Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-12-04 / 49. szám

XVII. évfolyam. Zala-Eáerszeg, Í898. december 4. 49. szán} Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. u, ki fMr i SISS A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. Megj elenik minden -vasárnap. I karakter. Valósággal azt jelenti ez a szó, hogy ismertető tulajdonság. S minthogy az ismertető jelek, vagy tulajdonságok többfélék lehetnek, legalább két nagy osztályt csinálhatunk: a jó és rosz tulajdonságok osztályát. A hány ember, annyi féle; annyiféle tulajdonság és annyiféle természet van benne. Legalább két osztályt itt is csinálhatunk. Jó és rosz természetű emberek bizonyosan vannak. Tehát vannak jó és rosz karakterek vagy más szóval jellemek. Igy mondja az elmélet, de a gyakorlati élet karakter alatt csak a jó jellemet érti. A jellemes embernek csak jó tulajdonságai lehetnek. Igy is jól van azonban, ha már a gyakorlati élet szentesíti azt, hogy a jellem a saját maga számára csak a jó tulajdonságot foglalja le hogy a karakter szót csak jó értelemben használjuk, hogy rosz karakter ne legyen, mint ahogy nincs fejér holló. De hát mi az a jó tulajdonság? Hogy tudjuk meg, mi a karakter? A pipacsnak piros szine s a rózsának kellemes illata van. Ezek derék ismertető jelek; tehát a pipacsnak és a rózsának van karaktere. A juh jámbor állat. Ez is jó tulajdonság. Mérő karakter. A mindig önzetlen, áldozatra kész adakozó ember áldott természetű. Erinek is van jelleme. De gondoljuk csak meg, egyoldalúak vagyunk. Hiszen a napraforgónak is van jellege, amiért sárga virága van s nem piros. A pukkantó büdös s épen az a jellemvonása. A farkas és hiéna vérengző állatok, de minthogy rendesen ilyen természetűek, van karakterök. A rabló nem adakozik humánus közcélokra, hanem elveszi a pénzedet, de megnyugtat vigasztaló szavával. Hja, én már ilyen vagyok. Ez becsületes tolvaj, karakteres zsivány. Ez utóbb felemlítetteknek is van karakterök, mert tudjuk, hányadán állunk velők. A napraforgótól nem várjuk, hogy vérvöröset virítson ; a pukkantót nem tesszük az ablakba s nem szagolgatjuk; a farkastól magas kerítéssel védekezik a juhász; a rabló előtt bezárjuk az ajtót s leifegyverkezünk ellene, ha útra kelünk. Mindezek tiszteletreméltó elemek, mondom, csupa karakterek azokhoz képest, amiket jellemteleneknek kell neveznünk. Monstrum volna a napraforgó, ha egyik órában sárgát, másikban pirosat nyilnék; mennyivel inkább felkeltené boszúságunkat és utálatunkat a pukkantó vagy a nadragulya, ha közbe-közbe rózsaillatot is árasztana s magához édesgetvén, undorító bűzt eregetne orrunk alá s mérges nedvet fecskendezne szemünk közé. Mindezektől ez nem volna szép jellemvonás. De az igazi természetben ez nem is igen fordul elé. Jellemtelenség volna az is, ha a farkas a bárány gyapjába öltözködnék s a szamár az oroszlán bőrét venné magára. De az állatvilágban a természet e második fokán sincs meg ez a hazugság, csak az aesopusi mesékben szerepel. A karakteres tolvajnál sokkal veszedelmesebb az, aki nemcsak vesz, hanem ad is, s embertársának néha javára is tesz, — az ilyen többször lop és többször lophat, mert nem zárhatjuk be előtte az ajtót, s nem védekezhetünkellene. Nó, az ilyennek nincs karatere. De az embernél, a természet e harmadik fokán, már nem ugy van a dolog, mint a növény és állatvilágban. Itt nem csak feltételesen beszélünk. Itt nagy a szellemi tehetség, de megbomlott a karakter. * Nem tudom, ki találta ki azt az elvet, s már köztudatba