Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-24 / 30. szám

XVII. évfolyam Zala-Eáerszeg, í89

8- július 24. 30. szánj. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 8 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. Megj elenik minden sr a s á z? n. a ;p. #z alakoskodás. A társadalmi morálnak talán sohasem volt annyi prédikátora, mint napjainkban. Körülbelül ott vagyunk, hogy most már mindenki prédikátor és igy publikum ... nincs is. Amint mondani szokták : Magának beszél a pap. Már mindegy: azért csak papol, mert az a kenyere, az a kötelessége. Tárgyat találni nem nehéz, mert a társadalmi élet a mai finomított megnyilatkozásaiban is lépten, nyomon tár elénk olyan mozzanatokat, amikből azt látjuk, hogy az úgynevezett társadalmi morál most sem nyugszik valami nagyon egészséges alapokon. Igaz, hogy azok a szembeötlő kinövések, azok a rögtön szemetszúró érdességek, amik régebben oly gyakran foglalkoztatták a finomultabb izlésü egyéneket, ma már nem fordulnak elő ; de annál több a sima felszín alatt rejtőző baj, melyek megbízhatatlanná teszik az előttünk fekvő látszatot Ma már az emberek nem rontanak egymásra kíméletlen gorombasággal, nyerseséggel, mint annak előtte tették; nem intézik el a személyes ügyeket aféle vastag-őszinteségű kijelentésekkel. Mindez iazonban nem jelená a társadalmi érintkezésnek lényegében is teljes megtökéiyesülését. Az egykori érdesség, nyers őszinteség, a modorban nyilvánuló darabosság talán kellemetlenül érintette a finomabb, gyöngédebb érzésű szemlélőt, de meg is nyugtathatta," mert bizonyos lehetett arra nézve, hogy az alatt semmi, de semmi nem lappang. A mostani simaság megbízhatatlan, gyanút keltő ; bizonytalanságban hagy. Hogy gyakorlati példát is alkalmazzúnk, vegyünk egy képet a múltból és egyet a jelenből. •Régebben, ha a társaságban két egyén között bizonyos nézetkülönbségek vagy differenciák merültek fel, nem egyszer igen élessé fajult szóváltás fejlődött ki; a szem- és fültanuk már-már attól tartottak, hogy tettlegességre kerül a sor. Nyelvvel, szóval hatalmasan elverték egymáson a port. Elmondta mindegyik a lelkén fekvőt. A vége az lett, hogy békességesen elváltak egymástól. Mindegyik kifizette a másikat öreg-vagy aprópénzzel, ahogy tőle tellett, s egyik sem gondolt arra, de a tanukat sem nyugtalanította az a gondolat, hogy majd máskor is történhetik lerovás. A dolgok teljes őszinteséggel, minden adósság hátrahagyása nélkül lettek kiegylítve. Ez egy kép a régebbi társadalmi életből. Most, ha valamely társaságban két egyén között ellentétek jönnek létre, nem igen erednek szóváltásba, a nyelv segítségével nem verik el egymáson a port, hanem bizonyos sima mosolygással napirendre térnek a kiuos kimenetelűnek ígérkező ügy fölött, mivel figyelmetlenség volna azzal a társaságot untatni. A felek a konvencionális formák legszigorúbb szabályai szerint válnak el egymástól, de azért magában mindegyik a megtorlásra gondol ; a jelenvoltak pedig azon tűnődnek, hogy mi fog ezek után következni ? Ez egy kép a mai társadalmi életből. Régebben : a nyers, érdes, de megbízható, őszinte, nyilt elintézés. Ma : a simaság mosolygó álarcával járó fondorlat megbízhatatlan békéje. Tehát a sima felszin, a tetszetős látszat alatt ott lappang a társadalmi élet őrlő betegsége. Úgy látszik, mintha társadalmi életünknek mai békés viszonyaiban a morális erő és egészség duzzadozna; semmi szirnptomája nem mutatkozik külsőleg a rejtőző bajnak, de azért a mélyebben kutató és figyelő tudja, hogy a társadalmi érintkezés jelenlegi simasága alatt egy nagyon erős baj lappang. Az alakoskodás. A nagy társadalomban forgódó ember már szinte a művészetig vitte az alakoskodást. Páncélok alatt tartani a gondolatokat és érzelmeket; mondani és mutatni azt, ami minden izében hazugság, mert