Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-09-13 / 37. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1903. szeptember "13. 1 fias aggodalmakat azok, akik saját hitük szerint Magyarország igazi érdekeinek egyedül hivatott szószólói. A kisgazda. Régi dolog, hogy valamennyien született gaz dáknak tartjuk magunkat. Alig akad ember, aki vágyai netovábbját másban keresné, mint néhány ezer holdnyi bánáti pusztában. Alapjában pedig'ugy áll a dolog, hogy nemcsak jó gazdák nem vagyunk, de még azzal sem tudunk gazdamódra élni, a mit a természet ajándékként hullat nz ölünkbe. A panaszokkal, a bajok hánytorgatásával már egészen másként vagyunk. A mióta az amerikai, majd az ausztráliai óriási kiterjedésű szántóföldek termései megjelentek a világpiacokon, s természetszerűleg redukálták a buza árát, kifogyhatatlanok vagyunk az ezernyi bajok felsorolásában; elviselhetetlennek találjuk az adót, magasnak a munkások bérét; soknak a vasút tarifáit s pro et kontra merkantil vagy agrárnak valljuk megunkat s tele kiabáljuk a kormány fülét, a t. Házban s azon kivül, mert tőle várjuk minden bajnak az orvoslását. Hát ez így nem egészen van helyesen. Szó sincs róla, vannak bajok, a miknek orvoslására egyedül a kormányzat van hivatva, de hogy összedugott kézzel mindent onnan várjunk, az egy volna a sültgalamb históriájával. A magyar gazdaközönség, különösen pedig a kisgazdák óriási hányada, a honnan leghangosabb a panasz, tökéletesen elmaradt a modern gazdálkodás mögött, s éppen ott tart ma, mint tartott ötven évvel ezelőtt, a mikor csak bele kellett szórni a magot a földbe s tiz hónap múlva besöpörni az acélosszemű búzának az árát. Intenziv gazdálkodásról fogalma sincs a magyar kisgazdáknak; nagyobb uradalmaink is csak az utolsó két-három esztendőben kezdik belátni, hogy mindenáron való buza termesztés mellett egy két százaléknál a legjobb gazda keze alatt sem jövedelmez többet még a kifogástalan minőségű fold sem. Minden öröme, minden büszkesége abban telik a mi gazdáinknak, ha minél nagyobb területet vethetnek be búzával; e mellett aztán alig jut valami a többi gazdasági növényeknek. A kisgazda csak a legritkább esetben termel eladásra répát vagy tengerit, megelégszik, ha a házi szükségletére valót kitermi a földje, a min meghizlalja a disznaját s kiteleltet két-három darab szarvasmarhát. Igy aztán egész évi jövedelme kockára van téve: a búzára vagy rozsra. Ha ez nem talál beütni, kész a veszedelem. Pedig az utolsó hat-nyolc esztendő keserves TÁRCA. Gasparics JVíárk. (1853. szeptember 3.—1903. szeptember 3.) Felváltotta végre a pirkadó hajnal A rémséges hosszú sötét éjszakát; Börtönében térdél s mormogó ajakkal Imádkozik csendben egy csuhás barát: „Irgálmatos Isten, légy te a vezérünk S ne hagyd el e szegény árva nemzetet, Elégeld meg a mi szerencsétlenségünk Csapást csapásra mér büntető kezed. Reményünk szétfoszlott, bánatunk egy tenger, Bujdosásnak indul minden magyar ember. Mentsd meg uram ezt a szegény nemzetet. A zsarnoki önkény legázolta sárba, Amit a te fiad Krisztus hirdetett; A szabadság nehéz békába van zárva, Maga a szeretet megfeszíttetett-, Hazaszeretetnek börtön a jutalma, Sötét gyász borítja a magyar eget, Özvegyek és árvák bánatos siralma Tölti be az erdőt, mezőt ligetet. Nincs egy halvány sugár, mely reményt intene, Elhagyott bennünket őseink Istene. Mért hagytad tl uram ezt a nemzetet! Oh jaj! mi lesz velünk? Oh jaj! mivé lettünk? Ősi dicsőségünk sötét sirba száll. Urunk te ellened nagyot vétkezhettünk tapasztalatokát hozott gazdáinknak. Az az időjárás, a mely évek óta hetes esőkkel, köddel