Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-24 / 52. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1903. november 22. nek összeolvadása nemzeti szükségletet képez. A béke magjai közé sokan hintik a konkolyt, hogy veszedelembe döntsék alkotásait. És a karácsony békés hangulatába belevegyül az aggodalom is. Feltartbatatlan erővel vonul be a kétely az emberek szivébe, vájjon megvalósíthatjuk-e a megváltás első feltételét; tudunk-e békében élni, meg tudjuk-e becsülni a békességet. De az emberiség fokozatos fejlődésébe vetett bizalom uj vigaszt hoz a kételkedő lelkeknek. / Pusztuljon el minden akadály az Ur útjából, szűnjön meg a viszály a testvérek között; becsüljük meg egymást egyetértő és nemes szívvel. Béke, isteni béke lebegjen a haza fölött; szálljon béke és szeretet minden magyar szivébe. Hozzon a karácsony teljes kiengesztelődést az egymás ellen elszánt harcot vívó érdek ellentétek közé; hozzon tökéletes értelmet minden ember édemeinek s értékének felismerésére. Ne gyűlölködjünk, ne viszálykodjunk a haza szent ügyének szentelt mezőkön, hanem valósuljon be az irás szava: Egy atyánk vagyon mindnyájunknak, ne gyűlölködjünk tehát egymás ellen, nehogy megszentségtelenítsük atyánk frigyét. elhatározásával előterjesztésemre dr. gróf Jankovich László Zalavármegye főispánját ezen állásától szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére legkegyelmesebben felmenteni méltóztatott.* >Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége f. évi december hó 19-én kelt legfelsőbb elhatározásával előterjesztésemre Hertelendy Ferenc országgyűlési képviselőt Zalavármegye főispánjává legkegyesmesebben kinevezni méltóztatott. Budapesten, 1903. december hó 21. Tisza.« Aki Zalavármegye közéletében részt vett, vagy azt figyelemmel kisérte, hosszú évek óta minden jelentősebb mozzanatnál találkozott Hertelendy Ferenc nevével. Kora ifjúságától kezdve a közügyek embere. Az a tevékenység, buzgalom és vármegyénk javának előmozdítására irányuló törekvés, amelyet kifejtett, köztiszteletet biztosítottak részére. A szeretet és bizalom zászlója alá vezették, a tapolcai választó kerület polgárságát. Kétszer egymásután a legnagyobb lelkesedéssel választották meg képviselővé, s Hertelandy Ferenc ezen állásában is odaadással szolgálta szülővármegyéje érdekeit. Hosszú idő óta elnöke a Zalamegyei Gazdasági Egyesületnek s tagja a közigazgatási bizottságnak. Áldásos tevékenységet fejfett ki a közgazdasági téren, különösen a vármegye kisgazdái helyzetének javítása érdekében. Méltán érte tehát az a kitüntetés, hogy vármegyéje főispánjává nevezte ki a király, s Zalavármegye méltán üdvözölheti magas állásában, mert attól a főispántól, akinek ez a vármegye volt a bölcsője, ennek a földjén működött eddig s élén áll ezután, a legáldásosabb, a legnemesebb tevékenységet remélheti a jövőben is. Hertelendy Ferencet a közvélemény már régen főispánnak szánta. Szinte önmagától érthető, természetes dolog volt, hogy az első főispán változásnál őt nevezze ki Ő felsége. Kitüntetése nem volt meglepetés. Amint dr. Jankovich László gróf lemondott, a vármegye Hertelendy Ferencet Tehát járta a négykezes. Történetesen épen a pauzánál tartottunk . . . Hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaink — mondja Dani bácsi fiatalos hévvel — midőn hirtelen ajtónyitást hallok . . . — Isten hozta Bodrogi! szól a mama. Felugróm, miközben feldöntöm az ott lábatlankodó széket s zavartan hebegtem, hogy csókolom a kezeit . . . — Isten hozta! ismétli az anyósjelölt — bizonyosan valami uj darabot hozott. De nini, Bodrogi, mióta viselnek a férfiak angoltapaszt — a bajuszon ? . . . Idegesen kapkodtam hol a felborult szók, hol meg a bajuszom után. — Márthámnakis van egy kis pattanása, de nini fiam, hova lett a szádról a tapasz? ! folytatja könyörtelenül a mama. Én már tisztában voltam a helyzettel. Tudtam, hogy Mártha tapasza, talán enyves felével kifelé fordítva lévén felragasztva, az utolsó végzetes pauzánál a bajuszomra tapadt. A mama meg sokkal fifikusabb volt, hogy a dolgot talán ne látta volna. Mártliámnak bátorító tekintete visszaadta higgadtságomat s kirukkoltam sebtiben, hogy nélküle nem élhetek, s ha nem volna ellenem kifogásuk . . . — De mi volna, édes gyermekeim, ha szeretitek egymást . . . tekintette főispánjának. Úgyszólván belevésődött a közhangulatba, hogy neki kell következnie. Magas állásához, kiváló egyéniségéhez illő tisztelettel, mint Zalavátmegye fiát és szűkebb hazáuk köz- és társadalmi életének kedvelt alakját, szeretettel