Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

2 ZALAMEGYE 1901 december 15. Előmunkálati engedély meghosszabbítása. A keres­kedelemügyi miniszter Barthalos István ügyvéd, pápai lakos kérelmére a m. kir. államvasutak Körmend állo­mástól Csömödér, illetve Rédicsállomásig, valamint Zalalövőtől a cs. kir. szab. déli vasút Zalaegerszeg állomásig, úgyszintén Rimánytól Muraszombatig és folytatólag Raclkersburg irányban az ország határáig vezetendő vasutvonalakra az 1898. évi november hó 19-én kelt rendelettel kiadott és legutóbb mult évi december hó 5-én Muraszombattól a határ széléig ter­jedő vonal kizárásával meghosszabbított előmunkálati engedély érvényét hasonló korlátozással és másrészt a Zalalövőtől Eőriszentpéter irányában vezető vonalra való kicerjedéssel a lejárattól számítandó további egy év tartalmára meghosszabbította Meghívás és kérelem. A dr. Jankovich László gróf ur ő méltósága védnöksége alatt álló «Zalaegerszegi szegénygyermekek karácsonyfa egylete» folyó hó 24-én este 5 órakor az ujovoda helyiségében ruhakiosztás­sal egybekötött ünnepélyt tart, melyre a n. c. közön­séget van szerencsém tisztelettel meghívni. — Felkérem a n. é. közönséget, bogy a karáesonyfa feldíszítéséhez szíves adományokkal járulni és azokat f. hó 24-én d. u. 4 óráig az ujovoda helyiségébe küldeni szívesked­jenek. Zalaegerszegen, 1900. évi december havában. Ruzsics Károlyné egyleti elnök. Kitüntetett tanító. A földmivelésügyi m. kir. mi­niszter a Népkönyytár felállítása és ennek a neppel való megkedveltetése körül szerzett érdemeiért Pesty Lajos nagyrécsei főtanitót 50 korona jutalomdíjban részesítette. Vasutügy. A Tapolcza-keszthelyi vasút építési tervezetét a kereskedelemügyi miniszterhez felterjesz­tették s ennek alapján a miniszter a közigazgatási bejárást elrendelte, amelyet Sziics András miniszteri titkár vezetése alatt e hó 27 én Tapolczán és 28-án Keszthelyen tartanak meg. A megyei tanítótestületek működését a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter legközeleb szabályozni fogja. A rendelet arra fogja buzdítani a tanfelügyelő­ség révén a tanitóegyleteket, hogy inkább kevesebb, de tartalmas gyűléseket tartsanak és ezek ellenőrzését a tanfelügyelőkre bizza. Ez az intenzív működés első sorban a helyesen megválasztandó eszméktől függ, amelyek elsősorban paedagógiai kérdéseket öleljenek fel .és igy nagyban elősegíthetik az önművelődést. Ugyanezen rendelet intézkedik a tantestületi gyűlése­ken megjelent tanítók fuvar- és napidijainak gyors kiszolgáltatása iránt olv képen, hogy ezt az egyletek­nek önkormányzati hataskörébe utalja át azzal, hogy a segélyt egyszerre utalványozzak ki az egyletnek s a megmaradt részletet jutalomdijakra fordíthatják. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Szabó István dicső-szentmártoni állami elemi iskolai tanítót a nagykanizsai állami elemi iskolához jelen minőségében áthelyezte. Megerősítés. Az igaszságügyiminíszter a zalaeger­szegi kir. járásbíróságnál ideiglenes minőségben alkal­mazott Horváth Jenő írnokot ebben az állásában vég­leg megerősítette. Pótló érettségi vizsgálatok. A nagykanizsai izr. felsőkereskedelmi iskolánál f. hó 18-án tartották meg a decembéri pótló érettségi vizsgálatot Kirchncr Béla felsőkereskedelmi