Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-10 / 15. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. április IO. 15. szám. Előfizetési dij : Kgész évre 10 lv — f. I él évre . . 5 K - f. Negyed évre. 2 K 50 í. Egyes szám ára 20 lillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illeti') közletnériyék a szerkesztőséghez i Wlassics-utca 25. sz.i, az anyagi réftzét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Uj város-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza ZALAVARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. 9-91 Megjelenik minden vasárnap reggel. BBS Munkások. Beütött nálunk is a sztrájk, Marxnak és Lassalenak, a munkás mozgalmak világhirü szervezőinek hagyatéka, amelyet az egész világ munkásai elfogadtak, tovább fejlesztettek s jogos vagy jogtalan követeléseik megvalósítására nagyon is gyakran felhasználnak. Valaha, amikor még az első szervezők mozgatták a munkások ezreit, a sztrájkot nem csak félelmes dolognak, hanem jogosulatlan mozgalomnak, roszakaratu izgatás, a vagyonos osztályok ellen irányuló gyűlölet szüleményének tekintették s az állam minden erejével, a rendőri hatalom teljes brutalitásával igyekezett azt elfojtani; az izgatókat, a kipécézett bűnbakokat elnémítani. Ma már más szemmel nézik a dolgot. Nem olyan félelmes többé, mint volt s a munkások sem élnek vissza annyira a szabadsággal, mint amikor először ébredtek annak a tudatára, hogy a nemzetek gazdasági életének a tőkével egyenlő rangú tényezői. A sztrájkok élét leköszörülte az élet, amely a viszonyok kényszerítő hatása alatt megadta a munkások jogos igényeinek egy részét s a munkásmozgalmak egyik elsőrendű s izgatásra leginkább alkalmas célját meghaladottá tette a politikai szabadság általános elismerése. Ma már politikai jogok után való törekvés ritkán keveredik a mozgalmakba. Gazdasági kérdések dominálnak s a sztrájkok majdnem kizárólag bérharcokká lettek. A munkás és munkaadó az általános gazdasági törvények szerint szabadon egyezkedő felek. Közös megegyezéssel állapíthatják meg a munkabért. Az élet százféle körülményei, helyi viszonyok, a szokás, a munkaadók önzése, a munkabérekre vonatkozó nyilt vagy titkos megegyezése a munkásokra nézve kényszerhelyzetet teremtenek. Nem szabadon egyezkedő fél többé a munkaadóval szemben, hanem olyan tömeg, amelynek munkaereje ki van sajátítva, nem a végzett munka értékével s a megélhetési viszonyokkal arányos, hanem a szokás, vagy a munkaadók önkénye által megállapított munkabérért. Szinte természetes következménye ennek az állapotnak az, hogy a munkások nagy tömege olyan helyzetet akar teremteni, amelyben az egyezkedésre való szabadságot magának biztosíthatja s ezt a sztrájkban keresi. Egyenként nem egyezkedhetik, mert a munkadókat egyenként szintén köti a helyi szokás, vagy az egymás közti megegyezés; tehát tömegének egész súlyával lép fel, hogy igényeit kielégíthesse. Más kérdés az, hogy mennyiben jogosultak ezek az igények s mely határig jogosult egyáltalában a sztrájk; mely határig köteles az állam szervezett hatalma beavatkozás nélkül szemlélni és tűrni a bérharcot. Addig, amig a munkások méltányosan egyezkedni akarnak s a maguk javát úgy szolgálják, hógy az sem a munkaadóknak tönkretételére, sem a nemzeti munka megbénítására, a haladás megakasztására nem vezet; amig a munkások a maguk szabadságát nem a mások szabadságának korlátozásával akarják biztosítani ; amig a mozgalom terrorizmussá nem fajul: addig a bérharcba senkinek beleszólnia nem szabad; sőt az a nemzet gazdasági életének szempontjából előnyös is lehet. Az általános jólét terjedése a legfontosabb közgazdasági cél s ha a munkások a nemzeti termelés eredményének a munka értékéhez arányosabb részét képesek a maguk részére lekötni, mint a múltban s ha az elért eredményeket a nemzet javára értékesítik, nem csak rést nem ütöttek az egyetemes gazdasági feljlődésen, hanem azt előbbre vitték. Az államnak s a rendőri hatalomnak más szerepe nem lehet, mint a rend fentartása. A többit bátran a szabad egyezkedésre bizhatná, ha a munkások elég józanok, elég mérsékeltek s eléggé intelligensek ahoz, hogy érdekeiket igazán felfogják. Fájdalom azonban, nálunk a bérmozgalmakban nagyon sok az elszomorító, a könyelmü, sőt a bűnös jelenség. Amennyire szivén viseli minden magyar ember, a magyar államhatalom, a kormány a magyar munkásosztály sorsát; amennyire szivesen látja, hogy jóléte gyarapszik, munkabére emelkedik : annyira kell, hogy szemben találja magával az állam hatalmát s az egész társadalmat az a törekvés, amely a nemzeti eszme, a nemzeti ideálok félre dobásával, nemzetközi jelszavak után futva a magyar nemzettől akar jólétet, de ezt nem a haza, hanem az internacionális szervezetek javára használja. A munkás mozgalmakban nem nyilatkozik meg az az érzés, az a tudat, az a jogosult szózat, hogy: a magyar munkások kérnek a magyar nemzettől, az országtól munkájukért nagyobb jutalmat, hogy a nemzet erejét növelhessék. Ellenben gyakran látni a vörös zászlót; gyakran lehet hallani a hazátlanság utálatos tanait, az osztálygyűlölet kifakadásait s mikor mellére üt a társadalmi rend ellen elkeseredett munkás és büszkén hirdeti: munkás vagyok, semmi egyéb; ma itt, holnap ott s ott a hazám, ahol jól élhetek: akkor hogyan kivánja a hazáját szerető, a röghöz és fajához ragaszkodó magyartól, hogy véréből való vérnek tekintse, akivel nem csak hasznát, hanem a falatját is meg kell osztania. Legelső kötelességük a mi munkásainknak, hogy feltétlenül magyarok maradjanak. Az internacionale kora lejárt; a munkások nemzetközi szövetkezésének eszméje előbbutóbb csődbe kerül s a világot behálózó szervezet aknamunkája felforgatásra jó, de alkotásokra nem alkalmas. A nemzetek versenyre kelnek egymással s ennek egyik leghatalmasabb eszköze a munkások ereje. Miért áldozzon tehát a nemzet akkor, amikor erre az erőre feltétlenül nem számíthat; amikor az első sorban egy nemzetközi szövetség tagja s csak azután tagja a nemzetnek is. Rideg felfogást szül ez felfelé és lefelé. A merev üzleti szellem lesz a mozgató tényező s az altruizmusnak, az emberies felfogásnak nem engednének teret. Pusztán a kényszer hatalmával pedig a mnnkáskérdést megoldani nem lehet, mert az államok szervezett erejével szemben a legerősebb osztály is tehetetlenné válik. Elszomorító jelenség az is, hogy a munkások nagyon hajlanak az erőszakosság felé. A sztrájk a szabadság gyermeke, annak elnyomására tehát nem szabad törekednie. Szabad elhatározás lehet csak a kiindulási pontja s nem a kényszerítés. Mindennapi dolog pedig, hogy a munkások egy része belekényszeríti a sztrájkba azt Mai számunk 12 oldal*