is ment, hogy: a szobában tanulva eszünket fejlesztjük, de az életben forogva jellemünket épitjük. — Az élet viharában, igaz, hogy edződünk s egyik másik dologban erősebb akaratunk lesz. Igen, építjük a jellemet ugy, bogy a vevés tulajdonsága mellé megszerezzük az adás tulajdonságát is. Ha magunkra hagyatva csak lopni tudunk, másoktól megtanuljuk az adakozást is. S nyilt buta tolvajokból alattomos, furfangos nagyeszű tolvajok leszüuk. Talán ez a bő tulajdonság tetszik magasabb fokú jellemnek. Én az előbb karakterhiánynak neveztem ezt a sokágú tudományt. En azt hiszem, hogy az elv megfordítva áll. Magunkra maradva kevésbbó fejlesztjük szellemünket, de megőrizzük karakterünket; és sokat forogva a nagyvilágban sokat, tapasztalunk, sok minden ragad ránk, élesítjük elménket, bővítjük, de épen ezzel tönkre is tesszük jellemünket, — mert sokat forogva a nagyvilágban, qualifikálódunk és — canificálódunk. A vegyes nyelvii országban vagy akármelyik ország határszélén tudnak az emberek egyik a másik nyelvén beszélni. Átveszi egyik a másiktól nyelvének, ruhájának, szokásának, erkölcsének egy-egy részét s ugyanannyit eldob a magáéból. Három, négy nyelven is beszél, egyiken sem tud, s a hány darab ruhája van, annyi tarka foltból áll szokása és erkölcse is. Itt van bő tapasztalat, de nincs karakter; van sokágú ismeret törzs nélkül. Egyesek és népek, éveken át és századokon át a nagy világban bolyongva, igy gyűjtenek bő tapasztalatot s megrakódnak különféle szokásokkal is, melyek ugy állanak eredeti jellemök köntösén, mint megannyi folt a ruhán, melyen „zöldre raktak sárgát, kéket." Az ilyenek a nagy világ emberei, a kozmopoliták: hazájok nincs, csak tartozkodó kelyök; nyel vök nein egységes; ruhájok dirib-darab; szokásaik tarka ^vegyületből állanak; hitelvök: tibi bene, ibi patria ; vallásuk a nagy harang. A kozmopolitáknak lehet nagy szellemük, de nincs karakterök. Nincs karakterűk egy országhatárán belől. * A kozmopolitáktól mentse meg az Isten a mi országunkat. —SSTA magyar faj ereje. Nemcsak nemzeti öntudatunkat fokozza,hanem a követendő kulturhadjárat tervét is eldönti, ha a nemzeti gyarapodás mérlegeit összeállítjuk ós levonjuk belőlük a tanulságot. A mérleg pedig következőleg mutat : Tíz év alatt a németségtől 5°/o-ofc nyert a magyarság, a tót nemzetségből 12% tanul meg magyarul, az oláhok közül 1.24%, a ruthenból 17.43%, a horvát- és szerbből 11.12%, egyéb nemzetiségekből A „Zalamegye" tárcája. ^Zí boldogság. — Mese. — — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — I. A hatalmas keleti fejedelemnek tia született. Az udvaii tanácsosok, a fejedelmet környező tudósok és bölcsek nagy komolysággal állottak meg a kis apróságnak aranynyal, ezüsttel, drágakő/ek kel ékesített nyoszolyája mellett, kutató szemekkel vizsgálgatták annak arcvonásait, koponyaalkotását és végre keresztbe fektetett karokkal hajolt mindegyik Mekka, felé és valami jóslatot vagy áldást mormolt. — Fiad, hatalmas ur, el fogja vakítani elméje fényével a fölöttünk ragyogó Napot. — Milliók fognak hozzá zarándokolni, hogy bölcse ségének forrásából merítsenek. - Nagy lesz és vitéz. A világ minden táján rettegve fogják bámulni. — Legyen nagy és hatalmas! — Legyen bölcs atyja népének ! — Legyen irigyelt, kincsekben, hatalomban! A jóslatokat, és áldásokat, amiket, a hosszúszakálas urak mormoltak jámbor arccal, a meghatottság komoly szemforgatásával, egy fejedelmi íródeák nagy egykedvűséggel jegyezgette be valami aranycsatos, bársonykötésii