iskolai főigazgatónak, mint a vallás cs közoktatásügyi minisztérium részéről kiküldött biz­tosnak, elnöklete alatt és Ileltai Józsefnek, a keres­kedelemügyi minisztérium részéről kiküldött biztosnak, társelnöklése mellett. A pótérettségire jelentkezett mind a négy tanuló megfelelt. Kosárfonó tanfolyam. A földmivelésügyi minisz­térium engedélyével és segélyével Nagyrécscn január 2-án kosárfonó tanfolyam nyílik meg Pesty Lajos fő­tanító vezetése mellett . A tanfolyam célja a köznép­nek a téli hónapok alatt kereseti fonást nyújtani. Készítenek fehér tisztított vesszőből pipere cikkeket (bőröndöket), utazó táskákat, kenyér- és ruhakosarakat a legfinomabb kivitelben. Különféle tárgyakra meg­rendelést elfogad Nagyrécsén Pesty Lajos, a tanfolyam vezetője. A vasárnapi munkaszünet felfüggesztése. A keres­kedelemügyi miniszter megengedte, hogy a folyó évi december 22-ére és 29-ere eső vasárnapokon a vasar­napi munkaszünetről szóló törvény végrehajtási rende­letének II. a) 2., 3., 4. es o. pontjai alatt emiitett ipari és kereskedelmi telepeken az ipari munka, illetőleg az adás-vevés egész napon át végeztethessék. Ember koponyák a mezőn. Sümeghi vadászok az ukki mezőn embercsontokat találtak ; koponyák, szár­és egyéb csontok hevertek szerte szét a mező köze­pén. Mikor a dolog felől kérdezősködtek, a falusiak azt beszélték, hogy ott valamikor templom volt és körölötte sirok lehettek. Most a gyerekek fölbonto­gatják a sírokat és azok szórták szét az ősök csont maradványait. Ukk község elöljárósága intézkedett a talált csontok tisztességes eltakarításáról. Karácsonyi és újévi ajándéknak alkalmas órakat 5 évi jótállás mellett, divatos arany-esüst ékszereket, chinai ezüst dísztárgyakat hitelképes egyéneknek rész­letfizetésre is szállít Polgár Kálmán műórás és éksze­rész Budapest, VII. Erzsébet-körut 29. E régi és hír­neves cég 2000 illusztrációval ellátott árjegyzékét kí­vánatra ingyen és bérmentve küldi. Vidéki megrende­lésekre különös figyelem fordittatik. Talált pénzek. Az egregyi határban az árpádházi kápolna közelében forgatás közben cserépbögrében 276 darab római császársági bronz-érmet találtak; az érmek kitűnő állapotban vannak és Nagyconstantin, Constantius, Maxentius Crispus császárnak az érmei. A talált érmeket Csák Árpád, a Balatoni Muzeum titkára, a muzeum részére megszerezte. Piaci gabona árak városunkban f. hó 21-én 50 kilogrammonként : buza 7 K 70 fill.— 7 K 85 fill. ; rozs 6 K 60 fill.—6 80 fill. ; árpa 6 K— 6 IC 25 fill,; zab 7 K—7 K 25 fill; tengeri 6 K 6 K 25 f. Állategészségügyi kimutatás vármegyénk területén f. hó 8-án a hivatalos adatok alapján: lépfene: Bánolc­szentgyörgy 4 u ; veszettség: Perlak 1 u., Köveskálla I u. ; sertésorbánc: Vászoly 2 u ; sertésvész: Alsólendva 18 u., Őrség 1 u., Szentjakab 6 u„ Vindornyalak 4 u., Petrikcresztur 6 u., Pettend 8 u., j. Hóttó 2 u., Ke­mendollár 17 u., Petőhenyc 4 u. Vetőmagvak ára Mauthner Ödön budapesti mag­kereskedő értesítése szerint Budapestén 50 kilogram­monkint: vörös heremag46—54 K ; lucernamag45—50 K ; muharmag 8—8'/ 2 K ; tavaszi bükköny 8—8'/ 2 K ; baltacím 16—16 1/ 2 K. Téli vasúti menetrend. Érvényes október hó 1-től. Zalaegerszegről indul : a) Bobára 9 óra 29 p. reggel, 4 ó. 12 p. délután ; b) Csáktornyára 4 ó. 59 p. reggel, 5 ó. 52 p. délután. Zalaegerszegre érkezik : a) Bobáról 8 ó. 39 p. reggel, 5 ó. 45 p. délután; b) Csáktornyáról 9 ó 15 p.