Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-02-01 / 5. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1903. február 8. katona, aki tudja, hogy miért van fegyver az oldalán s hogy annak a fegyvernek a rendeltetése sokkal előkelőbb, mint a tyukszemretaposások megtorlása, nem keresi a páros viadalt. Sokkal jobban keresik azok, akik sem kivül, sem belül nem katonák. Hogy a párbajellenes hangulat nem tud érvényesülni a társadalmi téren, az még nem volna Csodálatos ; de nem tud érvényesülni a törvényhozásban sem. A büntetőtörvények respektálják, mint társadalmi intézményt s a bíróságok nagyon is enyhén bánnak el mindenütt a hősökkel. Valljuk meg. hogy a törvény az egyéni becsületnek sokszor nagyon kevés védelmet nyújt. Legtöbb esetben ugyan nem a büntetés a fődolog, mint inkább annak a kimondása, hogy ki a bűnös, de nem szabad csodálni, ha a meggyalázott férfi inkább a fegyverhez nyúl, semmint pénzbirsággal szerezzen magának elégtételt. Hathatósabb védelem kell a becsületnek és szigorúbb büntetés a párbajnak, akkor talán majd lesz párbaj ellenes hangulat. Ha a párbajellenes ligák ennek a kieszközlésére törekszenek, nemes hivatást teljesítenek, de ha a párbajt hangulatkeltéssel akarják megszüntetni, akkor sokat markolnak és üres levegőt fognak. Az egészség és a szesz. Tudós orvosok azt vitatják, hogy a halálozási százalók nemcsak absolute, hanem relatíve is nagyot csökkent. A mult számban „Mentés" cim alatt irt eikk is elfogadja ezt a tételt s a kedvező eredményt egyrészt az orvosi tudomány vívmányainak, másrészta felvilágosodás terjedésének, a művészibb s az egészségügyi követelményeknek megfelelőbb életmódnak tulajdonítja. Természetes, hogy az én laikus fejemnek is meg kell hajolni a tudósok állítása előtt. Elhiszem, magát olyan magasra, hogy az iróállványra j tette a lábait s ott fenn a magasban olvasta mohón a Jankó kezeirását. A Jankó pedig leakart ülni az asztalához, mintha csak tegnap ment volna el. Ott azonban már ült valaki, névleg Korányi Mór, a közgazdasági rovat egyik támogatója. — Tessék átadni az asztalomat — mondta a Jankó. — Ez az én helyem és nem látok okot arra, hogy elhagyjam. Válaszolt Korányi ur. — Kérem én most jövök keletről, ahol vadak az erkölcsök és hamar felforr a vér. — Én már sokkal korábban jöttem, szintén Keletről. Ismerem az ottani erkölcsöket. — En Kárász János vagyok. — Én pedig Korányi Mór vagyok. — Ezelőtt természetesen Khon Móric. — Numero 473. En voltam Budapesten a négyszázhetvenharmadik Khon Móric. — Most meg a kilencszáznegyvenhatodik Korányi Mór. De Kárász Jankó csak egy van a világon. Azért Móric ur adja át a helyemet. Fekete Jákó, a szigorú szerkesztő félbe szakította félbe a versengést. A közgazdasági rovatot eldirigálta a túlsó sarokba és Kárász Jankó megkapta az asztalát. A keleti leírás erősen hatott Fekete úrra. Keblére ölelte a mi saját külön törökünket, az elérzékenyülésből azonban hamarosan üzleti térre csapott át. hogy a halálozási százalék abszolúte is, relatíve is csökkent; az orvosi tudomány nagy hatalma előtt is meghajolok, hanem kétségek támadnak bennem aziránt, hojjy a halálozási százaléknak rohamos emelkedését az orvosi tudomány sokáig meg fogja akadályozni. A halálozási szám csökkenése első sorban talán a gyermekek gondosabb nevelésének köszön hető. A régi világban bizony nem becézték az apró kis porontyokat annyi gonddal, mint ma s ha egyet kettőt elragadott a halál, még a szülők is természetesnek találták, ho<íy a sok gyerek közül néhánynak el kell pusztulni. Azt