könyvbe. Igy volt a szokás annál a fejedelmi udvarnál. Igy kisérték figyelemmel, hogy beteljesednek-é a jóslatok? Ezek a jóslatok minden királyfi születése alkalmával csodás egyformasággal hangzottak, ami nagyon természetes, mert hol találhatna az ember olyan ostoba királyfit, aki nem lenne hatalmas, vitéz, tudós és bölcs. Az íródeák furfangos képpel sunyorgatott, mikor a nagy ákom-bákom hetüket rótta a türelmes papirosra. Végre megszűnt a tudósok és bölcsek bucsújárása. Az íródeák köiülnézett, kémlelve a nagy teremben, aztán hogy nem látott senkit a királytíut őriző ártatlan dajkákon kívül, ravaszkás bohém-képpel ült a jegyzőkönyv mellé. Valami jóravaló, becsületes, tisztán látó, világkacagó poéta-lélek lehetett. Ezt irta utoljára a jóslatok után : „Egy cseppnyi a boldogságból Sokkal drágább mindennél. Hányszor fogsz majd rágondolni. Hogy csak király ne lennél." Az Íródeák becsapta a könyvet és visszatette az állványra. Az iránt teljesen nyugodt volt, hogy senki sem fogja felnyítani, mert senki sem volt kíváncsi a jóslatokra és kívánságokra. Olyan szamár tudós és bölcs csak nem akad egy országban sem. aki a királyfi arcából és koponyájából meg nem tudja egész csalhatatlansággal jósolni, hogy az bölcs lesz, hatalmas lesz és vitéz lesz. A? egész ország nagy örömben úszott. Kihirdették az ország különböző részein rendezett nagy lakomákon, hogy az ország vénei, az írástudók és bölcsek nagy jövőt jósoltak' az újszülött királyfinak; tehát vigadhat a nép, mert az a kis puha koponya, ha majdan megkeményedik, világokat fog döngetni. És Ion is világraszóló országos muri. Valami bolondos statisztikus kiszámította, hogy a királyfi születése napján a hatalmas birodalomban elfogyott tízezer palack pezsgő és mindha a pusztulás is bizonyos fokú munkaszünettel ünnepelt volna, csak kétszáz ember halt meg éhen. II. A királyfi megnőtt. Azok a tudós és bölcs ősz férfiak, kik bölcsejénél ihletett homlokkal mondtak róla nagy jóslatokat, jobbára mind maghaltak már. De azért egy tisztességes országban a nép vénei és az írástudók sohasem pusztulnak ki. Míg ezek lassanlassan elhulltak, az alatt másoknak fejét lepte be az élet dere. A királyfit ezek az új tudósok ós bölcsek nevelték: Rengeteg nagy könyveket cipeltek naponkint hónuk alatt a királyi palotába és szembe iilve a királyfival, komoly áhítattal magyarázták a mindentudásnak örök és szent igazságait. A királyfi lehajtott fővel szokta hallgatni az előadásokat. A tudósok erről a különös szokásról hosszú újságcikkeket írtak; azt fejtegették ezekben, hogy a királyfinak ez a szokása a bölcseségnek, az elmei mélységnek legcsalhatatlanabb jele. Biztosan mutatja az a körülmény is, hogy különösen a Korán szent igéinek hallgatásakor szokta olyan mélyen lehorgasztani fejé';. A nép ujjongott, el volt ragadtatva. Egyszer azonban az történt, hogy mikor az egyik tudós éppen a Koránt magyarázta a Királyfinak, ez váratlanul íölemelte fejét,, szemébe nézett erősen a tudósnak és igy szólt: — Megállj csak, kérlek! A tudós elhallgatott és mélyen meghajolt. — Mondd csak, kérlek, hány hivője lehet Mohamednek V A tudós kissé meghökkent, hogy a királyfi olyan profán áhitatlansággal emlitetteAllahnak egyetlen profétáját. — Sok, nagyon sok, hatalmas királyfi. Egypárszázmillió. — Ilallod-é, annak a Mohamednek bolond szeiencséje volt. Iszonyú sok bolondra talált. A tudós ferfiu keresztbe tette karjait a mellén, áhítatosan meghajolt Mekka felé. IVlaí számunkhoz fél iv melléklet van. csatolva..