Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-12 / 19. szám

XX. évfolyam Z

ala-Egerszeg, Í901. május 12. 19. szám. Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szám ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyilt-tér petit sora 24 fii. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bármentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek, Valamint a ,,Ifégrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet '-nek hivatalos közlönye. IMI e g j e 1 e n i k iel i n d e n -v-asáirricLa^p. §ov}nisnius. A főváros magyarságát az idegen kultúrának veszedelmes hullámai nyaldossák. Egyre másra külföldi, főleg pedig német színtársulatok adnak találkát metropolisunkban. A budapesti közönség, főkép pedig a benszülöttek, örönmjongással fogadják őket s a napisajtóval együtt egekig magasztalják a művészeket. (?) Egyetlen hang sem zavarja őket abban, hogy a magyarságra annyira veszélyes idegen kulturával inficiálnak bennünket. Már most kérdjük a hazaszeretetnek és a fajszeretetnek a nevében, hogy okos dolgot művelnek-e azok, akik az egyébként is gyenge lábon álló magyar kulturát idegen invázióval akarják elerőtleniteni ? Mi célja van aniak, hogy épen nekünk kell a külföldi művelődéssel oly annyira megismerkednünk, mint egy más nemzetnek sem ? Talán mert a mi kultúránk oly fiatal és zsenge, hogy még az enyhe fuvallat is ártalmára lehet? Pedig egy nemzetnél sem olyan jogosult a sovínísmus, mint nálunk. Országunkat, nemzetünket minden oldalról idegen ajkú és fajjellegü népek veszik körül, amelyeknek mindegyike a kozmopolitizmus veszélyével fenyegeti lételünket. Nincs egyetlen hatalom, avagy védbástyánk, amelyre ez ellen a fenyegető veszedelem ellen támaszkodhatnánk. Egyedül faji ellenálló képességünk az, amely megvédhet bennünket az idegenbe való beolvadástól. Ha féltékenyen nem őrködünk arra, hogy kultúránk tiszta és érintetlen legyen a kíilbefolyástól: akkor menthetetlenül veszve vagyunk és kis számú nemzetünk bele olvad az őt környező népoceánba. Miért nem mennek a német társulatok oly gyakran avagy egyáltalában Angol- és Franciaországba ? Hiszen a gyorsvonat ép olyan sebesen röpiti őket oda is, mint mihozzánk? Ott kevesebb veszélylyel terjeszthetnék kulturájukat; mert ez egységes, nagy nemzeteknek kipróbált, erős kultúra áll oldaluk mellett, amely könnyen megbizkózhatik az idegen befolyással. De ők jól tudják, hogy azokban az országokban, valamint nálunk is, semmi keresni valójuk nincs; mert hiszen az a művészet, amelyet ők produkálnak, semmi eseti e sem áll olyan fokon, hogy még azokat is elragadná, akik nyelvöket nem értik meg. Már pedig nekik azzal a tudattal kell útra induln ok, hogy a legkevesebb százalék ért az Ő nyelvükön. Egy Uuse, Zacconi, Novelli vendégjátékát meg tudjuk érteni; azok nem kulturmissiót akarnak teljesíteni, hanem tisztán gyönyörködtetni akarják fenomenális tehetségükkel az egész világot. Az ilyen vendégszerepléseknek van létjogosultsága; mert belőlük okulást meríthetünk és tamilhatunk, az eszthetikai műélvezetről nem is szólva. De mit produkálnak a nálunk szereplő német színészek? Talán jobban játszanak, mint a mi művészeink'? Szó sincs róla. Sőt ellenkezőleg. De hát akkor mit keresnek nálunk ? Ez az a kérdés, amelyre épen olyan nehéz, mint könnyű a felelet. Boldogítani akarnak bennünket, szegény, műveletlen magyarokat, akik a külföld hamis szemüvegén keresztül még mindig fütykössel, csikós gatyában verjük egymást agyon fényes nappal. Fel kell már egyszer világosítanunk ebben ; téves nézetben leledzőket és megértetni velük, hogy semmi szükségünk sincs reájuk és atyai jó indulatukra. Ne fogadjuk őket tárt karokkal, a vendégbarátság olcsó és hamis frázisának hangoztatása mellett, hanem ehelyett inkább istápoljuk a mi szegény, küzkődő és nyomorgó szinmüvészetünket. Mert bizony niucs egyetlen egy elvesztegetni való fillérünk sem, amelylyel