Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-03-13 / 11. szám

1904. március 13. * Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 7 teljesítik. Az érdekeltségi körbe tartoznak Mihály fa, Óhid, Nagy és Kisgörbő, Döbrőoe és Dabrouc. A tisztogatásnál mintegy 500 hold föld lesz ter­mővé, amely mintegy 400 érdekeltségi tag tulaj­dona. Az előirányzott költség 8000 K. Szőlészeti elŐadá8. Február 11-ike óta a föld­mivelósiigyi Ministerium beleegyezésével Ulicsni Károly állami szőllészeti felügyelő, ós Szenthe Dezső gazdasági szaktanár Csáktornyáról heti előadásokat tartanak Kerkaszentmiklóson, ahol valamint a vidéken a nép úgyszólván teljesen a bor termelésre van utalva. Terjedelmes szőllőhegyei nek nagy része a philoxerától elpúsztítva kopá­ran áli; igazi örömmel és köszönettel kellene minderr szőllősgazdának fogadni Ulicsnyi felü­gyelőnek a szőllőhe^yek felújítására vonatkozó, mély szakértelemre valló népszerű előadásait, sajnos azonban ninosen meg a gazdákban a kellő érdeklődés, mert még mindig sokan vaunak kik azt hiszik, hogy a baj magától is emulik. Dicséretet érdemel Szenthe tanár a földmivelés egyéb ágaira, úgy mint az okszerű trágya gyűj­tés, szántások, vetőmagvak megválasztása stb. re vonatkozó előadása. Idővel meg is térül annak haszna, bár a gazdaközönsóg nagyrószben azt hiszi, hogy születésénél fogva^ő a legjobb gazda, Máté Ferenc házi ipar oktató pedig a háziipar minden ágát, mint pl. vessző, gyékény, szalma ós cirók kötést tanítja naponként a tanfolyamra felvett 20 tanulónak. Ez utóbbi tanfolyam záró­vizsgája e hó 17-ón lesz, mely után a készített tár gyak eladásra kerülnek némi kárpótlásul az áilami költségek fedezésére. Legszorgalmasabbak a helybeli urleányok kik a szaktanító vezetése mellett önkéntes tanfolyamot vezetnek s egy­mással versenyezve naponként a legszebb dísz­tárgyakat készítik. A zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör már megkezdte működését; belefogott a dalárda és zenekar szervezésébe. A dalárdának, amelyet Kauffmann Mátyás megyei aljegyző vezet, 60 nő és férfi tagja van ; a zenekarban pedig 24 zenész vesz részt és Sándor Zsigmond kir. mér­nök, a jeles hegedűs vezetése alatt áll. A kör ideiglenes helyisége a főgimnázium ifjúsági könyvtára. A tagok száma 230. Uj tagok Puskás Kálmán kir. mérnöknél, mint a kör titkáránál jelentkezhetnek. A tagdíj évenkint 4 K. Fel Canadába. A hajózási társaságok ügynö­kei szorgalmasan működnek s csalják a népet Amerikába. Az Egyesüst Államok már védekez­nek a beköltözés ellen, mert a munkások ver­senye ott is kezd tultengésbe menni, Canada azonban még mindig szívesen látja a bevándor­lókat. Roppant mezői gyéren vannak benépesítve, a kivándorlást igyekeznek tehát Canada felé terelni. Zárt levelekben küldözgetik a kivándor­lásra csábító prospektusokat, amelyekből Zala­egerszegre is több példány jutott. Ezekben el­mondja az ügynökség, hogy Manitobában min­den települő 160 hold földet kap ingyen, amely termékeny és könnyen művelhető. De azt elhal­gatja, hogy az éghajlat a közép európai emberre gyilkos. Nyáron rekkenő forróság, télen der­mesztő hideg uralkodik. Elhallgatja azt is, hogy a telepes teljesen magára van utalva s a 160 hold földet művelheti egy maga, ha bir vele. A leg­közelebbi falu is mértföldekre fekszik s ember­feletti munkával képes csak meghódítani, mű­velés alá venni az ingyen földet. Bizony jobb itthon zsellérnek lenni, mint Canadában telepes­nek. Biztatja is a felhívás a kivándorlókat, hogy ruháikat itthon ne feledjék, mert az Canadában méreg drága. Különösen nőket szeretnének ki­vándorlásra csábítani az ügynökök. Ezeket azon­ban gyakran nem viszik Ámerikáig, hanem csak le a Balkánra és Kis-Ázsiába. Egyik szégyen­foltja a magyar nemzetnek a hungara néven ismert nőszemély. Nehogy szaporítsa ezek szá­mát Zalavármegyének egyetlen szülötte is. Felvétel a katonai iskolába. A m. kir. hon­védelmi miniszter az 1904/905. tanévre a katonai reáliskolákba s a két katonai akadémiába kiirta a pályázatot. Az összes (fizetéses, egész és fél­díjmentes) betöltendő helyek száma 420- A ka­tonai alreáliskolák első osztályába 210, a máso­dik, harmadik és negyedik osztályokba összesen 65, a bécsújhelyi és bécsi akadémiákba 100 növendéket vesznek fel. A