Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-06 / 49. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1903. november 22. Harc a tuberkulózis ellen. Nincs tudományág, mely a nagyközönséget annyira erdekeiné, mint az orvosi tudomány. Egyrészről azért, mert az általa alig vagy épen nem ismert élettani és kórtani jelenségeket misztikus homályba burkoltan látja s azért ezek érdeklődését felkeltik, másrészről pedig, mert legféltettebb kincse, egészsége, élete van vele elválaszthatatlanul összekötve. A tudomány minden oly felfedezését, mely valamely betegség gyógyítására irányul, szívszorongva lesi, várja. A modern orvosi tudomány megfeszített erővel dolgozik, hogy korunk legfélelmesebb és legpusztítóbb ellenségétől, a tüdő tuberkulózistól megszabadítsa az embert. A napi sajtó is folyton munkálkodik s a küzdelem sikerét nagyban előmozdítja az által, ha a tuberkulózis mozgalomról és felfedezésekről olvasó közönségének hűségesen beszámol s így közre hat azoknak a tényezőknek egyesítésére és szervezkedésére, melyek a tüdővész pusztításainak megakadályozására szükségesek. Az utolsó évtized tudományos tapasztalatai és tanulságai, de különösen Koeh Róbert zseniális felfedezése megdöntötték azt a téves tant, hogy menttől, liogy a klauzula kiküszöbölésére az olasz kormánnyal a tárgyalásokat megkezdhesse és a mi obstrukciónk ezt a felhatalmazást is megtagadta. Az összes magyar szőlősgazdák örök csúfságára és szégyenére, a külföldi szőlősgazdáknál közderültség tárgyává lettünk az állal, hogy négyszáz honatya között nem akadt egy sem, aki a/, obstruáló képviselőknek az utolsó választásnál a bortermelőknek adott igéretét a szemükbe vágta volna. Megakadályozni azt, hogy a külföldi bor vámja rongy nyolc koronáról annyira emeltessék, hogy az agrár kölcsönben nyakig uszó szőlősgazda földönfutóvá ne legyen, erre az obstrukció egyetlen percnyi időt sem talált. Nagyon drága mulatság volt Magyarországnak az obstrukció, amelynek következményeit évekig fogjuk sinyleni. Nem csoda, ha a béke reménye is általános örömet kelt az egész országban. a tüdővész gyógyíthatlan betegség. E felfedezés után tudjuk, hogy a gümőkór bacillusa utján terjed s ferio/.ő betegség. Ebből kiindulva tapasztalt tény lett, hogy a szervezetet higiénikus és dietetikua eszközök alkalmazásával erősítve, resistens'bbé téve, a tuberkulózis még előre haladott stádiumában is gyógyítható. 11a már most tekintetbe vesszük, hogy századok óta a tiidővész az, mely legtöbb áldozatot szed s ha tekintetbe vesszük, hogy az emberek jó része többé-kevésbó tuberkulotikufl, természetes az, hogy a műveit nemzetek, látva ennek nemzetgazdasági jelentőségét, fontolóra véve, hogy egy nemzet erejének alapját a népesség száma és egészsége képezi, egymással úgyszólván versenyre kelve igyekeztek, hogy minél intenzívebb és sikeresebb harcot vívjanak és védekezzenek e kór pusztításai ellen. Hogy pedig e küzdelem sikeres lehessen, az orvosi tudomány által megjelölt irány megmutatta, hogy a szervezkedésnek minél szélesebb alapon teljes szervezettséggel kell megindulnia, vagyis a tudománynak, a társadalomnak, a jótékonyságnak, az államhatalomnak: egyszóval minden tényezőnek összefogva kell e kór hatalmát letörni. A tudományos tapasztalat megállapította, hogy a tuberkulózis ellen szanatoriáiis kezeléssel lehet sikeresen védekezni. E védekezés első nyomait Angliában találjuk, hol a városok higiéné — melyekben tudvalevőleg legtöbb tuberkulotikus beteg van — nagy mértékben fejlesztetett; mert már a mult század elején hozzáfogtak a népszanatoriumok építéséhez és a tengerparti üdülőhelyek létesítéséhez s ez fokozatosan fejlesztve azt eredményezte, hogy Angolországban a tüdővészes halandóság legkisebb egész Európában s itt 20.000 emberrel kevesebb hal meg tüdővészben, mintáz aránytalanul kisebb Magyarországon. Angolország után Németország tett legtöbbet a tuberkulózis leküzdésére s az eredmény az, hogy náluk a tuberkulózis halandóság 30°/