a külföldnek adózhatnánk. Ha mi nem őrizzük féltékeny elővigyázatt ü kultúránkat az idegen befolyástól, akkor a zsenge hajtás elhervad, elfonnyad és a magyarságnak szent ügye veszendőbe megy. Valóban semmi szükségünk sincs arra, hogy enen romlásunkat drága pénzünkön vásároljuk meg. Azokat pedig, akik a magyar vendégszeretetben való bizakodásukban ezt a szép jellemvonásunkat túlon-túl kihasználják, figyelmeztetjük, hogy nem jó dolog az alvó oroszlánt vakmerően felébreszteni, mert az legelőször is azokon tölti ki boszuját — legyenek bár ártatlanok —, akik leghamarabb szem be ötlenek . . . A megyei állandó választmány ülése. A vát megyei állandó választmány a májusi közgyűlés tárgysorozatába felvett ügyek előkészítése végett f. hó 4-én di. Jankovich László gróf főispán elnöklésóvel ülést tartott, amelyen nagy számban jelentek meg a választmány tagjai. Első sorban felolvasták a belügyminiszternek rendeletét a vármegye közigazgatása, belső ügyvitele ós pénzkezelésének megvizsgálása tárgyában ; a terjedelmes rendelet részletesen szól a vizsgálat eredményéről, majd külön külön tünteti fel ugy a központban, mintáz egyes megvizsgált szolgabiróságok és jegyzői irodáknál észlelt hiányokat. Az állandó választmány javaslata, hogy alapasztalt hiányoknak a miniszteri rendeletben foglaltak értei inóbén való gyois és gyökeres orvoslását a közgyűlés rendije el s bog> a rendelkezésnek meg fel előleg az intézkedes megtörtént, ennek ellenőrzésére a központra dr. Gyömörey Vince, Szily Dezső és dr. Haudek Ágoston bizottsági tagokat, a szolgabiróságokia az alispán elnöklete alatt Tapolcára Hertelendy Ferenc és Virius Vince, Alsólendvára I*oó Ferenc es Hajós Mihály, Csáktornyára Ziegler Kálmán ós Tóth István bizottsági tagokat; végül a megvizsgált jegyzőségekhez szjntén az alispán elnöklete alatt Bucsuszentlászlóra Szentmihályi Dezső, Keszthelyre Malatinszkv Ferenc, Zalaszántóra Oltay Guidó, Zalamihályfára Barcza László, Zalaapátira dr. Haudek Ágoston és Zalaszentivánra Szily Dezső bizottsági tagot küldje ki, akik eljárásuk eredményéről annak idején jelentést teszne

1'. A belügyminiszternek felolvasott rendelete szerint a miniszter a megyei tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet fizetésének rendezése tárgyában hozott közgyűlési határozatot — a járásorvosok fizetésétől eltekintve — jóváhagyta s felhívja a közgyűlést, hogv a járásorvosok fizetésiére nézve hozzon uj határozatot. Ezzel kapcsolatban felolvasták a fizetésrendezés tárgyában kiküldött bizottságnak javaslatát, mely szerint a járásorvosok fizetését. 850 koronában ajánlja megállapítani, a főorvos részérepedig 400 kor. lakbért javasol. Az állandó választmány a kiküldött bizottság ezen javaslatának elfogadását ajanlja a közgyűlésnek. A „Zalamegye" tárcája. ária asszonv. Az anyját vitték ki a temetőbe. Mária asszony zokogva ment a koporsó után a férje karján. El voltak merülve mindketten. A férje tán a felesége gyámoltalanságára gondolt; az asszony siratti egyetlen védőjét. Néha lopva, kétségbeesett félelemmel tekintett az urára. Nagyon félt tőle. Mit csinál az anyja nélkül ? Ijedten hajtotta le fejét. Rá nézett az anyja koporsójára. Mintha a szivét szakították volna ki, a védőkarját lökték volna félre. A szürke menet végighaladt a zsivajgó sokaság között. A közönség megbámulta a fekete szemű szép asszonyt. Sajnálták a mogorva arcu férfitől. Az asszony meg-megrázkódott a férje mellett, amig kiértek a temetőbe. Aztán már nem sokat látott. Nem látta, hogy anyját sirba eresztették, hogy beföldeltók, csak arra emlékezett, hogy a szive sajgott keserű fájdalommal. Azután feküdt sokáig. Mikor meggyógyult, kezdődött a kínszenvedés. Ameddig beteg volt, legalább pihenhetett, attól a kegyetlen tértitől. Azt hitte, tán meg fog változni. Talán sajnálni fogja az elárvult asszonyt. Anyja halála óta kíméletesebb volt hozzá, de csak rövid ideig