Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-31 / 22. szám
6 > Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1903. május 31. Tanulók tavaszi mulatsága. A zalaegerszegi felső kereskedelmi- és polgári leányiskola növendékeinek szokásos tavaszi mulatsága a kaszaházi kertben pünkösd másnapján lesz. Kedvezőtlen idő esetében a mulatságot junius 6-án s ha ekkor sem kedvez az idő, junius 7-én tartják meg. A zalaegerszegi kereskedő ifjak nyári táncmulatsága folyó évi junius hó 14-én esetleg 21-én lesz. Az ifjúság ismét valami meglepetést készít, és hisszük, hogy a meglepetés érdekes lesz, mert az ifjúsági egylet e téren eddig is nagy zsenialitást mutatott. Tanulmány folytatása. A felső kereskedelmi iskolát végzett növendékeknek, akik tanulmányaikat kereskedelmi irányban tovább folytatni kívánják, érettségi bizonyítványuk alapján a következő felsőbb intézetek állanak nyitva: 1. A keleti kereskedelmi akadémia Budapesten; tanít főképen idegen, különösen keleti nyelveket és kereskedelmi tárgyakat; tartama két év; a leckepénz egy évre 80 K. 2. A budapesti kereskedelmi akadémia akadémiai tanfolyama, mely magasabb kereskedelmi kiképzést nyújt; tartama két óv; a leckepénz az első évfolyamban 300 K, a másodikban 200 K. 3. A kolozsvári kereskedelmi akadémia akadémiai tanfolyama; szervezete ós célja azonos a budapesti hasonló oimü intézetével; a leckepénz itt 240 K. 4. A kereskedelmi iskolai tanárképző intézet Budapesten; tartama 4 év; a leckepénz félévenként 30 K; az 1903/4-ik iskolai év kezdetétől csak jeles érettségi bizonyít vány alapján vesz fel korlátolt számban hallgatókat. — A beírás mind a négy intézetben szeptember hó első felében történik. Arckópfestők. Mányai ós Fleischer festőművészek Zalaegerszgre érkeztek s egy ideig itt fognak tartózkodni. Készítenek olajfestményeket tuss és krétarajzokat arckép vagy természet után, művészi kivitelben. Előbb keszthelyen időztek, ahol több sikerült portraist festettek Kitűnően sikerültek Dervarics Imre, Kilimáni földbirtokos és neje ifjúkori arcképei, valamint Oltay Guidó szentgyörvári birtokos arcképe. A festők már Zalaegerszegen is több megbizást kaptak. Mányay és Fleischer urakat ajánljuk a közönség figyelmébe. (Laknak a „Magyar Király"-hoz cimzett^vendéglőben.) A közoktatásügyi miniszter ajándéka. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter a csáktornyai állami tanítóképző-intézet fennállásának negyedszázados jubileuma közeledtével az intézet részére megküldötte Csáktornya városa nagy fiának, gróf Zrínyi Miklós költőnek ós hadvezérnek művészi kivitelű ós értékes olajfestésű arcképét. A miniszter az intézet igazgatójához intézett levelében megbizta az intézet mindenkori igazgatóját, hogy e képet alkalmas elhelyezésben állami letétként őrizze mindaddig, mig Csáktornya városában valamely nyilvános képtár nem létesül. Ez eset bekövetkeztével a kép a mindenkori vallás- ós közoktatásügyi miniszter rendelkezése alapján az illető gyűjteménynek adandó át, hasonlóképpen állami letétképpen. A miniszter nagybecsű ajándékát az intézet jubileumi ünnepségei alkalmával fogják felavatni ós az intézet dísztermében elhelyezni. A dunántuli mezőgazdasági szeszgyárosok részvénytársasága által Nagykanizsán létesítendő szeszfinomító gyár előmunkálataival gyorsan haladnak előre. A gyárban szükséges gépek beszerzése iránt a tárgyalások már folyamatban vannak s mihelyt ezekre nézve vógmegállapodásra jutnak, az építési munkálatokra az árlejtést kiírják. A részvénytársaság igazgatósága a gyárnál betöltendő igazgató állásra a pályázatot már kihirdette. A galamboki önkéntes tüzoltó-egyesület saját alapja javára junius hó 7-én a galamboki községi erdőben 80 fillér belépti-díj mellett tavaszi mulatságot rendez. Pályaorvosi megbízatás. A magyar államvasutak igazgatósága a keszthelyvidéki vasút balatonszentgyörgy—balatongyörki vonalán dr. NeumarkBéVd keszthelyi gyakorló orvost, Balatongyöröktől Sümegig terjedő vonalon