0"kal megkisebbedett. Jelenleg Németországban 97 tüdőbeteg gyógyító intézet működik s évenként 30 ezer einber részeiül szanatóriumi kezelésben. A rendelkezésre álló statisztikai adatok — a tüdővés/.es megbetegülések é3 halálozások bejelentése nem iévén kötelező, azért csak a minimumot tüntetik fel — mutatják, hogy Európában állandóan 7 millió tuberkulotikus beteg van s hogy egy millió 100 ezer ember hal meg évenként tuberkulózisban s így teljesen beigazolt tény, hogy a mai korban az emberi nem legelterjedtebb és legpusztítóbb betegsége a tüdővész, mert ennek pusztítása sokkal nagyobb, mint az összes fertőző betegségeké együttvéve, még a kolerát sem véve ki. Magyarországon a hivatalos jelentés szerint 1901-ben 50.731 ember halt meg tuberkulózisban s az e kórban megbetegedettek száma óvenmegszavazása már azért is, mert ezzel már a közös vámterület ezen igen fizetőképes, vagyonos részét már 1904-iki termésünkre visszahódíthattuk volna a magyar gazdák és malmok számára. Ki vallja itt az obstrukció kárát, és ki hasznát? A kárát vallja a magyar gazda, aki 1904-re 30 millió métermázsa eladó búzát számítva, ezen a réven 30 milliótól egész 100 millió korona haszontól esik el. Ennyibe kerül tehát csak egy esztendőben az obstrukció a búzatermelő gazdának. És kinek használt evvel az obstrukció? Először is a szerbeknek, akik már eddig 150 millió koronát nyervén tőlünk bevitel többletükkel, a mostani rosz szerződésünk révén, most az obstrukció révén még egy évvel a szerződés lejártán tul húzzák a buzájuk jobb értékesítésének hasznát. Az osztrák fogyasztónak, aki nem lehet elég hálás az osztrákgyülölő ellenzékieknek azért, hogy ezek őket 1904-re 1—4 koronával juttatják olcsóbban a magyar búzához, mint az uj vámtarifával és még egy éven át fentartják az osztrák ipar javára a magyar iparvámok disparitását. Megérdemelnék bizony a mi derék obstrukciós honatyáink, hogy szobrot emeljenek nekik Belgrádban, Bécsben, no meg New-Yorkban is, hiszen ha északi Csehországban az amerikai és kanadai buza és liszt még a jövő évben is kiszoríthatja a magyar búzát és magyar lisztet, ez szintén a mi magyar obstrukciós honatyáink érdeme. Még szomorúbb szinben tűnik fel az obstrukció gazdasági könnyelműsége, ha a bortermelést nézzük. 400 tagu küldöttség rimánkodott a miniszterek előtt alig 4 hónapja, hogy az olasz borvámklauzulát mihamarább kiküszöbölje. A kormány felhatalmazást kér a parlaTÁRCA. A Balatoni Muzeum-Egyesület évkönyve. (A Balatoni Muzeum-Egyesület első Évkönyve. Az egyesület első három évéről 1898/99-1900/901. Csák Árpád közreműködésével szerkesztette dr. Lovassy Sándor. 33 képmelléklettel s 4 szövegközti ábrával. — Keszthely, kiadta a Balatoni Muzeum-Egyesület 1903.) A Keszthelyen néhány év előtt megindult kulturális tevékenységnek kézzelfogható bizonyítéka az az első irodalmi termék, melyet ifjú közművelődési tényezőnk, a Balatoni MúzeumEgyesület közrebocsátott. Az egyesület első Évkönyve oly szinvonalon áll, a minőt vidéki s még élete elején levő egyesület nem igen bocsátott közre s a mely nemcsak az egyesület kultúrtörténetében képez eseményt, de a vármegye kultúrtörténetében sem lesz figyelmen kivül hagyható. Az