Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-10-09 / 41. szám

XVII. évfolyam Zala-Eáerszeg, í89

8- október 9. száxi). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. ii blík A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egepszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. IIVE egj elenik inden vasárnap. Kereskedelmi iesiüleíek. i. Midőn az új ipartörvény napvilágot látott, bizonyos kíváncsisággal lesték sokan az ipartestületekre vonatkozó rendelkezések végrehajtását; mert köztudomású dolog volt mindenki előtt, hogy a foglalkozások szerint annyira különvált, egymással nem törődő, a szak- és általános műveltség oly alacsony fokán álló és a százados maradisághoz oly görcsösen ragaszkodó iparosokat mily nehéz lesz testületek alakítására kényszeríteni. Az aggályok annyival inkább jogosak voltak; mert az iparosok nagy kontingense intellektuális tekintetben még annyira hátra maradott, hogy ezeknél testületi szellemről, vállvetett egyesülésről és pláne a törvényben előirt teendőkhöz szükségelt képességről még álmodni sem mert volna senki. És a tapasztalat' bebizonyította, hogy az ipartörvény megindokolásában kifejtett eszmék nem elméleti értékkel birtak, — hanem azok a gyakorlati életben megvalósíthatók és mindenkép alkalmasak arra, hogy iparosainkban az együttműködés érzetét felköltsék. Aki mégfigyeli a provinciális ipartestületek működési körét, az örömmel fogja elismerni e testületeknek létjogát, fontos hivatását és az iparosság összegére gyakorolt jótékony hatását. Szerveztek mindenfelé tanonc iskolákat, szigorúan ellenőrzik a tanoncok szorgalmi idejét, a tanítók munkásságát, a tanoncok szerződtetését és felszabadítását ; elintézik a segéd és mester között gyakran felmerülő ügyes bajos dolgokat; gyűléseznek, eszmecserébe bocsátkoznak, indítványoznak, leveleznek, olvassák a szaklapokat és mindenféle, őket érdeklő hatósági rendeleteket; rendeznek tanonckiállításokat; a befolyó dijakból jutalmat osztogatnak a tanonciskolákban, meg a kiállításon a szorgalmas inasok között; nyilvántartják az összes iparosokat, segédeket, tanoncokat és szigorúan ellenőrzik, hogy az ipartörvény minden betűje végrehajtassák. Egy egész hatóságot képviselnek ők és erre nagyon büszkék. „Mi | iparhatóság vagyunk" — mondják — bizonyos büszkeséggel. Szerencsés volt az ipartestület eszméje, mert felköltötte iparosainkban az érdeklődést, a szeretetet, a vonzalmat saját ügyük iránt. Midőn a boldogult vasminiszter kiadta a jelszót a kerületi betegsegélyző pénztárak alakítására és törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, csudálkozott mindenki, ki a provinciális viszonyokkal ismerős. Előre látható volt, hogy a nagy munkás tömeget még a törvény kalapja alatt is nehéz lesz testületté olvasztani. És ime a halhatatlan Baross eszméje utat tört magának a mindennapi kenyérért küzdő tömeg között és betegek, munkaképtelenek, árvák és özvegyek ezrei áldják ma az eszmét, mely nekik elhagyatottságukban, nyomorukban, betegségükben segedelmet és oltalmat nyújt. Szívesen fizetik keservesen szerzett pár garasukból a pénztár követelte di jakat; mert tudják, hogy orvost, gyógyszert, üdülési és tápdijat, temetkezési költséget és minden bajukban segélyt nyerhetnek. Csak a kereskedő osztály maradt meg abban a törvényes keretben, mely részére a nürnbergi egyezmény alapján 1876. január 1-én törvényerőre emeltetett. A kereskedelmi törvény életbelépte óta 21 év mult el és ez idő alatt kereskedelmünk és különösen kereskedő osztályunk óriási átalakuláson ment keresztül. Kereskedelmünk belezökkent a haladásnak abba az útjába, melyet a legnagyobb magyar akkor jelölt ki, midőn azt mondotta: „Magyarország nem lehet egyedül földmivelő ország, hanem az ipar és kereskedelem terén is előre kell haladnunk" és ezen az uton találkozik a nagy európai s