Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-02 / 31. szám

1903. augusztus 2. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 Mert a mai állapot e tekintetben sem tartható fenn, amennyiben a vármegyei nyugdíjszabályzatok helyhez kötöttek, a viszonosság alig néhány törvényhatóság között áll fenn, és igy nem ritkán fordül elő olyan eset, hogy egyik vármegyéből pl. 15 évig szolgált jegyző ha egy másik s viszonosságban nem álló törvényhatóság területén választatik meg jegyzővé, nemcsak hogy nyugdíj igénye ott élőről kezdődik, hanem az előbbi vármegye nyugdíj alapjába 15 éven befizetett járulékai is teljesen elvesznek. Amint nem régen hasonló ügyben ekként is döntött a közig, biróság. Már pedig azt hiszem ennek nemcsak jogtalan, de határozottan embertelen voltához nem kell bővebb magyarázat. Ami pedig a 40 évi szolgálati időnek a teljes nyugdíjazást illető leszállítását illeti, arra legyen elég indok azon lélekölő munka, testet ós lelket egyaránt és folytonosan igénybe vevő harc, melyet a községi ős körjegyzőknek napról napra megvívni kell s amely alatt még a vasidegzetíí ember szervezete is felmondja a szolgálatot 30 legfeljebb 35 év alatt. Szerveztessók minden községi ós körjegyzőségben pénztári ellenőri állás jegyzői minősítéssel akinek megfelelő segéd erővel a pénzügyi közigazgatás végzése utaltassák hatáskörébe önálló jog és hatáskörrel, de egyéni felelősség mellett. Mert ez azon kérdés amelyet megoldani majdnem első sorban eminens kötelesség, mert addig amig a jegyzőségek munka terhét a majdnem 9/

1

0-ed részt képező pénzügyi admiuisztráció a többi közigazgatási ágtól elválasztva s külön szervre ruházva nem leend, a közigazgatás megjavítása jó és gyorssá tételéről még csak szó sem lehet. Amely intézkedésnek pedig mi sem állhatja útját. Amennyiben pl. a szomszédos kis Horvátország pénzügyi közigazgatása már évtizedek óta ekként vezettetik ós teljesen megfelelő. Emberanyag is van hozzá elég, amennyiben a képzett segédjegyzők ma már elegendő kontingenst képesek adni ezen célra, amely által legalább róluk is gondoskodva leend. Szükségesnek tartom továbbá a községi és körjegyzők fizetési minimumának legalább is 2000 K-ban leendő megállapítását és az állami tisztviselőkhöz hasonló aránylagos korpótlék biztosítását, nemkülönben lakás viszonyaik rendezését. Mert a mai nyomorúságos s aránytalan fizetése a viszonyoknak meg nem felel, se a községi és körjegyzők legelemibb igényeit ki nem elégítheti. Már pedig a jó administrácki egyik alapfeltétele az, hogy a tisztviselők oly anyagi javadalmazással látassanak el, miszerint azok abból H

