Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-20 / 51. szám

XXII. évfolyam Előfizetési tíij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények i 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. Zalaegerszeg, 1903. november 22. 551. szám. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 25. bz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca 25. az.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk visvza. Z AL A VARMEGYE I HIRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Távozó főispánunk. Dr. Jankovich László gróf, Zalavármegye főispánja a december 15-én tartott közigazgatási bizottsági ülésen kijelentette, hogy állásától megválik. Lemondását beadta és pedig olyan alakban, hogy az feltétlenül el fog fogadtatni. Főispánunk távozása tehát ma már, jóllehet felmentése még hivatalosan közölve nem lett, befejezett tény. A hir futó tűzként terjedt el a vármegyében s ma máimindenki tudja, hogy nagyon rövid idő alatt meg kell válnunk főispánunktól, akit azon évek során keresztül, amelyeket Zalavármegyében töltött, megtanultunk szeretni, tisztelni és becsülni. A közigazgatási bizottság, a vármegyének ezen illustris, komoly, tapasztalt férfiakból álló testülete a legnagyobb meghatottsággal vette tudomásul dr. Jankovich László gróf főispán kijelentését s mikor a búcsúzó szavakra búcsúzó beszéddel kellett volna válaszolni, sokáig csak a köuyes szemek beszéltek. Szív nem maradt hidegen, egy szem nem maradt szárazon. Komoly, edzett férfiak könyei sokat jelentenek. Nagyobb elismerés volt egy-egy csillogó könycsepp, mint a frázisoktól tarka magasztaló beszéd. Ez a jelenet, az a fájdalmas benyomás, amelyet a távozó főispán szavai keltettek, kifejezője az egész vármegye közhangulatának s dr. Jankovich László gróf egyéni értékének. Nagy vagyon felett rendelkező főúr; egy hagyományaira és erejére büszke magyar vármegye főispánja, de legelső sorban jó ember, aki ellenséget akarva sem tudott volna magának szerezni. Hatalmát, rangját, vagyoni felsőbbségét soha sem éreztette senkivel, de sokan érezték jó szivének melegét, nemes gondolkodásának felemelő hatását. Amint szobájának ajtaja nyitva állott mindenkinek, ugy jóakaratát, szivét sem zárta el senki elől. Sokan fordultak hozzá, de hogy egyetlen egy szegényt, egyetlen kérő embert elutasított volna, arról senki sem tud. Csendesen, zajtalanul cselekedett jót mindenkivel; még a megköszönésre sem nyújtott alkalmat. És amennyire ember a szó nemes értelmében, annyira áthatotta egész egyéniségét az a liberális szellem, amelyet sok ezer ember hangosan hirdet, de cselekedeteivel meghazudtol. A liberális felfogás nála nem politikai jelszó volt, hanem életelvvé kövesült axióma lett. A türelem, méltányosság, emberszeretet uralták minden cselekedetét j; mások elveinek, meggyőződésének tisztelete irányította társadalmi szereplését és hivatalos működését. Állását, hatáskörét ugy fogta fel s ugy töltötte be, ahogy azt a szigorú törvényesség és a legemberibb méltányosság előírják. Nem hatalmi szóval, hanem tapintattal, barátsággal és őszinte érzületével szerzett magának hiveket s fegyverezte le ellenfeleit. Dr. Jankovich László grófnak Zalavármegyében csak politikai ellenfelei voltak, ellenséget nem hagy itt egyetlen egyet sem. Példája hatott és bizalmat keltett, mert a jó példa legerősebb argumentum. Azt az ős tisztességet, puritán egyszerűséget képviselte, amely mindig nemesítőleg hat a környezetre is. A vármegyei életet szerette, abban nőtt fel. Az önkormányzati jogok tisztelete fr jellemezte hivatalos működését. Ore