Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-11 / 2. szám

XXII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1903. január II. 2. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények i 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. ZAL AV A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassies-utca 25. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Újváros-utca 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. A P politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Farsang. Az ember munkára teremtetett, de az örökös munkában, az élet küzdelmeiben mulatság, felfrissülés nélkül hamar kimerülne a lélek, elfásulna a szív s elvesztené érzékenységét a kedély. ' Az emberiség öntudatra ébredésével egy idős az a szokás, liogy az esztendő bizonyos napjai, vagy hetei a mulatozásnak vannak szentelve. A népek jelleme, hagyományai eltérő mulatságokat, a szórakozások százféle faját fejlesztették ki, de valamennyinek egy a forrása, egy a célja, egy az indító oka. Le akarja rázni magáról mindenki egy időre, talán csak néhány órára, a mindennapiság megszokott gondját, hogy átengedhesse magát annak a gyönyörnek, amelyet csak a gond nélkül való gyermek élvez. Szivvel, lélekkel, nemesen és ártatlanul mulatni csak azok tudnak, akiknek kedélyében még megmaradt egy parány a gyermek naivságából. Ahol ez a parány hiányzik, ahol a szivekből ezt is kiölte az idő, az élet, a gond, a küzdelem, vagy a kor perverz szelleme: ott lehet zaj, fény, dobzódás, de lelket üdítő, kedélyt frissítő, az emberi méltósághoz illő mulatság nincs. A konfettit szóró olasz gyermekes örömmel jár-kel a városok utcáin a karnevál napjain; a francia századok óta üzi farsangi játékait, amelyek naivak és kedvesek ma is, mint századok előtt; az angol családi körébe gyűjti barátait s minden házban párolog a puddingos tál és illatos tea. A legkisebb német faluban is megtartják a farsangi nagy bált. Mindenütt felveri a farsang zaja a falvakat, városokat s mindenütt van valami hagyományos farsangi szokás, amelyet fenntartanak, ápolnak, apáról fiúra hagynak, mint örökséget. A mi magyar népünknek is voltak régi farsangi hagyományai, amelyek különösen a lakodalmi szokásokban maradtak fenn. Vidékenként más és más képe volt a falusi lakodalomnak s mindegyikben volt valami poétikus, valami megkapó naiv vonás. Ezek a szokások azonban inanap már eltűnőben vannak. Haldoklik a falupoézise; kevés már a szerelmes paraszt legény, aki nagy ünnepséggel viszi haza szíve választottját. Sok az érdekházasság s a lakodalmak nem olyan nagy ünnepélyek, mint voltak valaha. A rosz gazdasági viszonyok, a naprólnapra szaporodó gond megülik a nép kedélyét. Kevesen tudnak mulatni; a falu mulatsága inkább dorbézolás. A rosz gazdasági viszonyok jele az a nyomasztó csend, amely a falvak fölé borult. Sokan a kultura hódításának tartják ezt a nagy csendet, pedig csak a nép sorsa roszabbra fordulásának a jele. A kultura nem ellensége a vigasságnak, a jó kedvnek. A kultúrnépek ma is űzik zajos játékaikat, a mi népünk azonban hovatovább csak meséből fogja ismerni azt az időt, amikor még a falusi ember is vigadott. Mindenki a maga hajlandósága szerint szeret mulatni ; a magyar paraszt pedig szereti a muzsikát, táncot, meg a bort. A muzsikaszó, meg a bor drága lett. Megadóztatták mind a kettőt. De nem csak a paraszt alacsony háza, hanem a falusi uri házak is elcsendesedtek. Alig