Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)
1903-08-16 / 33. szám
2 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1903. augusztus 15. viselnünk; de abban, hogy a nagy áldozatokat magunk javára biztosítsuk, hogy pénzünkön ne idegen kulturát istápoljunk, ne az idegen elemet tegyük magunk felett úrrá, mégis csak igazunknak kell lenni, A hadsereg vezetősége németül beszélt, irt és gondolkozott; magyar könyvet nem is látott; a katonával tisztjei nem tudtak beszélni s nemzeti zászlóról, nemzeti dicsőségről és ideálokról nem szólt hozzá senki. Az ellenzék nagyot emelkedett, mikor ezeket szóvá tette a parlamentben. Elkövetkezett azonban a Széli Kálmán elleni harc, az indemnitás obstrukciója s a közvélemény nagyot fordult a kormányelnök felé. De Széli Kálmánnak, ujabb állami életünk egyik legnagyobb politikusának, ki kellett kezéből adnia az ország kormányát. Az ezután bekövetkezett néhány hét a parlament történetének nem valami dicső korszaka. A katonai kérdések már csak köpönyegül szolgáltak, amely alatt a legelkeseredettebb személyi ellentétek húzódtak meg. Ezeknek nem lehetett más a vége, mint ujabb válság, amely igazat ad a higgadtaknak, a bölcseknek, akik Széli Kálmán kezében jó helyen látták a nemzet érdekeit. íme a közvélemény sürgeti az ő visszatérését. Azt halljuk minden oldalról, hogy csak ő lehet méltó és hivatott a béke helyreállítására, a nemzeti engedmények közvetítésére, mert az ország többsége bizik benne, s az ellenzék tiszteli politikai irányának korrekt tisztaságát. Nagy elégtételt kapott mindazokért, amiket ellene elkövettek s elégtétel ez mindazoknak, nagyoknak és kicsinyeknek, akik mellette állottak. Hogy újra a kormány élére áll-e Széli fejemet, hogy vájjon nem lehetne-e kidobni rajta a táskát, ruhástól, mindenestül. De a finánc zordon képpel állott őrt. Mintha csak azt mondta volna, itt nincs menekvés. A táska egyik oldalában a ruháim voltak, a másik oldala meg telistele volt finom, illatos bodrogközi muskotály dohánynyal. Lehetett vagy tiz-tizenöt kilogramm. Horribilis büntetés járt azért akkor is. Végre is a táska kinyilt. Szépen le volt takarva mind a két oldala tiszta, hófehér törülköző-kendővel, ahogy a vendéglátó atyafiak gondosan becsomagolták. Tán éppen erre a találkozásra gondoltak jó előre. — Mi van benne? vallatott a finánc szigorúan. Impertinensnek, gúnyosnak látszott a kérdés, s erre a diákbüszkeség fölébredt bennem. Ha fölakasztanak is, most már úgyis mindegy. Legalább azt az egyet ne mondhassa a finánc, hogy hazudtam. Nyiltan, becsületesőszinteséggel néztem a szemébe és határozott hangon feleltem: — Dohány! A finánc nagyot nevetett. Majd mosolyogva rám nézett. — Persze, tréfálni tetszik? . . . kérdezte. — Persze . . . A hideg verejték is csurgott a homlokomról, I ugy tréfáltam. Ha csak hozzányúl a takaróruhához, vagy ha annak csak az egyik kicsike csücskéje felgyürődik, végem van. Ott ragyog, szépen összekötözött csomagokban az illatos, Kálmán, azt még nem tudja senki, de ha odaáll, akkor bizonyos, hogy sokat hoz magával a nemzet részére, amely osztatlan örömmel fogná üdvözölni. Idegesek. Ahányszor a civilizációt kisérő betegségről van szó, mindig eszembe jut a prófétai ihlettel megáldott angol tudós, aki az emberiségnek a degeneráció, a szervezetnek lassú