Urtott az emberséges bánásmód. Mint egy árnyékember, járt kelt a szobában a gyógyuló félben levő asszony. Arcának pirossága eltűnt; a szemei beteges tűzzel ragyogtak ki a könnyes szempillák alól. Olyan volt, mint egv hervadófélben levő rózsa. De azért szép asszonv volt. Tán még érdekesebb az ő halavány arcával, bágyadt nézésével. Egyedül volt úgyszólván mindig. Elsirdogált az anyja arcképénél. Aztán megvigasztalódott. Hátha keserii volna annak is nézni, hogy ő milyen boldogtalan. Előszedte a szerelme emlékeit. Magához ölelte,, csókolta azokat. Mert ő szerette férjét. Szerette azt a vadállatias embert, akkor mikor szerelmét megvallotta: az első csókok idejében, mikor oltár oz vitte s félálomban szerelmesen suttogta a pap előtt: szeretem. Szerette még akkor is, amikor az már más asszonyokkal ölelkezett s hagyta őt sírni, busulni, gyötrődni. Mária hű maradt hozzá. Rettegte, de szerette. Az ura lépett be. Félénken csókolta meg, aztán félre bujt a sarokba. Nézte, hogy lépked az mogorván a szobában. A beteges asszony sóvárogva nézett rá. Sóvárgott a szerelme, a csókja, az ölelése után. Neki nem volt része abban már hosszú idők óta. Más élvezte az ő boldogságát. Nem tudta megfékezni a szenvedélyét. Az ura feküdt már. Oda vánszorgott és ágyáia borult a sápadt arcu beteg asszony. Könyörgött, hogy szeresse, hogy -csak egy kicsit szeresse őt, a feleségót is. Az ura mintha megbánta volna kegyetlenségét, felemelte az asszonyt. Erős kezének szorítására Mária asszonv felszisszent s egész testén végig futott valami bizsergő érzés. Először volt boldog hosszú idők után. * Tavasz volt újra. Enyhe fuvallata finoman rezgette meg az ablakot, gyengén sütött be a halvány asszony szobájába a napsugár. Mária megint boldogtalan volt. Az után a szerelmes nap után szomorii napok következtek. a. férje éjjel járt haza megint. Nem sajnálta vágyódó, beteg feleségét. Máriának rosszabból esett a durvaság mint azelőtt, most mái' anyának érezte magát. Most kezdte fájlalni anyja halálát igazán. A teste meggyógyult már felig- meddig, de a lelke beteg maradt. Üresnek, sivárnak talált mindent. A hosszú betegség nyomai megmaradtak rajta ezután is. Arca nem kapta vissza pirosságát, szeme a bóditó tüzet. Megmaradt a sápadt arcu, beesett szemű Mária asszonynak. Csak a szenvedélye lett erősebb. Mintha azon a szép napon erőt kapott volna, uj erőt a reá váró ujabb küzdelemhez. Nem elégedett meg azzal a pillanatnyi boldogsággal. Szerette férjét még jobbxn, mint azelőtt. Férje meg, mintha utolsó lobbanása lett volna az a kicsi ke boldogság, nem tudta többé boidogitani az asszonyt. Elhidesrült tőle még jobban. És a halvány asszony szerette még azután is. Sírt, őrjöngött, tombolt s csak a fé/je előtt hunyászkodott meg; mikor az otthon volt, csendesen viselte magát. Bámulta hosszan, bambán. A szeme közé nem mert nézni ; rettegett a tekintetétől. Sokáig tartott ez a keserves állapot. A külvilág lármájában keresett szórakozást Mária asszony Az utca zajos volt a járókelők társalgásától. Mária az ablakhoz állt. Lázas fejét oda támasztotta a hideg ablakhoz és nézte a nyüzsgő életet, a nép hullámzását. Néha felkacsintott egy-egy merészebb gavallér, de közönyösen, megvetőleg nézte vissza a halaványarcu beteg Mária asszony. A tömeg hullámai között is a férjét kereste, azt a szigorú tekintetű, mogorva embert. Néha felsikoltott, mikor látni vélte urát egy idegen aszszonnyal. Becsapta az ablakot. A rémképek nem hagyták pihenni. Ott kacagtak körülötte és kaján gúnyos hahotával mulattak a szenvedésein. Szegény Mária asszonynak szivét mardosták. . . . Nemsokára már nem volt egyedül. Ott nevetgélt a bölcsőben mosolygó arcú kis fia. És Mária még boldogtalanabbnak érezte magát Most már otthon volt a férje ugyszólván mindig. Becézgette, csókolta a gyermeket. Mária asszony szomorúbb lett napról-napra. BeleMai számunkhoz fél iv melléklet va

n csatolva.