tartotta a, magyar közmondás, hogy gyerekből, üvegből soha sincs elég a háznál. A gyerek halandó, az üveg törékeny. Manap már a gyerekek halandósága, különösen a némileg is műveltebb osztályban, csökkent s a gyengébb szervezeteket is megmenti a gondos ápolás az életnek. De ezekre a satnyább szervezetű gyermekekre később ugyan az a sors vár, mint a legerősebb fizikumra: a munka, sokszor a nyomor. A nagy gyártelepeken az apró népet ovodákban, menhelyeken ápolják, mig két erőtlen kezével valamit nem tud végezni a gyárban; a kis senyvedi, fin iparostanonc lesz, a kis leányok szolgálatba állanak, még mielőtt szervezetük annyira megerősödött volna, hogy a munka fejlődésüket nem akadályozná. És igy fokozatosan degenerálódik az emberi szervezet, a melynek ápolására csak a zsenge gyermekkorban fordít gondot a humanizmus, azután pedig nagyon is korán megrakja munkával a gyenge vállakat. Ennek a degenerációnak a nyomai nagy városokban szembeötlők s mindinkább szólesbüiő rétegekben ismerhetők fel. Ha pedig a gyengék, a satnyák szaporodnak, ha a szervezet ellenállási képessége elfogy, hiába küzd az orvosi tudomány, hiába respektálják a hygienia szabályait, az emberiségnek oda kell jutnia a lejtő legvégére, ahol a fizikum roncsait kapja csak egy késő kor nemzedéke apáiról örökségképpen. Erre a következtetésre jutott sok pessimista tudós, aki nem lelkesül annyira az emberiség óriási haladásáért, hogy ne tartaná túlságos drága áldozatnak azt a nagy pusztulást, amelyet a kor az emberi szervezetben véghez visz. A gyár, a műhely, a gép, az iroda, az éjszakázás 8 az élvezetek után való lázas törekvés mind mind emésztik az emberiség testét, idegeit, szellemi erejét. De azért az a kor, amelytől félünk, rettegünk beláthatatlan messzeségben van, mert az emberiség, a nemzetek védekeznek a degeneráció ellen. A tudomány felkeresi a betegségek okait, csiráit s azokat igyekszik megsemmisíteni. Az — Lesz-e még sok ebből a fajtából és milyenek lesznek a tiszteletdíj iránti igónyek ? — Hát lenni lesz, hanem tetszik tudni, magamnak is sokba kerültek, olcsón nem adhatom. Elköltöttem értük az összes örökölt vagyonomat és semmiféle kilátásom sincs, hogy valaha ebben az életben örököljek. Van ugyan egy nagynéném Grázban . . . — Már van szerencsénk a kedves nagynéni anyagi és erkölcsi viszonyait ismerni a múltból. Hagyjuk őnagyságát pihenni. Az a kérdés, lesz-e keleti történet és mi lesz az ára. — Először is visszafogadnak a redakcióba egy kis gázsi emeléssel. — Meglesz. — Akkor megalkudtunk. írok keleti történeteket és útirajzokat addig, amíg ki nem fogy belőlem. Extra honoráriumot nem kérek, csak egy kis . . . Hiszen tetszik tudni, a fiatal ember bolond fejjel nagy jövőről ábrándozik, amelyet egy kis reklám nagyon előnyösen befolyásolhat. — Helyes — kiáltott bele Fekete ur. — Korányi ur, maga pompásan ért a dologhoz. Ismertesse a mi barátunkat a nagy közönséggel. — Nem ettem meszet — recseg a Móric. — Goromba, mint egy csausz ős fennhéjázó, akár a Kapudán basa és még én zengjek róla dieshymnuszt. — No ne izéljen koliéga — kérte a haragvó közgazdászt a Jankó. Mihelyt alkalom kinálélet a tudomány hatalmának gátat vet avval, hogy a rohamos haladás nyomán ujabb testi ós lelki kórokat produkál, vagy terjeszt, amelyeket a tudomány legyőzni, vagy megelőzni nem tud. Az orvosi tudomány akkor kezet fog a sociológusokkal, a törvényalkotókkal az emberiség javára. A küzdelem folyik minden művelt államban s a társadalom legszélesebb rétegeiben. Éi erős meggyőződésem, bármennyire hódolok