Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-10 / 2. szám

2 >Zalaraegye, Zalavárni egyei Hirlap* 1904. január 24. Budapesten született s ifjú korában Kaposvárott nyitott ügyvédi irodát. Somogyvármegyében egyike volt a legnépszerűbb vezérférfiaknak s már mint fiatal ügyvéd a megyei közéletet irányító tényezők közé tartozott. Népszerűség vette körül s fent és alant egyformán szerették, becsülték. Politikai tekintetben a nemzeti párthoz tartozott, gróf Apponyi Albert hive volt s a fúzióval került a szabadelvű pártba. A legutóbbi választás alkalmával nem kapott mandátumot. A parlamentből való kimaradását nemcsak pártja fájlalta, hanem az egész közvélemény is elismerte, hogy Makfalvay Géza nagy tudására, következetes politikai karakterére s tapasztalataira az országgyűlésen szükség van. Tallián Béla, akinek somogyvármegyei főispán korában bő alkaima volt Makfalvay Géza képességeit megismerni, államtitkárnak hívta meg. A tapolcai kerület tehát következetes marad önmagához, amikor Hertelendy Ferenc után Makfalvay Gézát küldi az országgyűlésre. Forduló ponton. A mostani század méltán mondható a felfedezések századának. Nincs nap — de óra — a midőn ujabb és ujabb felfedezések ne ejtenék bámulatba az emberiséget, mint megannyi tanúi az emberi szellem nagyságának. A szellemi élet a legrégibb idők óta karöltve halad az ember testére, életmódjára, összes reális céljaira kedvező tényezők felismerésével. Az abstract szellemi művelődés lehetetlen oly körülmények nélkül, amelyek a lélek munkáját elő ne segítenék. Ezen szempontok az ember életműködésének minden fasisában, a szellomi kiművelődés minden korszakában érvényesültek. Ha a művelődés történet lapjait feltárjuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy az ó- és újkor vezérférfiai nem homályosították el a mindennapi élet könnyebbé tételére irányuló törekvéseket s tovább haladva mindinkább szemünkbe ötlik az a körülmény, hogy az ember nemcsak értelménél és gondolkodásánál fogva, de rendkívül fontos felfedezéseinél fogva méltó arra a szerepre, melyet neki a Teremtő juttatott. Azok az ideális célok, melyek egyeseket arra ösztönöztek, hogy az ismeretlenség inioticus fátyolát fellebbentsék s kutassák azt a sajátságos törvényszerűséget, mely a természeti erők között fennáll s oly tételeket állapítsanak meg, melyek criteriumai lesznek az egyes tudomány szakoknak; tán sehol sem producálnak oly meglepő eredményeket, mint a chemia terén. Ez volt indító oka annak, hogy thémámat a chemia köréből vettem s egy aktuális felfedezésről mondjak el egyet-mást, mi tán érdekelni fog laikust, szakembert egyaránt; hiszen e felfedezés végeredményei kiszámíthatatlan következményekkel lehetnek az egész emberiségre nézve. De menjünk vissza az ó-korba, midőn a chemia ínég gyermekkorát élte, midőn hiányzott a biztos basis, melyen törvényeit, thoriáit s fontos hypothesiseit felépíthette volna, a midőn az emberi agy képzelő ereje volt az egyetlen alap, amidőn csak tapogatódzva kereste az alchiinista az egyes testek sajátságait, s viszont másokat oly tulajdonokkal ruházott íel, mint a bölcsek kövét, mely örök ifjúságot és szépséget volt hivatva adni tulajdonosának, majd a nem nemes fémekkel összeolvasztva, azokat a fémek királyává, arannyá változtatta volna. Ki hitte volna, hogy az alchimisták e naivnak látszó törekvése szülőanyja lesz egy hatalmas tudományágnak, a vegytannak. Sok volna felsorolni azok nevét, kik egy-egy téglát hordtak felfedezésükkel e hatalmas épülethez ; így az egyptusi Hermes Trismegistostól, mint az alchimia megalapítójától, Boyle Róbertig, a tulajdonképeni chemia megalapítójáig sok-sok hiu próbálkozás történt ós érdekesebbnél érdekesebb