Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-28 / 17. szám

XX. évfolyam Zala-Egerszeg, 1901. április 28. 17. szám. Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szám ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 üli. többszöri hitdetésnél 14 fill. N> ilt-tér petit sora 24 fii. ZALÁM traüalBÍ, A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. ík'rroehtetlenleveltketcsak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek, Valamint a ,,hégrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet' nek hivatalos közlönye. 3VH egj e 1 e n i k m inden a g=s á, -r> -n a, ;p Hagyomány és tekintély. Az emberi társadalom, mint minden más szervezet, bizonyos főéletirányok szerint idomul, ezeknek a főirányoknak a minősége adja meg minden kornak a maga megkülönböztető jellegét; reányomja bélyegét minden közös elhatározáson alapuló nyilvános tettre ép ugy, mint az egyén magánéletére. Az általános szabadságot hirdető tizennyolcadik századra következett a humanismus százada, az elmúlt tizenkilencedik; s most, mikor a huszadik küszöbét alig hogy túlléptük, be kell ismernünk, hogy az tilolsó két század összes eredményei mintha kudarcot vallottak volna. A szabadság és humanismus általános kiterjedése mintha nem hozott volna megnyugvást a mindig szélesebb és szélesebb hullámkörökben mozgó emberi akaratnak, mintha következményeik nem elégítették volna ki azokat-, kik érvényesülésükhöz a legvérmesebb reményeket fűzték. A modern társadalom százféle igényeket támaszt úgy az egyénhez, mint a közönséghez. A mai kor gazdasági viszonyai igen nagy mértékben befolyásolták az akaratot és az elhatározást, az óhajt és a eselekedetet. A mai társadalom nem éri be a szabadsággal és humanismus.sal, uj eszmékre vár, uj istenek után áhítozik, uj rendet kiván. A mai társadalom elvesztette a folytonosság jótékony kapcsát az elmúlt időkkel; lábbal tiporja mindazokat a nemes, önzetlen és szent ideálokat, melyeket a hagyomány utján őseiről reámaradtak; minden tekintélyt megvet és tapasztalatok hiányában a maga utján akar járni egyedül a művelődés által befolyásolt, de azért még mindig tuá'nyos ösztönöktől vezérelve. - .< "* ' Minden kívánságában a reálizmus alanít Járó gondolkozása tűnik elő; minden tettében az anyagiasság teljes meztelenségében lesz nyilvánvalóvá. De azért mégis veii a mellét s büszke fennhéjázással hirdeti; hogy eszmények után jár, hogy magasztos célokat közelit meg. Lábaival a föld ragadó sarához oda van láncolva, mig feje. a felhők régióiban jár. Nincs tekintély, amelyet elismer; nincs irányelv, amelyet követ; nincs érzelem, amelyet alkotó elemeire nem bont. Bevégzett vizsgálat után pedig lelki undorral fordul el oly eszméktől, melyek évszázadokon át az ősök keblét hevítették. Pedig nem az eszmékbeu van a hiba, hanem a rövidlátó társadalomban, mely alap nélkül tovább akarja épiteni a jövendő alkotmányát s nem ismeri fel azt az eléggé meg nem becsülendő szellemi vagyont, mely a történelmi fejlődés kapcsán reá maradt. Valóságos züllést idézett elő a tekintély lenézése mai társadalmunkban ! A bomlás kezdődik a szűk családi körben s végződik ott, a hol országoksorsa felett döntenek az arra hivatott tényezők. Pedig jaj volna annak, aki a züllés vádját merné hangoztatni! Az elfogult társadalom kigyót-békát kiáltana a merénylőre s az önkényes vállalkozást, a társadalom alap minőségeiben nem gyökerező kezdeményezést, egészséges továbbfejlődésnek, töké letesedő kialakulásnak nevez Hiszen fejlődésnek fejlőé , kialakulásnak ki alakulás, de ferde irányban és 11 \onis ingó alapon. Vegyünk csak egy társa Imi jelenséget s mutassuk ki, hol rejlik benne a céltévesztettség. A magyar társadalom derekát és nemzetfenntartó osztályát képezte annak előtte a köznemesség. Tagjai egyszersmind a hivatalos Magyarországot