Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-17 / 29. szám

XVII. évfolyam. Zalaegerszeg, Í898. jülius 17. 29. szánj. í Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre: 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 1G kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyiit-tér petit sora 12 kr. B .1 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Réziratokat nein küldünk vissza. • - „ A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. IMI egj elenifc dccl inden vasárna ;p_ Tompora mutantur. Oh moros! „Romlásnak indult hajdan erős magyar." „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs." Ma már annyira romlásnak indult, hogy ez a szózat nemcsak hogy tompa lelkekre talál, de gúny tárgya is. Hogy a közerkölcs dolgában baj van, tisztára bebizonyítja mindjárt a közönségnek az a ledér hangulata, melylyel Berzsenyinek panaszos szavát fogadja. Csendes mosolygással fogadják ma a mai világtól elmaradt jámbor öregnek erős mondásait. Micsoda naiv is, hogy olyan prózai dolgokról beszél s ő tanítana minket móresre! Nem is közénk való. Be sem engednők salonjaiukba. Elesnék nagy csizmájával sik parkettünkön. Még az iskolákban sem igen olvassák. Ott is unják már. Mert oda is a társadalom küldi a tanulókat saját szellemével telítve, s a tanítókat is a társadalom hangolja. Csiky Gergely költeményét már nem annyira unják, mint inkább félnek tőle. A színészek nem merik előadni a közélet e töméntelen fonákságát. Megéheznének. Nem mennének a színházba az emberek. Mert a Csiky darabjai talán már mindenkire ujjal mutatnak. S ő a sebet kíméletlenül vágja éles penecélusával, s ez nagyon fáj Ho gy a közélet szabályainak szénája nincs rendben, bizonyítja másodszor a Csiky költeményeinek jogosultsága is, s hogy épen nagy a rendetlenség, mutatja a sikertelenség. De rámutathatunk egyenként is az erények hiányára s a bűnök felburjánzására, legalább nagyjában. Hol van az az ősi magyar jellem, mely egyszerű természetességével, nyílt őszinteségével, s szabadság szeretetével büszkélkedett egykor s szokott dicsekedni ma is? — Egy-egy paraszt embernél, együgyünél, hülyénél, élhetetlen gyávánál, elzüllött rakoncátlan firmánál, aki annyit sem tud, hogy kezet kell csókolni a szebb ruhás embereknek, ha szívni akarja ezt az áldott levegőt. Fel vannak keverve, össze vannak zavarva a fogalmak; sőt helyet cseréltek egymással az ellentétes fogalmak: a bűn és erény fogalmai. A lei az emberek' között forog, tudja, mert látja és hallja, hogy ma a summum bonum az, ha befolyásos családba házasodunk (oda is a mások kívánsága szerint), ha tüzön-vizen ismerősökre teszünk szert, protektorokat keresünk, ha az elvet hírből sem ismerjük, hanem naponként a körülmények szerint nyilatkozunk s döngetjük a mellünket s a szemünket forgatjuk, mint régen a farizeusok, s ügyes declámatióval mondjuk, hogy élet halál harcot vivunk ezért s ezért az elvünkért. Igy boldogulunk, különben megéhezünk vagy elsodor az élet hulláma. Hol van a szabadság szeretet, hol az erkölcsi bátorság az igazságnak kimondására? Ha tréfálkozni van kedve az embernek, azt mondja, hogy: a holdban. Mindent tönkre tesz az a szomorú példabeszéd : Ne szólj szám, nem fáj fejem; vagy: Szólj igazat s betörik a fejed. Kinek ment el az esze, hogy öngyilkos legyen egy kis igazságért s azt a néhány száz forintos hivatalát is otthagyja s hátára vegye batyuját, feleségét s gyermekeit, mint a kintornás család a ládáját? Vagy ha megmarad hivatalában, keresztül nézéssé magát összes társaival, s rettegve várja a percet, mikor alattomban újabb balsuttogások fogják denunciálni — kedves barátjaitól ? Vagy a kinek nincs mit féltenie, a szegény földműves s a napszámos, mint a laboratóriumban a drótra húzott békaláb, mért ne mondja parancsszóra, hogy vivát, mikor mindenki igy teszen s kap érte egy porcio pálinkát, melylyel buját-baját elaltatja, elzsibbad a teste s nem fáj a nyomorúság — legalább egy percig. A betegség nem egyeseket gyötör, az összesség van megfertőztetve; orvosolni sem az egyeseket kell, az általános szellem átalakítására kell gyökeres próbát tenni. Eötvös