Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-10 / 15. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap» 1904. április 3. is, aki szivesebben vinne haza éhező gyermekeinek egy darab kenyeret, mint beálljon a sztrájkolok közé. A kényszer másik része az, hogy a munkaadókkal nem méltányosan egyezkedni, hanem azoknak diktálni akarnak; leggyakrabban feltétlen megadást követelnek ; nem törődve avval, hogy azok anyagi romlását idézik elő, amelynek következménye a munka csökkenése, a vállalkozási kedv lanyhulása, amelyeknek súlya szintén a munkások nagy tömegére nehezedik. A zalaegerszegi építő-iparosok sztrájkja kisszerű dolog ugyan, de ránk nézve ép oly fontos, mint a marseillesi nagy mozgalom a nagy világvárosra nézve volt. A város munkásosztályának zöme s iparosaink és vállalkozóink nagy része vannak érdekelve. Elfogult elme mondhatja csak, hogy a mozgalom feltétlenül jogosulatlan. Aki a munkabérek emelkedését a megélhetési viszonyok roszabbodásával összehasonlítja, kénytelen elismerni, hogy a munkás is jogosan törekszik nagyobb jövedelemre. Szakértők véleménye pedig az, hogy az építkezési vállalatok a mérsékelten magasabb munkabért el is birják. A mozgalom azonban nem csak a bérek emelésére, hanem a munkaidő leszállítására is irányul s ugy tudjuk, hogy a magasabb bér kérdése már meg is volna oldva, de az idő redukálásába a mesterek nem egyeznek bele, de hajlandók a hosszabb időt külön is díjazni. Nézetünk szerint ezen a ponton a munkaadók mellett van az igazság. Hosszú évtizedek gyakorlata bizonyítja, hogy az eddigi munkaidő nem tette tönkre az építőiparos szervezetét, mert foglalkozása nem olyan egészségrontó, mint a gyári munkásé. A munkaerő lehető kihasználása, ha a TÁRCA. A nevelőnő. Mari behozta a gyermekszobába az ozsoiia kávét és azt mondta: — Gyurika össze ne törje megint a csészét! Maga meg Jolánka várjon egy kicsit, mig meghűl a kávé, mert különben megint összeégeti a nyelvét. Mindezt Mari éppen csak azért mondta, hogy mondjon valamit. Az asztalnál ott ült a gyermekek mellett egy harmadik valaki is. A nevelőnő. Ehhez Mari egy szót sem szólt, csak elébe tette findzsát: igya meg belőle a kávét ha akarja. Ha nem: ugy is jó. A nevelőnő, melegnézésű a csitriségből alig kicseperedett leány, Mari felé fordult: — Én nem kérek ozsonát. Fáj a fejem. Marinak egyszeriben ráncos lett a homloka: -— De nagyon sok a baja! — vetette oda félvállal. — Azt a kávét, amit én főztem, megihalja akármelyik királykisasszony is, nemhogy maga. Tudja. A nevelőnő arcát elöntötte a pirosság, koszorúba font szőke haját idegesen simította végig: — Miért bánt engem még maga is, Mari ? A cselédleányt egy pillantásig gondolkodóba ejtette, hogy: „még maga is." Mi az a „még"? munkát kellőkép díjazzák, előny különösen annak az iparosnak, aki egész télen át nem juthat keresethez. Nem lehet igazságos követelmény az sem, hogy a munkabírásra, szakértelemre, ügyességre való tekintet nélkül egységes, vagy kevés fokozatot tartalmazó díjszabás állapíttassák meg. Ez oda vezethetne, hogy a munkaadó a gyengébb munkást egyáltaljában nem alkalmazná, vagy kénytelen volna azt tulfizetni. A megoldás csak kölcsönös méltányossággal lehet üdvös. Helyre kell állni a bizalomnak és egyetértésnek, amit sem terrorizálással, sem idegen munkások beözönlésének elősegítésével nem lehet elérni. A mi munkásaink éljenek meg itt, de a munkaadók méltányos követelményeinek ne vágják útját. óhajtjuk, kivánjuk, hogy az építő-iparosok jobb keresethez jussanak, de ne rendbontás, rombolás árán s nem a piros zászló alatt, hanem nemzeti céljaink szolgálatában. Selyemtenyésztés Zalavármegyében. Lassanként kezdjük belátni, hogy minden talpalattnyi földet ki kell használnunk, minden munkaerőt igénybe kell vennünk, ha a nagy világversenyben, amely a nemzetek között folyik, meg akarjuk állni a helyünket. Az ősi gazdasági rendszer kudarcot vallott. Az egyoldalú gabnatermelés ma már nem fizetné ki magát. A legnagyobb uradalmak is kénytelenek a gazdálkodás segédeszközeit igénybe venni. A kisgazdát pedig a viszonyok úgyszólván rákényszerítik arra, hogy a gazdálkodás sokféle ágának mindegyikét felkarolja; a kenyérkereset minden eszközét felhasználja. Sok helyen a mellékfoglalkozások, a gazdaság mellékterményeinek hozamai lettek a létfenntartás legelső eszközei; de ott is, ahol pl. az ipari növények termelését, a baromfi tenyésztést, a selyemtenyésztést csak másodrangú jövödelmi forrásnak tekintik, nemzetgazdasági szempontból nagy fontosságot nyertek ezek a kultura általános nívójának emelkedésére gyakorolt befolyásuk által. A selyemtenyésztés Magyarországon csak Azt jelentette, hogy ő még cselédlétére is hangosan mer beszólni a kisasszonnyal, vagy pedig, hogy úgyis közös a sorsa szegény kis frajlával: minek bántj a hát ? Mari arra az eredményre jutott, hogy a nevelőnő meg akarta sérteni és csipőre tett kezekkel hápogta: — De nagyúri dáma lett egyszerre a kisasszonyból, hejh! Na, adta már, de adja is még olcsóbban. Gyurika időszerűnek tartotta, hogy megszólalkozzék ez ügyben : — Azért is megmondom a mamának. Közbe szólt, a harmónia kedvéért, Jolánka, a kis kisasszony is: — Én is ... Én is . . . A kitűnő kis fiu, hogy szavának annál nagyobb súlyt adjon, a kanapéról deklamálta: — Megmondom a papának is, hogy maga henceg. Tudja. Az ifiur nem is gondolt arra, hogy olyan hamar teljesíthesse az Ígéretet: apja lépett a szobába. Tömzsi kis ember, duzzadt ajkú, a szeméből áramló sárgás fény kellemetlenné tette a tekintetét. Batónak hivták és gabonával kereskedett. Ugy gondolta, hogy, ha valaha, hát most el kell sütnie az apai tekintélyt: — Gyuri, hogy mersz a kanapén ugrálni? Minden átmenet nélkül elhagyta az előbbi szónoki hév a fiúcskát és szepegve dünyögte: I mellékfoglalkozás számba mehet; de hogy mennyire képes a nép jövödelmi forrásait fokozni, azt azok a számok mutatják, amelyek az évenként gubóért kifizetett összegeket tüntetik fel. A selyemtenyésztés azonban nagyobb lendületet nem vehetett már azért sem, mert a szederfa állomány gyenge. Az egész országban összesen 563.156 drb selyemtenyésztésre szánt szederfa van; ebből Zalavármegyére 1416 drb esik. És mégis 2.633,255 K-t fizettek ki gubóért 1903. évben s vármegyénk szederfái után 5478 K-t keresett a nép, tehát minden fa 3 K-t jövödelmezett. Ebből mindenki meggyőződhetik, hogy nincs egyetlen fa a világon, a melynek olyan nagy hasznát vehetné a nép legszegényebb része, mint a szederfának. Éppen azért legszegényebb néposztályaink érdekében nem is használhatjuk ki jobban a közvagyont képező közterületeket és közutakat, mintha ezeket szederfával ültetjük be. Zalavármegyében az 1903-ban termelt selyemgubó után a legtöbb keresetet kapták a következő községek : Muraszentmárton 535 K, Pölöske 414 K, Alsódoinboru 301 K, Tűrje 295 K, Szepetk 308 K, Kiskomárom 260 K, Perlak 237 K, Sümeg 218 K, Baktüttős 200 K és Fityeháza 173 K. A selyemtenyésztés megkezdése óta bezárólag 1903. évig a legtöbb keresetet kapták a gubók után: Muraszentmárton 4.108 K, Alsódoinboru 3.119 K ós Kottori 3.096 K-t kaptak. Ez eredmény világos bizonyítéka annak, hogy milyen jelentősége van a közutak mellett lévő szederfáknak. Hiszen az eredmény majdnem kizárólag azoknak köszönhető. Fokozza még a jelentőségét az, hogy ezen jövedelem megszerzéséhez a szederfán kivül semmiféle befektetés nem szükséges s a jövedelmet népünk legszegényebb része kapja és pedig tavasszal, a mikor a legszorultabb helyzetben van. A selyeruteuyésztés révén, ennek ujabb felkarolása óta, mint összkeresetet kifizettek pedig az egész országban 1880—1903. év végéig 56.282,096 K-t, Zala vármegyében pedig 63.323 koronát. Ez az összeg bizony elenyésző csekély ahoz képest, amit más vármegyék népe szerzett. BácsBodrog vármegyében pl. 18 millió koronát meghaladó össszeget fizettek ki selyemgubóért azon idő alatt, amelyben Zalában 63 ezer koronát. 1903. évben a vármegyénkben felállított pölöskei gubóbeváltási állomáson 1063 klgr. gubót szolgáltattak be a termelők. Ez a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak is, hogy a nép milyen tartózkodással szokott fogadni valamely ujabb kereseti ágat, a mig ennek hasznáról meg nem győződik, éppen olyan szívósan ragaszkodik aztán ahhoz, ha tapasztalja annak hasznát és attól el nem idegeníti semmi. !'

