Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-04-05 / 14. szám

XXII. évfolyam. Előfizetési cüij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes gzára ára 20 fillér Hirdctmínyok i 8 hasábos peti.tsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. Z AL A lap szellemi részét illeti közlemények a szerkesztőséghez (WJassiee-utca 25. sz.), az anyagi részét iljető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz {Újváros-utca sz.) küldendők. Kéziratokat uem küldünk vissza. LAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. A hus. A franciák egyik nagy királya, IV. Henrik ugy nyilatkozott egyszer miniszterei előtt, hogy addig nem nyugszik, amig minden francia parasztnak legalább vasárnaponként egy tyúk nem fó'l a levesében. IV. Henrik bizony elnyugodott az úrban, de jó szándékát nem tudta megvalósítani. A nagy király halála óta évszázadok peregtek le a történelem homokóráján, sok nagy férfiú törte az agyát azon a kérdésen, miként lehetne a milliókból álló tömegek részére nagyobb jólétet biztosítani; mikép lehetne minden szegény ember részére ha nem is egy egész tyúkot, de legalább ünnepnapokra egy falat hust biztosítani; sokan multak el azóta, sok nemes, a milliók boldogságáért dobogó szív állt meg s nem sikerült sem a hatalomnak, sem a tudománynak, sem a jó szándéknak az éhezó' embereket kiirtani s mindenkinek azt a legprimitívebb jogát, hogy egészséges emberi táplálékkal jóllakliassék, biztosítani. Nem is fog ez sikerülni senkinek. Szegények, nyomorultak, éliezó'k mindig voltak és lesznek. Elszomorító jelenség azonban, hogy az éhezó'k száma nem fogy a civilizáció emelkedésével, hanem egyre szaporodik. És ha azokat is ezek közé sorozzuk, akik napról-napra eltengetik ugyan életüket, talán fizikai éhséget nem is szenvednek, de olyan táplálékra vannak utalva, amely a testi és lelki erőket nem képes a munkaképesség fokán sokáig fenntartani, akkor az éhezők száma rettenetes nagy s az a kör, amely ezeket befogja, mindennap tágul, nemcsak a népesség természetes .szaporodásának, hanem a legelsőrendü életszükségletek mesterséges megdrágításának arányában. Az emberi szervezet nem nélkülözhet bizonyos mennyiségű hustáplálékot, vagy zsirt. Szüksége van ezekre különösen a fizikai munkát végzőknek, mert az izomerőt ^ a meleget ezek produkálják. Tessék most már végignézni a munkások között. Jut-e azoknak olyan táplálék, amilyent az erős fizikai munkával igénybe vett szervezet igényel? Fől-e mindegyik levesében egy tyúk minden vasárnap, vagy van-e módja arra, hogy néha napján olyan táplálékhoz jusson, amelyet a természet, amely minden emberi szervezetet ugyanazon törvények szerint alkotott, előir, megkövetel? A természet parancsai ellen lehet küzdeni, de azok megtagadása büntetlenül nem maradhat. Ha az ember nem táplálkozhatik ugy, ahogy minimális igények mellett kellene, bekövetkezik az elsatnyulás, a degeneráció, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik. De hogyan jusson a szegény ember húshoz, mikor manapság már a jobb móduaknak is nagyon meg kell gondolniok, mikor tegyenek pecsenyét az asztalra. A hus ára az utóbbi időben rohamlépésekben emelkedik, aminek az okát keresni kell s ha lehet, tenni is kell róla, mert nem vezet jóra, ha a nélkülözhetetlen élelmicikkek folyton drágulnak. Egy gazdag országban, ahol a közgazdasági élet minden téren arányosan fejlődik, az