bátrak hazájának keresztelte el ezt a földet s vannak területek az ország határán belől, hol nem tudnak megünnepelni egy szabadságháborui emléket. Ezek mind az erkölcsi bátorság hiányai. Az erkölcsi bátorság hiányának pedig positiv kifejezője a szolgaság. Hogy a szolgaságnak hányféle szülő oka van, rendszeresebb értekezésbe való. A lelki szegénységen kívül, a született őserő és jó nevelés hiányán kivül a külső kényszerítő okok között legnagyobb az anyagi szegénység. Ezt okozza pedig a hivalkodás, majmolás, munkátlanság és tékozlás külön-külön is s méginkább együttvéve. Előbb anyagi szegénységet, azután lelki szegénységet vagyis szolgaságot teremtenek ezek. A kit rabszolgává akarsz tenni, foszd meg vagyonától, s célt értél. Legmagasztosabb kívánsága az lesz, ami az állatnak, hogy egyék, s ura vagy neki, ha egy-egy falatkát oda vetsz, melynek dijában elengedi, hogy minden falatjáért rendre levagdald a kezét, a fülét, a lábát s kitépd a nyelvét, — mint Hamisság tett volt egykor Gazság úticimborájával. Meglehet, hogy nem érsz célt, ha_ erőszakkal fosztod meg vagyonától. Fölkelhet benne a reakció s visszaszerzi vagyonát, vagy nemesen vet véget életének. Hát bánj vele szép szerével, kedveltesd meg a hivalkodást, tedd sybarítává: akkor önkényt elfogja dobálni vagyonát; s amit önkényt dobált el, sohasem fogja visszaszerezni. — Ha végig megyünk az országon, komoran nézünk jobbra-balra egy-egy pusztuló várromra, egy-egy idegen kézre birt udvarház sötét falára: denevér hangon sir le róla nemcsak az anyagi, de a lelki szegénység is. Ezeknek lakói magyar nemesek voltak. S azt gondolták, a mint Felméri mondaná, hogy az ember ugy születik a nemességével, mint a medve a bunA „Zalamegye" tárcája. ^|\ői szépségek. (Csoportosítás.) Előre bocsájtom, nem tehetek arról, ha szerény egyéni véleményem néhány tisztelt olvasónak véleményétől különbözni fog. Iparkodni fogok, hogy a különbséget kisebbítsem. Nem fogok arany fürtökről, kejes kék szemekről, gyengéd aethericus tagokról, liliom karcsúságról, s más hasonló dolgokról értekezni, hanem egy touristának álláspontjából fogom megítélni, kinek talán sokszor volt alkalma megfigyeléseket tenni a „szép nem" egyes fajainál. Az egyszerűség kedveért körben sorolom el az egyes válfajokat. Hova nem utazik majdnem mindenki, ha valami nagyobb utazásra készül, mint ifjúkori álmainak országába, a napsugaras, classikus Olaszországba. Olaszország a rendkívüli szélsőségek hazája. Szerelmi dolgokban az ember ott juliusban megfagyhat, viszont januárban napszúrást kaphat. Minden provinciájának megvan a maga népe. Mily különbség van a piemonteziak, toskanaiak, rómaiak, nápolyiak, kálábriaiak és siciliaiak között! Ott vannak a hajlékony kaicsu flórenciek. borostyánkő sárgás színükkel, okos, érdekes arcukkal; durcás szemű barna nápolyiak; a formás, de érzéketlen rómaiak; a mozgékony, energikus genuaiak, hajlékony termetükkel, sötét barna tompított élvonalú arcukkal; a szép alakú lombardok, csodás arányú nyúlánk alakjuk, hosszúkás classikus szép vonásukkal, melyekben bizonyos komoly, észszerű vonás oly lebilincselőleg jut érvényre. Hogyan tudnak ezek a délvidéki hölgyek járni! Egyedül már a menésük el tudna tántorítani. S valóban elbódítanak; négy, hat, nyolc hét vagy egy negyedév múlva, mint a dél valódi gyermekének, még a csúf nápolyinak is sikerül. De ezek után úgy járunk, mint a derék Tannhauser, vágyódunk a „keserűségek" után. Az olasz nők lelkivilága — a nép s a középosztályt értve — nagyon gvermekies ; ékszer, új ruha, forró csók. terített asztal, sétakocsizás, s a hagyományos templomlátogatás külső és belső életük. Hosszú idő után ép oly megmagyarázhatatlanok előttünk, mint az első pillanatban, sőt még untatnak bennünket. A szép alak, sötét barna sz«n, a mozdulatok kecsessége, a könnyen felismerhető délvidéki egyéniségük üres alakiasságnak látszik. Jellemük árnyoldalai : a sziv vadsága, felületes kéj-vágv, minden dologban hideg számítás, mely csak hasznukra lehet, józan érzékeink előtt sokkal erősebben jelennek meg, mintsem a jóságos, gyengéd és életvidám nőknél, kik különösen incultivált