fordítja a tavaszt, fagygyal, hóharmattal kezdi 8 rekkenő forrósággal végzi a nyarat, egy cseppet sem kedvező a buza fölösleges kultiválására. A nagy gazdaságok már kezdenek erre rájönni s a buzavetések mennyisége mutatja is ezt a csökkenést. A statisztika szerint ebben az esztendőben hét százalékkal csappant meg a búzaföldek száma, a mi elég tekintélyes mennyiség, ha számba vesszük, hogy nagy kiterjedésű lápok lecsapolásával óriási kiterjedésű földek kerültek eke alá. A kivatalos kimutatásokban az idén ott találjuk és pedig elég szép mennyiséggel a mákot, a melyet eddig legfeljebb kertekben házi veteményként termesztettek. Egyre nagyobb és nagyobb hányad esik a len és kender termesztésére, szaporodott a rizs a déli vidékeken, de különösen a burgonya, a mit a Dunántui kezd erősen kultiválni, sőt itt-ott már gyógynövényekre is akadunk, a mi azonban még elenyésző csekélység. Mindez azonban a nagy gazdaságokra esik. A kisgazda megmarad csökö nyösen az ő búzájánál s van elegendő trágyája, a mivel évről-évre megjavíthatja a földjót, esztendőkön keresztül egyebet sem termel búzánál, rozsnál. Az igaz, hogy a kisgazda nem termelhet például oukorrépát, a mit cukorgyáraink csak nagy mennyiségben s évekre kötött szerződések alapján vásárolnak, de termelhet burgonyát, kendert, mákot és termelhet gyógynövényeket, a melyek' céltudatos ós szakszerű művelés mellett a leggazdaságosabb vetemények közé tartoznak. De nincs kizárva a cukorrépa termesztése sem, ha községenként szervezkedve lépnek a kisgazdák szerződésre a gyárakkal. Németországban, ahol a kisgazdák száma összehasonlíthatatlanul több mint nálunk, már régen rájöttek, hogy összeadva terméseiket, sokkal könnyebben s előnyösebben értékesíthetik, mint egyenkint. Ez természetes is. Ha egyéb haszna nem lenne is az ilyen értékesítő szövetkezeteknek, mint megtakarítani azt a néhány krajcárt, a mit a gabonát vásárló ügynökök métermázsánként zsebrevágnak, már ebben nagyon szépen megtalálná célját. Előnye különben is ennek a dolognak annyi van 8 olyan kéznél fekvő, hogy felsorolni is felesleges. S egy kis jóakarattal, egy kis buzgósággal mindezt elérhetjük, csak éppen a kezünket kell kinyújtani utána. Az iparoktatás. (T.) Tévedés volna azt hinni, hogy az iparosnak nincsen másnemű ismeretekre szüksége, mint csak azokra a szabályokra és működési irányelvekre, ]a melyeket a mestersége tanulásakor sajátított el. Ha csak valamire való mester akar lenni az iparos-tanonc, nálunk, a mi viszonyaink szerint okvetetlenül bizonyos más ismereteket és elméleti képzettséget is kell birnia, mint amit pusztán ós egyedül a szakoktatás nyújt. Hogy mindjárt a legfontosabb szüksóges ismeretkört említsem először, a melyre minden önálló magyar iparosnak elkerülhetetlen szüksége van, a kereskedelmi ismeretekről szólok. Minálunk a kisiparos kivétel nélkül, de sőt a legtöbb nagyiparos is egyszersmind kereskedéssel is foglalkozik, amennyiben azokat az ipari termékeket, a melyeket műhelyében előállít, a hivatásos kereskedők mellőzésével közvetlenül ő juttatja el a fogyasztó közönséghez, hogy így az ipari hasznon félül a kereskedői nyereséget is magának tartván fel, megélhetését mindenképen biztosítsa. Nem osztjuk azoknak a kereskedőknek és más szakembereknek a nézetét, a kik az iparost a kereskedelemből egészen ki akarják zárni, azt hangoztatva, hogy a kereskedő iparos azalatt még kereskedéssel foglalkozik, mesterségét elhanyagolja ós idővel a kellő gyakorlat híjján nemcsak hogy nem fejleszti, hanem határozottan rontja a hazai ipart ós annak jó hírnevét. Ezek olyan érvek, amelyeket igen