közelebbi feltételek a m. kir. honvédelmi miniszter 17901/904. szám rendeletéből s a Rendeleti Közlöny i900. évi folyamának ö-ik számából tudhatók meg. — Ránk magyarokra nézve különösen fontos, hogy a mi­niszter a pályázati hirdetményben külön hang­súlyozza, miszerint a tannyelv a Magyarország területén fekvő összes katonai iskolákban már ezen tanévben magyar ós német lesz, tehát a magyar ifjak előmenetelét nyelvi nehézségek nem fogják akadályozni. Agyonrugta a lova. F. hó 9 én a miháldi határban levő Örömhegyen Jakabfi György zalaszentjakabi földművest lova halántékon rúgta rövid szenvedés után meghalt. Nagy tÜZ. Csütörtökön este 6 ós 7 óra között Kőnigmájer János neszelei földbirtokos majorjá­ban egy cselódház kigyulladt. Az idő száraz volt, szél is fujt, tehát hamarosan lángban állott az egész tető, a láng a szomszédos gazdasági épületekre is átterjedt. Rövid negyedóra alatt tüztengerben állott az egész major. A cselédség s a szomszédos községek lakossága gyorsan ol­táshoz fogott; majd a helyszínére értek a zala­egerszegi tűzoltók is, akik megfeszített munká­val igyekeztek a tüzet lokalizálni. Leégett a cselédház, takarmánypajta, istáló, több mellék­épület. A pajta tömve volt takarmánnyal, amely legnagyobb részben a lángok martaléka lett. Az akolban elpusztult néhány darab bárány is. A kár meghaladja a 6000 K-t. A tüz keletkezé­sének oka ismeretlen. Valószínű, hogy gyerme­kek játéka okozta a veszedelmet, mert a cse­lédség nem volt otthon, hanem a mezőn foglala­toskodott. Kőnigmájer János nem volt itthon s a cselédség kétségbeesését fokozta az uraság távolléte. Nem saját veszteségük, hanem jó kenyóradójuk megszomorítása felett siránkoztak. Klltba Ölte magát. Csorna Ferenc pacsai föld­mives legény f. hó 5-én eltávozott hazulról s Thassy Imre felsőrajki földbirtokosnak Gurdon nevü tanyáján levő kútba ölte magát. Mire a kútból kihúzták, már meghalt. Végzetes tettének oka ismeretlen. Öngyilkos pénzügyőr. Saláta Sándor 27 éves keszthelyi illetőségű nagykanizsai pénzügyőri vi­gyázó betegsége miatt elkeseredésében f. hó 8-án hajnalban szolgálati fegyverével halántékon lőtte magát, azonnal meghalt. Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei árjegy­zékét, mely 226 oldalra terjed, Mauthner Ödön cs. 'és kir. udvari magkereskedése Budapesten, Eottenbiller-utca 33, mindenkinek ingyen meg­küldi. A kitűnően tisztított, legnagyobb csira­képességgel biró fajtiszta magvak árai alacso­nyak. Különösen felemliteudők az impregnált takarmányrépamagvak és a legnemesebb gabna­fólék dűs választéka. Gyufaoldatot ivott. Németh Károlyné nagy­kanizsai lakos öngyilkossági szándókból gyufa­oldatot ivott. A városi kórházba szállították, ahol meg is halt.. Családi viszály volt oka végzetes tettének. A tanítók ós az uj választási törvény. A m. kir. központi statisztikai hivatalnak az ország­gyűlés elé terjesztett 1904 évi munkaterve alap­ján a folyó évi március 15 és 31-ike közötti időszakban az országgyűlési képviselőválasztási jog uj törvényes szabályozását célzó országos statisztikai adatgyűjtés foganatosíttatik, amely munkálatban a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete alapján az összeírásnál a kis és nagy­községekben nyilvános vagy nyilvánossági jog­gal felruházott iskolákban tényleg alkalmazás­ban levő elemi iskolás férfi tanítók, az illetékes községi elöljáróságnak hozzájuk intézett felhí­vására, mint összeíró biztosok tartoznak részt venni, mely célból mindazon iskolákban illetőleg osztályokban, melyeknek tanírói a szóbanforgó összeírásban részt fognak venni, a tanítás három összeirási napon szünetelni fog. Duhajkodás. Többen iddogáltak a mult napok egyikén egy helybeli korcsmában. Folyt a beszél­getés erről-arról, politikáról, asszonyokról s más egyébről. E közben felmasiroztatták a jóféle murcival telt karcsú üvegeket, miknek kiürítése körül nagy buzgóságot fejtettek ki a társaság tagjai. Természetes hogy csakhamar olyan álla­pot következett, hogy mindegyik egy had­vezérnek, egy lángelmének képzelte magát, az is csak természetes, hogy hajbakaptak s olyan du­haj kodást vittek véghez, a minőt a különben | csendhez szokott falak rég hallottak. A vendég­' lős alkalmazottai hamarjában kerítettek egy ' rendőrt, a ki a társaságot