üdvözöljük Hertelendy Ferencet Zalavármegye főispáni székében. — — A fővárosi lapok legtöbbjében egy erős és menthetetlen sajtóhiba volt. Zalavármegye főispánjának Hertelendy Lászlót említették, ami annál is inkább alkalmat nyújthatott a félreértésre, mert Hertelendy László is országgyűlési képviselő. Business. -s- Pearsou Tamás san-francziskói malátagyáros még amerikai fogalmak szerint is legraffináltabb üzleti működéssel összekaparintott rengeteg millióit szülővárosára hagyta abból a célból, hogy a mai nevelési rendszer megfordításával működő oly nevelő és tanintézeteket állítson fel, honnét régi módi gondolkozású emberek kerüljenek ki. Mert, ezt adja okul — a mai Amerikában minden embernek kivétel nélkül, minden rendű magán és köztevékenységnek ugyanegy centrális gondolat gócpontból kiinduló, egy vágy és érzéstől hajtott mindent egy — egyénenkénti külön, gyüjtőmedenoébe bekaparintani célzó működésre felállított emeltyűje van és ez a mindenkiből és mindenből hasznot húzni vágyás, a semmit ingyen! jelzésű életcél, mit az amerikai egy gyűjtőnév alá foglalt, hogy: Business! Ezt ugy olvastuk egy napi lapban. Vagy az újság akart japáni virágnyelven reflektálni a mi legsajátosabb közállapotainkra — vagy az a Pearson Tamás — Tamás legyek, ha nem áll — magyar ember volt valaha s nem lelvén hónát a hazában, illetve kellő mennyiségű szalonnát száraz kenyere mellé — mint annyi sok, kivándorolt oda, hol úrrá lőn. Hiszen amit ő végrendeletében a >Business<ről ír, mint speciális amerikai állapotról, az csak extractuma, gyenge másolata a mi állapotainknak. Régi módi szerint nevelt embereket akar? Hát menjünk vissza, csak egy lépésnyire, a régi módi világba, csak egy fél emberöltőnyire. A 30—40 óv előtti gyermek házi neveléséből kapjunk ki egy momentumot, a testi nevelést, a mihez alkalmazták azután a lelkit is. Ép e percben hozzák a kiváltandó korosolya— Egy mentséged lett volna Dani bátyám szól közbe Ilosvai albiró — ha lenyelted volna a tapaszt 1 — Azóta — fejezi be Dani bácsi — ha valakinek a száján (Halápi Lenke felé néz) angoltapaszt látok, mindig eszembe jut, Úristen, nem vőlegényfogónak van-e felragasztva? . . . — Te pedig Sanyi — fordul Ilosvaihoz, aki régi, de nyilatkozni nem akaró udvarlója volt Lenkének — sohse rontsd a gyomrodat angoltapasszal ! — Éljen! éljen! harsog a kacagó társaság, különösen Szikrai biróné, aki Lenke érdekében már oly régen szerette volna a nyulat a bokrából kiugratni. Most Dani bácsi meséje segítségére jött. — Várjon Dani bácsi! — durcáskodott a kis Lenke. Ilosvai pedig hallgatott, mélységesen, mint vihar előtt a tenger . . . Másnap Dani báosival kérőbe ment . . . Hogy hová, úgyis tudjuk. — De húgom, tegnap csak jót meséltem ? — incselkedett Dani bácsi. Lenkének hálásan ragyogó szemei beszéltek : aranyos, kedves Dani bácsi . . . Zalavármegye uj főispánja. A belügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök Zalavármegye közönségét értesítette, hogy Ő Felsége dr. Jankovich László gróf főispánt eddigi állásától felmente tte s Zalavármegye főispánjává Hertelendy Ferenc országgyűlési képviselőt kinevezte. A felsőbb rendeletek a következőleg szólnak: »Ó Császári és Apostoli Királyi felsége f. évi december hó 19-én kelt legfelsőbb mondani: tarokknak osztanak. S akik nem mentek, mi voltunk. A „Rozoga,, csárda is nagy ritkán látott bennünket mohos falai között, pedig de sokszor bevertük volna az ablakait, ha nem kalendárium levélből lett volna az üvegje. A vén Csurka cigány szemére is rátolakodott valami hályogféle. Törődött is vele, jobb is ha semmit sem lát ebből a cudar újmódi világból. Pedig régen de szivesen húzta . Mi voltunk a mecenásai. Sokszor az egész bandára való rosz nadrágot megkereste, a pénzen felül. Hja, mikor az ember harminc felé közeleg, olyanformán van, mint a fészekrakó fecske: kevesebbet csicsereg a madárseregben, inkább csak a párjának ól. Én is a Mártháéknál voltam. Mint rendesen, most is a zongora mellett ültünk. A zongorát mindig szerettem. Szerelmeseknek meg mi lehetne kedvesebb, mint a zongora. Valóban a legpraktikusabb bútordarab. Mi enged meg oly borzalmas közellétet az ifjúnak szerelmeséhez, mint a négykezes, miközben az ember lába letéved a pedálról, ujjai a billentyűkről ... s ha ilyenkor az akkordok kissé összezagyválódnak, akkor a mama előtt szidja az ember a liangolót . . . Óh a négykezest a szerelmesek eszelték ki! Mi valósággal rajongtunk a négykezesért. És mily édesen tudtuk felhasználni a pauzákat, ha a mamának künn valami kis dolga akadt!