történeteket sorol fel a história azon törekvésről, hogy a bölcsek kövét felfedezhessék, ez alatt sok tény került napvilágra, melyek alapján a chemia oda fejlődött hol ma van, élén a Curie házaspárral, a Rádium felfedezőivel. Hermes Trismegistos felfogása szerint, hogy elemet előállíthassunk, először a Matéria primát, az ősanyagot keil előállítanunk, ebből az következik, hogy ő abban a meggyőződésben volt, hogy a világ mindenség egy elemből vau alkotva. Jóval később sem tudtak a tudósok megfelelni arra kérdésre, hogy hol van az elemek eredete, felbonthatók-e s alkatrészük van-e ? Könnyen megtudjuk magyarázni ennek okát, a míg a többi tudomány ág kutatásai tárgyát szabadon vizsgálhatja, így a fizikus a mozgás különféle módosulását, a fényt, a hőt, hangot, mint transformált mozgási energiákat, vagy az orvos górcsövével látja a vizsgálandó végtelen kicsiségü orgomizmusokat, a baktériumokat ós bacillusokat, addig a chemikus a saját gondos megfigyeléseire van utalva, az utat az egyes problémák megoldására magának kell megtalálnia. A tudományok fejlődéstörténete igazolja, hogy csak nagy szellemek mélyreható s végtelen odaadó kutatásai vezettek igazán nagy felfedezésekre. A véletlen szereplése csak következmény. Boyle Róbert kimutatta, hogy az aristotelesi felfogás helytelen, hogy az Aristoteles által tüz, viz, föld és levegő elemnek mondott testeken kívül még számtalan elemi test van, értvén az elem szó alatt a testek kimutatható, de tovább nem bontható ré.szeit. Majd Stahl a XVTII.-ik században nyomáxa jő a flogistonnak s ezt uj elemnek mondja, megállapítván vele az égési energia uj princípiumát. E tanok a mult századig fenntartották magukat, mig Lavoissier megdöntötte a tüz anyagiságára vonatkozó felfogást azzal, hogy k imutatta, hogy a tuz nem egyéb, mint láng, illetve fény és hőfejlődéssel végbemenő chemiai pr^cessus. Ezt követte nemsokára a levegő, via és földnek az elemek sorából >való törlése. Ezzel kapcsolatosan egymás után következik Carendich által a Hydrog-én, majd Pristleny által az Oxigén, Bránd a phosphor s ugyanez időre esik a cobalt, nickel és platina felfedezése is. E felfedezések nagy lendü letet adtak a chemiá • nak nemcsak az elemek fogalmának meghatározásánál, de megvetették alapját a modern felfogásnak. E mederben fejlődött a chetnia napjainkig fokról-fokra, a midőn előreláthatólag a Rádium felfedezésével egy uj kor küszöbén állunk, amely korban tán az eddigi felfogások dőlnek meg. Nem csodálható a nagy várakozás tehát, mellyel e ragyogó, végtelen, értékes elem elé az egész modern világ tekint. A Rádiumot a Curie házaspár fedezte fel a szurokkő vizsgálása közben. Már régebben feltűnt Curie-nének, hogy a szurokkő egy eddig ismeretlen sajátságos redioaktiv testet tartalmaz, értvén redioactivitás alatt azt a sajátságát némely testeknek, hogy a röngten-sugarakhoz ^hasonló láthatatlan, részben pedig látható sugarakat lövelnek ki. Megkülönböztetünk állandó és indukált radioaotivitást. Az indukált radioactivitás a természetben az elsővel együtt is előfordul, de lehet, mesterséges befolyások által, mint pl. villamossággal előállítani. E sajátszerű tüneményt először az Uran elemben fedezték fel, de bizonyos körülmények oda engedtek következtetni, hogy a radioactivitás nem az Urántól, de eddig ismeretlen, uj, a szurokkőben az uránnal együtt jelenlevő anyagtól származik. Curie, felesége figyelmeztetésére, kutatni kezdett s e kutatása eredménye csodás volt, a mennyiben sikerült neki az uránképződményből a Bárium elvonása által a Rádiumot, mint Bárium Radium-sót előállítania. Különös sajátsága az így előállított Rádium sóknak, hogy csak minimális radioactivitásuk, vagyis