Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

XX. évfolyam. Zalaegerszeg, 1901. december 1. 48. szám. in Előfizetési dij: Egész évre 8 korona. Fél évre ... 4 korona. Negyed évre . . 2 korona. Egy szám ára 20 fillér. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. Nyilttér petit sora 24 fillér. I társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A < Zalamegyei gazdasági egyesülete, a Zalaegerszegi ügyvédi kamara , a megyei községia «Kanizsai és novai járási községi- és körjegyzők egyleté -nek, valamint a Légrádi takarékpén szövetkezet -nek hivatalos közlönye. Megjelenik minclen vasárnap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. Teremtsünk háziipart! Az egymást követő rosz termések szakadatlan láncolata mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a boldog jövő, a biztos lét egyedüli támaszát a földmivelésben többé nem találhatjuk. A sors csapásai és a természet kiszámithatlan szeszélyei immár minden gazdának mérhetlen károkat okoztak s be kell végre látnunk azt, hogy tevékenységünket más téren is kell érvényesíteni. Sőt maga az agrikulturális foglalkozás sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy időnk jó részét biztos hasznot-hajtó foglalkozásokra fordítsuk. Mostanság ugyanis mit tapasztalunk a legtöbb magyar gazdánál ? Ha elvégezte őszszel a szántást, a mezei foglalkozások közt az utolsót, szépen a boglya-kemence mellé telepszik és mesemondással, hébe-hóba toll {osztással vagy tengeri morzsolással csapja agyon a tél unalmas napjait. Rezzeg a német földmivelőnek az életmódja már nem ilyen kényelmes ! Az a telet nem avval tölti el, hogy pihenjen sokszor meg sem érdemelt babérain, hanem hasznot-hajtó háziipart iiz, amelynek jövedelmét azután takarékosan félrerakja. Es nem kell azt gondolnunk, hogy a durva, nehéz munkában megkérgesült kezek darabos vagy esetlen dolgokat produkálnak ! Korántsem ! Csak látogassuk meg Németországban a O-O o Majna melletti kis Ofifenbach városkát, azonnal meggyőződhetünk arról, hogy a legelső párisi bőrdiszmunka-árus nem képes versenyezni azzal a munkával, amelyet ott előállitanak. De ez természetes is! Apáról fiúra száll itt ennek a mesterségnek a gyakorlása. És igy bőrtárcáikkal, erszényeikkel és egyéb bőrdiszműveikkel az egész világot elárasztják; mert sem csinosság, sem olcsóság tekintetében nem versenyezhet velük egy hason vállalat sem. A „Zalamegye" tárcája. Az utolsó találka. Irta: Pallos Árpád. Komor borongós őszi nap volt, midőn Pethes László leverten, halaira valt arccal tért baza lakásába. — Elvégeztetett, — suttogta magában s lázas szemeiben a martirok tüze lobogott. Lassan vetkőzött, mint aki tudja, hogy utoljára cselekszi mindezt s tudja, hogy számára többé nincs mar ébredés. Erezte, hogy a tavasz langy napsugára többé őt nem csalogatja már; a pacsirta éneke nem gyönyörködteti; vig cimborák kacaja, édes női hang búgasa, a hegedű fülbemászó dallama már nem boldogítja. Fáradtan dőlt a már megvetett ágy puha párnái közé. Bár a szobában izzó vörös volt a kályha s a nagy melegtől az ablakok átláthatatlan sürü ködpárával boritvák, Pethes mégis ugy fázott, hogy csak ugy vacogott a foga belé. Magara kapta a dunyhát, hogy a didergést kiűzze tagjaiból ; mit sem használt. Az átellenes kávéházból vig zeneszó, duhaj kurjongatás zaja hatolt fel a szobába. A láz s a kimerültség elnyomta Pethest: álomba merült. Most boldog mosoly vonaglott ajkain keresztül. A láz működni kezdett. Ismét visszavarázsolta őt a napsugaras forró nyárba, életének abba a boldogságtól, verőfénytől vidám korszakába, amidőn még minden életet, minden szerelmet lehelt magából . , . ... A labda repül s a tennis-pályán dévajkodó lányok s fiatalemberek zaja hallatszik . . . . . . Most mutatják be Jolánnak, a kacagó szőke lolánnak. Szive hevesebben ver ; megérezte, hogy élte Avagy tekintsünk a Szentgothárd hegy körüli schweiczi falvacskákba ! Az órásipar nem egy hivatott mesterére akadunk ott az egyszerű földmivelő parasztok között! Sőt maguk a legelső schweiczi óragyárosok náluk rendelik meg szükségleteiket; mert precizitás és olcsóság tekintetében senki sem versenyezhet velők. Es mindez nem alapszik csodán, sem biivészeten, hanem azon az egyszerű életigazságon, hogy a gyakorlat teszi a mestert. A fiu apjától tanulta tisztelni és megbecsülni a munkát, amely nekik nem a kenyeret adja, mert hiszen ezt már a földjüktől is megkapják, hanem adja nekik a megtakarított filléreiket. Erre tanítsuk meg a mi népünket! Legyen neki is olyan foglalkozása, mely egy részről elűzze tőle a téli napoknak fárasztó unalmát, más részről meg kiegyenlítse a netáni rosz termés következtében beállott tőkehiányt! Ha majdan megteremtjük a magyar nép számára is a háziipart: akkor a föld után való sóvárgás sem ölt majd oly óriási mérveket, mint manapság. Igy azután egy csapásra két bajon is segítünk. Ugyanis mig egy részről biztos kenyeret adunk a népnek, más részről javítjuk az ország társadalmi viszonyait is. Annál inkább előtérbe lép most ez a fontos kérdés; mert az agrár-sociálismus is már bontogatja vérvörös zászlóját és az ország népe rohamosan siet a koldusbot felé ! Ne engedjük tehát elbukni a népet és ha már tettekkel nem tudunk vagy nem akarunk nyomorán segiteni: enyhítsük azt jóakaró tanácsainkkal, tanításainkkal ! Ki tudja, hátha meghallgatja jóakaratú tanácsainkat s azt elfogadva, képes lesz nyomott helyzetén segiteni ! A megyei állandó választmány ülése. A megyei állandó választmány dr. Jankovich László gróf főispán elnöklésével november 29-én igen látogatott gyűlést tartott, amelyen a december 9-iki rendes közgyűlés tárgysorozatába felvett ügyeket targyalta s készítette elő. A napirend előtt elnöklő főispán meleg hangon emlékezett meg a vármegyei közélet egyik kimagasló alakjának, Skublics Jenőnek, az állandó választmány egyik buzgó tagjának, gyászos elhunytáról; indítványára a választmány dr. Gyömörey Vince bizottsági tagot kérte fel, hogy a december 9-iki közgyűlésen a választmány nevében a vármegyét ért eme súlyos veszteségről emlékezzek meg. Ezután a gyűlés áttért a tárgysorozatba felvett ügyek tárgyalására. Az egyes bizottságokba a három éves cykluson át elhalt bizottsági tagok helyébe új tagokat jelelt ki ajánlásra. Az állandó választmány elfogadásra ajánlja a közgyűlésnek: a csopaki körjegyző fizetésének felemelése tárgyában, a baksa-győrfai körjegyzőségben a segédjegyzői állás rendszeresítése tárgyában, a sármelléki körjegyzőséghez tartozó községek módosított szervezési szabályrendelete tárgyában, Nagykanizsán az újonnan épült házak póladómentessége tárgyában, Csáktornya, Muracsány községeknek községi pótadó törlése tárgyában, Tapolcza községnek a villanyvilágítás tárgyában, Szentgróth polgárvárosnak a körjegyzői lak és iroda helyiség felépítése tárgyában, Csehi községnek a községi korcsmaház átalakítása tárgyában, Mcs&csgyvr'óknek községi ingatlan bérbeadása tárgyában, Pola községnek a tenyész apaállatok beszerzési költségeinek kivetése tárgyában, Csopak községnek a községi korcsmának bérbeadása tárgyában, Szentjakab községnek a szentjakabi vasúti megállóhely költségeinek fedezése tárgyában, Szentlisztó községnek a községi iskola államosítása tárgyában, Budaja községnek a Körmend—muraszombati vasút segélyezése