Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-24 / 47. szám

XX. évfolyam. Zalaegerszeg, 1901. november 24. 47. szám. II! Előfizetési dij: Egész évre . . 8 korona. Fél évre ... 4 korona. Negyed évre . . 2 korona. Egy szám ára 20 fillér. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. Nyilttér petit sora 24 fillér. II társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A < Zalamegyei gazdasági egyesület», a Zalaegerszegi ügyvédi kamara , a megyei községi- és körjegyzők, Kanizsai és novai járási községi- és körjegyzők egyleté -nek, valamint a Légrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet -nek hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az árvák gyámolítása. Az emberi társas együttlétnek, tehát magának a társadalomnak, első és legszentebb hivatása az, hogy segítségére siessen azoknak, akik nem tudnak magukon segíteni. Ez az elv vezette az embereket akkor, amikor az árvák és elhagyottak gyámolitását és felnevelését magukra vállalták és ez az elv vezeti magát a társadalmat is, amikor a magukra maradt kisdedeket oltalmába veszi. De meg kell vallanunk, hogy napjainkban csak alig törődik valaki az elhagyottakkal. Ha egy-két jószivü emberbarát lelkes szavú felhívása néhány pillanatra fel is ébreszti a társadalom rokonszenvét azok iránt, akiket a sors mostoha keze megfosztott attól, hogy a szülői ház gyermekörömeit élvezhessék: csak ritkán akad egy pár ember, aki anyagi áldozatokkal ís kész a szerencsétlen kicsinyeknek nyomorát enyhíteni. A legtöbben csak elolvassák a segítségért kiáltó szavakat, azután ha egy-két percig szánalmat éreznek is felettük, hát csak elfelejtik, mintha mi sem történt volna. A szegény magára maradt kicsike meg tengődik tovább azoknak a még szegényebb, de jószívű embereknek a nyakán, akik könyörületből magukhoz vették, azután hogy éhen ne vesszen, hát megosztják vele szűkre mért száraz kenyerüket. Mert csodálatos rendelése a sorsnak, hogy a szegény több érzékkel bir a nyomor és szenvedés iránt, mint akit kincsekkel áldott meg szerencsés végzete. Tapasztalható ez a multak történetében, de tapasztalható a mindennapi életben is. A szegény gyári munkás, akinek minden megdolgozott fillére számára száz helye van, előbb vet egy-egy krajcárt az utca szögletén álló vak koldusnak, mint az a nagy ur, akinek dolgot adna az, hogy keztyüs kezével csillogó aranyai közül egy-két apróbb pénzdarabkát kikeressen ! A legtöbb esetben az árvákkal szemben is csak ilyen begombolkozottak társadalmunk vagyonosabb tagjai, mint az utca sarkán álló koldusokkal. Pedig ez a szűkmarkúság magát, a vagyonos osztály érdekét is veszélyezteti. Tényleges adatok alapján összeállitott statisztikai kimutatások igazolják ugyanis, hogy a társadalom legalsóbb rétegét képező tolvajok és másféle gonosztevők azoknak a sorából kerülnek ki leginkább, akik szüleiket korán elvesztvén, magukra hagyatva, minden erkölcsi nevelés hiján nőttek fel. Az a szegény ember, aki elhalt ismerősének vagy jó barátjának a gyermekét magához fogadta, hogy az éhenhalástól megmentse, bizony nem igen ér rá, hogy a kis árvát nevelésben részesítse és mert az iskoláztatás is pénzébe kerülne, hát rendesen csak ugy női fel a gyermek gondozás nélkül, mint a vetés között a gaz. Egy nagyhírű angol nemzetgazdász kimutatta. hogy amily arányban emelkednek valamely országban a népnevelésre és az árvák nevelésére fordított költségek- ugyanolyan arányban csökkennek az illető ország börtönügyének a költségei. Már csupán