Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-24 / 52. szám

XXII. évfolyam Zalaegerszeg, 1903. november 22. 24 . szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K - f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szám Ara 20 tillér Hirdetmények : 3 hasfibos petitsor egyszer 18 tillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (VVlassics-ütca '25. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újváros-utca. 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALAVA EGYEI H AP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel Karácsony. A szivekbe ihlet költözik, a kedélyeket áhitat szállja meg, mikor az ünnepi hangulat felidézi a betlehemi jászolban született kisded emlékezetét, akit az Ur azért küldött a földre, hogy a sárba taszított eszményiségért martyr halált haljon s felrázza az emberiséget önző lethargiájából. Majdnem két ezer esztendő mult el azóta, hogy a testvériség, egyenlőség, az emberszeretet eszméi diadalt ültek a meghasonlás felett s a kultura két ezer éves története igazságot szolgáltat a megváltás eszméjének, amely az embert felemelte, a szegényt megvigasztalta, a hatalmat mérsékelte s az ókori államok sivár felfogását megsemmisítette. A hatalmasabb jogát mérsékelni kezdte az egész emberiséget oltalmába vevő humanismus; az önkényt letaszította trónjáról, amelyen gőgösen ült s megszületett a szabadság, amely az emberi méltóság gyermeke. Az eszmények felmagasztalása emberré tette az embert; kiemelte abból az erkölcsi nyomorusugból, amely a szenvedélyek láncával a röghöz tapasztotta s megtanította az igazságos Isten ismeretére. A megváltás verőfényes menyországot nyitott meg az emberiség előtt s mindazt, ami földi salak gyanánt hozzá tapadt minden törekvéséhez, letörölte róla. Megnyitotta a vakok szemeit, feloldozta a bilincseket, világosságot gyújtott a sötétségben lakóknak s helyre állította az igazságot, mert azt hirdette: mindnyájan egyenlők vagytok; az embert csak a szeretet nemesítheti meg s a béke, az Isten békéje hozhat áldást az emberiségnek. A világ Megváltója, az Eszme martyrja istálóban született, szegény volt s a leghatalmasabb lett. Bebizonyította, hogy egyenlők vagyunk. Az emberek mélységet és falakat alkottak egymás között, a Megváltó pedig azt hirdette, hogy egyenlők vagyunk. Gyarló, földi dolog a megkülönböztetés, mert az Isten örökké tartó munkája az egyenlőség. És ha a századok el is homályosították a megváltás nagy eszméit, a békét, a szeretetet, ha -a Megváltó hivei az isteni tanokat tetteikben nem érvényesítették is; ha el is távolította az önkény, a gyűlölködés, az elnyomatás és a viszály az embert embertársától: a megváltás, a megújhodás eszménye mint örökös mementó állott mindig az emberiség előtt s mint minden ideál, felemelő hatással volt az egész emberiségre. És támadjanak fel újra az emberiség békés fejlődésének ellenségei; győzödelmeskedjék az anyagelviség az eszmények felett; üljön diadalt a visszavonás az erény felett: a karácsony tanítása örökké bele fog világítani a kétségbeesésbe, mert a béke országának el kell érkeznie. A mi népünk története is azt bizonyítja, hogy a béke az igazi áldás, hogy a béke a leghatalmasabb s legszükségesebb államfenntartó erő. A béke, az egyenlőség, a testvériség, a szabadság, a megváltás eszményei képezik azokat a kapcsokat, amelyek nemzeteket és népeket tömörítenek, erőssé, alkotásra képessé tesznek. A meghasonlás rombol, a béke alkot. A kor anyagelvi felfogása s a megtámadott szellemi javak védelme sok okot szolgáltatnak a meghasonlásra. Sokan vannak, akik szándékosan meghasonlást akarnak szítani a nemzet egyes osztályai között; válaszfalakat akarnak építeni azon néprétegek között, amelyekTÁRCA. Dani