képviselték s mind az, amit hajdan magyartársadalomnak nevezhettünk, az ő összeségüket jelenti. A gazdasági viszonyok teljes átalakulása és a nyilvános életben fellépett uj és számos tényezők, kimagasló helyzetükből kimozditták őket s egy uj magyar közép osztály alakulása vette kezdetét. De az uj középosztály csak a keretet akarta megtartani, a tartalomra nézve nem volt érzéke. előnyöket igénybe akarja venni, de nem számol azzal;- hogy ...igénytámasztásra első sorban kiválóság jogosít fel. Az iparos és a kereskedői osztálybéri kikerült szülők az uj korszak, beálltával fiaik előtt látták lehullani azokat a sorompókat, melyek annak előtt távoltartották azokat a közhivataloktól. S a megnyílt harctérre sereglettek özönével hivatottak és hívatlanok. S ahelyett, hogy saját társadalmi osztályuk anyagi és erkölcsi értékének öregbitésével foglalkoztak volna; ahelyett, hogy az ősök foglalkozását érdeme szerint megbecsülték volna és saját erejükből még gyarapították volna : gyermekeik meg élhet.ését kényelmesebbé változtatni akarták s urat neveltek belőlük minden áron. Pedig hogy csalódhattak ezren és ezren! Hogy jöhettek későn arra a belátásra, hogy a hivatal csak száraz kenyeret adhat oly országban, a melyben mindenki csak a hivatal után töri magát! Hány érdemes iparosunk és kereskedőnk van, kik a megbánás keserű könnyeivel megsiratták azt az urhatnámságot, melynél fogva gyermekeiket képességüket és anyagi erejüket felülmúló módon iskoláztatták, a helyett, hogy az ipar és kereskedés gyakorlati terén érvényesítették volna szorgalmukat es törekvésüket. Ennek az uj nemzedéknek tagjai sehogyan sem váltak érdemesekké arra, hogy szülőik oly nagyáldozat árán kiemelték őket az alacsony sorsból. Uj társadalmi osztályba kerültek; uj igényekkel állottak szemben; a kényeztető nevelés nem engedte benuök az önállóság férfias szellemét uralomra jutni, a fényűzés és a minden áron feltűnni akarás hatalmába vette őket s létrejött egy léha, minden idealismustól ment, minden tekintélyt lenéző nemzedék, mely minden inkább, csak a jövendő biztató reménye nem. A műhelyben szorgoskodó apa tiszteletreméltó alakja guny tárgyává lett előttük! Hisz ők jobbaknak képzelték magukat, magasabb állásuaknak! A családi tűzhely hagyományszentelte szokásait elavultaknak, korszeríietleneknek tekintették. Megszakadtak azok az erős kapcsok, a melyek a múltban a családokat ellentálló képességgel felruházták a viszontagságok ellen, amelyek jóleső egyetlen örömre egyesitették a csaiád tagjait. Pedig a mult idők tanúsága szerint csak oly társadalom képes megállani az idők viharai között, amelynek tagjai a hagyománynak tisztekíntély-elete, a t nek osztatlan elismerése mellett fejtik ki erőiknek legjavát. A hagyomány és a tekintély csali ugy jutnak az őket megillető társadalmat fenntartó helyzetbe, ha minden egyes polgárt áthatja az a gondolat, hogy szűkebb körben ugyan, de képességének A „Zalamegye" tárcája. XJtközbeij. — Irta : Petrusz Ákos. — Előre engedték a fiatalokat. Igy jobban szemmel tarthatják őket, mert nem tanácsos, hogy a mama őrködő szemei eltéveszszék a kis leánya lépteit, különösen, ha az a kis leány voltaképen már nem is oly kicsi és olyan kedves és ellenállhatatlanul szép, mint a Sereghyné ö méltósága tízenhatévgs Rózsikája. Sokféle huncutság kitelik az ilyen kis leányoktól, ha fiatal ember mellett vannak — mondta nem egyszer a méltóságos mama; — tudja jól, hisz volt öis tizenhatesztendös. Következetesen kis leánynak nevezte a leányát, bármennyire tiltakozott is az ellene. És ebben volt egy kis politikai számítás. Egyrészt a kis leányokat még nem kell bálokba, meg zsúrokra vinni, ahol a mamáról elvonnák a figyelmet, másrészt meg amig nincs eladó leány a háznál, addig mindig menyecske marad a ház úrnője. De a fiatalok is értenek a politikához. Ha