ellenmondásbau van belső világunkkal: ez a mai társadalmi érintkezés művészete. Közönséges nyelven alakoskodásnak, képmutatásnak hívjuk, de a finomult társadalmi erkölcs konvencionális simaságnak keresztelte el. Elszomorítóan nagy dimenziókban hódított ez az alakoskodás. Ha egy befolyásosabb vagy egy magasabb állású egyénnek valami kellemetlensége van, és az az illető esetleg személyi tulajdonságai miatt egyáltalán nem áll közszeretetben: akkor belsejében majdnem minden ember örül az azt ért kellemetlenségnek ;• de ha társaságban vannak, mindenki mellére fektetett kezekkel, szomorú arccal és reszkető hanggal fejezi ki mély A „Zalamegye" tárcája. p^utyanyelV. Megnyaltam uram gazdájának a kezét. Alázatos hű szolga voltam. Kinyaltam Ízletesen az ételmaradékot. Tehát olyan-amilyen esztétikus is voltam. Segítettem ugatni az uram szájában, ha tolvajok jöttek. Hűséges házőrző voltam s a gonoszok ostora. Legjobb tudomásom szerint ekkora volt az én szerepköröm, ennyi az én kötelességem. Nem sok, de elégséges. Azonkívül nem volt egyéb teendőm, s az uram, amint jött a forró nyár. a nagy melegben, mint haszontalan portékát, kilökött a szájából s tétlenül lóginyásztam jobbra-balra. Egy veres húsdarab lettem. S mikor már a kutyának sem kellettem, hogy az is kidobott a szájából: felvettek az újságírók s eszközül használnak a világ kormányzásában. Rám írják mind, ami történik a világon és aminek történnie kellene. Felvettek, mondom, azaz, hogy jobban mondva, csak a nevemet vették fel (de elég ez). Ezen a néven ismernek engemet különösen az újságírók és a nyomdászok. Nem igen tudom azonban, miért is hivnak hát kutyanyelvnek. Tán csak nem vették fel hiába az én nevemet. Inkább meg tudnám érteni, ha kutyafog volnék. így csupán külső hasonlatosság alapján vagyok az, a mi vagyok, kutyanyelvnek keresztelve. Hihetőleg azért, mert jó hosszú és nem nagyon keskeny valék uram szájában huskoromban. Olyanforma vagyok gazdám kezé ben most papii koromban is. Mert valójában egy szelet papírdarab vagyok. Talán csak nem vették fel, mondom, hiába a nevemet. Nem hiszem. Elég nagy szerepköröm van itt az új otthonomban is, nagyobb, mint az elsőben. Hivatásom sokágú és magasztos. Megteszem azokat is, amiket a kutya nyelve, sőt néha rosznyelv vagyok. Itt-ott kajtárkodom, lopok, csenek amit lehet, felfalogatok apró hulladékokat is az események asztaláról, mert ilyenek között is vannak Ízletes falatok. S megeresztek néha egy-egy kis tere-ferét, pletykát. De azért jó és nemes Ízlésem van, sem tolvaj nem vagyok : a lopást csak spártai módig viszem. Kárt és veszedelmet másnak nem csinálok. A családi tűzhely szentélyébe nem öltögetem magam. A derék embert, mint gazdáját a hűséges kutya, nyalogatom, simítgatom, hiven őrzöm, védelmezem. A gazembert megugatom. Amióta pedig nemesebb, igazi beszélő szerv lettem, s az újságírók érzelmeit és gondolatait tolmácsolom : tehetségem és hatalmam megszázszorozódott; csak kutyanyelvnek hinak ugyan, de az emberek történetét, alacsony és magasztos cselekedeteit, a fájó emlékeket, a vidám vágyakat és reményeket, a sziv édes örömét és keserű fájdalmát zengeni, ugy, mintha azok az angyalok nyelvén szólanának. Hatalom vagyok itt a földön. Én, a nyelv hatalmával, megdicsérem a jámbor embert, ki embertársainak javára van, aki övéinek nyugalmas szerencséjét fáradsággal, szorgalmas munkássággal ápolja. Én, a nyelv hatalmával, világgá hirdetem, harsány hangon dicsőitem, aki nagy célokért hevül, aki meleg verejtéket hullat hazájáért, s az emberiség boldogításáért. A legnagyobbakat triumphussal hordozom körül, a vértanút és a hőst homlokon csókolom a nyelv legédesebb mézével, a halhatatlanság szent hevületével. Áldás vagyok. megilletődését, mert mindegyik abban a hitben van, hogy .a társaságban lesz olyan is, aki ezt a mély