természetűek, valóságban megvannak. Az olasz nők házassága nagyobbrészt szerencsétlen, amennyiben ők az utcai életet kedvelik és a családi tűzhelynek jelentőségét nem ismerik, eső s hideg elleni óvszernek tekintik házaikat. Ha valaki kéidezne, a felsoroltak közül kinek ítélném oda a pálmaágat, határozottan a lombard nőnek juttatnám. Nála a nemes alak a jószívűséggel párosul, kifejlett az érzése a hűség iránt, alkotásra képes, józan az esze. A lombaid s nápolyi nők mintha nem is egy néphez tartoznának. Tova megyek a bor s dal hazájába, Spanyolországba. Leporello azt mondotta : „Spanyolországban ezer és három nő volt, kiket Don Jüan figyelemben részesített". Tehát ez az ottani szépségtypusok sokaságára vall; de valóságban nem úgy vau, feltűnő az egyöntetűség. Az aszturiai, a bask nőnek szélesebb arcvonása van, s kifejlettebb alakja. Toledo mögött meg észlelhetjük a mór vér keveredését, a hajlított orrban, keskeny de magas homlokban, arányos telt ajkakban, a csusosodó állban, s a karcsúbb termetben. A spanyol nő eltér minden más nőtől. Az alacsony, széles homlok, a sötét, körülárnyékolt szem. az egyenes, lefelé kiterjeszkedő orr, az élesmetszetü száj, húsos áll, s a sötét déli szín a jellemző vonásuk. Jelleme szilárdabb, mint az olasz nőé, de szenvedélyesebb is, majdnem kitörő. Szerelem, gyűlölet nála egyformán lobog, s az a tüz lángol is egy darabig, de azután nyomtalanul kialszik. Ameddig a spanyol nő valakit szeret, valóban szereti s félelmesen hű hozzá; ideáljáért darabokra engedi magát tépetni, de viszont ő is darabokra tépi, ha már nem tetszik neki. Ez nem kicsinység. Valami beszámithatlan van jellemében ; tigris és bárány tud egyidőben lenni, a legnagyobb honleány, de ugyanekkor a legnehezebb szolgaságba tudja magát vetni; dolgozik tiz helyett, s mégis munkájában lustaságot s tunyaságot árul e>. Ez jut kifejezésre külső megjelenésében is és kölcsönöz szépségének bizonyos bájt, amit például az olasz nőnél hiába keresünk. A mélységes, heroikus érzést, a cselekvést nagyobbrészt Spanyolország északi részeiben találjuk, egészen Madridig. A rajongást, a kedvességet és nemtörődömséget jobban délen, Sierra Morenát kivéve. Itt teljes kifejlésre jut a spanyol szépség! Sevilla, Murcia, Granada hölgyei bájolók, meglepők, s őrjítők szépségükben. Ila aztán valamely északi ifjú szerelmes lesz ily spanyol nőbe, azon csak a házasság segít ! Szerelmeskedést a spanyol nő nem ismer. Erényesek az unalmasságig, s az élénk szem és legyező-nyelv dacára bárki semmivel sem jut tovább újjainak csókolgatásánál. S épen ezen titkolódzó, vagy mindent elfelejtő szenvedély kölcsönöz a spanyol nőnek oly maradandó vonást, mely ellentéte hozza a többi nőkkel. Amint az olasz nő, úgy a spanyol nő is mester a járásban, maga a szamélyesített kecs s bátorság. Ehhez még egy különös érdekesség járul, mely a mantillának ideális hordozásában rejlik, hogy az utcán sétálva, tetszést arassanak. Otthonában pedig eltűnik minden költészet, minden százalékos csillogás, mivel itt a spanyol nő a napsugarakban alvó kis cicára emlékeztet. A restség s közömbösség, mit ő féltve őriz, itt napvilágot lát, s mivel az ember azért házasodik, hogy derék háziasszonyt. nyerjen, azért óvatosan kell bánni ezen nőkkel. Tanulni átlag véve keveset tanultak, s tudni még kevesebbet tudnak, amit máskülönben egy háziasszonytól megkövetelünk althoz egyáltalán nem értenek. Sokat mondok azzal, hogy minden spanyol nő tud csipkét verrni, egy csésze csokoládét főzni, vagy csekély húsfélét elkészíteni, de egyebet semmit; s szellemi életük is olyan. A templomba járás "annyira elfoglalja minden idejüket, hogy más foglalatosságot teljesen kizár. Alig szentelnek egy csekély időt barátiknak, s nemzeti játékuknak, az ökörviadalnak. Minden más sziv, kedély s szellemi érzésben az „ártatlan gyermekek", mely az első pillanatban a naivság érdekes jelét mutatja, később azonban erőteljes válaszfalat alkot a bor s dal hazájának szép gyermekei közt és köztünk. Most pedig áthaladva a Pyrenéieken, Franciaországba jutunk. Mily lényeges különbséget találunk ! Mily élénken Mai számunk négv oldalra terjed.