ez az egy ok is elegendő fontosságú arra nézve, hogy a társadalom az árvák neveltetése érdekében minden lehetőt megtegyen. De ehhez még egész sereg más ok is sorakozik, amelyek ugy vallási, mint társadalmi szempontból kötelességünkké teszik az árvaügy felkarolását. A morális veszteség mellett azonban, amelyet az emberiség az árvák nevelésének az elhanyagolásával szenved, igen tekintélyes az anyagi kár is. Az a tömérdek munkaerő, amelyet lejletlen gyermek korában elpazaroltatnak a korán nehéz munkára fogott árvával, ha természetes fejlődés után érvényesülhetne, mily nagy mértékben hozzá járulhatna a nemzeti vagyon gyarapodásához ! Nyilvánvaló mindezekből, hogy az árvaügy igen fontos és számottevő társadalmi és közgazdasági föladat, amelynek rendezése minden polgárnak személyes érdeke már csupán a vagyonbiztonság szempontjából is, nem is szólva arról a nagy lelki megnyugvásról, amelyet a szülőnek az a tudat kölcsönöz, hogy halála esetére kis gyermekeit nem kell az éhenhalástól és az erkölcsi elzülléstől féltenie! A földmivelésügyi miniszter rendelete a gazdasági munkás- és cseléd segélyező-pénztár tagjainak összeírása érdekében. Tudvalévő, hogy a gazdasági munkás- és cselédsegély-pénztarról szóló 1900. XVI. t.-c. 8 §-a alapján minden munkaadó, minden egyes gazdasági (külső) cseléd után évenként 120 fillért köteles a segélypénztár javára a községi elöljáróság utján megfizetni, Mivel a mult évi összeirás alkalmával egyes közegek nem megfelelően jártak el, s mivel közszempontból is kivanatos, bogy a baleset biztosítás minél szélesebb rétegekre terjesztessék ki, a minister most valamennyi alispánt a következőkről tájékoztatta : 1., Figyelemmel az 1876. XIII. t.-c. 59. és 64. §§-ira, gazd a sági (külső) cselédeknek tekintendők mindazok, a kik kizárólag vagy főleg gazdasági munka teljesítésére fogadtattak fel cselédekül. Tehát, ha egy gazdasági cseléd mellékesen a háztartásban is teljesített munkát, az összeírásba felveendő. 2., «A gazdaság» kifejezés alatt nemcsak a mezőgazdaság, hanem az őstermelés és a gazdasági mellék iparok minden ága értendő. Az összeírásba tehát fel veendő nemcsak a béres, tanyás, kocsis, hanem felveendő a gulyás, kanász, tehenes, vincellér, erdővéd' vadőr, halász, kertész, bognár stb. 3., A cseléd gazdasági cselédi mivoltának eldöntésénél a gazda főfoglalkozása közömbös. Tehát nemcsak annak a cselédje gazdasági cseléd, a kinek magának főfoglalkozása a gazdálkodás, hanem gazdasági cseléd az is, a ki pl. tanitó, vagy orvs szolgálatában teljesít gazdasági munkát. A „Zalamegye" tárcája. Merengések. Megcsendül ajkad esküje a holdfényes csillagsugáros őszi éjben. Hullanak a sapadt levelek a fákról, fakó vizszinii fellegek barangolnak at, szerte az. ürön. Zz . . . zz . . . zz . . . zúg a hideg szél s reszketve omlik össze a liget koronája. Tétova léptekkel járom az avart s belesóhajtom a bucsut a sárguló őszbe. Ajkad esküje volt az a régi, de nem a szivedé. Riivös, szerelemtől reszkető hangon csendült meg és elszállt mégis, mint egy rajongó sziv fohásza ... eltűnt, mint virágról a harmat, fáról a levél . . . Összezörren a hervadó akác erdő, mintha ismeretlen hatalmak ráznák meg vaskarjaikkal és én remegve, fazva nézek az ónszínű levegőbe, hátha porból, árnyból, levelek zörgéséből kibontakozik újra emléked és én hiába temetem majd . . . hiába 1 . . llol vagy én szerelmem ? Ábrándok, légvárak, illúziók ! . . Kong-kong a falu harangja, temetésre szól; temetek én is, temetek, de már