már szemmel kisérik őket, hát legalább ne hallják meg, hogy mit beszélnek! Szapora lépésekkel előre siettek. f'edig kár vol t a nagy sietség, mert jó hosszú ideig majd hogy egy szót sem szólt egyikük sen. Nem tudták, hogyan kezdjék el. Mindegyik szeretett volna sokat, nagyon sokat mondani, de mintha mindegyik a másiktól várt volna előbb valami biztató, bátorító szót, olyan néma csendben lépkedtek egymás mellett. Végre a fiu, hogy megtörje a nyomasztó csendet. felajánlotta a karját. A leány vonakodott és egy lépéssel arrébb lépett kísérője oldala mellől. De a fiu nem hagyta annyiba a dolgot. Tudta jól, hisz hallotta elégszer, hogy az a leány szokott az ember leghűségesebb kísérője lenni, aki eleinte a világért sem akarja megengedni, hogy kisérjék. Hirtelen elhatározással melléje lépett és bele karolt gyönyörű gömbölyű karjába. Mint az ut mellett bólintgató pipacsok, olyan piros lett egyszerre a szép leány arca. Várta, sejtette, hogy igy lesz, mégis meglepte a fiu hirtelen elhatározása. A mama egy ideig integetett, de mikor látta, hogj nem néznek vissza rá, csak belenyugodott. — Na, nem olyan nagy dolog, de még se szeretem — fordult oda mosolyogva a férje urához. — Semmi az, hisz fiatalok — felelt oda vetöleg a méltóságos úr, aki épen az igazságszolgáltatás ujabb reformjairól tartott előadást a falu öreg plébánosának. Az öreg plébános volt a község férfitársaságának a középpontja. Öt minden érdekelte. A gyapjú kivitel csökkenésén éppen olyan jóizüen tudott mérgelődni, mint bármelyik sikertelen eredményről panaszkodó akadémiai pályázat jelentésén. Egyetlen Szórakozása az alkonyati séta volt. Azért csatlakozott most is a társasághoz, mely azt a fiatal ügyvédjelöltet kisérte ki a vasúthoz, aki Rózsikával elöl "ment, — hogy esteli sétáját elvégezze. A fiatal Horváth Bálint a méltóságos ur egy diákkori jó barátjának a fia volt, aki gyakorta eljárt kártyázgatui a házhoz. % Egy virágos réten vágtak át, hogy hamarabb elérjék az állomást. Jobbra balra igénytelen, apró virágok I aj^ longtak körülöttük. Szép szinü, egyszerű mezei virágok* Olyanok ezek, mint a széplátó apró, szines üveg cserepei. Egy magában nem nagyon tetszik egyik se, de igy | tarkán összekeverve a költői rendetlenség legharmonikusabb érzetét keltik az emberben. A hold is előbújt a mögül a foszlányos fehér bárány felhő mögül, amely mintha csak biztatni akarta volna a fiatalokat, az imént egy pillanatra eltakarta az irigy, sárga fényű holdvilág ragyogó tányérját. Gondolt rá a fiu, de nem csókolta meg. Félt attól a szörnyű izgalomtól, mely, ugy érezte, szétrombolná egész idegzetét, ha lázas ajka annak a kipirult gyönyörűséges angyal arcnak puha bársonyát érintené. Nem csókolta meg, pedig a világ minden boldogságánál boldogitóbbnak képzelte azt az első csókot, melyet valaha ettől az aranyos babától kapni fog. Igen kapni fog. Mert ekkora szerelem nem maradhat jutalmazatlanul. De mikor? Hiszen neki még tanulni, vizsgázni kell, hogy készember lehessen. De vájjon tud-e majd ilyen szerelmes szívvel tanulni ? Egy pillanat alatt futottak át ezek a gondolatok a férfi agyán, aki ygy érezte, hogy megszakadna fájdalmában a szive, ha ezt az aranyos babát máshoz adnák az alatt, amig ő a diplomáért, a kettejük boldogságáért, küzd. Elhatározta, megkérdezi a leányt, el tudná-e magát képzelni, mint az ö asszonyát? Egy percig habozott, ez alatt a leány megelőzte. — Látja, milyen szép és kellemes a falusi élet. Itt minden olyan őszinte, kedves és én már annyira megszerettem, hogy egyetlen vágyam az volna, ha örökké falun lakhatnék. A fiú gyönyörűséggel hallgatta a csicsergő kedves szókat és egyszerre merész vallomásra szánta el magát. Látja, én is falura vágyakozom. Mit szólna, ha egykét év múlva ugy egészen véletlenül egy fedél alatt találnánk mind a ketten szállást bérelni?