könnyű megcáfolni, ha a dolgot elfogulatlanul s a körülményeket kellőképen fontolóra véve vizsgáljuk. Igy nem áll az, hogy az iparos, ha kereskedéssel is foglalkozik, elhanyagolja a mesterségét, mert első sorban is neki mint kereskedőnek érdeke, hogy vevő közönségét minden tekintetben kifogástalan áruval szolgálja ki, a mit mint szakember annál is könnyebben megtehet, mert esetleges felszólamlások alkalmával módjában van a műhelyében alkalmazott közegeket utasítani, hogy jövőre a hiány pótolva, illetőleg teljesen elkerülve legyen. Már ebből is látszik, hogy a kereskedő iparos nagyon is szolgálja a fogyasztó közönség érdekeit és fejleszti a hazai ipart, miért is iparosainknak, hogy idővel mint önálló mesterek egyuttai kereskedők is lehessenek és ezt a jogos foglalkozásukat sikeresen űzhessék, a kereskedelmi szakműveltséget is el kell sajátítaniok. Igaz, hogy a kereskedelmi szakműveltség fogalma nagyon tág terű ói nem egészen meghatározható fogalom és éppen azért nem is kell alatta azt érteni, hogy mi minden iparosunkból egy perfekt börziánert, vagy kifogástalan képzettségű vállalkozót óhajtunk nevelni, ősapán azt kívánjuk, hogy az iparos is elsajátíthassa azokat az elemibb kereskedői ismereteket, a melyek megóvják őt a korai tönkremenéstől ós a tapasztalatlanságból eredő károktól. Hogy igy ránk szakadt a szolgaság, halál. Mindenható Isten, haragod ne érjen Azért, hogy panaszra nyílnak ajkaim, Irgalmadért esdek, bocsánatod kérem A megpróbáltatás nehéz napjain Et] ojtja a sir ás a barát imáját, Ablakon át látni hajnál pirkadását, Közeleg az óra az utolsó útra. Ablakon át látni hajnal pirkadását, A néma folyosón az őr lépte hallik, Hallgatja a barát léptek dobogását, A nehéz vasajtó csikorogva nyílik. Néz a barát s figyel a nyíló ajtóra, Gyér világításnál fegyveres csapat . . . „Kelj fel Gasparics Márk! Ütött már az óra Az utolsó útra készítsd el magad. E földön számodra nincs immár kegyelem. Fordulj ahhoz, kinek kegyelme végtelen; Halált mondott rád a császári parancs" Büszke öntudattal tekint fel a barát, Némán fogadja a halálitéletet; Egyet sajnál csak, a szerencsétlen hazát, De nem a nyomorult szolga életet. Csak az fáj neki, hogy rabláncokban látja Dicső hazájánaK büszke nemzetét, Aki oly epedve, réges-régen várja Egy szebb jövendőnek eljövetelét. A vérpadon is ez volt utolsó szava: Éljen! és örökké élni fog a haza. A pozsonyi téren elvégezte régen Szomorú munkáját a pribék sereg. Csillagok ragyognak fent a magas égen S aludni tértek a fáradt emberek. Halvány holdsugárnál egy kisértet árnyat Látni a magasban, libeg szerte szét . . . Gasparics Márk te vagy! eljöttél, hogy lássad, Hogy mit müveit ötven év alatt e nép; Beteljesült-e a zsarnokoknak vágya, Avagy kivirult a szabadság rózsája S szabad lett, nagygyá lett letiport hazád. ^(eusiedler Jeni. Őszi gondolatok. Irta: Tor Hedberg. ősz felé, mikor már rövidebbek lesznek a napok, a természet mintha ógve-égne a vágytól, hogy mégegyszer egész szépségében, egósz fényességében mutassa meg magát. A leveleket valami lázféle pezsdíti meg, a falevelek szinte isszák a fényt, megpirosodnak, megszinesednek s a csöndes zöld valami mozgó, határozatlan tömeggé változik át, melyben meleg, rezgő árnyalatok váltják fel egymást. Az erdő szebb, gazdagabb mint máskor, de egyuttai szomorúbb is, mert a színpompa alatt a mulandóságnak ós halálnak sejtelme rejtőzködik. Ez a sejtelem egósz csöndben és titokban mind jobban erősödik; a láz nemcsak perzseli, de emészti is a leveleket s az ösz kérlelhetlenül halad tovább az utján. Végre eljön a nap, mikor sápadt kék szint