visszafejlődése által való elpusztulását jósolta. Az embert ujabb betegségek rohanják meg, amelyek ellen az egyednél, az embernél sokszor sikerrel küzd a tudomány, de az emberi szervezetet lassan mégis megőrlik, fizikailag devalválják. Ha a jövő képe nem is olyan sötét, mint a jóslat, de minden esetre sok igazság van abban, hogy a civilizáció nyomában sok olyan betegség jár az uj idők életmódja sok olyan kórt terjeszt és tesz hatalmassá, amelyek a természethez közelebb álló ember előtt ismeretlenek. Ilyen az idegesség is, amelyet előbb alig ismertek s amely ma észlelhető minden harmadik ismerősünkön ós a modern ember sajnosan tapasztalhat m^gán is. Megdöbbentő jelenség, hogy mindig fokozódó mérvben jelentkezik az intelligens osztálynál az idegesség egyik legmagasabb foka: a neuraszthénia. Az idegességnek eZ a faja már nem oly könyedón elviselhető s csak bizouyos alkalmakkorjelentkező nervozitás, hanem állandóan uralja az ember hangulatát és szervezetét még álmában is. Még sokkal nagyobb baj ennél az, hogy a neuraszthénia káros hatással van az agyműködésre is. A tóbolydákban őrzött szerencsétlenek nagy része az idegrendszer katasztrófája következtében vesztette el lelke egyensúlyát. S midőn ilyen általánosan, ilyen nagy mértékben jelentkezik köztünk a neuraszthénia, felszínre kell kerülnie annak a kérdésnek, hogy, lehet ezt a bajt ellensúlyozni, terjedését meggátolni s társadalmilag oda hatni, hogy az emberek ne gyilkolják meg idegeiket. A. mai ember életében óriási szerep jut az idegek működésének. A sokszor túlfeszített szellemi munka, az élvezetek hajhászása, a szórakozás százféle neme, a vihar sebességével rohanó gyorsvonatokon való utazás, az eseményekkel ós izgalmakkal telt élet, mindez zavarja az idegek nyugalmát. Csak a fizikai munka és az abszolút semmittevés az, mely jótékony hatással van az idegrendszerre; minden más foglalkozás koptatja az idegeket. g-^yg F 1 i -.... ju j. l_jhi o*-; tilos szüzdohány. Kinos pillanat volt, sohasem felejtettem el ... És a törülköző nem gyűrődött föl s a finánc jói viselte magát; hozzája sem nyúlt. Mosolyogva körültekintett a kocsiban. Két vagy három utas ült benne, marhakereskedő vagy regálebórlő. Sorban köszöntette mindegyiket, aztán sarkon fordult és — kilépett az ajtón. Még ma is nézek utána, gondolkozva, hogy vájjon bolonddá tettem-e? Mert hátha ő tett engem bolonddá? Hátha észrevett, meglátott mindent? Es megkegyelmezett? Nemcsak nekem hanem született ellenségének: a diáknak. Szépen nagylelkűen, gavallérosan, hogy meg se köszönhessem. Sőt feláldozta magamagát, mintha ő volna az, akit becsaptak, bolonddá tettek. Ki tudja? A mai finánc már nem tudna erre a kérdésre megfelelni, nem tudna olyan lenni sem, a milyen a régi volt. A mai finánc már rendes alak, olyan felemás valaki, egy kicsit katona, egy kicsit beamter. De a réginek a humora nincs meg benne, noha a nép még ma is gyakorta kötekedik vele. A múltkor éppen a kelenföldi vasútállomástól villamoson mentem be a fővárosba. A kocsi törökbálinti, buda-eörsi sváb menyecskókI kel, kék mándlis vidéki atyafiakkal volt tele, I akik bizalmasan tereféltek, jó falusi szokás szerint. | A budai oldalon, a vámsorompónál a kocsi megI állott s fölszállott rája egy finánc. Fiatal, nyalka, ! csinos legény volt; katonásan szalutált