-kor reggel, 8 ó. 24 p. este. Helyi közlekedés Zalaegerszeg és Szentiván között: Zalaegerszegről indul Szentivánra 6 ó. 42 p. reggel, II ó. 42 p. délelőtt, 2 ó. 33 p. délután, 8 ó. 30 p. este. Zalaegerszegre érkezik Szentivánról: 8 o. 05 p. reggel, 1 ó. 57 p. délután, 4 ó. 01 p. délután, 9 ó. 47 p. este ; Szentivánról indul : a) Nagykanizsa Jelé 5 ó. 55 p. reggel (vegyes vonat), 12 ó. 25 p. délután, 3 ó. 13 p. délután (gyorsvonat), 9 ó. 05 p. este. 2 ó. 21 p. éjjel; b) Szombathely fele 7 ó. 22 p. reggel, 1 ó. 16 p. délután (gyorsvonat), 3 ó. 17 p. délután, 2 ó 15 p. éjjel. Nagykanizsáról a vegyes vonat Szentivánra ér kezik 7 ó. 02 p. este Irodalom. Magyarország és a világ. A tudomány óriás lé­pésekkel halad egységesítés felé. Mind több és több fizikai és társadalmi jelenség csoportosul egy alapok körül. A fizika kimutatta, hogy hő, fény, elektromos­ság mind csak a mozgás más-más formái. Az iroda­lomtörténet napról-napra inkább megvilágítja azt a fényt, hogy a nemzetek bizonyos időszakonként nagy­jában körülbelül egy eszmekörben mozognak, egy szellemi niveaun vannak. A történelem megmutatja, hogy a külömböző korszakok eseményei nagyjában egy alap-okból vezethetők le s ugyanazon okok meny­nyire ugyanazon hatást hozzák létre mindig és min­denütt, annyira, bog)' felületes néző előtt szinte ugy látszik, mintha a történelem ismételné önmagát. A történelemből bizonyos megfigyeléseket, szinte szabá­lyokat lehet levonni, s a nemzetek mintha mind egy cél érdekében működnének. A szellem tevékenységét a világtörténet külömböző fázisaiban még nem láttuk beillesztve a világ egyetemes történetébe. Dr. Marczali Henrik kitűnő tudósunk az első magyar történettudós, ki egyenlő buzgalommal tanulmányozza a vilagnak és saját nemzetének történetét, s világtörténeti nagy munkájában pontosan és alaposan kimutatja a magyar nemzet szerepét a világ egyetemes történetében. Ez a nagy munka 12 kötetben jelenik meg. Egy-egy gaz­dagon illusztrált kötet ára diszes félbőrkötéssel 16 korona. Fiizetenkint is kapható 60 fillérjével. A 146. füzet most hagyta cl a sajtót. Megjclen minden héten egy füzet. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek Iro­dalmi Intézet Részvénytársaság Budapest, VIII., Üllői út 18 sz.) s minden hazai könyvkereskedés utján, havi részletfizetéste is. Egyetértés. 1 larminchatodik évfolyamát kezdi c lap az 1902-ik évben. E nagy idő bizonyítja, hogy fennállása a nemzet érdekében áll. Legnagyobb, leg­tartalmasabb s igazán nemzeti lapnak ismerte el a művelt magyar olvasóközönség. Iránya a jövőre is változatlan marad. Független minden párttól. Nem egyik vagy másik pártnak, hanem az egész nemzet­nek gondolkozását tolmácsolja. Szabadelvű, erős ma­gyar s az ország függetlenségére törekvő. Ausztriá­val szemben az önálló es történelmi nagy Magyar­országot törekszik visszavívni. Osztályérdeket nem is­mer s a felekezeteséget üldözi. A gazdaközönség ér­dekeit s a nemzeti ipart és kereskedelmet egyaránt védelmezi. Tisztviselőink jóllétének s függetlenségének nagy érdekeiért első sorban száll sikra. Tanáraink s tanítóink nemes munkálkodásában a nemzet