dr. Varjas Gábor tapolcai gyakorló orvost a vasúti személyzet egészségügyi kezelésére pályaorvossá nevezte ki. Alapszabály jóváhagyás. A m. kir. belügyminiszter a zalaegerszegi építőiparos segédek szakegyletének alapszabályait a bemutatási záradékkal ellátta. A balatonszentgyörgy — keszthelyi vasút ügyében f. hó 28-án a képviselő házban Lang Lajos kereskedelemügyi miniszternél Hertelendy Ferenc országgyűlési képviselő vezetése mellett küldöttség tisztelgett, melynek tagjai sorában voltak Darányi Ferenc, Eitner Zsigmond, Farkas József országgyűlési képviselők is. A küldöttség kérelme az volt, hogy a balatonszentgyörgy— keszthelyi helyi érdekű vasút megnyitását a miniszter mielőbb engedélyezze. Ugyanis a vasút már teljesen kész, azonban a megnyitásra vonatkozó törvényjavaslat a parlamenti viszonyok miatt eddig nem volt letárgyalható. A miniszter a küldöttséget szívesen fogadta s a kérvény sürgős tanulmányoztatását megígérte. Végleges mulatság. Egy tisztességes munkás, becsületes zalaistvándi gazdaembernek olyan szerencsétlen természetet adott a végzet, hogy ha egy kis italt vett be, valóságos dühöngővé vált. Őrizkedett is az italtól, de néha napján mégis megesett vele, hogy egy két pohár bort megivott s ilyenkor mindenki kitért az útjából, csak a felesége nem respektálta az ura nehéz természetét. A mult héten valami majálisra ment a gazda s megártott neki az ital. Éjszaka ment haza, a felesége a szokásos prédikációval fogadta, amit egy darabig türelmesen hallgatott, később visszafeleselgetett, majd egyik csizmáját dobta ai asszony felé. Az asszony 84 éves apja a perpatvarra besietett s az asszony elé állt, hogy azt megvédelmezze. A becsípett ember éppen akkor hajította a másik csizmát a felesége felé. A csizma sarka az öreg embert orron találta s bezúzta az orrcsontot. A sebesült agg néhány nap alatt meghalt. A szerencsétlen gazda annyira szivére vette az esetet, hogy valósággal búskomor lett. Okirathamisító körjegyző. Koltay László hahóti körjegyző Pongrácznó Donyán Júlia nagykanizsai lakóstól 100.000 K jelzálogkölcsönt vett fel zalamegyei és felsőmagyarországi birtokára. Koltay azonban a kamatokat sem fizette s hitelezője pert indított ellene. A szorongatott adós hamis okiratot készített arról, hogy Pongrácznóval kiegyezett 1000 koronában s ennek fejében jogairól az adós egy rokona javára lemondott. Az okiratot Koltay Horváth József nevű írnokának, aki egyszersmind tanuként szerepelt, tollba mondta. Ezen okirat alapján azután Koltay a zálogjogot töröltette. A nagykanizsai kir. törvényszék Koltay Lászlót 3 óvi fegyházra, Horváth Józsefet 9, Thassy Ábelt, a második tanút 6 hónapi börtönre, Dóbiás Józsefet pedig, aki arra vállalkozott, hogy Pongrácznó nyilatkozatának valódiságát bizonyítani fogja, bűnpártolás miatt 4 havi fogházra ítélte. Az Ítélet ellen az összes vádlottak felebbeztek. Ellopott ékszerek. Egy helybeli lakós neje arany gyűrűit s arany fülbevalóit a szobában asztalára tette le s a konyhába ment, hogy az ebédnek utánna nézzen. Mig odajárt, valaki az ékszereket ellopta. A gyűrűk egyike barna köves, másika piros köves, a fülbevalók laposak, közepén csillaggal. A tettest nem lehetett eddig kinyomozni. Tolvaj fiuk. Két helybeli fiu rendszeresen bejárt egy itteni üzletbe és ott a mi a kezük ügyébe esett, magukkal vitték. De addig jár a korsó a kútra, a míg el törik. A két szarka természetű legénykót is tetten érték s átadták a büntető biróságnak, a hol bizonyára megkapják megérdemlett büntetésüket. Villámütés. Horváth Ferenc alsódomborui asztalos neje f.hó 25-én a Légrád község tulajdonát képező gyurgyánczi erdőre ment fáért. A hirtelen támadt vihar elől egy terebélyes fa alá menekült, de vesztére, mert pár perc múlva a villám a fába sújtott s az asszonyt is oly súlyosan érte, hogy rögtön meghalt. Mult hetivásár. A mult hetivásárra felhajtottak 578 darab sertést, a mikből 395 darabot adtak el. Szarvasmarhákból felhajtottak 422 