az orvosi tudománynak, hogy a győzelmet a társadalmi tanok s nem az orvosi tudományok fogják kivívni. Mert az orvos a feltalált bajt gyógyítja az emberekben, de a társadalom betegségeire nem tud recipét. Már pedig a legpusztítóbb kórok társadalmi bajok szüleményei s a gazdasági rendszer következményei. Az állami, társadalmi, gazdasági berendezkedés modern iránya megteremtette a gyárat, a bürót, a túlterhelést, a vagyonmegosztás óriás aránytalanságait; a nagy városok üzletté tették a bünt; a finánciális érdekek lemetszettek egy-egy darabkát a munkás kenyeréből, busából; a gyermektől a modernizmus korán elveszi a játékot s a szabad levegőt; az üzleti szellem az élvezetekre vágyó embernek esodálutos leleményességgel adja a kezébe a testet ölő, szellemet butító eszközöket és ezek a degeneráei 6 útjait egyengetik; tápot adnak a kor legnagyobb rémeinek. A tüdővész és az iszákosság a legjobban terjedő bajok, amelyekkel harcot vív a tudomány ós a hatalom, de legyőzni nem tudja. Az iszákosság ma már veszedelmes mérveket ölt és mindenütt törvényeket alkotnak a részegek megbüntetésére. A baj gyökerét ezek a bölcs törvények nem fogják megtámadni, de mindenesetre sokat használnak. Az állami érdekek nem engedik a pálinkagyártás korlátozását s a bor és sörfosrvasztási adók rne^szüntetéo. o sót, tehát a pálinka mértékteleu fogyasztását ugy próbálják korlátozni, hogy megbüntetik a részegeket. Aki birja az italt ós két liter pálinka elfogyasztása után is egyenesen tud járni az utcán, az büntetlen marad, aki azonban egy deci snapsztól botrányosan berúg, azt megbírságolják és beosukják. Igy van ez január l-étől kezdve Angliában s Ausztriában is félvették a közel jövő programmjába a részegek elleni törvényt. Az eredmény természetesen nem lesz kielégítő. A pálinkaivók kevesebbet fogják magukat az utcán mutogatni, kevesebb lesz a botrány, de azért, ha olcsó lesz a spiritusz, isznak tovább. Egy lépést azonban már ez is jelent s a közerkölcsök javításának anuyiban vállhat eszközévé, hogy az intelligensebb elem tartózkodni fog a nyilvános részegeskedéstől s az alsóbb osztályoknak nem ad rosz példát. kőzik, olyan gazdasági kapacitássá teszem, hogy beválasztják az Akadémiába. A két ellenfél hamarosan kibékült ós Móric m egirta, hogy szerk esztőségü nk j eles tagj a visszatért keleti útjából s legközelebb megkezdi azt a remek cikksorozatot, amely olvasóinknak bizonyosan nagy szellemi élvezetet fog nyújtani. Kárász Jankó azután elkezdte azokat a bájoa keleti történeteket irni, amelyek eleinte tele voltak tarka-barka mesékkel, kedélyes élményekkel. Később — mikor már a közönség megszokta és megkedvelte őket — mindig szatirikusabbá vált a hangulatuk ős valóságos politikai ős társadalmi szatírákká váltak. A Jankó azonban hírneves ember lett. Meg volt alapítva hirlapirói karrierje. Keleti történeteire annyira bÜ3zke volt, hogy nem akart máskép beszélni, mint törökül, arabul. Persze könnyű volt neki. A kompániában nem volt orientalista; tőlünk beszélhetett, amit akart. Mikor Kárász Jankó már a céhbeli zsurnaliszták köző tartozott, írásait jól fizették, asztaltársaságot alapított a „Makk hetes"-ben. Akik annak idejében megfordultak ebben a kis korcsmában, ahol Budapest területén a legjobb töltött káposztát főzték, emlékezhetnek arra a vidám kompániára, amely a belső szobában ütött tanyát és akkora zajt csapott, mintha kétszáz országos képviselő vitatkoznék a közös vámterületről. A belső szobának külön étlapja volt, amelyet Kárász Jankó állított össze csupa török nevek-