pi

ui

n, • mi n i naq—mB

KnrjMUMwikttr.ni

KSXKSxx HIII'i

ii n i n

mMI — MTOTg—rm IHF

CBÜ totta a ruháját, vagy le kell mondania egy fürdő évadról, egy bálról. Mi nem voltunk olyau felvilágosodottak, annyira tudományosak. Akkor még bűnös jelzővel bélyegezték az öngyilkosságot és el se temették az eféle vétkeseket. Ma felkoronázva, fölös pompával, mint egy szent eszméért kiszenvedett vértanút kisérik sirjába az ilyeneket. Mi azt tartottuk, hogy a halált meg kell érdemelni. Ugy látszik: én még nem szolgáltam rá. Ahhoz is idő kell, hogy az ember a világ legszerencsétlenebb teremtményének érezze magát. Nekem erre se volt érdemem. Egyszer szerettem életemben. Csalódtam s ez a csalódás elég volt egész életemre. Elvonultam, dolgoztam s a munka enyhítette fájdalmamat. Körülbelül 15-óv multán a házba, melyben laktam, egy beteg férfi költözött alig 6 éves fiacskájával. A gyermek sokszor bejött hozzám ós órákig elcsicsergett. Atyját nem láttam. Folyton a szobát őrizte. Egy napon a gyermek sikoltására ébredtem. — Apuskám! apuskám! ébredj fel! Reggel van. Kis vártatva ajtómon dörömbölt apró ökleivel. — Mártha néni, Mártha néni! keltse fel az apát. Rám néz, de azért alszik, mert nom mozdult. Átsiettem. Háttal ült az ajtónak a nagy beteg. A mint tisztességesen megélhessenek s hivatásuk s kötelességük tolj esi tésében az anyagi gondok s nehézségekkel való küzdelemtől felmentessenek. Mert kivánni sem lehet, hogy annak a községi tisztviselőnek, akinek gondján egy óriási nagy terjedelmű közigazgatási munkaanyag végzése, azonkívül pedig egy kerület népének vezetése, szellemi és anyagi jóléte, sőt boldogulása fordul meg, mindezek mellett még a napról napra való megélhetés s családja sorsán való töprenkedós is gondját kell hogy képezze. Pedig a mai állapotok szerint ez ugy van. Mert 800—1200 K óvi fizetősből gondtalan, de még gonddal is megélni tudni, családot tartani, gyermekeket nevelni, ruházkodni, ezenkívül a legtöbb helyen segéd erőt is alkalmazni, ezelőtt husz évvel is művészet volt, menuyivel nagyobb művészet tehát az ma az életviszonyok óriási változása ős átalakulása korszakában s a mellékjárulékokat alaposan megnyirbált felsőbb hatósági jóakarat idejében. Végül elengedhetlennek tartom a községi ós körjegyzőségekben a megfelelő segéderő rendszeres alkalmazását. — Mert szinte nevetséges állapot, hogy a községi és körjegyzők munka anyaga úgyszólván napról napra fokoztassék, a segéd erőről való gondoskodás pedig csak a jó Istenre bizassók. Be kell látni végre, bármennyire fájjon is némelyeknek, hogy a mai községi és körjegyzőknek sokkalta más és magasztosabb hivatásD kört kell betölteni, minthogy azok Írógépekké legyenek lealacsonyíthatók. Mert ez állapot fenntartása nemcsak a községi, de jó részben az állami közigazgatásnak is a csődjőhez vezet. Ezek volnának t. közgyűlés szerintem nagyjában vázlatai amaz irányelveknek, amelyeket a községi törvény sürgős reformja alkalmával megvalósítani elengedhetetlennek tartok. Nem uj dolgok. Évtizedek óta lappangnak már a levegőben miut szükségesek, de az utóbbi időben, mióta a közigazgatási téren a követelések a mai fokra emeltettek s a mindezek végzésére szolgáló szervek a községi és körjegyzők pedig ugy erkölcsi valamint anyagi tekintetben még mindig az 1871. év előtti állapotokban sinlődnek, kell hogy a haladó korszellem által kényszerítve emeljük fel most már követelőleg eddig békóban tartott szavunkat nemcsak saját, hanem a közjó érdekében is. Amely közjónak — bármily törpéknek tekintessünk is a hatalom magasságábóla perifériákon mégis csak mi községi ős körjegyzők vagyunk egyedül és kizárólag a megvédői, intézői; a községek s a nép boldogulásának pedig egyetlen letéteményesei. S miután ez hitem ós meggyőződésem, tehát a következő kérdést terjesztem a tisztelt közgyűlés megvitatása elő. Szükségesnek tartja-e Zalavármegye községi eléje kerülök, a vér megállt ereimben. A halállal vivódó férfi Somvay Béla volt. A házban más I névvel volt bejelentve, mert zilált anyagi viszonyai miatt titkolta a nevét. Rám meresztette üveges szemeit. Felemelkedett. Maga elé terjesztette két karját. Érotelen hangon hörögte: — Meglakoltam. Meg vagyok boszulva. Visszahanyatlott. Hosszas élesztgetós után visszacsaltuk bele a lelket. Kevés szóval tördelte el a 15 óv történetét. A felesége pazarlása tönkretette, azután elhagyta három gyermekével, a kik közül csak e fiúcska maradt életben. Soha se gondolt vele az anyja. — Az Isten a te nevedben állt boszut rajtam. A