megilletődést el fogja juttatni oda, ahova adreszszálva van. Ha a társadalmi élet egyik hatalmasa valami módon megsérti a másik hatalmasat, ennek a megsértettnek rögtön toborzódik tábora, amely mindenre kész, hogy az a másik, aki a méltatlanságot elkövette - erkölcsileg lehetetlenné tétessék. Üvöltenek fejére rettenetes társadalmi anathémát. De a hang és felháborodás első hullámainak elsimulása után valahogy eszébe ne jusson annak a kiátkozott társadalmi előkelőségnek azt a tréfát elkövetni, hogy az ellene üvöltötteket valami barátságos pusztai kirándulásra, sokat igérő traktamentumra meghívja, mert bizonyos lehet arról, hogy azok a lehető legkomolyabban megjelennek valamennyien és a lehető legnagyobb komolysággal fognak tóasztozni az őszinte, megingathatatlan barátságra. Tessék azután ilyen viszonyok között tisztába jönni az emberekkel! Tessék megállapítani valakinek, hogy kinek-kinek modorában, szavaiban mi az igazság és mi a hazugság? De azért nem kell, kérjük megijedni, hogy ez a folytonos alakoskodás valiami rettenete^ vihart szül majd, mely megzavarja az egész világrendet! Oh nem! Az emberek nagyon szépen fen tudják tartani a harmóniát hazugságok mellett is. Mikor a társadalmi erkölcs nyíltságot, őszinteséget kivánt: akkor az őszinteség adta meg a harmóniát és ezt nem zavarták meg a kivételesen előfordult hazugságok. Most a hazugságban, az alakoskodásban van a harmónia, és ezt nem zavarja meg a kivételesen előforduló őszinteség. A föld azért szép renddel tovább forog. A különbség csupán az, hogy mikor az őszinték szerepeltek, a hazugoknak bujkálni kellett; most pedig, hogy az alkoskodóké a szinpad, az őszinték zárkóznak el majdnem teljesen. kétségtelen, hogy ebből az elzárkózásból valami nagy előnye nincs a társadalomnak; ellenben a helyes egészséges kifejlődés szempontjából annál több hátránynyal jár az elharapódzott és uralkodóvá lett alakoskodás. De ezt az áramlatot most hiába akarnók Viszont szigora bírói székem elé állítom a roszlelkeket. Rajtam keresztül vonulnak ezek az örök emésztő tűzbe. Itt a rágalmazók falánksza, ott a sikkasztok nagy tábora hemzseg ; rendetlen hadseregben állnak szanaszét a többiek, a csirkefogótól a hazaárulóig. Köztük a legelvetemültebb lélek is megrázkódik az én ítéletemre. Mielőtt az enyészet sötétségébe seperném őket, tüzes bélyeget nyomok sápadt orcáikra s kezem alatt kínos vesszőt futnak a világ piacán. Mert átok is vagyok. De hála Istennek, nagyobbrészt mégsem ilyenekből áll a világ. Nagyobb tábora van a jóknak. Ezek vagy okosak vagy bárg.yuak, bátrak vagy gyávák, jó kedvűek vagy bánatosak, kérkedők vagy alázatosak, boldogok vagy boldogtalanok, komolyak vagy tréfásak; de mindnyájan ártatlanok. Legtöbbet ezekkel társalkodom. Részt veszek örömükben, bánatukban. Sírok a sírókkal s örülök az örvendezőkkel. Magam is szeretem a dévajkodást, kigúnyolom a félszeget s jóizüeket kacagok a bambákon ; hátha felkeltem benuök a szégyenérzetet s megváltoznak. Ha nem, azt sem bánom. Biztatom a bátrakat és bátorítom a gyávákat; figyelmeztetem az elbizakodottakat s önérzetet öntök a túlszerénybe; fokozom a jókedvet s a remény balzsamát, csepegtetem a kétségbeesettek szivébe; hajlékot nyittatok a földönfutóknak s a mezítelent felruháztatom az emberekkel; pénzt és kenyeret gyűjtök az éhezőknek s felkeltem az embeiekben a könyörületet mindazok iránt, kiket a balsors meglátogat, kiket az árvíz, a tűzvész és a rablók megtámadnak. Enyhet adok a fáradtaknak, megsimogatom homlokát s szelíden biztató szóval letörlöm verejtékét a küzdőknek. Én az élet nyelve vagyok. Hozzám folyamodnak a bánatos szívűek ; vállamra borul a kesergő özvegy, a kitaszított árva s akinek sírba szállott, legszebb reménye: fülembe súgják bús sohajtásaiIVla.i számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva.