Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-24 / 12. szám

XX. évfolyam. y

f Zala-Egerszeg, Í901. március 24. Í2. szám. Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedevre 2 Kor. Egy szám ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyilt-tér petit sora 24 fii. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bcrmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnak visszza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek, Valamint a ,,Lfégrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet'-nek hivatalos közlönye. IMI egj e 1 e n i k m i n d e n. -y a, r á, -n -n fejlesztési törekvések. Városunk polgármestere egy nagy akciónak állott élére azzal, hogy nemcsak a város rendezését tűzte ki célul, hanem a közjólét és a városi polgárság kereseti képességének emelésére egy nagyobb ipartelep alapításán fáradozik. Most, hogy a kezdeményezés már reálisabb alakot kezd ölteni, időszerűnek találjuk, általánosabb vonásokban kijelölni az állítandó ipartelep célját és mineműségét. Főszempontul állítva fel azt, hogy a közcél ne szolgáljon eszközül akármely oldalról jövő önző érdekek kielégítésére, vagyis szabatosabban kifejezve: az ipartelep közgazdaságilag teljesen vidékünk természeti feltételei szerint legyen megválogatva és finanszírozása is olyan legyen, mely ne egyedül az egyes vállalkozók érdekeit mozdítsa elő, hanem az összeségnek váljék hasznára. Belátjuk ugyan, hogy itt a helyes középutat megtalálni vajmi nehéz lesz. Azt is tudjuk, hogy későbben a rekriminációk egész özöne fog zudulni a kezdeményezők feje fölé. De harc és érdekháborgatás nélkül még sehol sem keletkezett valami ujabb intézmény és csak hosszú időbeli tapasztalat hozza meg a megnyugvást és a megállapodást. ' Mint főfeltételt, azt tüznők ki a létesítendő ipartelep minemüségére nézve, hogy vidékünk nyers terményeit dolgozza fel. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak nálunk legtöbben, kizárólag pedig a falusi lakosság, melyet az adóteher legjobban sújt és amelynek felsegélyezése és támogatása nemcsak minden tekintetben opportunus dolog, hanem végeredményben hazafias kötelesség is. Legyen a felállítandó ipartelep akár szeszgyár, akár gőzmalom, akár bőrgyár, akár fafeldolgozási telep, az teljesen mindegy; csak egyet tartson szem előtt és pedig: hogy a feldolgozandó anyagot itt szerezze be. Legyen oly termékértékesitő vidéki középpont, mely a nyers termények előállítását, az okszerű földmivelést és állanyésztést nagyobb mértékben gyümölcsöztesse, mint eddig. Ne legyenek kénytelenek tei melóink messzebb fekvő piacokat felkeresni terményeik értékesítése végett s a nagy összegekre rugó szállítási költségeket megtakarítva, bírjunk versenyezni a nagyobb termény piacokkal. Ne legyenek kénytelenek termelőink kereskedelmi közvetítők hozzájárulásával túladni terményeiken, hanem a közvetlenül feldolgozó iparteleppel lehessenek összeköttetésben és igy a szokásos alkuszdij elesvén, annál nagyobb árakat nyerhessenek a kész termény után. Az ipartelep üzeme alatt előnyt ad majd ennek, majd annak a nyers terménynek, magától értetődik mindig a legjobbnak, a legkifogástalanabbnak. így nagy verseny keletkezik majd a termelők között, melynek következménye a termelésnek intenzivebb módon való folytatása lesz, ami csak előnyére válhatík a földmivelésne'c vagy állattenyésztésnek. Hiszen a könnyebb vége a dolognak az volna, hogy valahonnan oly országokból, a melyekben a rendelkezésre állő tőkék a vállalatok hiányában csak a kevés kamatot fizető bankoknál vannak letéve, valamely vállalkozót rábírjunk, hogy vidékünkön ipartelepet létesítsen. Az előfeltételek : az olcsó munkadíj és a munkás kezek alkalmazhatósága, megvannak. Vidékünkön a napszám maximuma 70—80 krajcár s a magyar nép ügyessége, szemessége, tanulékonysága és józansága, kétségbe nem vonható. Ezek mind oly körülmények, melyek egy ipartelep felállításánál igen nagy fontosságúak s bizonyos módon nagy csábító hatással lehetnének valamely vállalkozóra. Csakhogy mi a nemzeti munkát nem az idegen tőkéknek gyarapítására szeretnők felhasználni, a magyar ember ügyességét nem idegen emberek szolgálatába akarnók állítani, hanem vidékünk speciális közgazdasági viszonyainak tekiutetbe véte lével, magyar vállalatot magyar vállalkozók szellemi és anyagi tőkéivel óhajtanánk alapítani. Azért sehogyan sem tudnánk hozzájárului olyan tervhez, mely nyers terményeink kizárásával vidékünkön bárm'ly irányú ipartelep felállítását célozná. Es hozzon bár az uj gyár napszámokban, munkadíjakban akármennyi pénzbeli hasznot vidékünknek, idegen marad egy ily vállalat közöttünk, mert nem a természeti viszonyok kifolyása, hanem az önkényes vállalkozásnak a gyümölcse lenne. Lakosságunkon, bármennyit lendítene is rajta anyagilag, nem segítene, mert elidegeniteué az öröklött darab földtől, melyhez annyi örömnek s annyi bánatnak az emléke fűződik s mely ezer meg ezer szállal oda fűzi ahhoz a röghöz, melyeu élnie és halnia kell. Ellenkezőleg, rajta kell lennünk, hogy azt, amivel bírunk, az anyaföldet, annál nagyobb szívóssággal tartsuk az utánunk jövő ivadéknak ! Rajta kell lennünk, hogy megjavítsuk, megmunkálásában a legnagyohb tökéletességet elérjük. A rajta termelt nyersanyag, ha át is megvon a gyáros kezébe, mégis csak magyar termény, magyar kéz állította elő, magyar kéz dolgozta fel, magyar tőke látja hasznát. Ez a magyar föld, a melyet rossz gazdálkodás, visszás közgazdasági felfogás, tulon-tui kiaknázott, amelyen valósággal rablógazdaság folyik, ki tudja mióta, egyre javul egy ily iparvállalat mellett. Hisz a termelőt abba a helyzetbe juttatja, hogy földbirtokát oly kézbe helyezze, mely a biztos kilátások minden előfeltételeivel bir. És ha sanyarú pénzügyi helyzetünkön egy időre nagyon is segítene valamely idegen pénzforrás; ha az idegen tőkével létesített ipartelep a kereseti képességet városunkban növelné is: még sem volna okos dolog az ipartelep kérdését így megoldani. Számtalan existentiának, mely eddigelé nagy bajjal és kínnal ugyan, de mégis megtartotta a maga szar mára az édes otthont, az ősi telket, egészen más irányt adna. Kiragadná őket abból a környezetből, melyet, megszoktak, abból az életmódból, melyet már apáik is követtek és uj viszonyokra, uj alakulásokra adna alkalmat, melyekkel rokonszenvezni nem tudunk. Azért maradjunk meg csak a mi szük körünkben! Nyers terményünk értékesítése legyen az első feladat! Ha idők multává'az első gyárkémény mellett több is meredez ég felé városunk határában s akkor Keletkezik majd egy gyárimunkásosztály, ám legyen! Biztos alapokból indultunk ki, szépen és lassan haladtunk előre, a fejleményeknek útját, nem állhatjuk, magyar lesz a munkás nép, magyar törekvésében, magyar érzelmében! S. A „Zalamegyo" tárcája. -jZ^z c&frika-ütaző. — Humoreszk. — Egy bájos kis fürdőhely éttermének közös asztalán csinos fiatal emberről folyt a beszélgetés. A fiatal ember tegnap óikezett meg, ma azonban sürgős levelezése volt — mint a főpincér néhány hölgynek megsúgta — s azért a szobijában fogyasztotta el az ebédjét. „Micscda tulajdon'éppen ez az ember?" kérdezé Ellev Laura, a karcsú, igen vagyonos özvegy. Jean, értékének teljes tudatában, titokzatosan mosolygott ós válaszolt : „Amit eddig megtudhattam, csak az, hogy — utazik — pompás tigris bőrszőnyege van, melyet nélkülözni nem akar; — mindig az ágya előtt kt>ll hevernie s amikor tegnap a szobaleány kiporolni akarta, azonnal felkiáltott, hogy c.t nem tüii, a tigrisnek nem szabad szeme elől távoznia; — inkább őt mágá! porolják ki a szobában." „Csodálatos !". A tigrisbőr egészen a pecsenyéig foglalkoztatta a táisaságot és csakhamai megegyeztek abban, hogy annak nyilván a kellemes külsejű fiatal embernek valami felette érdekes kalandjával kell összefüggésben lennie. „Alighanem maga lőtte a tigrist," jegvzé meg egy fiatal szőke hölgy — „biztosan hiszem, hogy Afrikautazó !" „Csakugyan, nem lelipf mís!" mondá lelkesülten egv kövér özvegyasszony, aki már meglehetősen éltesnek látszott, dacára üde areszinének, melynek valódiságában sokan kételkedtek, annál inkább, mert három vézna leányával már hat év óta volt a fürdő rendes látogatója. „Piroska, Mariska ós Juliska, holnap fel kell vennetek pompás elefántcsont ékszereiteket, melyeket tavaly a jótékonysági vásáron vettem!" Ettől a pillanattól kezdve bizonyos volt mindenki előtt, hogy a jelenkor legnagyobb Afrika kutatója időzik a fürdőhelyen és amikor másnap Kovácsi Pál ismét megjelent az étkező közös asztalánál, oly ítüntető szeretetre mé tósággal bántak vele s bizonyos hódo'ó félénkséggel közeledtek hozzá, hogy egyrészt meglepve volt, másrészt pedig igen jól érezte magát mellette. Csakhamar észrevette, hogy az egész társaság hatása alatt áll. Pompás elbeszélő tehetsége elbűvölte az összes sziveket. — Kitűnő adomái megszerettették az uraknál, — bókjai a hölgyeknél és tüzes pillantásai a fiatal hölgyek sziveiben oly erősen bevésődtek, hogy mindenki érette iajongott és féltucat fiatal leány titokban megfogadta, hogy nem hagyják el a fürdőhelyet, mig a nagy kutató nem, „beszólta mamával." De Kovácsinak legjobban tetszett egy gyáros fiatal leánya, a bájos kis Lilli, aki üde ártatlanságában valóságos angyalnak vált volna be. Lilli ugyan nem adott hangos kifejezést érzelmeinek, melyekkel az ünnepelt férfiúval szemben viseltetett, de szeretetteljes pillantásai eléggé érthető nyelven beszél'ek. Nem csoda tehát, hogy a két fiatal sziv hamar találkozott Meg is egyeztek s a papa, meg a mama egy nap megragadták a kellemes alkalmat, hogy diadalmasan kikirdessók az egész asztaltársaságnak, miszeriut Kovácsi Pál utazó ma jegyezte el leányukat. Mennyi üdvözlés, kucintás, titkos bosszankodás és irigység! „Nos, lépjen már ki kissé titokzatos homályából", kiáltott fel a jövendőbeli após, „meg kell vallanom, hogy bármennyire kedves ós becses Öi nekem s bármennyire is örvendek azon, hogy ilyen pompás fiatal embert fiamnak nevezhetek: eddig éppen oly kévéssé tudom, mint a jelenlevő uraságok, hol utazott ön? — S mondja meg végül, hogy a föld mely hosszúsági és szélességi fokait ismerte m g kutatásai közben, hogy még jobban gyönyörködhessünk ismeretségében és rokonságában!" „Igen", mondá egy öreg tábornok méltósággal, „hadd halljuk: miféle utazó ön?" „Én?" válaszolt Kovácsi mosolyogva, egyúttal megszorítva imádott Lillije kezét, „én ecetben és olajban u 'ázom Kohn és társa cég részére. „Hogyan", kiáltott fel magánkívül a jövendőbeli anyós, „és a tigris?" „Ah, a tigris/" nevetett Kovácsi. „Hiszen az nem valódi! Azért vigyázok úgy reá, hogy nedvesség ne érje — különben elveszti a színét!" Minő felforgatás ! A megbo

fránkozás és és ámulás minő hangzavara! Csak Lilli volt boldog. „Hála Istennek !" kiáltott fel és szorosan a vőlegényéhez simult, „akkor legalább nem kell félnem, hogy a vadállatok fel fognak falni!" Mai számunkhoz fél iv melléi-elet van csatolva.