különösen a művelt nyugat versenyével, melylyel bátran szembeszáll és már is kezdi keleten diadalait aratni. Ugyan me<; nem állapodhatunk még kereskedelmünk sikerénél, mivel e téren oly nagymérvű volt százados mulasztásunk, hogy az utolsó két évtized alatt észlelt rohamos felő'lés mellett is még nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy kereskedelmünk közgazdászati missiójának magaslatára emelkedjék. Kereskedő osztályunk ugyancsak előnyére haladt előre az utolsó évtizedben, gyarapodva szellemben és gazdagodva anyagi erőben. A kereskedelmi törvény megalkotása óta kereskedő osztályunk intelligentia tekintetében oly óriási előmenetelt tett, hogy igen nagy örömünkre ez az osztály társadalmunknak ma egy számottevő és meglehetős szerepet vivő részét képezi. Ezen müveit osztályra nézve a törvény — ha nem is minden részében — de sok tekintetben elavult és biztosra is merem venni, hogy legközelebb a törvény revizió alá kerül, mert lolyton növekvő forgalmi életünk, kereskedelmi összeköttetéseink stb, igen sok dologra nézve szabatosabb utasításokat és rendelkezéseket igényelnek, mint a minők a 21 évvel ezelőtt alkotott és az akkori viszonyoknak megfelelő törvényben foglaltatnak. Okvetlenül felveendő lesz az uj törvénybe a „kereskedelmi testületekre" vonatkozó intézkedés; sőt mi sem állja útját annak, hogy az ilyféle testületek alakítása rendeleti uton nyerjen megoldást. Már pár eve annak, hogy erre vonatkozó szerény indítványomat egyik tekintélyes fővárosi lapban megtettem; azóta ez eszmével gyakran találkozunk újságokban, kamarai megnyilatkozásokbán, kereskedelmi körök gyűlésein, sőt még a socialista kereskedő segédek is felvették programmjukba. Csak a magas kormány nem vett róla tudomást, — nyilván azért, mivel még nem látja elérkezettnek az időt arra nézve, hogy a törvényt megbolgassa e miatt és annyira nem tartja égető kérdésnek a testületek alakítását, hogy rendeleti uton intézkedjék. Pedig az intéző körök üdvös munkát végeznének, ha a kamarák meghallgatásával és ezeknek javaslatára országos szakbizottságot hívnának egybe és meghallgatnák az érdekeltségi körök érre vonatkozó nézeteit, A szaktanácskozmányba behivandók volnának kamarakerületenkint 4 — 5 előkelő kereskedő, a kamarai titkárok és a kereskedelem emelése iránt érdeklődő szak férfiak közül néhányan. Kétséget sem szenved, hogy a conferentia a testületek szükségességét kimondaná határozatikig, A „Zalamegye" tárcája. V araszt itélet. Azt már a tavaszszal elfújták a faluban a legények, hogy : Márciusban, márciusban húzatják a cédulát, Mind elviszik a legények legjavát. Marad itthon kettő-három, nyomorult ... Rátok, lányok ! még az ég is beborult. Most más nóta járja. Szomorúbb az októberi nóta. El kell válni három esztendőre. Gyülekeznek a legények. Tövisi Balázs is elmegy katonának. — Mind itt vagytok, hé fiuk? kérdi a falusbiró, középre állva nagy horgas botjával. Itt vagyunk. Ne féltsen minket ked biró uram. Ki az a bolond gyáva köztünk, hogy elszökjék, hogy ne merjen katonának jőni? Nem visznek minket talián országba, csak a szomszéd vármegyébe. Nem a világ ez a három esztendő, s az a 25-ös porció is rég elmúlt már, — mondja Balázs, aztán rá is gyújt a nótára: Katonának jól van dolga, Sóra, fára nincsen gondja. — Na, na, öcsém! hiszen nem is azért mondom. Csakhogy indulni kéne már, vagy mi ! hanem azért még egy kortyot utravalónak, s legyen a szerencse veletek. Ilerskovics „ur" töltögeti a kupát s körbe adják egymásnak a nagy üveget és nem szünetel a nóta : Ez a pohár bujdosik, éljen a barátság. Ott van a lőcsös lábu Bugyuta Máté is, nem azért, mintha neki is elkéne mennie, de a pajtásokat csak kikíséri legalább a falu végéig. Elkíséri a nagy fűzfáig Burgya Péter is, akit keskeny válla miatt nem vettek be katonának, amint híresztelték. De nem mindenki hitte ezt. A