sugárzásuk van kezdetben, ez azonban hetek alatt folytonosan emelkedik, míg egy bizonyos idő múlva a legnagyobb fokot eléri s ebben az állapotban megmarad. Még igen kevés az, amit e csodás villogó elemről tudunk, de ez is, amit gyünk, vagy ha ama kor erkölcsi nevelésével ellentétben az atya akaratát nem tekintjük annyira szentnek, talán eszünkbe jut tiltakozni, ellenszegülni, de ily istentelenségre akkor még csak gondolni sem mertünk. Amilyen mély ép oly tehetetlen volt fájdalmunk. Szivjinktyen lehetetlenség gyötrő tudata, szemünkben keserű könnyek. Egymás kezét szorongatva sirtunk némán, — sokáig. A távolból egy hang kiáltotta Noéllének nevét. Összerezzentünk. Ekkor egy hirtelen elhatározási nyakam köré fonta karját, magához vont és hopszan, fáj<jal[nas lemondással, ártatlan melegséggel csókolt njeg először — s utoljára. * * ' * ' " Nem láttuk többé egymást. Férje, ki követ volt, messze földre vitte magával Noéilet, ahonnan egyszer kétszer visszatért ugyan, de jövetelét sohasem tudatta velem. Huszonhárom óv múlva az én első szerelmem meghalt. Családjáról csak annyit tudtam meg, hogy egyetlen gyermeket hagyott hátra, akire sqkaf gondoltán} s akit nagyon szerettenj yofníf megismerni. Egy napon Eviamban a „Sasról" kiszálló utasok között egy fiatal nőt pillantottam n^eg, akiről nem tudtam levenni szememet. Mintha osak Noélle elevenedett volna meg előttem, ugyanaz TÁRCA. Három csók. Irta: J. H. Rosny. (Francziából.) Az én lelkivilágomat kora ifjúságomtól késő vénségemig egyetlen igaz szerelem töltötte be, — kezdé elbeszélését az öreg Loius Contade. — Jóllehet e szerelmet bennem három nő keltette, de e három nő külső ós lelki hasonlatosságuknál fogva egybeolvadt emlékezetemben, ugyanynyira, hogy három nemzedéken át: nagyanyában, anyában és unokában egy és ugyanazon nőt véltem szeretni. Volt ezenkívül, volt bizony számtalan regényes kalandom, de szerelemnek a szó nemesebb értelmében csak ezt az egyet nevezhetem. A nagyanyával 1849-ben ismerkedtem meg. Ő tizennyolc éves volt, éu tizenkilenc multam. Olyannak átom még most is, mint a milyen találkozásunkkor volt: hamvasbőrü, viruló szőke leáuy, fürge, mint a hegyi patak, a szeme olyan sötétea kéklő, hogy árnyalatát bajosan tudta volna megállapítani első látáskor, annál bajosabban, mert a ténye változóbb volt a lidércfénynél; forró piros ajka szenvedélyes természetre vallott, de a körülötte játszó mosolya ártatlan volt és bájos. Szeszélyes árnyalatokban változott e mosoly, bújósdit játszott, mint a tavaszi napsugár, mely vagy egy aranyos felhőbe burkolódzik, vagy kacéran egy fehér ködfátyolba rejti el arcát. Már első találkozásunkkor érőztem, hogy a jósors hozott vele össze. ö sem titkolta vonzalmát. Egy nagy francia park volt tanuja bohó ifjú ábrándozásunknak, melynek cikornyás merevséggel megnyírt bokrai között napestig elüldögéltünk. Mindketten félénkek voltunk, vallomásuuk hosszú kiszorításokból állott, egyedüli b^ijöm : a ruha szegélyének titkos érintése volt. Három hónapig tartóit e tündérálom, mig végre egy reggel, amidőn a öa/Á szól már lekorbácsolta a fáról a dermedt leveleket, amelyek tétováD, céltalanul szállingóztak alá a ködös fasor közé, dúlt arccal futott felém Noélle, szeme ki volt sirva, ajka remegett, s amint közelembe ért, zokogva rejté el az arcát. — Mi baja 1 Mi történt? — kérdeztem tőle ijedten és egy közeli facsoport mögé vontam őt. — Elutazunk, még ma este — ^eljegfe fuldokló hangon —- atyám rosz híreket kapott ég engem férjhez akar adui. Megsemmisülve néztem magam «ié

( háborgott a lelkem a méltatlanságtól, de az ifjúság: crélytelensrtg, sírni látván Noéilét, lassan-lassan az én köunyeipi i

s megeredtek. Ha érettebbek va-