tárgyában, Szilvágy községnek ingatlan elidegenítése tárgyában, Csáfcrd községnek a tanítói fizetéshez leendő hozzájárulás tárgyában, Csáktornya nagyközségnek a vásári rendtartás, továbbá a köztisztaság és közrend targyában alkotott szabályrendeleteit, valamint 300.000 K törlesztéses kölcsön felvétele tárgyában, Mur.asiklós községnek 1.200 K kölcsön felvétele tárgyában, az ukki körjegyzőséghez tartozó községeknek az ukki körjegyzői iroda fűtése és világítása tárgyában, Ságod, fordulópontjára ért; megérkezett az egyedül uralkodó szivkirálynő . . . A lázálom tovább festi a tarka, szines képeket. . . . Most a mulatságot idézi fel varázslatával; a mulatságot, melyet a nyaralótelep ifjusaga rendezett. Jolán is részt vesz a jótékony bazáron s melléje ő van beosztva ; ő a mindenki által irigyelt, a boldog . . . Kimondhatatlan jó érzés vesz erőt a lázbetegen, mig ajkai öntudatlan kacajban törnek ki. . . . S most, most — varázsolja eléje bűvös hatalmával a láz élte legboldogabb, örökkön visszasóvárgott napját; azt a gyönyörű, azt a felejthetetlen augusztusi estét. ... A nap vörös korongja lassan-lassan száll alá az átellenes hegyek mögé s a felhőtlen égboltozaton egymás után gyúlnak ki a fényes csillagok. Minden csendes. A kis nyaraló telep nyugalmát mi sem zavarja, csak a nagyvendéglo udvaráról hoz a szellő egyes rejtélyesen búgó hanghullámokat, a nagy bőgő messzehangzó hangját . . . Avagy tan a szemközti kávéház zenekara téveszti meg a lazbeteget ? . . . Egymás mellett ülnek egy fapadon. Jolán, meg ő ; kéz a kézben, ajk az ajkon. Lábaik előtt a folyam hullámai csacsogva csobognak tova, mintha csak azt susognák lágy behízelgő hangon : — Ugy, ugy, csak szeressétek egymást, ugy sem tart örökké. -— Ugy sem tart örökké ... — suttogja a la/beteg. A láz. most legmagasabb pontjára hág; a beteg kínosan nyöszörgött, mig homlokán az i/.zadtság cseppenként gyöngyözött. Az orvos belépett. Komoly homlokát szigorú redőkbe vonta össze. Haragosan csóválta meg fejét, midőn az össze-vissza hányt sáros ruhadarabokat meglátta. Alaposan lehordta a cselédet, a miért megengedte, hogy nagybeteg ura elhagyhassa ágyát s masrát ezaltal a biztos halálnak kitegye. Hőmérővel vizsgálgatta az önkívületben fekvőt s indulatos hangon osztogatta parancsait. Pethes már ekkor nem ismert meg senkit. Lázálmában össze-vissza beszélt. Ki akart ugrani az ágyból, csak nagy nehezen tudták lefogni. Majd elbagyadt. Homlokára kiült a halálvercjték. ... A szemközti ablakon a fekete kaszás pengéjének fénye csillant meg . . . Az óra kondult. A haragos orvos kimondta a sentenciát: — Isten hatalmas, egyedül ő mentheti meg ez ifjú ember életét! * * * A saisonnak vége volt. A nyaralók siettek vissza a városba. Napról-napra gyérült a korzó s a nagyvendéglőben a cigány hiába húzta a szebbnél szebb nótákat ; alig akadt hallgatója. Egy szép napon a cigány banda is ott hagyta a nyaralótelepet s ez volt az utolsó intelem azoknak, kik még künn tartózkodtak. Másnap Jolánéle szintén beköltözködtek a városba s beköltözött Pethes László miniszteri fogalmazó is. Olyan különösnek tetszett Jolán előtt a város nyüzgő áradata, az utca tarka-barka képe, a folytonos mozgás, bogy szinte elszédülten kapaszkodott a mellette haladó Pethes karjába. Boldogan csevegve haladtak egymás mellet, mig hátul az öregek összesúgva követték őket. Egész hazáig kisérte Pethes Jolanékat. A kapunál szívélyesen elbúcsúzott. Jolán könnyed léptekkel libbent fel a lépcsőkön, miközben mégegyszer kacéran hátrafordítva aranyos fejét, visszakiáltott: — A viszontlátásra! — A viszontlátásra! — ismételte magában Pethes. Mai számunk 6 oldalra terjed.