Burgya I'éter apjának sok pénze volt. ö magának is napi költő pénze több volt a zsebében, mint bátorság a szírében, rendes, nem dült. ' Ezért nem lett katona Burgya Péter. Igy tudta ezt Tövisi Balázs is De mi baja neki avval. Mit töró'dik ő a más dolgával. Nem bántotta az ő lelkét sohasem az irigység, ez a rút féreg. Nem is ártott eddig neki soha a gazdag Burgya Péter. Mindig megfértek a csűrben is a nyári táncban : a gazdag legény nem nézte le szegényebb cimboráját, ki jó formán csak szolga legény volt. Balázs sem volt irigy, nem sovárgott Péter dús gazdagságára ; a világ minden kincseért sem ásítozott annak a pénzére. Meg volt neki, a nagy kincse a szegény Katiczában, a berki molnár leányában. Sőt még ő ajándékozott kincséből egy-egy pár táncot a gazdag gazdalegény cimborának. Ugy egymáshoz illettek. Mindaketten szegények voltak, de mindakettő olyan ügyes, szép, csinos teremtés volt, mint a jól gondozott virágos kert. Csak együtt táncoltak legtöbbet a vasárnap délutáni táncban. Ritkaság számba ment, de szemet is szúrt az embereknek, ha vagy egyszer a Burgya fia is megtorgatta a szép, de közönséges fajtájú molnár leányt. Szóval Katicza szép szeretője volt Tövisi Balázsnak, Burgya Péternek pedig sok pénze volt. Péter otthon maiad s most rukkol be Balázs. A vén Berzen búzza istenigazában, ahogy csak ő tudja. Rikoltanak már a legények is pajzán a hegy levétől. S letörülnek itt-ott egy-egy búcsú könyet. Ö itt is kiválik s hangosan dúdolja : Bort iszom én, nem vizet, Ferencz Jóska megfizet. Nincsen 's ő kétségbe esve. Nem olyan anyám asszom katonája. Meg, mit is sirasson ? nincs egv talpalatnyi földje, sem ökre, sem lova; mi volt, az is meghalt, az atyafisága. Beteljesül benne a nóta, hogy „árvából lesz jó katona, mert nincs neki pártfogója". Ott van a berki molnár lánya, de hát . . . nem a világ ez a három esztendő. S csak úgy szokásból fújja, hogy : Gyere rózsám Enyedre, Ott a világ közepe. Tudja ő a nótát, hogy : „Lágy a kenyér, pirítani nem lehet; Kicsiny a lány, férjhez kérik, nem mehet". A nélkül sem menne senkihez se máshoz az ő Katiczája. S megy a csapat, ki künyezve, ki dalolva, ki meg a könyező vén cigányt nógatva: Húzzad vén Berzen ! nem apádat temeted. Hagyj azért a nótából három esztendőre is, a lakodalomra is ... a kinek szüksége lesz reá . . . Balázsnak nem igen lesz rá szüksége. Ha tudná a vén cigány, hogy utoljára „mózsikál" ennek a szép szál legénynek, még ő is telesírná „niózsikáját", hogy ne szóljon többet soha, vagy a földhöz csapná azt a rongyos fát, hogy haljon ki belőle végképen a lélek. De már közeledik a város. S Balázs büszkén elkiáltja : Az enyedi huszárok — Lovon termett virágok . . . Aztán haptákba álltak. Nem volt az olyan nehéz. Csak a gyávának, meg a kénvesnek nehéz a katonaság. Messze vidékről gvült össze a regiment, sok deli fickó belefér egy ezredbe De egyik sem vágott elibe az árva fiúnak. Ő csinálta meg a lovon legelőbb az „ollót". Tavaszra már káplár is lett belőle. Katicza ha látná most azt a két csillagot! De egy évre, őszire már három lett belőle. S mi tagadás benne, jól esett lelkének, büszke volt egy kissé három csillagára : de százszorta büszkébb a kis moluárlányra, az egyetlen, de legeslegfényesebb hajnal csillagára. S nem olya nagy csuda, ha jó dolga mellett ilyen nóta is jött néha a szájára: Keserű a prófont bele . . . Édes vót az anyám teje. Hát még rózsám ölelése! — S Balázsnak kezd hosszú lenni a három esztendő. Nem a katonaságért, de molnár Iíaticzáért. S az első év végén, október éjjelén, holdvilágos estén szól Tövisi Balázs: Gyere elő Tigris lovam. Yigy el molnár Katiczához. Éjfélre ott leszünk. Heggel re itt leszünk Még ki is rukkolunk. Senki sem tudja meg. Nem szökünk nn innen. Csupán oda megyünk. De meg vissza térünk. S öt falu határán, bokron, vizes földön vagtat Balázs lova.