Évkönyv két részre oszlik; az elsőben tiz balatoni vonatkozású, képekkel illusztrált szak-dolgozatot találunk, a melyeket szakember és laikus egyaránt érdeklődéssel forgathat; a második rész, világos átnézetben, minden irányban fölvilágosítást nyújt mindazok részére, a kik az egyesületi ügyek iránt érdeklődnek. Az első részt dr. Lóezy Lajosnak, a Balaton fizikai viszonyait alaposan ismerő, kiváló tudósunk dolgozata: „A Balaton télen" nyitja meg. Tudom ányos alapon, de a nagyközönségre is vonzó előadásban ecseteli a Balaton téli életét: a viz befagyását, a jég vastagodását, a rianást, a turalást, a jég tavaszi pusztulását s az ember működését a Balaton jegén. Cikkét négy, fénykép után készült szép kép egészíti ki. Ur. Kuzsinszky Bálint egyetemi tanárnak „A Balatonvidék régészeti áttekintése" cimü dolgozatát találjuk ez után; ebben széles körben élvezhető módon ismerteti a Balatonmellék őstörténelmét, a legrégibb emberi telepek nyomaitól a kő- és bronzkorszakon át a római kultura emlékéig. Kissé tudományosabb apparatussal tárgyalja ezután Dr. Borbás Vince egyetemi tanár, első hazafi floristánk »A Balatormellék örökzöldjei «-t. Összehasonlító növény földrajzi adatok alapján kimutatja, hogy a Balatonmellék örökzöld levélzete kevésbé tropikus és fóldközi-tengervidéki kapocs, hanem inkább havasi leereszkedés és kitelelés. Mind ős idők maradéka, közös maradék abból az időből, midőn a mai földközi tengervidéki növényzet még meg nem alakult. Ez után Darnay Kálmán, megyénk széles körben ismert nevű régiségbuvárának dolgozata következik, „Sümeg és vidéke az őskorban" cimmel. Sümeg és vidéke ugyanis egyike a legérdekesebb őskori területeknek s az e vidéken negyedszázad alatt általa felszinre gyűjtött őskori emlékek sokaságából, a melyek az őskor nyüzsgő életéről beszélnek s tiszta kópét adják az itt egymást követő népáradatoknak, feltüntetve a korok összes átalakulásait, sok érdekes dolgot ismertet. Közleményét tiz tábla rajz világítja meg. Ismertetése fonalát a kelták uralmával végzi. A kelták félezeréves uralmát ugyanis négy évtizedre terjedő küzdelmes harc után a rómaiak törték meg Kr. u. a 8-ik évben, Augusztus római császár idejében, a mely küzdelmek alatt a sümegvidéki keltatelepek vagy megsemmisültek a római harcosok pusztító fegyvereitől, vagy meghódolva római koloniákká alakultak át s a katonai civilizáció a műveltség és fejlődés szinterét Sümeg vidékéről a Balaton lecsapolása által lakályossá vált uj területre, melynek központja Mogantiana lett, helyezte át. ^Gyulai Gaál Gaston, ki nevét a tudományos irodalomban főképp a Magyar Ornithologiai Központ kiadványaiban tette ismertté, »Süppedő sirdombok« cimmel nagyon is megszívlelendő sorokat tár az olvasó elé. A Balatonpart őstermészete egyre pusztul. »Mert — úgymond — nagyot fordult körülöttünk a világ. Az »ember« mindenütt megvetette már a lábát. Azok a puszta, sivár somogyi homokpartok is, ahol órák hosszáig járhatott az ember s legfeljebb egy-egy bivalycsordával találkozott s a melyek kedvenc tanyái voltak a parti madárság minden fajának, ahol százával élt, szaladgált s tülekedett — különösen őszi átvonuláskor — a sok különféle partfutó, a nagyfejű lile, a lotyósnyeff, a cankó ... ós még sok-sok más »érdekes« madár . . . ezek a partok sem elhagyatottak többé. Lassankint befásítják, szőlővé alakítják. Nyaraló nyaraló mellé épül. Minden talpalattnyi tért kultura alá vesz az ember, s ezzel megadja a kegyelemdöfést a szűz természet vad, do bűbájos életének. A kedvenc madártanyák köre is mindinkább összébb szorul: kevesbedik fogy a