szétválasztotta, a mi­í vei aztán meg is szűnt a háborúság. Uj hitelszövetkezet alakult Vörs községben 245 üzletrésszel, amely működését a szomszédos Balatonszentgyörgy, Hollak és Tikos községekre is kiterjeszti. A megalakított igazgatóság elnöke Németh János plébános lett, helyettes elnöke Börzsönyi Gyula főerdósz. A szövetkezet április 4-ón kezdi meg a működésót. A zalaegerszegi első Kossuth Lajos asztal­társaság március hó 6-án tartott ülésén elhatá­rozta, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával tiz helybeli szegónysorsú gyermekeket lábbelivel lát el. — Az asztaltársaság összejöveteleit a jövő­ben Pál József vendéglőjében tartja minden vasárnap. Az összejöveteleken vendégeket szíve­sen látnak. Sok a csavargó. Hihetetlenül sok a csavargó mesterlegény városszerte. Mivel a rendőrség a főbb vonalakon őrséget tart, a keresztül vonuló csavargók a félreeső utcákat lepik el olyan tö­megesen, hogy már tűrhetetlen. Minden házhoz bemennek koldulni s a hol nem kapnak annyit, amennyit akarnak, követelők, durvák, sőt nem ritkán erőszakoskodásra is vetemednek. A rend­őrségnek nem csak a főbb utcákon, hanem azo­kon is portyázni kellene, a melyek a központtól távolabb esnek s ily módon a lakosságot a csa­vargók inváziójától megóvhatná. Hiszen az ott lakók is ép úgy adóznak, mint a főbb vonalak lakósai. Megszűnt a sertéscsorda. Városunk képviselő testülete tudvalevőleg elhatározta, hogy miután a legelő állomány elégtelen, a sertéscsordát meg­szünteti. Ezen határozat ellen többen fellebbezés­sel éltek; a vármegye törvényhatósága a felleb­bezés elutasítása mellett a képviselő testűlet határozatát jóváhagyta. A konda tehát most már csak az emlékek közé fog tartozni. Egészséges gyomorhoz mindenekelőtt rendes erőteljes emesztés szükséges. Sajnos épen ez irány­ban azonban sokszor vétkeztünk és így támad: gyomorrontás, étvágytalanság, székrekedés, álmat­lanság, főfájás, kólika, vérszegénység, stb. Ne mulassza el tehát senki jó és hathatós óvszert használni, mely úgy a gyomrot, mint az egész emberi szervezetet erősíti, gyógyítja és jó egész­ségben tartja. Ilyen szer egyedül csak a valódi „Bradi-féle Máriacelli gyomorcseppek" évtizedek óta kipróbált, zamatos izű, biztos hatású házi gyógyszer az összes gyomorbajoknál. Üvegje 80 fillér a gyógyszertárakban. Utánzatoktól óvakod­junk. Torok és gégefőbántalmak a mostani változó időjárás mellett nagyobb mértékben lépnek fel úgy, hogy célszerű egy ideig azok ellenében a már néhány óv óta kipróbált és hasznosnak bizonyult szert használni, amit sok orvos céli­rányosan alkalmaz s ez a Rohitoh—Sauerbrunn Styria forrás vize. A fent említett bajok ellen hasonlóan a seltersvizhez tejjel vegyítve használ­ják italul és emellett gargarizálóui. Mind a kót esetben a viznek nem szabad hidegnek lenni, hanem meg kell melegíteni. A rohitsi Styria forrás vize kapható a legtöbb ásványviz keres­kedésben, gyógyszertárban és drogueriában. Vásár. Az ez idei virágvásár folyó hó 21 vagyis a jövő hét hétfőjére esik, — Ezen alkalommal megemlítjük, hogy az állatok felhajtása korlátok­nak alávetve nincsen, mert a zárlat megszűnt. A gyermekek idegessége. Általános tapaszta­latok mind inkább azt bizonyítják, hogy korunk csapása, az idegesség, nem ritkán már a gyer­mekévekben veszi kezdetét. Ennek oka leginkább abban rejlik, hogy a gyermekeknek meggondo­latlanul alkohol tartalmú és izgató italokat nyuj ­tunk, mint bor, sör, ós kávé. Csak nem régen ismételten hangsúlyozta egy hires tudós, hogy ilynemű italokat 14 éven aluli gyermekeknek egyáltalán nem szabadna adni. A babkávé he­lyébe a Kathreiner-féle Kneipp maláta kávé vált be legjobban. A gyermekek erőteljes egész­sége és virágzó kinózése megérdemli azt a kis fáradságot, hogy részükre a kávét külön elké­szítsük. Takonykóros ló. Brna János olakülvárosi lakosnak egyik lován takonykór állapítattván meg, a hatóság annak kiirtását rendelte el. Brna udvarán a szükséges óvóintézkedósek meg­tótettek. Mult hetivásár. A mult hetivásárra felhajtot­tak 150 db. szarvasmarhát, mik közül 64 dara­bot adtak el. Sertésekből felhajtottak 466 dara­bot, eladtak belőlük 390 darabot. Országos vásár áthelyezése. A kereskedelem­ügyi miniszter megengedte, hogy Zalaszentgróton

Next

/
Thumbnails
Contents