jövendő­jének biztosítását látja. Történelmi egyházaink minden igaz érdekét szivén viseli. A külföldről beszivárgott klerikális és gyűlölködő szellemet kiirtani törekszik. Ellenzéki lap. A kormányt szigorúan ellenőrzi és bí­rálja, de nem személyeskedik. A pártok és kormány­férfiak becsületét nem támadja. Tárgyilagos és igaz­ságos. De mást, mint magyar érdeket nem ismer. Egyetlen lap, a mely az országgyűlés tárgyalásait iga ­zán és kimerítően közli. A közgazdasági kérdéseket bőven és elfogulatlanul tárgyalja. A hírszolgálatban pontos, gazdag és tiszteséges. Szépirodalmi tartalma páratlan. Itt jelennek meg a tiszta magyarság leg­nagyobb írójának Eötvös Károlynak remek müvei Most kezdi meg a «Nazarenusok» című nagy müvet. A mult század negyvenes éveinek korrajza lessz ez. Oly mű, mely gyönyörrel és bámulattal tölt rl min­denkit s melynek párját a külföldi irodalom se is­meri. Azután jön a Balaton körüli utazás folytatása, továbbá Gróf Károlyi Gábor titkos följegyzései s a Ba­kony erdeje. Korszakos müvek mind. Áz uj év alkal­mából jobb lapot nem ajánlhatunk a közönségnek, mint az Egyetértést, melynek kiadóhivatala (Budapest, IV, ker., Papnövelde-utca8) szívesen küld mutatvány­számot mindenkinek, a ki ily kérelemmel hozzá for­dul. Az Egyetértés előfizetési ára 1 hónapra 3 kor. 60 fill., negyedévre 10 kor. A «Magyar Hirlap- tizenegyedik esztendeje szol­gálja már a nagy magyar közönség érdekeit s ebben a munkájában egyre erősödik, izmosodik. Minden irányban . teljesen független, pártszempontoknak alá nem vetve, csupán az igazság diadaláért küzd foly­tonosan. Politikája ideálisán szabadelvű, irányzata törhetetlenül demokrata. Célja a magyarság minden igaz ügyének a támogatása és megvédése. Munkatár­sai elsőrangú írók és hírlapírók. Egytől egyik kiváló­ság a maga munkakörében. Közleményei hitelesek, híradása gyors és megbizharó. A «Magyar Hírlap» mindig tárgyilagos, és valamennyi közleményében hazafias szempontok vezérlik. Elveiért, amelyek ren­dületlenül ugyanazok, bátran és lankadást nem ös­merve harcol. Kedvezményekkel pedig szinte elhal­mozza előfizetőit. Paratlanul áll a maga nemében a kedvezmények között is a karácsonyi ajándéknak szánt ingyen könyvtár, amit a <íMagyar Hírlap» min­den előfizetője teljesen díjtalanul kap meg kará­csonyra, annak az arányában, hogy hány hónapig já­ratta a lapot márciustól számítva egyvégben, egyfoly­tában. Ahány hónapig egyhuzomban, megszakítás nélkül előfizet valaki a «Magyar Hirlap»-va., ha mind­járt havonkint is: ugyanannyi pompás regényt kap krisztkindliképen, egyetlen garasnyi külön fizetés nél­kül. Ezek között a regények közt lókat Mór, Bródy Sándor, Bársony István, Abonyi Árpád, Molnár Fe­renc magyar írókon kivül még öt hírneves külföldi iró remek müvei szerepelnek. A tMagyar Hírlap» előfizetői jelentékenyen kedvezményes áron kapják az «Ország-világ> című gyönyörűen ilusztrált heti lapot, meg a «Képes gyermeklap*-ot. A «A/agyar Hírlap* ezenkívül könyvalakban köthető regényt közül állan­dóan, amelynek esetleg hiányzó részét az uj előfizetők megkapják. A «Magyar Hirlap» előfizetési ára félévre tizennégy korona, negyedévre hét korona, egy hónapra két korona negyven fillér, A kiadóhivatal Budapesten van, az V. kerületi Honvéd-utca 10. sz. alatt. Sorsjegyek és értékpapírok birtokosaira nélkü­lözhetetlen a Pénzügyi és Tőzsdei Évkönyv, a mely az 1902.