boszu tökéletes. Még nem feleltem és magamhoz öleltem a kis fiút. ü megértett ós nyugodtan zárta le szemeit. Mártha néni sokáig hallgatott, mikor újra megszólalt: Most már azonban teljes a vőn leány boszuja. Fejővel az ajtó felé iutett, a hol egy szép férfi jelent meg: Dr. Somvay Béla a hűtlen kedves fia, akit az öreg leány két keze munkájával nevelt föl és tett emberré. Még egyszer ismételte halkan : most, most már teljes a vén leány boszuja. Kövér Ilma. és körjegyzők egyleti közgyűlése a magyarországi községi ós körjegyzők országos egyletéhez előterjesztést tenni az iránt, hogy vegye a folyó évi közgyűlése programmjába s indítson mozgalmat és lankadást nem ismerő buzgólkodással folytassa a küzdelmet a községi közigazgatás alapját képező 1886. évi XXII. t.-c. teljes revíziójára vonatkozólag, s ennek keretében különösen követelje hogy: 1. A községek vagy körök élére a községi vagy körjegyző állíttassák ós ő legyen ezek feje s vezetője teljes jog és hatáskörrel, a községbirói intézmény mai szervezetének megszüntetésével. 2. Ruháztassák fel a község I. fokú intézkedési jogkörrel az ipari, cseléd, köz- ős állategészségi s egyéb rendőri kihágási ügyekben. 3. Minden községi és körjegyzőségben pénztári ellenőri állás szerveztessék, aki megfelelő munkaerővel a pénzügyi közigazgatási teendőket önállóan s egyéni felelősség mellett végezze s akinek legalább is jegyzői minősítéssel kelljen birnia. 4. Alkottassék meg a községi tisztviselők szolgálati pragmatikája, amely őket hivatalos állásukban függetlenítse. 5. Alkottassék uj fegyelmi szabályzat, amely a mai kor igényeinek s a községi tisztviselői kar reputációja és jogos követelményeinek megfelelő legyen s s törvényben taxatíve felsorolandó fegyelmi ügyeikben független biróság Ítélkezzék. 6. Szabályoztassék országosan s egyöntetűen a községi és körjegyzők nyugdíj ügye s annak keretében a 40 évi szolgálati idő reducáltassók. 7. A községi és körjegyzők fizetési minimuma évi 2000 karonában állapítassék meg s az állami tisztviselőkhöz hasonlóan, részükre aránylagos korpótlők biztosíttassák. 8. Végül a községi és körjegyzőségek részőre megfelelő s rendszeresített segéd munka erő biztosíttassék. Zalaegerszeg város címere. Zalegerszeg város 1640-től a mai napig annyiféle cimert és pecsétet használt, hogy végre bizonytalanná vált, melyik tulajdonképp a város pecsétje. Az az egy bizonyos, hogy a cimer főalakja Mária Magdolna, a város védő szentje, de a külömböző időkből való pecsétek a szentet más ős más állásban és jelvényekkel ábrázolják. A cimer helyes alakjának megállapítása végett a országos törzskönyvbizottsághoz a régi pecsétek lenyomatai felterjesztettek s a kutatások eredményéről a belügyminiszter értesítette a várost. Az országos levéltárban Zalaegerszeg városának semmiféle pecsétjét sem sikerült feltalálni s igy a cimer alakjának megállapításához csak a város által használt, koronként külömböző pecsétek nyújtanak támpontot. A pecsétek mind szent Magdolnát ábrázolják, minthogy ez volt a városnak, illetőleg a zalaegerszegi kath. templomnak védszentje, már az Árpád kortól (1247) kezdve. A város által jelenleg használt pecsét ázonban Mária Magdolnát olyan különös módon ábrázolja amint ez a katholikus egyházi ikonográfiában merőben szokatlan. A keresztet, a halálfőt és a korbáosot általában Mária Magdolna jelvényeinek tartják, de csak akkor, ha mint bűnbánót akarják azokkal feltüntetni. A bűnbánó Magdolnát azonban sziklás sivatagon, vagy valami barlangban fekvő vagy térdeplő helyzetben szokták ábrázolni, előtte szent könyvvel, egy földbe tűzött kereszttel, a halálfővel és korbácscsal. (Igy van ábrázolva a templom oltárkópén is.) — Alló helyzetben is előfordul, de ekkor barlangja előtt áll vagy összekulcsolt, vagy égnek emelt kezekkel. A város pecsétje azonban ezekkel ellentótben Magdolnát baljában kereszttel, jobbjában koszorúval tünteti fel, amint ogy kéttornyú vár előtt áll ős azt megkoszorúzni látszik, amely jelenet azonban érthetetlen, mert a Magdolnáról ismert összes történelmi és legendás jelenetek közt egyiknek sem felel meg. Mindezen szokatlanságoknak okát abban kell keresni, hogy midőn valamely régi ós helyes pecsétnyomó kikopott, ennek elmosódott alakzatait félreértették, sőt ezeknek a helytelen magyarázatoknak kapcsán még más uj, azokat kiegészítő alakokat is vettek föl. Ebből a szempontból vizsgálva a város által használt külömböző címereket, bizonyos sorrend fedezhető föl, amint a pecsétek egymásnak mintául szolgáltak.