élelmi cikkek árának rendszeres emelkedése nem mindig kedvezőtlen jelenség, mert a fogyasztás, a kereslet emelkedését jelenti, ami viszont az általános jólét emelkedésére, a keresetforrások szaporodására, pénzbőségre mutat. Ahol a magasabb árt is elbirja a fogyasztó, ott az árak emelkedése, miután az egyöntetűbb vagyonmegosztáshoz vezet, nem esik egves osztáo ' cv lyok rovására. Nálunk azonban máskép van a dolog. A gazdasági élet nem mutat egyetemes fejlődést s az a jövedelem többlet, amely az árak emelkedésével egyes foglalkozási ágaknak jut, más oldalról a jólét csökkenését jelenti azoknál, akik más forrásból szerzik jövedelmüket. Egészséges gazdasági fejlődés mellett az áremelkedést feltétlenül a munkabérek emelkedésének kell megelőznie. Viszont, ha a munkabérek emelkednek, az áralakulásban ennek kifejezésre kell jutnia. Ezek a logikus igazságok, gazdasági törvények nálunk nem tudnak érvényre jutni, amit kiáltó módon bizonyít az utolsó idők példája. A megélhetés nehezebb lett; az élelmi cikkek megdrágultak s különösen a hus ára egyik másik helyen hallatlan magasra szökött fel. És hol van ennek az ellensúlya? A gazdák és mészárosok talán érzik az árak emelkedésének jótékony hatását, de emelkedtek-e a munkabérek s hol térül vissza a kiadásban előállott többlet azoknak, kik sem állatot nem nevelnek, sem hust nem árulnak? A teher rájuk nehezedik anélkül, hogy jövedelmük emelkedett volna. / Es az az előny, ami a húsárak emelkedéséből a gazdákra háramlik, nem felel meg annak a többletnek sem, amelylyel a fogyasztók terhe szaporodott, aminek az oka egyrészről a fogyasztási cikkekre nehezedő adókban és egyéb terhekben található, másrészről a közvetítők önkénykedésében leli magyarázatát. Hogy a feltétlenül szükséges fogyasztási cikkek súlyos megadóztatása az államra nézve nem a legiidvösebb s hogy ezeket az adókat csak pénzügyi szempontokkal lehet indokolni, ez már régen eldöntött tétel. A fogyasztási adók terhét fokozza azután még az a bölcs intézmény is, hogy nem csak az állam drágítja meg a hust, bort, sört, hanem még a városok is igyekeznek jövedelmi forrássá tenni a nélkülözhetetlen élelmi cikkek fogyasztását. Pótadók, tulmagas vágóhid díjak, állatorvosi díjak, sokféle egyéb mellékjárulék mind drágítja a hust, a zsirt, a szükséges táplálékot. Helyenként még mindezek mellett a piaci viszonyok, az állatok kivitelének emelkedése még magasabbra fokozzák az árakat. Igy pl. talán nincs még egy olyan drága piac Magyarországon, mint Zalaegerszeg, ahol egy klgr. zsír ára 2 K 20 f, a hus ára pedig rövid időközben 8—32 fillérrel emelkedett. Igaz, hogy az állatpiac is megdrágult, de talán még sem annyira, hogy a hus és különösen a zsir árának hallatlan emelkedését indokolná. Más, hozzánk közel fekvő városokban ugyanazok a viszonyok s a drágaság még sem fokozódott annyira, mint nálunk. Kétségtelen tehát, hogy az árakat mesterségesen is fokozzák, ennek aztán az a következménye, hogy a húsfogyasztás csökkenik, a zsirt pedig Budapestről, Debreczenből, Pécsről hozatják 30—40°/o-al olcsóbban. Ha a viszonyok meg nem javulnak, nemsokára időszerű lesz afelettgondolkozni, hogy más városok példájára szövetkezeti uton szerezzünk be olcsóbb és jobb miőségü hust s tűrhető árért zsirt. Mert hihetetlen az, hogy a termelési és forgalmi viszonyok hatása alatt fejlődött volna ki az árak olyatén Mai számunk 12 oldal.