem érzi az idők változását s az agg uralkodó szivének melegségét, amely a leirat minden sorából is kiárad : „A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugszanak TÁRCA Torokfájás. Egyik reggel a legénység szobájában olyan hideg volt, hogy Guillaumette dragonyos azt hitte, elfagyott az orra, mikor egy percre kidugta a pokróc alól. A káplár, aki jó barátja volt, rákiáltott: — Hej öcsém, kelj fel! Itt az ideje! Guillaumette álmosan dugta ki a fejét megint B azt dörmögte: — Nem kelek ma fel . . . beteg vagyok ! — Beteg vagy ? Mi az ördög bajod van ? — kiáltott rá a káplár. — Ugyan hagyj békén! felelt a dragonyos, — szemöldök-gyuladásom van. A káplár nevetve hagyta magára a lustálkodót. A szoba lassanként kiürült, a legénység ment le az istállóba dolgozni. Guillaumette csendesen aludt tovább, de egyszerre nesz szakította félbe az álmát. Az ajtó kinyílt s a napos káplár kiáltott be rajta: — Nincs beteg ? Guillaumette félig felemelkedett az ágyról s mesterkélt gyenge hangon mondta: — Guillaumette, másodosztályú dragonyos. Az altiszt feljegyezte a nevét s eltűnt. Most Guillaumette két óra hosszat bókén maradhatott. Jól belecsavargatta magát a pokrócába s teljesen belemerült az édes szendergésbe. Mikor felébredt, a szoba már tisztára ki volt söpörve s a téli nap világossága elárasztotta a szobát. — Tyüh, teringette! kiáltott fel Guillaumette s gyorsan felugrott. Ugy látszik, már nagyon későn van! — Az orvos ur ott lenn van a rendelőszobában — szólt egy ordonánc-katona, aki a csizmáját tisztogatta. — Akkor hát siessünk! — mondta a dragonyos s gyorsan belebujt a ruhájába. — Legalább négy napi áristomot kapok, ha az orvos észreveszi, hogy nem vagyok beteg! S elszomorodott egy pillanatra, de mztán uj remény kelt a szivében: — Eh, mit! azt fogom mondani az ezredorvos urnák, hogy a torkom fáj. Azt nem látja meg egykönnyen . . . . . . Guillaumette utolsónak jelent meg az orvosi rendelőszobában. A rendelés már megkezdődött. A beteg zajtalanul nyitotta ki az ajtót s egészen hátul állt meg. A sapkáját mélyen lehúzta az alvástól amúgy is zavaros szemére, amitől sápadt, borotválatlan arca egészen tífuszos jellegű lett. Egy tintafoltos asztal mellett, ameidegen földben s e hamvak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, a melyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végképp letűnt korszak történelmi emlékeit képezik. Király és nemzet kölcsönös bizalma és az alkotmány visszaállított békés uralma megteremtették a trón és a nemzet között a sikeres egyesült munkásság alapfeltótelét képező összhangot. Keserűség nélkül gondolhatunk tehát vissza mindannyian a mögöttünk álló borús korszakra, s király és nemzet egyesült kegyelete keresheti fel mindazok emlőkezetét, kiknek vezető szerep jutott a letűnt küzdelmekben. Ennélfogva utasítom (a miniszterelnököt), hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék és erre vonatkozó javaslatait elvárom." A vasutasok. Szerdán már korrán reggel elterjedt a hire Zalaegerszegen a vasúti sztrájknak. A reggel 5 órai vonathoz a pályaudvarra ment utazókat avval fogadták, hogy nem indul a vonat, mert a vasutasok beszüntették a szolgálatot. A tisztviselők még nem is voltak valamennyien értesülve a váratlanul kitört sztrájkról, csak akik szolgálatban állottak. A később érkező hivatalnokok, altisztek és munkások maguk is nagy meglepetéssel hallották, hogy a vonatok nem érkeztek, nem indultak ; az utasok útközben vesztegelnek ; a mozdonyvezetők leszállottak a vonatokról s megtagadták az engedelmességet a vasút összes alkalmazottai. A mi kisszerű forgalmi viszonyainknál fogva a sztrájk hatása inkább csak az általános kíváncsiságban nyilvánul; annál is inkább, mert a mi forgalmunk oroszlánrészét a Déli vasút bonyolítja le, amelynek vonalain a forgalom zavartalanul folyik. A postát némi késéssel szintén megkapjuk, mert a postahivatal a Zalaszentivánra érkező vonatokkal kocsi-összeköttetést létesített. A forgalom szünetelésének legjobban észrevehető hatása az, hogy a vasúti szolgák tótlenül sétálnak a városban; a Baross-ligeti vendéglő amolyan apró sztrájktanya lett, ahol erősen hangoztatják a fővárosiakkal való szolidaritást s üdvözlik a mozgalmat. Mi azt hisszük, hogy a vidéki vasutasok, különösen a kisforgalmú vicinálisok boldog alkalmazottai csak 20- án rendel ébredtek ós szolidaritás OD tudatára s inkább a fővárosi kollégák erőszakos fellépése és a megváltoztathatatlan kényszerhelyzet sodorta bele őket is a sztrájkba. Nálunk hire hamva se volt előbb a mozgalomnak; a vasúti alkalmazottak nem gyűléseztek; nem lyen kinyitva feküdt a betegkönyv, ült az ezredorvos s a tollat a kezében tartotta. Egy hosszú, sovány legény alázatosan siránk hangon mondta el, mi baja van. — Elég! — riadt rá az orvos. — Vesd le a cipőpet, mutasd a lábad ! A beteg megtette, az orvos pedig megfogta a lábát. — Fáj ha nyomom ? —• kérdezte. — Igen ezredorvos ur; — nyöszörgött a katona — nagyon ég. — Huzd fel a cipődet! Semmi baj ! a kengyelvas feltörte egy kicsit. Két napi szabadság; mindennap lábviz. Chantavoine ! Egy másik beteg feltűnően sántítva közeledett az asztalhoz. — Mi az már megint? — kiáltott az orvos boszusan. — Ezredorvos ur — szólalt meg Chantavoine félénken — alásan jelentem, hogy már két napja .. — Vesd le a cipőd ! — kiáltott rá az orvos — Gyűrd fel a nadrágod ! — A térdem nagyon fáj; — mormogta a katona halkan. — Ugy? Nem látok semmit! Neked nem fáj a térded. •— De igen, ezredorvos ur. — Micsoda? De igen? No megállj fickó! —