vesznek tudomást arról, hogy az egyház szokása, az emberek ősi törvénye szerint elérkezett a mulatságok ideje. A régi házi bálok, családi mulatságok kora lejárt; azok a vidéki társaságok, amelyekben otthon volt a jó kedv s a honfi bánat is sírvavigadásban keresett magának utat a szivekből, szétfoszlottak. A vidéki városok farsangi élete, kedélyessége szintén visszaesőben van. TÁRCA. Rigmusos krónikája avagy története az 1902. esztendőnek. Tinódi Lantos Sebestyén diák módjára megénekelte Theodorus diák. Megrázzák kezeim az Idő nagy fáját, Hogy egy esztendőnek imám krónikáját; Nem éretlen hír az, ami esik róla, Szépen lehull, ami megérett a szóra. Bár újságba irok, nem irok újságot, Rigmusba szedem a történt valóságot. Sok az, ami történt egy esztendő alatt, De őszveszorítom, mint a sózott halat, Számítván olvasóm ápetitusára, lm, föl is tálalom Tinódi módjára. Tinódi Sebestyén nagy krónikás vala, Ajkán, lantján a dal szépen csendült vala; Ámde az ő dolga sokkal könnyebb vala, Mert csuk egy thémáról zengett egy-egy dala. Én elevent, holtat rigmusba foglalok, Hazait, külföldit sorjában méltatok. Megválogatván a méltót, hiteleset, Legyen az esemény, avagy haláleset. — Első a nelcrolog nagy halottjainkról, Kikről bús énekem következőkéi> szól: Tisza Kálmán kezdi a szomorú rendet, 3Ielyet a nagy kaszás oly gazdagon ejtett. Tizenöt esztendős kormányelnöksége Liberális pártnak vala erőssége. Bihari pontokból fúzió származott, De Abrudbányáig minden megváltozott. Változik a világ, változik az ember, Elhagynak barátid, bár a számuk tenger.... Jó Horánszky Nándor alig ért a révbe, Piros bársony székből menyországba tért be. Schlauch Lőrinc Nagyvárad biboros püspöke Hazának, királynak volt buzgó ügynöke. Nem is egyedül ment: jó Pável Mihálylyal, Örvendeznek már a menyei királylyal. Tibád Antal után Győry Elek ment el, Majd a két Szigeti művészies renddel. Teleki Miklós sem váratott magára; Óh nem végtelen a földi lét határa. Kiss Miklós ezredes (az a nemeskéri), Magyarok Istenét mind csak azon kéri, Áraszsza áldását honvédek honára, Dicsősége fényét mártírok porára. Karsay püspönben jó hazafit bírtunk, Több jeles irónkért hő könnyeket sírtunk: Elvesztettük Dobsát, Tolnait, Vadnayl, K. Beniczky Irmát s Demetert a Lakyt, El Lauka Gusztávot s jó Inczédy Lászlót, Ki lobogtatta a 48-as zászlót, írók s jó honfiak voltak egy személyben, Müépítöt veszténk jó Steindl lmró-6e». Festőművész hunyt el Kaleti Gusztáv-ban, Nincs, aki pótolja a mükritikában. Bartók Lajos zárja e bús nekrológot, Koporsójával az év is bezáródott; Büszkesége volt ő szépirodalmunknak; Legyen könnyű a föld ennyi halottunknak! A lefolyt esztendő elég meddő vala; Az országgyűlésen sok szónoklat vala, Ám a sok beszédnek sok alja is vala, A hegytől szült egér indemmtás vala. A parlamentekben sehol sem munkálnak, — Ki tudja, mi vőn jó vén Európának! — Feledi, mennyi vért ontott e jogáért, S visszasír a múltba egy-egy zsarnokáért . . . Csak kendőzze magát! — kall már ez a vénnek, Hallja meg szavát a jövő zenéjének; Rémesen kopogtat ajtaján az uj rém, Kenyeret és jogot bőszen követelvén . . . Kiaszott arcával zihálva közelget S tombolva kiáltja-. „Jogot és kenyeret!" Ajtónk bedöngetni egyre megkísérti, S a golyó nem járja, s a szurony nem sérti. . . Nem lehet elnyomni hatalmi erővel. Fölsikolt s visszacsap kemény kőesővel. Parlamenti heccek, némuljatok hát el, Mai számunk ÍO oldal.