nagyon régen és nem tudom eltemetni hiába . . . Zz . . . zz . . . zúg a bideg szél, remegve hajlik össze a haraszt s fakulva sápadtan dől a fákról a lomb . . . * • * A zene zúg; tombol a jókedv, foly a pezsgő. Egy aranyhajú leány frivolul üti össze poharát a szeretőjével s mámoros hangon kacagja oda : — Sobse halunk meg! Leomlott az istenség. Porba hullt az eszmény. Talán a szivemből fakadó vérrel irom ezeket a sorokat ? . . Ez hát a viszontlátás ? Angyalnak tettelek. Leborultam eléd a porba s imádkoztam fel hozzad összekulcsolt kezekkel . . . remegő ajakkal . . . Arcodon az ifjúság, a szerelem rózsa pírja égett, szemeidben az ábránd, a poézis tüze! . . Olyan voltál, mint egy szeráf, mint kelet tündérei. Vége. Megfagy ajkamon a hang s hitetlenül kérdezem, te vagy valóban ? Ezek a vágyaktól csillogó szemek a te szemeid ? Ez a kéjért vonagló ajk a te ajkad ? Ez a festett arc a te arcod ? S az a gunyoros szirén kacagas a te kacagásod ?! Mondd, kacagd a fülembe, bogy nem igaz ! Mondd, hogy őrjöngésig féltő agyam exaltatiója az egész s te most is oly szelíd, naiv lelkű leány vagy, mint a nyáréji álom aranyhajú tündére volt. Simítsd fehér kezeddel szét homlokom boruját, iizd el bóditó álmaim s csókra szomjas ajkam hadd üdvözöljön a le csókodtól! A zene zúg . . . tombol a jókedv, foly a pezsgő, a terem falain viszhangot ver a leánykacaj ! Aranyhajú leány, tudod-e, hogy e dalban, kacagásban a mizerere cseng ? . . * % SVadvirágos réten kacagva üztük a szálló lepkerajt. Egy-két virágot szakitál s én a szivem fölé tűztem . . . Hosszan, boldogan néztem ilyenkor a szemeid közé s azt hittem, a menyország mosolyog rám ! Boldog ifjúság, boldog idők! Azt hittem, hogy ez álomélrtnek soha sem lesz vége, hogy a szerelem egéből sohasem hullunk a próza sarába. És eltűnt az álomlátó poézis ! Ez a kacaj, ez a bachanal a szerelmünk fináléja. Szomorú akkordok . . majd megreped a szivem ! . . Igaz ez vájjon ? Nem egy szomorú őszi álom?? É11 vagyok a szomorú lélek s te vagy az a szomorú árny ? . . Szomorú lélek és szomorú árny ! Remegve, félve nézek a jövő ködébe. Agyam ég és szomorú szürke gondolataim, mint a vihar, űzik egymást. Hát miért kell az álmokból felébredni ? Miért nem semmisülhet meg az ember a boldogsága tetőpontján, hogy soha se sirja vissza a letűnt bűbájos órák boldog perceit! Szerelemből könny és a könnyből sohasem lesz szerelem, hanem csak egy másik könny! . . Elzüllött szerelem ez a miénk ! Ezerszeresen kell visszafizetni a megrabolt menyország gyönyöreit! * * * Ugy ellöktél magadtól, mint a rongyot. Rám se néztél. Égy bideg bucsuhang, egy bideg kézszorítás s te mentél balra, én jobbra. Az eszed tanácsát akartad követni s nem a szivedét. És egyiket sem követted. Hanem igenis egy harmadik hatalom ragadott a hálójába, egy nem kevésbbé hatalmas, mint a másik kettő. Hallgattal a véredre. És ez lett a veszted ! A forrongó szenvedélyek krateréban megszűnik filozofálni az ész, megszűnik szeretni, rajongani a sziv ! Ott nincs alom, nincs illúzió, nincs sóhaj és epedés. Ott láng forr és tüz lobog. Ott a sóhaj is gyönyörbe ful. Ott gyehenna a szerelem, melynek gyújtó tüzében megsemmisül az eszmény ! Ott láng a csók ! Egyszer kerülj a szenvedély forgatagjába, egyszer illesse ajkad sorvasztó tűzét s már összecsapott fejed fölött a bab, elnyelt az ár, a gomolygó forgatag és hullasz egyre lejebb és lejebb, tiltott gyönyörökért csengő ajakkal a szenvedély mindent elemésztő kráterébe ! Mai számunk 6 oldalra terjed.