a kocsiMindez azonban még nem lenne olyan nagy baj, mert hiszen az ideges ember is elélhet akár száz esztendeig. De mikor az idegek betegségét annyira elhanyagolják, hogy az nagyon gyakran az elmezavarig fokozódik; mikor már az idegbetegségekből társadalmi kórok is származnak, amelyek azokat csak fokozzák, akkor már nemcsak a tudománynak, hanem a társadalomnak is foglalkoznia kell a gyógyítással. A nők között aránylag ritkább a neuraszthénia rendszerint valami nehéz betegség utóbajaként jelentkezik. A nő élete nincs annyira izgalmakkal tele, mint a férfiaké s igy az idegesség magasabb foka náluk ritkábban következik be. A neuraszthénia a férfiak között pusztít; száz és százféle formában ós változatban jelentkezik. Az erősebb szervezet könnyen elviseli s egy kis önmegtartóztatással kigyógyulhat belőle ; de akinek gyengébb a szervezete, az nagyon megsinyli, sőt környezetére is állandóan kellemetlenül hat; rendszerint idő előtt munkaképtelenné válik, idő előtt elpusztul, vagy a betegség elfajulásával több lesz egy eleven halottal. Sok ember nem hisz az idegbetegségben; szeszélynek tartja. E titokzatos betegségről hal vány fogalmai vannak a közönségnek, mert az ideget csak közvetve érzi az ember. Az idegtudomány maga is csak ujabb keletű. A nagy közönség tehát keveset tud ezen kór romboló hatásáról. Éppen ezért szüksóges volna annak népszerű ismertetése. Az idegesség ellen legerősebb védőbástya a mértékletesség. Ivásban, szerelemben, élvezetekben és pihenés a munka után. A legsúlyosabb idegbaj az, amely a túlfeszített munka nyomában jár. Szép a sok munka; dicsőségét, elismerést, vagyont szerezhetünk az átvirrasztott éjszakák árán, de mit őr mindez, ha a betegség szétrombolja a fizikumot ós megbontja a kedély harmóniáját és a lélek egyensúlyát. A civilizáció áldásai között élő ember kezd visszavágyni a természethez, amely gyógyít, amely megőrzi a testi és lelki erőket. A közigazgatási bizottság ülése. Zalavármegye közigazgatási bizottsága augusztus havi ülését e hó 11-én tartotta dr. Jankovich László gróf főispán elnöklete alatt. A bizottság leginkább folyó ügyek elintézésével foglalkozott s tudomásul vette a szakelőadók jelentéseit. Pontosabb közérdekű tárgy nem fordult elő. Az előadói jelentésekből közöljük a következő adatokat : ban ülő utasoknak ős nyájas udvarias hangon kérdezte meg: — Kérem, uincsen a kocsiban adótárgy ? Senki sem felel, mintha nem hallanák, vagy nem értenék. S a finánc ujabb kérdéssel magyarázza meg: — Szesz, vagy bor, vagy . . .? Akkor megszólal valami rekedt hang a kocsiban : — Bor? Igen, igen, az van! A finánc arrafelé fordul, kutatva jobbra-balra. — Hol kérem, hol van? — Bennem, — feleli nevetve a borizü atyafi. Az utasok nevetnek s a finánc mosolyog. Barátságosan vállon üti a tréfás utast s gyorsan leugrik a villamosról, a mely csöngetve, morogva tovább rohan, be, a nagyváros lármájába. A vidám és barátságos beszélgetős, minél jobban közeledünk a városhoz, lassanként elcsöndesedik, kiki a maga bajával, gondjával bibelődik, a kocsi pedig rohan tovább. S mig a szemem előtt folyton jönnek, mennek és változnak az uj idők utcai képei, a lelkem elmereng a régi világ elmúlt patriarkális furcsaságain. A fináncon, a szüzdohányon, a rakamazi állomáson . . . Mutamur! Mi is, a fináncok is.