év elején, mint a «Pénzügyi Hirlap» ingyen melléklete, jelenik meg Lenivay Sándor szerkesztésé­ben. Az Évkönyv a különféle értékpapírok magyará­zatait kivül tartalmazza mindazon hasznos tudnivaló­kat, a melyek értékpapírok kezelésére, vásárlására, eladására stb. vonatkoznak cs ezenfelül teljes kimuta­tását közli mindazon sorsjegyeknek, részvényeknek, kötvényeknek, zálogleveleknek, a melyek ipoi. végéig kisoroltattak, de kifizetésre meg bemutatva nem lettek. Sok millió korona nyeremény hever gazdátlanul a pénztárakban, mert jogos birtokosuknak nincsen tu­domása arról, hogy sorsjegyük ki van húzva. Ebből az Évkönyvből mindenki megtudhatja, vájjon sorsje­gye vagy más értékpapírja ki van-e húzva. Az év­könyvet ingyen kapja mindenki, a ki a «Pénzügyi Hiálapr>-ra. előfizet. A «Pénzügyi Hii lapu előfizetési ára 5 korona. Előfizethetni legcélszerűbben postautal­vanynyal a kiadóhivatalban (VII., Kerepesi-ut 44.) Csarnok. Az a<jo IjonVéd tragédiája. Ott a faluvégén, a hol a tovasurranó-Tatár pa­tak öntözgeti a rétek szűzi gyermekeit, a kis virágo­kat, régi, mohlepte házban éldegélte napjait az öreg Szegcdy Balázs. Ismertük s szerettük mindnyájan, vonzódó ragasz­kodás s igaz tisztelet fűzött bennünket hozzá ; hiszen benne egyik megtestesülését láttuk a tőzsgyökeres, puritán «jó faj magyaroknak»; azoknak az embereknek, akik ma már egyedüli élő emlékei a dicsőséggel át­küzdött múltnak. Külseje, melyet mindiga nemesen egyszerű nem­zeti köntös díszített s eredeti gondolkozás módja, mely annyira elütött a mai «modern emberekétől*, érdekessé­get kölcsönzött neki ; komolysága tiszteletet parancsolt; nem csoda tehát, ha rajongással vettük leörül s ha oly szívesen időztünk körülötte. Keveset beszélt s a szomorú napok alatt, melye­ket a nemzet a szabadságharc után átélt, midőn annyi igaz honfira várt a bilincs s a vak börtön, nem igen foglalkozott a jelennel, inkább a mult emlékeinek élt. Ezekben gazdag volt élete ! Voltak előkelő, gazdag, vitézlő ősei, de ezek csak az ősi nevet hagyták rá vagyonuk romjaival. Volt hűséges szerető hitvese, ifjú neje ; gyenge virágként hervadt el ez, fiatalon ragadta el őt tőle a sors és néki nem maradt más, csak a néma keserűség s a komor bánat. Azokat a sebeket pedig, amelyeket ezek az érzelmek szaggatnak fel a szívben, nem gyó­gyítja meg, nem hegeszti be az idő soha ! Ezek az érzelmek tették borússá a jó Balázs bácsi napjait is. Hányszor láttuk, amint szép, napsugaras tavaszi napon el-elmerengett ott a patak partján, mintha csak a játszi habocskák enyelgését, a pázsitszegte patak vi­dám csergedczését s a szomszéd hatalmas hárs leve­leinek titkos suttogását hallgatta volna! S ilyenkor láttuk, mint érzékenyül el a jó öreg ; mint tolul könny azokba a szemekbe, a melyek hősies elszántsággal néztek szembe a csaták haláltosztó golyózáporával. De nemcsak fájó emlékei voltak ! Ott függött a falon a régi bajnoki keztyiik, a kő­vető parittyák, az öklelő kopják s a súlyos buzogá­nyok, az ősök hadi szerszámai között az ő karabélya s az ő kardja is s néha-néha, ugy nyári zivataros napon, mikor az elemek titáni harca, a dörgő égi háború alatt

Next

/
Thumbnails
Contents