bácsi meséi. Irta: ifjú Briglevics Károly, — Mondjon valami jót Dani bácsi 1 — szólt incselkedő huncutkás hangon a pajkos kis Halápi Lenke Bodrogi Dániel táblabírói ranggal rokkantsági állományba helyezett törvényszéki biróhoz, a helyi jogászvilág „Dani bátyám"-jához. — Ej ej húgom — mondja indignálódva az öreg — hallót már tőlem roszat is, mert most úgy meghagyja, hogy jót mondjak? ! — Dehogy, dehogy Dani bácsi! hízelgett a kis hiúság, kinek minden alkalommal oda volt biggyesztve egy darabka fekete angoltapasz majd a homloka közepére, majd finom hajlású orrocskájára, majd pedig csókra termett ajakára. A jelenlevő törvényszékiek (mert hála a kaszt ós klikkrendszer izoláló mivoltának, itt is áthidalhatatlanul tátongó ür választá el a megyei aljegyzőt törvényszéki kollegájától, a fináncot meg a kutya sem ugatja meg) várakozásteljes arccal néztek Dani bácsira, aki kémlelve tekintett körül, hogy kire kerítse a sort. A hölgyek elpirultak a fürkésző nézéstől — vizsgáló biró volt az öreg — sőt még a férfiakon is mutatkozott a zavarnak bizonyos jele. Nem is csoda, hiszen Dani bácsinál mindig ott volt raktáron valami helyi érdekű szalon gorombaság, mit oly szeretetreméltó modorban adott elő, hogy lehetetlen volt érte neheztelni. — Albiró koromban — kezdi az öreg — járatos voltam egy előkelő, de kevósbbé vagyonos uri házhoz. Megkönnyebbülve lólegzettek fel a jegyzők és gyakornokok, hogy ma az albirákra jár a rud. — Természetesen nem a papa borvirágos orra s nem a gömbölyű mama krinolin korszakból való bájai voltak okai vizitelgetósemnek, hanem egy aranyos, szőke baba. Szerettem őt huszonnyolc éves szivem teljes hevével, szerettem mint ... no mit is mondjak, hogy nektek prózai világ — az iíjuságra mutat — fogalmatok legyen szerelmem mélységéről, szerettem jobban, százszorta jobban, mint egy gyakornok a sonkás ozsonnákat — szólt Dani bácsi, közben ravasz szemhunyorítással Fazekas Lajcsi fülig piruló gyakornokra terelvén a figyelmet, a ki a világért sem kosarazta volna meg, ha valaki négyszer egymásután kínálta sonkával. — Eleinte csak vasárnap mentem — folytatá az öreg a poharak összecsendülóse után — később szivem sugallatát követve csütörtöki vizittel kurtítottam a tiílhosszu egy héten, végre a mama szíves engedőiméből mindennapos lettem a háznál. Márthámnak szintén nem volt ellenére a dolog. Sokszor, nagyon sokszor megismételtük az első édes szerelmes csókot, melyet itt is bizonyára uem csak a Fedák Sári nótájából ismernek . . . — Bizony nem! — akar protestálni hangos derültség közben a kis Lenke. — Hanem prakszisból is? — kérdé kórusban a kedves botláson kapva-kapó férfisereg. — Egy percig sem kételkedtem — beszél tovább Dani bácsi — hogy Márthát nőül veszem, de a mamával még mindig nem beszéltem. Nem akartam hivatalosan nyilatkozni addig, míg küszöbön levő előlépósem sorsa el nem dőlt, no meg azért sem, mert kisvárosban eléggé kellemetlen a hosszas vőlegénykedés. — Egyszeris, sohsem feiejtem el, ködös, zimankós novemberi est volt. Egyfelől esett, másfelől olvadt a hó. A ki nem hajlandó két hétre szóló náthát szerezni, ilyen locs-pocsban a szobában ül. Nekem meg amúgy sem volt valami járkálós természetem. Gyakornok koromban, ha nem volt kit agyonkurizálni, ilyenkor az ultimót hajszol tuk. Most azonban a hajdan erős párti szétzüllött. Béla „felment", Aladár „kiment", én pedig átmentem. Aszeriut, kinek milyen irányban lakott a maga kizárólagos „0"-je, kinek bűvös hatáskörében pár órát óhajtott eltölteni. Szegény Ugrai Géza eleget szidta a „szoknyagárda" mivoltunkat. Sokszor hiába várt a zöld asztalnál, pedig már a színek is ki voltak helyhuzásra készítve, osak azt kellett volna még IV!al számunk 14 oldal.