volt a törvényességnek, istápolója minden vármegyei érdeknek, hű embere a királynak és kormányának és igaz sáfára azoknak az TÁRCA. Nem engedi a lelkiismerete. Olyan félénk alázattal lapult meg az ajtó mellett, mintha csak egy árnyképet rajzoltak volna oda. Nem lehet csodálni, hisz egy nyomoralt gyakornok állt a mindenható igazgató előtt. Reszketett a kezében a papirlap; a hangja pedig teljesen felmondta a szolgálatot. Sokáig nem vette észre az a hatalmas ur, aki illatos szivarjának füstjébe és az eléje halmozott iratok cliimborazzojába burkolódzva, végre hanyagul felpillantott. — Mit akar maga itt? Szólalt meg az igazgató ur dörgedelmes hangja. Kétrét hajlott a modern rabszolga. Csak tagonként ejtette a szókat. — Egy kis előleget esedeznék. Mielőtt benyújtanám kérvényemet, nagyságod kegyes pártfogásáért jöttem könyörögni. És aztán beszélt leírhatatlan nyomorról, beteg feleségről, éhező gyermekekről, 90 korona havi fizetés! . . . Ő pontos ember. Főnöke soha se tett még panaszt ellene. Csak 200 korona az előleg, amit kér, havi négy korona törlesztéssel. Alig lehetett érteni a szegény irnok szavát, aki ezalatt odavanszorgott a mindenható úrhoz és rettenetes alázatossággal nyújtotta feléje a kaligrafikus betűkkel irt folyamodványt. Az igazgató ur végigmustrálta az ő szürke, metsző nézésű szemeivel s miközben részvétlenül babrálta az eléje tett miniszter papirt, száraz hangon mondta : — Kétszáz korona, havi négy korona levonás; hisz ez a törlesztés évekig eltarthat. A mi bankunk még csecsemő korát éri s a részvényesek még ily csekély veszteséget is megérezhetnének, ha esetleg odavesz. — De hisz nem fog odaveszni. Olyan kegyetlen hidegséggel mérte végig azt a vézna, beteges embert, hogy ez a tekintet szinte jö^endőlőleg mondta: „Hisz beléd csak hálni jár a lélek. Csak nem képzeled, hogy ez az elcsigázott, nyomorult beteg test még évekig szolgáljon neked". — Ha épen kivánja, én az ülés elé terjeszthetem folyamodványát, de pártfogást nem Ígérhetek. Az urak ismerik lelkiismeretességemet, puritán elveimet s azt a minden más tekintetet mellőző szigorúságot, mellyel a társaság előnyeit kezelem. Én semmi kockáztatásba nem megyek bele. — Nagyságos uram, egy szegény család életét mentheti meg. Nem a könnyelműség vitt e helyzetbe, de szerencsétlenségem: a sok betegség. — Az mellékes. Tény a fő. Nem látok biztos fedezetet. Na, de ne vesztegessük a szót. Hagyja itt a folyamodványát és ne csináljon vérmes reményeket. — Jó napot. Nem igazság az, hogy nem csak annak a kezében van az ember élete, aki adta ezt az életet . . . De hát a reménység második lelke a szegény embernek. Ez a reménység adta kezébe a támogató mankót annak a szerencsétlennek. Mialatt alázatos hajlongások közt elhagyta a mindenható ur szobáját, észrevette, hogy az igazgató jegyzetet írt folyamodványa hátlapjára. Tehát mégis benyújtja! A szegélyzet csak olyan kérvényekre kerül, amelyekre fel akarjuk hivni a figyelmet. A nyomorult fiatal férfi rátámaszkodott az ő sorsadta mankójára, vérmes reménnyel hagyta e

1 a fénnyel és kényelemmel berendezett helyiséget. Hát az igazgató ur tényleg írt szegélyzetet Boros József folyamodványára; még pedig ezt: „Folyamodó egészségi állapota nem látszik olyannak, hogy az előleget kockázat nélkül meg lehessen szavazni, lelkiismeretem nem engedi, hogy a kérvényt pártolólag terjesszem az ülés elé". Odább tolta a folyamodványt és aztán folytatta az imént bekezdett levélkét. Egyszerre megállapodott. Gondolkozva nézett maga elé. Kinyújtotta kezét ama boríték felé, amelyet csak az Mai számunk 14 oldal.