darabot, eladtak belőlük 266-ot. Rosz cseléd. Marton Mári szakácsné volt egy itteni családnál A mikor e hó 16-án kilépett a szolgálatból, asszonyának egy kékszinü, selyem bélésű kabátkáját ellopta s azzal Szombathelyre távozott. Mikor a kabát hiányát észrevették, panaszra mentek a rendőrséghez, mely a tolvaj szakácsnét meghozatta s a lopott kabátot elvétette tőle. Hiányzott még több fehérnemű is, ezeket azonban a tolvaj cselédnél nem találták meg. Marton Márit átadták a kir. ügyészségnek, a hol károsult a panaszt visszavonta, minek következtében szabadon bocsátották a hűtlen cselédet. Talált tárgyak. Egy nagyobb kulcsot, egy magyar szövegű imakönyvet találtak, átadták a rendőrségnek, ott a tulajdonos a hivatalos órák alatt átveheti. Elveszett zálogjegy. Egy 663. számú zálogjegyet vesztettek el. A ki megtalálja adja át a rendőrségnek. A lipiki gyógyfürdőt a szerkesztőségünkbe beküldött 2-ik számú kimutatás szerint május hó 24-ig bezárólag 440 fürdővendég látogatta. Vetőmagvak ára Mauthner Ödön budapesti magkereskedő értesítése szerint Budapesten 50 kilogrammonként: lóhere 74—78 K; lucerna 55—60 K; impregnált répamag faj szerint 35—48 K; répamag kereskedelmi áru 27—44 K ; muhar 8—9 K. Állategészségügyi kimutatás vármegyénk területén május hó 24-én a hivatalos adatok alapján : lépfene: Vonyarczvashegy 1 u., Batyk 1 u.; veszettség: Drávaesány 1 u., Sármellék 1 u., ragadós száj- és körömfájás: Karmacs 1 u., Pölöske 1 u.; ivarszervi hólyagos kiütés: III. Hegykerület 3 u., Drávavashid 1 u., V. Hegykerület 1 u., Fityeház 4 u., Szepetnek 1 u., Becsehely 1 u., Csörnyeföld 2 u., Dobri 1 u., Egyeduta 2 u., Felsőszemenye 3 u., Kútfej 1 u., Letenye 1 u., Oltároz 3 u., Tótszentmárton 1 u., Rátka 1 m., Bollahida 1 u., Barabásszeg 2 u., Kissziget 1 u., Karácsonyfa 1 u., Nova 1 u., Zebeczke 1 u., Felsőrajk 1 u., Pókafa 3 u.; rühkór: Tapolcza 1 u.; sertésorbánc: Zalabór 1 u., Gógánfa 5 u., Gyulakeszi 2 u., Szepezd 5 u., Szigliget 2 u., Vászoly 3 u.; sertésvész: Alsószenterzsóbet 8 u., Csesztreg 14 u., Balatonmogyoród 1 u., Galambok 9 u., Komárváros 6 u., Karmaos 1 u., Maróo 7 u., Rátka 1 a., Tormaföld 1 u., Kerkaszentmihályfa 2 u., Nova 5 u., Lentiszombathely 1 m., Zalaszentmihály 7 u., Káptalanfa 1 m., Megyer 7 u., Háshágy 1 u., Kemendollár 4 u., Pusztaederics 4 u., Zalaistvánd 8 u., Tűrje 1 u. Polgári perrendtartás. A Stampel-féle „Tudományos zseb-könyvtár" jogtudományi csoportja ismét gazdagodott. A 140/141. szám alatt a magyar polgári perrendtartást dolgozta föl dr. Pajor Ernő ösmert nevü jogi iró. A sommás törvény megalkotása óta ez az első mű, mely az egész perjogot szervesen tárgyalja, s igy nemcsak mint tankönyv, de mint gyakorlati kézikönyv is hézagpótló; e mellett a perrendtartás javaslatát is figyelembe veszi. Tömör és világos irály, eredeti rendszer, s az elmélettel való takarékosság mellett kitűnő gyakorlati érzékre valló felfogás jellemzik a munkát. Megrendelhető Stampel Károly kiadónál, Pozsonyban és minden hazai könyvkereskedésben. Ára 1 K 20 f, s egyes példány póstadíja 10 f. Csarnok. Az ideál. Serao Mathild beezélye. Laura elmélyedve ült asztala előtt s kesztyűjének begombolásával volt elfoglalva. Laura egyenesen ült, fejét azonban előre hajtá. A szók karján egy arany hímzésű felöltő feküdt, mellette egy félig kinyillott satin legyező hevert, melynek egyik oldala piros, a másik fekete-sárga. Fekete brokát uszályos ruha volt rajta, derekán sárga-piros virágból összeállított csokor pompázott. Barna hajtfürtjeit éppen ily szinü virágcsokor diszító. Czézár belépett a nélkül, hogy kopogtatott volna s a fölött gondolkozott, hogy mit szóljon. Végre ez jutott eszébe: — Jó estét asszonyom! Laura meg se mozdult. Később megfordult 8 keztyüjót felhúzva kérdezó: — On az, Sanseverino? — Ez a kérdés különös! — Elégedjék meg azzal. Nem késztet ez által egy másik kérdésre, melyet talán neveletlenségnek tartana! — Mit akar . . . grófnő, kegyed ma este egy . . .