!'•

_ 1,, ' II

I • I

—mm—m—^tm — Én nem csináltam semmit ... A kisasszony . . . Bató odalépett a nevelőnő elé: — Mi az kérem? Az nyugodtan, inkább gépiesen felelte : — Semmi . . . A férfi szeme éhesen simogatta meg a leányt: — Van magával beszólni valóm! — mondta olvadozón. A leány egyszerűen, hangsúlytalan szolgálatkészséggel felelt: — Tessék paranosolni velem. Bató a gyermekeire vetett egy sunyi tekintetet: — Halkan beszéljen! — suttogta. — Nem parancsolok, hanem kérek . . . Még mindig haragszik reám ? . . . — Bocsánat, a kenyéradómra . . . — Ne beszéljen igy, már mondtam. Nézze én kész vagyok magáért nagyon sok áldozatra . . . Engedjen már a beteges elveiből . . . A leány arca keserű mosolyba torzult: — Beteges? Elv? Azt tartja ön beteges elvnek, hogy nem adom el magamat? Nos: én akkor nagyon beteg vagyok. Harmadszor próbálja már meg velem ezt a hangot s most harmadszor és utoljára mondom, hogy nem tűröm tovább. Megértett? A férfi duzzadt ajkai reszk«ltek, kapkodott a szavak után, kissé még vergődve küzdött benne